Erdő nőtt a 102 éves hajóra

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2013 Június 19.

Melitta - 2013 Június 19, 12:36
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Az egykori világháborús szállítóhajót szét akarták bontani, de a sors másképp rendezte.


    Ausztráliában a Homebush Bay a hajók temetője: évtizedeken keresztül ebbe a kikötőbe húzták-hozták azokat a tengeri monstrumokat, melyek kiszolgálták az idejüket, és amelyeket már nem akartak többet vízre bocsátani. A kikötőben ezeket a hajókat szétszedték, majd alkatrésznek adták el.
    Ez a sors várt a második világháborús szállítóhajóra, az SS Ayrfieldre is, miután 1972-ben végleg kivonták a forgalomból az 1140 tonnás monstrumot, és a bontóba vontatták. Csakhogy a bontó néhány év múlva végleg bezárt, a tulajdonosok pedig hátrahagyták a legnagyobb hajókat, köztük az Ayrfieldet is.
    A széthagyott veszélyes és mérgező hulladékok miatt rossz hírű környékre a közelmúltban merészkedtek fotósok, többek között Bruce Hood és Andy Brill, hogy megnézzék, hogyan változott a Homebush Bay az eltelt időben. hajo(1).jpg
    Mint kiderült, a természet időközben visszavette a területet, köztük az egykori szállítóhajót is, ami most egy egyedülálló úszó erdőnek ad otthont.
     
    bubamama, Fantagra, Zoli_USA és 1 másik tag kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2013 Június 19.

Megosztás