Karsay István
Kitiltott (BANned)
A CÖLIÁKIA ÚJRAÉRTELMEZÉSE
Mindez azt jelenti, hogy a cöliákiára való genetikai hajlam a HLA DQ lókuszon nem határozza meg a betegség pontos klinikai kimenetelét. (7) A HLA gének aktiválódása nem oka, hanem következménye a betegség folyamatának.(8) Így lehet, hogy a lisztérzékenységet nem klasszikus "betegségnek" kell tekinteni, ahol is az "aberrált" gének irányítják a passzív alanyt, hanem olyan természetes megnyilvánulásnak, védekezésnek, amely az emberi fogyasztásra nem alkalmasa anyag ellen irányul.(9)
Ha így nézzük, a cöliákia nem egészségtelen reakció egy egészséges ételre, hanem egészséges reakció egy egészségtelen ételre, így a klasszikus cöliákia tünetnek, mint a hasmenésnek, lehet, hogy "értelme" van. A hasmenéssel a szervezet csökkentheti egy toxin vagy egy kórokozó hatásának időtartamát, és lehet, hogy a bélboholy atrófia (sorvadás) a szervezet válasza arra, hogy megakadályozza a felszívódást, vagyis következetes reakció a búza "krónikus" hatására.
Az emberek és a megegyező leptin génnel rendelkező különböző fajok - mint például az egér, patkány, csirke és pulyka - közötti genetikai különbséget taglaló új felismerések jelzik, hogy a gabonamagvakat nem vezették be az emberi étrendbe, csak 500 nemzedékkel (10-15 000 évvel) ezelőtt. Ebben az összefüggésben a búzafogyasztás elleni érvek nagyobb jelentőséggel bírnak.
Azt hiszem, a lisztérzékenység tüneteit nem a test rendellenességének, hanem a testi intelligencia kifejeződésének kellene tekintenünk. Térjünk vissza a betegség kiváltó okához, amely maga a búza!
A cöliákiában szenvedő embernek van egy előnye azokhoz képest, akik nyilvánvalóan nem érintettek, mert azok, akiknek "nincsenek tünetei", és akiknek a klasszikus tünetek hiányában a gluténérzékenysége nem diagnosztizált vagy félrediagnosztizált, miközben legalább annyira szenvedhetnek, vagy még jobban károsodhatnak, de kevésbé szembetűnően, a távolabbi szerveikben. Ebben a közelítésben a cöliákiát úgy lehetne újradefiniálni, mint egy védekező (egészséges?) választ egy nem megfelelő anyag bekerülésére. Ezzel szemben a "tünetmentes" egyén lenyeli a gabonát, és "bélen kívüli" kísérőjelenségei, valamint többnyire "csendes" tünetei lesznek, amelyeket "egészségtelen" válasznak tekinthetünk, amennyiben testük nem jelzi nyilvánvaló és akut módon, hogy a probléma a búzafogyasztással van.
Elképzelhető, hogy a cöliákia szélsőséges reakció egy általános, fajspecifikus búza-intoleranciára, mely mindannyiunkra jellemző, de különböző fokozatokban. A cöliákia tünetek tükrözik a szervezet ösztönös intelligenciáját, amikor szembesül egy olyan anyaggal, amely eredendően mérgező. Jól illusztrálja ezt a búzacsíra agglutinin (WGA) példája.
A WGA glikoprotein a lektinek osztályába sorolható, és arról ismert, hogy kulcsszerepet játszik a vese-megbetegedésekben, mint például az IgA vesebajban. David LJ Freed allergológus A diétás lektinek betegséget okoznak? című cikkében rámutat arra, hogy a WGA hozzákötődik a vese kiválaszrtást végző kapillárisainak falához, és lerakódásokat okoz, azaz a búzafogyasztás vesekárosodást okozhat az arra hajlamos személyeknél.(10) Valóban, a milánói Mario Negri Farmakológiai Kutatási Intézet az International Journal of Cancer-ben 2007-ben közzétett tanulmánya áttekintette a kenyérfogyasztás és a veserák kockázatának összefüggését. Azt találták, hogy a legtöbb kenyeret fogyasztóknál 94%-kal magasabb volt a veserák kockázata a legkevesebbet fogyasztókhoz képest.( 11) Mivel a WGA eleve mérgező hatású lehet a veseműködésre, lehetséges, hogy egyes genetikailag hajlamos egyének (pl. HLA-DQ2-DQ8-ig) teste mintegy ítéletvégrehajtó döntést hoz. Vagy továbbra is megengedi, hogy a vese (vagy egy másik szerv) károsodjon, amíg a veseelégtelenség és a gyors halál bekövetkezik, vagy autoimmun támadást indít a bélbolyhok ellen, hogy megakadályozza a káros anyag felszívódását, aminek eredménye: meghosszabbított, noha viszonylag alultáplált élet. Ilyesféle magyarázatot adnak általában arra, amikor a szervezetben reflexszerűen nyálka képződik erősen allergén vagy potenciálisan mérgező élelmiszerekkel (például tejtermékekkel, cukorral) való érintkezés után. A nyálka bevonja a bekerülő káros anyagot, megakadályozva annak felszívódását és megkönnyítve biztonságos eltávolítását a tápcsatorna útján. Ebből a szempontból nem úgy kell tekintenünk, hogy a betegségre való fogékonyság HLA-DQ lókusza aktivizálódott, hanem úgy, hogy beindult a védekező mechanizmus az ártalmas anyagokkal szemben. Azokban, akik nem rendelkeznek a HLA-DQ lókusszal, az az autoimmun folyamat, amely megsemmisíti a bolyhokat, nem olyan gyors, és a WGA egyetemesen toxikus hatásai zavartalanul érvényesülhetnek egészen addig, amíg a "csöndes" károk a távoli szervekben, "megérlelik" a diagnózist, amely látszólag független a búzafogyasztástól.
A veseműködés leállása csak a jéghegy csúcsa a lehetséges káros hatások között, amelyeket a búza fehérjék és a búza lektin képes létrehozni a szervezetben. Ha a veserák egy valószínű eshetőség, akkor más rákfajták is kapcsolatosak lehetnek a búzafogyasztással. Ez az összefüggés ellentmondana a búzafogyasztásban rejlő előnyök globálisan szentesített feltételezésének. Szükséges lenne, hogy felfüggesszük a kulturális, társadalmi-gazdasági, politikai, sőt vallási előfeltevéseinket a búza előnyeiről. A búza, mint élelmiszer újraértékelése egy William Boroughs-szerű pillanatot igényel, amikor sokkoló egyértelműséggel látjuk "egy befagyasztott pillanatban ....hogy mi van minden villa végén ." Nézzük meg közelebbről, hogy mi van a mi villánk végén.
folyt.köv...
Mindez azt jelenti, hogy a cöliákiára való genetikai hajlam a HLA DQ lókuszon nem határozza meg a betegség pontos klinikai kimenetelét. (7) A HLA gének aktiválódása nem oka, hanem következménye a betegség folyamatának.(8) Így lehet, hogy a lisztérzékenységet nem klasszikus "betegségnek" kell tekinteni, ahol is az "aberrált" gének irányítják a passzív alanyt, hanem olyan természetes megnyilvánulásnak, védekezésnek, amely az emberi fogyasztásra nem alkalmasa anyag ellen irányul.(9)
Ha így nézzük, a cöliákia nem egészségtelen reakció egy egészséges ételre, hanem egészséges reakció egy egészségtelen ételre, így a klasszikus cöliákia tünetnek, mint a hasmenésnek, lehet, hogy "értelme" van. A hasmenéssel a szervezet csökkentheti egy toxin vagy egy kórokozó hatásának időtartamát, és lehet, hogy a bélboholy atrófia (sorvadás) a szervezet válasza arra, hogy megakadályozza a felszívódást, vagyis következetes reakció a búza "krónikus" hatására.
Az emberek és a megegyező leptin génnel rendelkező különböző fajok - mint például az egér, patkány, csirke és pulyka - közötti genetikai különbséget taglaló új felismerések jelzik, hogy a gabonamagvakat nem vezették be az emberi étrendbe, csak 500 nemzedékkel (10-15 000 évvel) ezelőtt. Ebben az összefüggésben a búzafogyasztás elleni érvek nagyobb jelentőséggel bírnak.
Azt hiszem, a lisztérzékenység tüneteit nem a test rendellenességének, hanem a testi intelligencia kifejeződésének kellene tekintenünk. Térjünk vissza a betegség kiváltó okához, amely maga a búza!
A cöliákiában szenvedő embernek van egy előnye azokhoz képest, akik nyilvánvalóan nem érintettek, mert azok, akiknek "nincsenek tünetei", és akiknek a klasszikus tünetek hiányában a gluténérzékenysége nem diagnosztizált vagy félrediagnosztizált, miközben legalább annyira szenvedhetnek, vagy még jobban károsodhatnak, de kevésbé szembetűnően, a távolabbi szerveikben. Ebben a közelítésben a cöliákiát úgy lehetne újradefiniálni, mint egy védekező (egészséges?) választ egy nem megfelelő anyag bekerülésére. Ezzel szemben a "tünetmentes" egyén lenyeli a gabonát, és "bélen kívüli" kísérőjelenségei, valamint többnyire "csendes" tünetei lesznek, amelyeket "egészségtelen" válasznak tekinthetünk, amennyiben testük nem jelzi nyilvánvaló és akut módon, hogy a probléma a búzafogyasztással van.
Elképzelhető, hogy a cöliákia szélsőséges reakció egy általános, fajspecifikus búza-intoleranciára, mely mindannyiunkra jellemző, de különböző fokozatokban. A cöliákia tünetek tükrözik a szervezet ösztönös intelligenciáját, amikor szembesül egy olyan anyaggal, amely eredendően mérgező. Jól illusztrálja ezt a búzacsíra agglutinin (WGA) példája.
A WGA glikoprotein a lektinek osztályába sorolható, és arról ismert, hogy kulcsszerepet játszik a vese-megbetegedésekben, mint például az IgA vesebajban. David LJ Freed allergológus A diétás lektinek betegséget okoznak? című cikkében rámutat arra, hogy a WGA hozzákötődik a vese kiválaszrtást végző kapillárisainak falához, és lerakódásokat okoz, azaz a búzafogyasztás vesekárosodást okozhat az arra hajlamos személyeknél.(10) Valóban, a milánói Mario Negri Farmakológiai Kutatási Intézet az International Journal of Cancer-ben 2007-ben közzétett tanulmánya áttekintette a kenyérfogyasztás és a veserák kockázatának összefüggését. Azt találták, hogy a legtöbb kenyeret fogyasztóknál 94%-kal magasabb volt a veserák kockázata a legkevesebbet fogyasztókhoz képest.( 11) Mivel a WGA eleve mérgező hatású lehet a veseműködésre, lehetséges, hogy egyes genetikailag hajlamos egyének (pl. HLA-DQ2-DQ8-ig) teste mintegy ítéletvégrehajtó döntést hoz. Vagy továbbra is megengedi, hogy a vese (vagy egy másik szerv) károsodjon, amíg a veseelégtelenség és a gyors halál bekövetkezik, vagy autoimmun támadást indít a bélbolyhok ellen, hogy megakadályozza a káros anyag felszívódását, aminek eredménye: meghosszabbított, noha viszonylag alultáplált élet. Ilyesféle magyarázatot adnak általában arra, amikor a szervezetben reflexszerűen nyálka képződik erősen allergén vagy potenciálisan mérgező élelmiszerekkel (például tejtermékekkel, cukorral) való érintkezés után. A nyálka bevonja a bekerülő káros anyagot, megakadályozva annak felszívódását és megkönnyítve biztonságos eltávolítását a tápcsatorna útján. Ebből a szempontból nem úgy kell tekintenünk, hogy a betegségre való fogékonyság HLA-DQ lókusza aktivizálódott, hanem úgy, hogy beindult a védekező mechanizmus az ártalmas anyagokkal szemben. Azokban, akik nem rendelkeznek a HLA-DQ lókusszal, az az autoimmun folyamat, amely megsemmisíti a bolyhokat, nem olyan gyors, és a WGA egyetemesen toxikus hatásai zavartalanul érvényesülhetnek egészen addig, amíg a "csöndes" károk a távoli szervekben, "megérlelik" a diagnózist, amely látszólag független a búzafogyasztástól.
A veseműködés leállása csak a jéghegy csúcsa a lehetséges káros hatások között, amelyeket a búza fehérjék és a búza lektin képes létrehozni a szervezetben. Ha a veserák egy valószínű eshetőség, akkor más rákfajták is kapcsolatosak lehetnek a búzafogyasztással. Ez az összefüggés ellentmondana a búzafogyasztásban rejlő előnyök globálisan szentesített feltételezésének. Szükséges lenne, hogy felfüggesszük a kulturális, társadalmi-gazdasági, politikai, sőt vallási előfeltevéseinket a búza előnyeiről. A búza, mint élelmiszer újraértékelése egy William Boroughs-szerű pillanatot igényel, amikor sokkoló egyértelműséggel látjuk "egy befagyasztott pillanatban ....hogy mi van minden villa végén ." Nézzük meg közelebbről, hogy mi van a mi villánk végén.
folyt.köv...