Fátylat rá

Darleyeen

Állandó Tag
Állandó Tag
Cukormázas szalonna

Cukormázas szalonna olyan csemege,
melyért kezed aligha remege.
Mézes-kolbászos kenyér oly eledel,
melyet falatozás után soká feledel.
Nutellás kovászos uborka! igazi nyalánkság.
Nem félsz, hogy tőle rád tör a falánkság.
Mégis, ha gondolod, ezeket majszolod,
nem pedig ápdétnorbit befelé tápolod.
 

Ragyam

Állandó Tag
Állandó Tag
Vergődés

Nincs nálam jobb ezen Földön,
Mégis bűntetésem töltöm;
Időtlen időktől fogva
Vagyok e kalitka foglya.

Bezárt lelkem kisurrana
Az éjjeli zord fagyokba,
Nem kiáltna mégsem jajt szám,
Belsőm hőjét fölgyújtanám.

Úgy röpülnék, mint egy fényes
Békét hozó szárnyas mécses,
S eljuthatnék minden földre,
Hol az embert törpe törte.

Kevés erő van most bennem,
Ezt kell újból elővennem,
S vegetálnom azon napig,
Míg az őrzőm büszkén alszik.

Dúlnom kéne haragomban! -
Azt is tenném jobb dolgomban;
Éget a vágy, ősi ostor
De mind rideg a kolostor.

Hallgatok, mint rémült egér,
Úgy kapkodok levegőér',
Mint a macskakézre került
Vakarék, ki elcsöndesült.

Kietlen kórok gyötörnek,
Nem éreztetnek embernek;
Elfelejtem, miért vagyok,
Elítéltként elsorvadok.

Vannak még bennem virágok,
Miket illatozva tárok
A Világ felé naivan,
Ámde a termés még hol van?

Gyűrnöm kéne a bolyhokat
Vackos kobakomban, s utat
Találhatnék már kifelé,
Hogy legyen útjok messzivé.

Meddig kell még raboskodnom,
Meddig kell titokban írnom,
Mikor jutok a szabadba,
Mikor vetem szavam tova?

Ha kijutna indulatom,
Fölszabadulhatna a Hon;
Mint egy régi bölcs hatalom,
Volna ez a birodalom.

Ám egy magányos rab vagyok,
Kinek terhesek alkonyok;
Könyörgésem erőtelen,
Segítsél meg hát, Istenem!

2005. február 9.
 

Ragyam

Állandó Tag
Állandó Tag
Éjszakák és nappalok

Mindig csak egyedül vagyok,
És rám törnek a nappalok,
Elmerengő éjszakából,
Egyetlen igaz világból.

Éjszaka a magány is más,
Jobban hiányzik a hű társ,
Ki ma nincs, de egyszer tán lesz,
Egy napon a gondjába vesz.

Segít nekem nagy bajomban,
Kezem fogja párharcomban,
És minden napja arról szól,
Hogy kihúzzon az ős-búból.

Minden éjjel elképzelem,
Hogy milyen jó lesz majd nekem
Azon a csodaszép napon,
Mikor eljön az amazon.

A nappalokat utálom,
Mert örökkön csak azt látom,
Hogy mennyire reménytelen,
Amit éjjel elképzeltem.

2005. január 11.
 

Bertuccio

Állandó Tag
Állandó Tag
Radnóti Miklós

Te,aki verset írtál csendben,
s aknát szedtél rendben.
Ki költő voltál itt,
s a zsarnok a frontra vitt.

Te, aki nem tértél vissza,
Abdánál fekszel, jeltelen közös sírban.
Ide értél végre,
erőltetett menetben.

Te, aki tudtad a múltat,
s másnak az utat mutattad.
Magad csapdába kerültél,
s tűrted, nem menekültél.

Te, aki mégis elvesztél végül,
sírodra majdan templom épül.
S a padokba anyóka térdepel,
tested hát e földbe süppedt el.

Te, aki nekünk példát mutattál,
a új értékrendet alkottál.
Benned láttuk a kitartást
s követjükezt a hitvallást.

Te, aki Oly korban éltél,
s jobb sorsot reméltél.
Töredéket hagytál hátra,
ne haragudj erre a világra.

Te, aki magyar voltál,
s hősi halált haltál.
Költői csúcsra értél,
elismerést szereztél ennél a népnél.

Te, akiről diákok tanulnak,
s képviseled a magyar irodalmat.
Költői példa lettél,
Talán, elégtételt nyertél.
1992.02.06.
Nagyon kevelem Radnóti verseit ezzel "verssel" akartam tisztelegni előtte.
 

Bertuccio

Állandó Tag
Állandó Tag
Arany Jánosnak (Ars poetica)
Felvészem a lantot,
erre az érzésre nem dobhatok hantot.
Írnom kell ha néha úgy érezem,
költőnek magam dehogy is képzelem.

Versemben pár szó s néhány rím díszeleg,
s ettől már azt hiszem vers amit készítek.
De,jó ha a gondom mássl megosztom
így az érzést magamból kiontom.

Lehet az érzés öröm vagy bánat,
írok a múltról, írok a mának.
De sokkal inkább írok én magamnak
s talán majd mesét , egyszer a fiamnak.

Tehát hős elődöm, ha próbálkozásim látod
segítsd a te ismeretlen barátod.
Segíts, hogy verseim hiába ne írjam,
a lant pengetését még sokáig bírjam.
1992.02.04.


Lehet ,hogy nem igazán komoly alkotások de nagyon fiatal voltam és katona sok időm volt és voltak dolgok amik foglakoztattak.
 

Szani89

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondoltam én is megosztom veletek egy versem, amit még hónapokkal ezelőtt írtam. Íme. :)

Évszakok

Egy őszi napon erdei ösvényen járok,
két lépésre tőlem egy pici nyulat látok.
Az erdő olyan, mint egy túlzsúfolt karnevál,
ahol a fák az emberek, akik felveszik a színes ruhát.
Kérkednek és mutatják, hogy minden jelmez más és más,
nincs két egyforma látvány, dísz, benyomás.
Egy bokor mögül kíváncsian megles egy őz...
Istenem, milyen színes, nyugodt az Ősz!

Lassan lehullatják és siratják leveleiket a fák.
A gyász miatt csupasznak tűnnek nagyon soká.
Végül megszánja őket Természetanya,
Leesik a hó és mintha minden fa menyasszony volna.
Bár az erdőben egymagam vagyok,
a szél hangos gyerekzsivajt hoz.
Pirossá fagyott kezeim összedörzsölöm Én,
Istenem, milyen sziporkázóan hideg a Tél!

Számomra kedves évszak következik,
Minden fa, bokor zöld rügykelmébe öltözik.
Új életet hoz a friss tavaszi szél,
melytől minden növény mocorogva életre kél.
A vastag hófelhő az égről eltűnik,
A nap melegétől a levegő felmelegszik.
Szerelemért esedezik gyerek, felnőtt, kamasz...
Istenem, szívetmelengetően friss és szép a Tavasz!

Az utolsó évszak a legmelegebb,
mindenki ezt várja, mikor jön el legközelebb.
Ilyenkor végre kinyitnak a strandok,
ahol, csábítanak sokfajta standok.
Ebben az évszakban mindig van nyaralás,
hol strandolás, hol egy nagy utazás.
Senkit sem csábít múzeum, vagy vár...
Istenem, tikkasztóan meleg, izgalmas a Nyár!
 

Bereg Mária

Állandó Tag
Állandó Tag
Bereg Mária versei:
TÉLI FOHÁSZ

Bokázik a fagy a széllel,
roppan a jég, ahogy lépdel,
szikrázik a holdas éjjel,
csillagot szór szerte-széjjel.
Sikong a táj, jajdul a tél,
csárdást jár a fagy meg a szél,
reszket a berkenye ága,
félve, nyújtózik az égre,
reszket a fűzfa magába'
végre jó takarót kérne,
puha havazást a földre,
áldást, békét minden szívbe.

ÉN VOLNÉK

Úgy szeretnék
nem lenni senki,
megszűnni élni,
embernek lenni.
Csak fény volnék,
mi szemedben ragyog,
tavasz illatban
gyöngyöző kacajod.
Érzelem, mely benned
áramlik szüntelen,
én volnék szívedben
a tiszta szerelem.

CSAK LASSAN

Nem kell sietni Kedves,
csak lassan, csak engedd,
hogy körülöleljen fényem,
parttalan ott a szenvedély,
ahonnan érted jöttem.
Vállamon a sorsom,
mint szakadt kabátom
lásd, hozzád vonszolom,
öledbe terítem…te nevetsz,
s én szádat lassan megcsókolom.


ÉBREDŐ ÁLOM


Gyönyörű a reggel,
ha álmodban ébredek fel.
Gyönyörű a vágy,
ha karodban ölt új ruhát.
S ha csókoddal csókomat újra kéred,
én vágyaimba öltöztetlek téged.
Csillagokkal csendesen meg-megcsodálom,
s viszem az éjbe ébredő álmom.

MÚLT ÉS JELEN

Sután téblábol a jelen,
mert még fáj a múlt,
bár hajója messze fut,
kint a nyílt vízen,
olykor még üzen:
lázas csókokról,
szerelmes éjről...
A sirályröptű messzeségből
néha küld még jelet.
De a jelen magánya egyre nő,
s egy kis ladikban vár,
moccanatlan a jövő.

A HŰTLEN KEDVESHEZ

Minden éjszakát veled álmodok,
te önző, csalfa lélek,
bár te nem szerettél, én mégis
meg tudtam volna halni érted.
Mily nagyra nőttél álmaimban,
de a valóság kicsinyes, rideg,
hangod is már távolról érkezik,
s mint fagyott folyó vize, oly hideg.
Így igaz, meg tudtam volna halni érted!
Te önfeláldozásomat kinevetted.
S míg én csak álmaimban ölelhettelek,
tested kóbor, földi vágyak prédája lett.
Ha néha bírtam egy-egy csókodat,
szédülten istenként imádtalak.
Küldtem feléd zsoltáros énekem,
de züllött tivornyák zajában égve-
kéjre gyúltan, nem hallotta meg füled.
Most itt állunk, ahol minden véget ér,
a száj hallgat, csak a szív és a szem beszél.
Iker-holdként vajon felkelünk-e még,
a halhatatlan szerelem szép egén?

SZÍVEM A TÜKRÖD

Az én szememben megállt a világ veled,
nézz nyugodt tükrébe, s megleled
minden elveszettnek hitt álmod
jövőt tervező, nagy szent akarásod
s hited, mely messzire vihet,
hogy beteljesítsd mi neked rendeltetett.
Égi fény, szememből szemedbe fut,
s táplálja fénylő csillagod,
mely huncut-kacéran nevet a világba.
Ne higgy a tükörnek, csak puszta anyag,
szívemben láthatod, ami i
gazán te vagy!
 

hullocsillag04

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a verset a lelkem fájdalma íratta velem. Nem olyan profi, nem olyan gyönyörű, mint amelyeket itt olvashattam, de azért megosztom veletek, hátha mégis megéreztek valamit ebből a fájdalomból.

Ne mondd!

Ne mondd, hogy szeretsz, ha lelked nem szárnyal velem!
Ne mondd, hogy vársz, ha tőlem már messze jársz!
Ne mondd, hogy ölelsz, ha karod nincs már közel!
Ne mondd, hogy csókolsz, ha ajkad másnak bókol!

Ne mondd, hogy várjalak, ha más oltja vágyadat!
Ne mondd, hogy "türelem", az rózsát már nem terem!
Ne mondd, hogy eljössz, mert szívem már összetört!
Ne mondd, hogy ennyi volt! Könyörgöm, csak ezt ne mondd!!

S nem mondod már, hogy várjalak. Nem én. Már más oltja vágyadat.
S nem mondod már, hogy visszajössz. Szívem ezer darabra összetört!
S nem mondod már, hogy vigyázzak magamra. Nincs már, aki aggódjon miattam.
S azt sem mondod már:"Csillagom". A szemem fénye már nem ragyog.
Csak egy hullócsillag vagyok.
 

Pacifista2

Aktív tag
Egy korai próbálkozásom

Cím nélkül

Üresek a fák, csendesek a vizek
Egyedül vagyok, eltüntek az emberek
Elkopott a fű, a virágok hervadtak
Nincs mit tenni, ők is elmúlnak

Hittem a szemednek, az igaz érzésnek,
Néztem a sarkot, vártam a ruhád
Évezrednek tűnt, vigyáztam Rád
Itthagytál, elmúlt már a nyár
Minden megszünt, mosoly, jókedv, vidámság.
Csak magam vagyok, a sarkon állok,
De már nem rád várok.
 

Pacifista2

Aktív tag
"Elvont "

200. szülinap

Elemes lovakkal sétálok az utcán.
Az emberek már nem fordulnak meg utánam.
Hatalmas szatyrokkal megrakodva
egy vakond fut el mellettem.
Nézem egy darabig, míg el nem tűnik
a kopasz fák erdejében.
Lassan megfordulok magammal és
bámulom, hogy sétálok az elemes lovakkal.
 

Szabadi Lívia

Állandó Tag
Állandó Tag
Időkoldus
Dőlt falakkal megtört utcaképet
alkot, s ablakán távozó élet
keresné újra az elmúlt időt...
mint rongyos ruhát, mit a perc kinőtt,
úgy hordja magán létét az idős
és otthona!

Vén matróna, aszott öregember
arcán sóváran hullámzó tenger
gondolat, vállán pedig az élet
súlya játszik erőpróbát, érzem...
szíve-lelke ezer sebből vérzik!
Csak egy szoba...

"Ennyi, nem több, mi megmaradhatott
a szorgalmas évekből, Aranyos!"
- mondja, motyogja lassan totyogva,
arcáról könnycseppet töröl, hogy ha
nem látja senki, tűnő álmokat
elzokogva...

Fájdalom, magány ellen harca dúl,
de mosoly, zokogás halálba fúl
egyszer, mikor Istene pálcát tör
koros, deresen bús feje fölött,
s költöző madárként teste körött
elandalog!
 

Mrhacker

Állandó Tag
Állandó Tag
Reszkessetek

282_magyar_cimeres.jpg


Reszkessetek kik nyúzzátok e népet
Ha felbuzdul majd a népharag
Hosszan nyúlik a türelemnek húrja
De jaj lesz néktek, hogyha elszakad

Magasan leng odafent a zászló
Fénylőn csillog a rozsdált ősi kard
Százszor próbáltátok eltiporni
De nem tudtátok az igaz hű magyart

Hisz szívünkben most is él a nemzet
Ajkunkon tisztán zeng a dal
És mindörökké megmarad magyarnak
Az ki nem csak szájával magyar
 

Mrhacker

Állandó Tag
Állandó Tag
Álmodom! (dalszöveg)

Álmodom, ezernyi fénylő csillagot
Mely odafenn az égen csendesen ragyog
Vadvirágos rétet, zengő madarat
Vizekben úszkáló színes halakat

Valósággá válhat, ami álom volt csupán
Útra kelhetünk egy szép napos délután
Nézhetjük a felhőket, s az égszínkék eget
Integetünk, s a fáknak lombja visszainteget

Álmodom vad bércet, havas hegytetőt
Zöld színben pompázó erdei fenyőt
Rókát, őzet, szarvast, mindent, ami szép
s megdobogtatja az emberek szívét

Valósággá válhat, ami álom volt csupán
Útra kelhetünk egy szép napos délután
Nézhetjük a felhőket, s az égszínkék eget
Integetünk, s a fáknak lombja visszainteget
 
Oldal tetejére