"A MINDEN úgy gondolta magáról, hogy tökéletes.
Egyként tudta érzékelni a világot. Számára nem volt jó és rossz, mert érezte, hogy a nagyon rossz az maga a jó, és a nagyon jó az maga a rossz.
Számára nem volt boldogság és szenvedés, mert érezte, hogy a legmagasabb fokú boldogság az maga a sztenvedés, és a legmélyebb szenvedés az amaga a boldogság.
Számára nem volt pillanat és örökkévalóság, mert érezte, hogy a pillanat az maga az örökkévalóság és az örökkévalóság a pillanatban él.
Számára nam volt változás és állandóság, mert érezte, hogy a változásban szunnyad az állandóság, és az állandóságban foglaltatik a változás.
A minden számára az igazság a tökéletes igazság volt. Nem voltak számára apró egymásnak ellentmondó részek, mert érezte, hogy az apró ellentmondó részek egytökéletes egészet alkotnak és az maga az igazság.
A minden boldogan lubickolt az aranyszínű fényben, és gyengéd mosoly bujkált a szája szegletében.
A SEMMI úgy gondolta magáról, hogy tökéletes.
Nem voöltak vágyai, mert érezte, ha vágyik valamire, és az nem teljesedik be, akkor elégedetlen lesz. Nem voltak vágyai, mert érezte, ha vágyik valamire, és az beteljesül akkor röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert beteljesült vágya helyén űr keletkezik.
Nem voltak céljai, mert érezte, ha nem éri el a célját, akkor elégedetlen lesz. Nem voltak céljai, mert érezte, ha eléri célját röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert elért célja helyén űr keletkezik.
Nem álmodozott, mert érezte, ha álmai nem válnak valóra, akkor elégedetlen lesz. Nem álmodozott, mert érezte, ha álmai valóra válnak, akkor röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert valóra vált álmai helyén űr keletkezik.
A semmi a tökéletes realitásban élt, mert csukva tartotta szemeit és füleit, és nem hagyta, hogy az érzések eljussanak szívéig.
Nem voltak benyomásai, melyeket magából kivetítve, azok létre hozták volna a külvilágot. Számára nem volt világ, ő, maga volt a Semmi.
A semmi boldogan lubickolt a végtelen kékségben, és gyengéd mosoly bujkált a szája szegletében.
A Mindennek egyszer furcsa gondolata támadt.
"Ha nem létezik jó és rossz, mert ők egyek, ha nem létezik boldogság és szenvedés, mert ők egyek, ha nem létezik pillanat és örökkévalóság, mert ők egyek, ha nem létezik változás és állandóság, mert ők egyek, akkor, lehet, hogy én a Minden sem létezem, mert van még valami..."
És megpillantotta saját magát, a Semmit.
A Semmi megvalósította a teljes vágytalanságot, tökéletesen céltalanul létezett és nem volt már egy szemernyi álma sem. Nem voltak gondolatai és érzáései...
és akkor hirtelen átvillant rajta: "Lehetséges, hogy nem is létezem?" Felnyitotta szemeit és megpillantotta saját magát, a Mindent.
Amint megpillantották saját magukat, világosodott meg számukra, hogy csak együtt egyek és tökéletesek. Szerelmesen egymáshoz símultak és a minden arany fényei beleolvadtak a Semmi végtelen kékségébe.
Felizzott a tér, lüktetett a Világmindenség, eleinte lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban, mígnem a tökéletes Egység fergeteges boldogsága csúcspontjára ért és hatalmas vörös robbanáson keresztül megszületett a HARMÓNIA."