Önigazolás helyett öngól
Egy tipikusan materialista, "spiritualitás-ellenes" írás (rémisztő címe:"Technicizált spiritualitás, avagya modern okkultizmus kulturális szemanti-
Az antik gnosztikus-hermetikus szemlélet tehát - amint arra az előzőekben már tettünk utalást - nem csupán az európai ezoterikus irányzatoknak az őse, hanem a tudományé is, amely eredet annak történetében is világosan megragadható. Így például a modern fizika közvetlen előzménye a magia naturalis, amelynek bűvészkedései akkoriban javarészt varázslatnak számítottak, persze a mai tudománytörténet felfogása szerint kezdetleges tudományos kísérleteknek. De amiért a példa igazán figyelemreméltó, az a szemléletmód rejtett szemantikai azonossága. Amely szemléletmód a kutató, "Isten titkait" kifürkésző, illetve azt megszerezni akaró, s ezzel a világon és a természeten uralkodni vágyó emberé. A gnosztikus szemléletmódban éppen ezért sokáig együtt van a mágikus-ezoterikus és a kutatótudományos:
Giordano Bruno hermetikus filozófus és mágus,
Newton és Leibnitz pedig rózsakeresztesek.
Ez utóbbiak tudományos eredményei is javarészt a misztikus titok lázas keresésének, Bruno mágikus és Newton alkímiai kutatásainak, illetve panszófista-teozófus kontemplációinak köszönhetők. A rózsakeresztesek után kutató Descartes pedig - csakúgy, mint a régi alkimisták - bizonyos filozófiai inspirációit egy olyan többrészes álomból nyerte, melyeket még huszonhárom évesen, vándorlásai közben, zsoldoskatonaként álmodott. A nagy tudós álma (vagy álmai) misztikus megismerésként fogható fel, méghozzá a szó hagyományos értelmében. Arról nem is szólva, hogy ezek az álmok konkrétan az alkímiából ismert szimbólumokkal voltak átszőve. Ez az esemény indított el azután egy világraszóló tudományos felfedezést."
Egy tipikusan materialista, "spiritualitás-ellenes" írás (rémisztő címe:"Technicizált spiritualitás, avagya modern okkultizmus kulturális szemanti-
kája"), ami jó szokás szerint minden vallásost, "okkultnak", "ezoterikusnak", vagyis blődségnek tart, a gnosztikus kozmológia kapcsán ide jutott:
"A felszabadulás, ami a tudás megszerzése, a természet megismerése révén történik, egyben az ember öntudatra ébredése is. Vagyis a Felvilágosodás (s vele a tudomány) alapeszméi nem mások, mint a régi gnosztikus-hermetikus eszmék deszakralizált, profanizált leszármazottai.
Az antik gnosztikus-hermetikus szemlélet tehát - amint arra az előzőekben már tettünk utalást - nem csupán az európai ezoterikus irányzatoknak az őse, hanem a tudományé is, amely eredet annak történetében is világosan megragadható. Így például a modern fizika közvetlen előzménye a magia naturalis, amelynek bűvészkedései akkoriban javarészt varázslatnak számítottak, persze a mai tudománytörténet felfogása szerint kezdetleges tudományos kísérleteknek. De amiért a példa igazán figyelemreméltó, az a szemléletmód rejtett szemantikai azonossága. Amely szemléletmód a kutató, "Isten titkait" kifürkésző, illetve azt megszerezni akaró, s ezzel a világon és a természeten uralkodni vágyó emberé. A gnosztikus szemléletmódban éppen ezért sokáig együtt van a mágikus-ezoterikus és a kutatótudományos:
Giordano Bruno hermetikus filozófus és mágus,
Newton és Leibnitz pedig rózsakeresztesek.
Ez utóbbiak tudományos eredményei is javarészt a misztikus titok lázas keresésének, Bruno mágikus és Newton alkímiai kutatásainak, illetve panszófista-teozófus kontemplációinak köszönhetők. A rózsakeresztesek után kutató Descartes pedig - csakúgy, mint a régi alkimisták - bizonyos filozófiai inspirációit egy olyan többrészes álomból nyerte, melyeket még huszonhárom évesen, vándorlásai közben, zsoldoskatonaként álmodott. A nagy tudós álma (vagy álmai) misztikus megismerésként fogható fel, méghozzá a szó hagyományos értelmében. Arról nem is szólva, hogy ezek az álmok konkrétan az alkímiából ismert szimbólumokkal voltak átszőve. Ez az esemény indított el azután egy világraszóló tudományos felfedezést."