Horgászsarok

C

csocsike

Vendég
Lesz-e horgászparadicsom a Balatonból?
2004. február 10. 10:09

Lesz-e horgászparadicsom a Balatonból? címmel rendezett konferenciát a Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége szombaton Balatonkenesén.


Szabó Tivadar, a szövetség elnöke egy friss felmérésre hivatkozva közölte: a Balaton-parti lakosság 82 százaléka, az önkormányzatoknak pedig 85 százaléka akar önálló balatoni régiót. Hozzátette, hogy ennek érdekében a tóparti civil szervezetek szövetsége mozgalmat indít, aláírásokat gyűjt és fórumokat rendez az év hátralévő részében.

Szabó Mátyás miniszteri biztos a Balaton alacsony vízállásával kapcsolatban elmondta: a hóolvadás mindössze 7-8 centiméternyi vízszint-emelkedést hozott a várt 20-25 centiméterrel szemben.

Megjegyezte: a tavasz kezdete óta mindössze 7 centiméternyi csapadék esett a balatoni régióban, az ilyenkor szokásos és átlagos 40-45 centiméternyi helyett. Szabó Mátyás közölte: a múlt nyárihoz képest jelenleg 6-7 centiméterrel alacsonyabb a Balaton vízállása.

- Most fordult elő először az, hogy a csapadék és a befolyó vizek mennyisége kevesebb, mint a párolgási veszteség - tette hozzá a miniszteri biztos.

A vízpótlásról szólva hangsúlyozta: a Rába vizének átvezetése lenne a logikus és a viszonylag olcsó megoldás, mivel 3-4 milliárd forintba kerülne a beruházás. A gond az, hogy a Rábában is kevés a víz, továbbá a terv heves tiltakozást váltott ki a folyó menti településeken.

Szabó Mátyás közlése szerint a vízátemelés környezeti és ökológiai hatásait vizsgáló akadémiai tudóscsoport szeptemberre készül el a tanulmánnyal, és azt követően dönt majd a balatoni vízpótlás kérdésében a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Megjegyezte: ha idén elkezdődnének a munkálatok, akkor is csak 2005-ben lehetne először átemelni vizet a Balatonba.

Szabó Mátyás utalt arra is, hogy a balatoni partvonal szabályozási tervének megfelelően a budapesti Várostervezési Intézet június 15-ig készíti el azt a dokumentációt, amelyben rögzítik, hogy hol lehet kikötőt, strandot, csónakmenhelyet és egyéb létesítményt építeni a jövőben.

Vojtkó Pál, a Balatoni Halászati Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2004 januárjától várhatóan közhasznú társasággá alakul a cég.

Rámutatott arra, hogy a kht. fő feladata az ökológiai állományszabályozó halászat, a halvédelem, illetve a horgászat feltételeinek a javítása lesz. Utalt arra is, hogy a cég pénteken kötött együttműködési szerződést a Balaton és Térsége Regionális Horgász Szövetséggel.

A vezérigazgató közlése szerint 2004-től az eddigi évi 200-250 tonna helyett 350 tonna kétnyaras pontyot, valamint egymillió előnevelt, illetve 50 ezer egynyaras süllőt telepítenek a tóba.

Vojtkó Pál elmondta: tavaly összesen 600 tonna halat fogtak ki a Balatonból, ám ebből 270 tonna volt a kevésbé értékes busa és 290 tonna a keszeg, és csak 40 tonnányit tett ki a jól értékesíthető nemes halak mennyisége. Hozzátette: a busa- és a keszeghalászat a múlt évben 160 millió forintos veszteséggel járt.

A vezérigazgató végül elmondta: az átszervezési folyamat részeként idén mintegy 800 millió forint összegben terveznek ingatlanokat értékesíteni. Hozzáfűzte: nemrég értékesítették például a 320 hektáros nagyatádi tórendszert. Az 1500 hektáros somogyi tógazdaságukból azonban 850 hektárt megtartanak a Balaton halasításához, illetve a horgászturizmus fejlesztéséhez.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Dulika jobb lesz ha nem engeded egyedul pecazni az uradat!
A pecazas lehet hogy csak urugy :lol:
 
C

csocsike

Vendég
Melitta írta:
Dulika jobb lesz ha nem engeded egyedul pecazni az uradat!
A pecazas lehet hogy csak urugy :lol:[/quote



Nyugodj meg, a lanyok nelkul egy tapodtat sem megyek. Es mindig viszem a sorivasi licencemet :shock:
 

prof

Állandó Tag
Állandó Tag
A kép címe lemaradt: Vizi tánc. :D
(csak azt nem tudni ki vezet kit) :?:
Szegény cicus már nagyon a halálán lehetett ha így hagyta magát. :roll:
 

prof

Állandó Tag
Állandó Tag
Basszus!
A jövő héten mentem volna pecázni egy pár napot, és erre pont akkor telepítenek a vizeinken, így tilalom lesz és nem lehet nyomulni. :evil:
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Ösztöne hajtja
Extrém helyeken lógat
Fókusz
2004-05-10 21:00:01




Magyarország, süt a nap, vannak tökéletes tavak - a férfi mégsem marad. Kazahsztán, zord idő, embertelen körülmények - hősünk mégis nekivág. Újra és újra. Egy magyar horgász kicsit érthetetlen módon vágyódik olyan területre, ahol az életét teszi kockára. Mindezt a halak miatt!



Oláh Béla nem kérkedik. Ha ő azt állítja, hogy egy óriási halat fogott, akkor az tényleg úgy van. De egy hencegő horgász szavainak csak ritkán hisznek az emberek, ezért rekordzsákmányát most le is filmezte, hogy bebizonyítsa, tényleg az ő hala volt a legeslegnagyobb, amit magyar ember valaha kifogott Kazahsztánban, legalábbis Oláh úr szerint.

A nagy ho-ho-ho horgász eredetileg elektroműszerész, egész életét a horgászatnak szentelte. Kirándulásairól az utóbbi néhány évben filmet is készített. Az egyiken egy Beloga nevű halat rángat éppen a csónakba több órányi fárasztás, és persze szívós küzdelem után. Nem tévedés, az állat nem törpecápa, és még csak nem is műanyag, súlya pedig közel egy mázsa!

Kazahsztánba először még a kilencvenes években jutott el. Senkit sem ismert, aki segítette volna, oroszul sem beszélt túl jól, halászösztöne viszont megállíthatatlanul üldözte: a többi horgásztól úgy hallotta, az Ural folyó egyik mellékágában igazán jó a kapás. Így hát maréknyi csapatával felkerekedett, és várta, mit hoz a jövő.

„A körülmények olyanok, lakhatás szempontjából, közlekedés szempontjából, hogy ide halandó ember egymaga nem tud kijutni” - meséli.

Oláh úrnak is csak nehezen sikerült. A zord időjárás, embert próbáló erőfeszítés és persze a szokatlan környezet megtette hatását. A kaland majdnem tragédiába torkollott. Hazaérkezése után a végletekig legyengült Oláh úr hetekig feküdt a kórházban élet-halál között, és még ekkor sem magáért aggódott.

„Konkrétan az életveszélyt úgy éltük át, hogy több Kazah embernek a holttestét láttuk az úszó folyóba, akik kipróbálták az orvhalászatot”.

A magyar csapatnak volt ugyan engedélye, de mindez az ottani hatóságoknak - tapasztalatai szerint- nem túl sokat jelent. Azt viszont szinte minden kazahsztáni tudja, hogy egy-egy óriásbeloga belsejében több tízmillió forint értékű ikra lapul. Akinek sikerül akár csak egyet is kifognia, ahogyan Oláh úrnak is, annak legalább egy évig egyáltalán nem kell dolgoznia a megélhetésért. A magyar horgász is a kazahsztáni zsákmányból éldegél azóta.

„Vannak az úgynevezett kuttyogató fák, amiket a harcsázó horgászatnál használunk, rezgést és hangot kelt, miután a vízbe a megfelelő módon beütjük”.

Ezzel a módszerrel, és néhány speciális segédeszközzel és persze hatalmas szerencsével sikerült a vállalkozó szellemű férfinek Nyugat-Szibériában élete eddigi legnagyobb halait kifogni. A mesterhorgász azonban nem elégszik meg élete legnagyobb halával. Ugyan még csak pakol, de néhány nap múlva ismét utazik, hogy a Kazah folyókban küzdjön meg az újabb kifognivalóval.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnos ma tragedia tortent egy horgasszal.
Az atutoja becsuszott a vizbe es nem tudott kijutni belole.Mire a tuzoltok kihuztak mar nem elt.
:cry:
Csak ovatosan azzal a pecazassal!
 

Si

Állandó Tag
Állandó Tag
:oops: Csak benéztem! Hátha én is kifogok valamit, itt a horgászok kozott! :wink:
Szia Efike! :idea:
 
Oldal tetejére