Ezt bocs, de külön Barbarának, csak neki, mert önfeláldozóan kitörölt egy gyönyörűen feliratozott képet.
Hunyd be szemed! Nyisd ki füled! Mesélek neked.
Láttál már katicabogarat? Hány petty van a hátán? Bizony, hét! De nem volt ám ez mindig így!
Nagyon, nagyon régen nem is volt pettyes a katica. Fényes hátacskáját csak piros páncél borította. Kis katica nagyon hiú bogárka volt ám! Gyakran nézegette magát a harmatcsepp tükrében, és elégedetlenül mondogatta.
- Szép vagyok, csak kissé dísztelen ez a piros ruha!
Addig-addig mondogatta, míg édesanyja megsajnálta. Elvitte az erdőszélen élő Papagáj Pannához, aki a leghíresebb festőművész volt az erdőben.
- Panna lelkem! Tudnál festeni valami díszt az én kicsikém hátára? Ne legyen már ilyen dísztelen.
- Persze! Festek szívesen!
- Ide, meg ide, meg ide, szép fekete pettyeket festek! Meglátod, te leszel a legszebb az erdőben, mezőben! Csak egyre kell nagyon vigyáznod! Víz nem érhet hozzá addig, míg meg nem szárad. Mert akkor nem lehet újrafesteni.
Boldogságában mindent megígért katica. Panna pedig olyan gyönyörű pettyeket festett rá, hogy csupa öröm volt ránézni!
Boldog volt kis katica nagyon, de minél hamarabb szerette volna látni, hogy sikerült a mű...
Odalibbent hát a patakhoz, hogy tükrében megnézze magát.
- Vigyázz kicsim! Beleesel!
Még végig sem tudta mondani a kis katica, már zsupsz! Belecsúszott a patakba. Azzal volt petty, nincs petty! Már le is ázott az egyik.
Mamája szélsebesen kihúzta a kis kíváncsit a patakból. Így nagyobb baja nem esett, kivéve a pettyet, ami leázott...
Azóta van csak hét pettye a katicának.
Hunyd be szemed! Hunyjad hát! Angyalokkal álmodjál!