Hangoskönyvelők

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Érdekesség- vagy inkább tájékoztatás céljából megírom, hogy QQCS842 legújabb hangoskönyvét: Frei Tamás: 2015, itt a fórumon letöltötték, legalábbis megköszönték, ami nem ugyanaz negyven valahányan. Nemokap-nak nak köszönhetően egy megosztó oldalon a letöltések száma: 540.
Hogy én milyen következtetést vonok le ebből, azt megtartom magamnak :)
 
De hogy a nem látókról, vagy csökkent látásúakról se feledkezzünk meg, akik pl. ezt a fórumot nehezen, vagy nem tudják használni, léteznek úgynevezett levelező listák. Most nem tudok pontos létszámot írni, de nem kevés a létszám ott sem, ahol vegyesen látók-nem látók vagyunk.
 
[QUOTE="Ez az ötlet még továbbgondolásra szorul, de most jutott eszembe, így még nincs is kiforrva. A szervezet azért is célszerű, mert akkor nem egy-egy magányos farkas harcolna, hanem lenne mögötte szervezeti egység, ami mindig erősebb...[/QUOTE]

A koncepció nem rossz kiindulási alap. Néhány dolgot azonban előre át kell gondolni és kalkulálni.
Induljunk ki 1270 Ft végfelhasználói árból. Ez sajnos szerintem még mindig ingerküszöb feletti, de számoljunk ezzel. Ebből 270 Ft rögtön ÁFA, ha letölthető anyagról beszélünk. Ha CD-n adjuk ki, akkor csak 5%, ebben az esetben csak 60 Ft az ÁFA, de akkor a maradék 200-at elviszi a CD gyártása, még minimum 100-at a tok és borító és akkor nem is kis példányszámról beszélünk. Ebből még lejön legalább 20% kisker árrés, és akkor itt se szálltunk el. Ha online terjesztett, akkor ez talán elég az 1-1 darabra kivetített IT infrastruktúra üzemeltetésére. Itt még levonódik ~100 Ft az Artijus díjra és a kulturális járulékra. Igen, tök mindegy, hogy az előadó ingyen csinálja, Artijus díj akkor is van...ráadásul ezt előre le kell rakni, addig a CD lemezt egyetlen gyártó sem fogja legyártani. Tehát ott tartunk, hogy egyéb apróságokat beszámítva jó esetben marad 400 Ft az összes többi költségre, amibe beleértendő a jogtulajdonos díja is. Nem tudom találni-e kiadót, aki ennyiért oda fogja adni a művet. De legyünk marha nagy optimisták, tételezzük fel, hogy 100 Ft/db áron lehet ilyet találni. Tehát 300 Ft-unk marad magára a felvétel elkészítésére.
Ebből több dolog következik. Egyrészt az előre berakandó pénz miatt valakinek elő kell finanszírozni a porjectet, és a gyártás költségeit az eladás előtt jóval fedezni kell. Online megjelenésnél sokkal jobb a helyzet, ott csak a kiszolgáló infrastruktúrát kell előre lerakni, ami bérelt is lehet. A bérlés előnye, hogy rövid távon sokkal kifizetődőbb, hosszú távon meg lehet váltani. Az is biztos, hogy a legelső hangoskönyvelők ingyen fognak olvasni. Talán ez sem akadály. De a költségekben lejjebb lehet menni, és szerintem ezen a pontotn áll vagy bukik a történet(a jogdíj után). Olyan szponzorokat kell találni, akiknek pénzt ér, hogy a stúdiójának neve vagy a szerverpark neve. Vagyis direkt pénzt kér érte, hanem hajlandó eltekinteni a fizetéstől. Optimalizálás még, hogy az anyag tömörített formában kerül a CD-re(kizárva ezzel az ezt nem ismerő lejátszókat), de akkor az alacsony jogdíjas termékek esetében a gyártási költség oszlik.
A webes terjesztés mellett szólna, hogy a csökkent látásúak részére lehetne az oldalnak speciális változata, netán ezzel nyithatna az oldal egy normál oldalra mutató linkel.

Persze ezek csak ötletek és gondolatok, az ötlet biztosan nem elvetendő. Főleg úgy, hogy ha nonprofit, akkor egy idő után támogatásokhoz és adó 1%-hoz lehet jutni.
 
Ezt, hál' istennek meg tudom cáfolni.
Az én, és tudtommal QQCS által felolvasott könyveket, lehet másokét is, hozzáférhetővé teszik.
Én már kaptam érte nem egy köszönetet!
Akkor jó. Az én tapasztalatom több mint egy éves, tehát azóta sok víz lefolydogált a Delawere folyón (is).
 
Érdekesség- vagy inkább tájékoztatás céljából megírom, hogy QQCS842 legújabb hangoskönyvét: Frei Tamás: 2015, itt a fórumon letöltötték, legalábbis megköszönték, ami nem ugyanaz negyven valahányan. Nemokap-nak nak köszönhetően egy megosztó oldalon a letöltések száma: 540.
Hogy én milyen következtetést vonok le ebből, azt megtartom magamnak :)

Ez csak azt jelenti, hogy azt az oldalt kicsit többen nézik. De én ha hozzájutok egy-egy új könyvhöz (szerencsére kitünő forrásom van) először következetesen ide teszem fel, hiszen ez az anyaoldal, mondhatni bölcső...
de tény, hogy amióta máshova is töltök fel, az eddig felrakott 250 könyvet kb. 20 ezerszer töltötték le. Ami nagy szám.
 
Nemo, te egy férfi-angyal vagy! :rohog:

Erről egy vicc jut eszembe:
Meghal az öregasszony, s Szent Péter elé kerül. Bizalmasan odasúgja: én bizony sose csaltam meg az uramat!
Mire Szent Péter: Hozzátok a szárnyakat!
öregasszony: Miért angyal leszek?
Szent Péter: Nem. Liba.

Na jó, képzelj el engem szolíd 97 kg-os súlyommal, szárnyakkal. Valakire ráesek, meghal. Ha nem esek rá, röhögéstől infarktust kap... :D
 
Érdekesség- vagy inkább tájékoztatás céljából megírom, hogy QQCS842 legújabb hangoskönyvét: Frei Tamás: 2015, itt a fórumon letöltötték, legalábbis megköszönték, ami nem ugyanaz negyven valahányan. Nemokap-nak nak köszönhetően egy megosztó oldalon a letöltések száma: 540.
Hogy én milyen következtetést vonok le ebből, azt megtartom magamnak :)
Egy pillanatra felveszem a témát mert érdekel a statisztika és a következtetések
A következtetés akkor ér valamit ha leírjuk
Semmit nem jelent az, hogy itt hányan köszönték meg
Ha jelentene is, csak közvetett információ
A letöltésekből pedig nem tudja megállapítani honnan érkeztek a letöltők
Szóval jó dolog a statisztika,csak tudni kell miért mire csináljuk
-----------------
A CH látogatottsága pedig viszonylag nagy
Nincs is következtetés semmi.Mert semmi nem következik a látszat információból
Talán a CH más érdeklődésű látogatókból áll,mint az a meg nem nevezett megosztó oldal
De ez sem biztos
Egy datalinkes oldalon a 2015-nek 8 nyomogatás volt ez se jelent semmit
A megmentőnek: itt(68) ,datalinkesen (7)
 
Utoljára módosítva:
az a megnem nevezett oldal a tényleges, megkezdett letöltések számát mutatja. nem lájkokat.
Ha meg nem nevezett oldal Akkor ezt honnan tudhatnám én
Hogyan mér egy oldal azt hogy másutt egy tárolószerverről mennyien töltenek?
Melyik az a titokzatos és csoda működésű oldal?
 
ez nem a reklám helye.de igaz!
az az oldal amiről írsz, az valóban ( úgy mint a ch )
"csak" lájkolást mutat. az sem rossz. de tudomásul kell venni, hogy a "szabadon" használható fórumok 95 - 98% - ban a film letöltésre alakultak.
igaz, van könyv oldala is, de mint te is rámutatsz kicsi az érdeklődés iránta.
óh, való világ!
 
ez nem a reklám helye.de igaz!
az az oldal amiről írsz, az valóban ( úgy mint a ch )
óh, való világ!
Nem válaszoltál az egyik lényegre:
Nem tud mérni egy oldal, egy tőle távol lévő taroló szerverről való tényleges letöltést
A titokzatos oldal nevét írd meg privátban
 
Utoljára módosítva:
[QUOTE="t
Szóval jó dolog a statisztika,csak tudni kell miért mire csináljuk
[/QUOTE]
A statisztikát mostanság a valóság elferdítésére, megmásítására, meghamisítására használják. Vagyis NEM MINDIG JÓ DOLOG A STATISZTIKA!
Az pedig hogy én milyen következtetést vonok le valamiről, nagy valószínűséggel nem fog egyezni a más által levont következtetésekkel a témával kapcsolatban. Ezért tartom meg magamnak, de attól más is eltöprenghet rajta. (Ha valamiben nem vagyok biztos, inkább nem "okoskodok" ! )
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére