Házasság
Horváth Magdi:
Házasság
(sanzon, a dallamot is én szereztem, csak énekes kellene hozzá.)
*
Gyakran úgy tűnik: már megszoktalak,
(a megszokás szerelmet öl),
és számomra mindegy, hogy mész, vagy maradsz,
és számomra mindegy, mi jő.
Tűnődtem, míg csak egy rész volt enyém
Az egy egész testlélekből,
s hittem, hogy belőled sosem elég,
rád kevés volt minden idő.
Úgy fogtalak akkor, mint csillagot:
reszketve, néha meg szorítva-ölelve,
azért, hogy elhiggyem: nem álmodom;
azért mert féltem, hogy felébredek....
Ma már túlságosan is enyém vagy:
közös az ágyunk, az otthonunk,
és álmokra időnk szinte nem marad,
köznapok sodrába olvadunk.
Ilyen az élet, mondd, ennyi csupán, s álmaink hazudnak tán'?
Mért kell a szerelmet eltemetnünk, mért kell így öregednünk?
Látod, én azt hittem, megszoktalak, és tűnődtem, mi jöhet még:
csak munka és munka és betegedés, és rengeteg veszekedés?!
Szívem most cáfolja hazug-magam, mert amíg szól ez a dal,
mindvégig terólad beszélek én, csak terólad álmodozom.
Minden nap, amelyből távol maradsz, szerelmem suttogja még,
jöhetnek fakultas hétköznapok, belőled sosem elég!