Hírek Itt a nagy drogkörkép: a hollandok orra a legporosabb, a csehek szívnak a legtöbbet, de a magyarok többsége tiszta

Egy friss jelentés szerint majdnem minden harmadik ember próbált már ki valamilyen kábítószert életében az Európai Unió tagállamaiban. A felmérés megmutatja, hogy mely országokra a legjellemzőbb a kábítószer-fogyasztás, és ebben a rangsorban Magyarország a lista végén helyezkedik el.

Az egész Európai Uniót figyelembe véve a kannabisz- és a kokainfogyasztás is Magyarországon volt tavaly az egyik legalacsonyabb. Ez a két leggyakrabban fogyasztott kábítószer az EU-ban, ahol majdnem minden harmadik állampolgár próbált már ki valamilyen drogot – derül ki az Európai Bizottság, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentéséből.

Az Euronews által közzétett jelentésből kiderül, hogy 2024-ben a fiatal felnőtteknek a 15 százaléka fogyasztott kannabiszt, míg 2,5 százaléka kokaint. Kiderült az is, hogy míg korábban inkább a tinédzser fiúkra volt jellemző a kannabisz fogyasztása, ez az arány egyes országban már megfordult, és a lányok élnek inkább a szerrel.
Az uniós adatok szerint az összes felnőtt közül a kannabiszhasználat Csehországban, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban a legmagasabb, a legalacsonyabb pedig Máltán, Törökországban és Magyarországon. Eközben a kokainhasználat Hollandiában, Spanyolországban és Írországban a legmagasabb, Törökországban, Portugáliában, Lengyelországban és Magyarországon a legalacsonyabb.

A számok alapján 2024-ben Magyarországon a lakosság 3,6 százaléka fogyasztott kannabiszt, míg 0,6 százaléka kokaint. A kannabisz tekintetében Csehország végzett az élen 22,9 százalékkal, míg a kokainfogyasztási versenyt Hollandia nyerte 18,2 százalékkal.

A két leggyakrabban használt kábítószerfajtán kívül az MDMA (közismertebb nevén ecstasy), a heroin és egyéb pszichedelikus anyagok is jelen vannak az európai piacon, melyek sokkal nagyobb kockázatot jelentenek. Ezeknek a rendszeres használata szív- és érrendszeri betegségek, mentális egészségügyi problémák, fertőző betegségek kialakulásához vezethet. Az injekcióval beadott kábítószerek használata pedig jelentősen megemeli a HIV-fertőzés kialakulásának a kockázatát.

Túri Csaba

1739655740013.jpeg
 
kábítószer-fogyasztás.
Magyarország a lista végén helyezkedik el.

a legalacsonyabb Magyarországon.
A számok alapján 2024-ben Magyarországon a lakosság 3,6 százaléka fogyasztott kannabiszt, míg 0,6 százaléka kokaint.
minek a magyaroknak kabitoszer ??
van nekik kannasbor -kovidinka -almabor
es az osregi noah /van hol noha/ nakerem attol lesz dinka meg csak igazan- fel orszag ezt vedel/te/i
nem hiaba torveny tiltja a termeszteset de haaaat kell a mamor a magyarnak
 
minek a magyaroknak kabitoszer ??
van nekik kannasbor -kovidinka -almabor
es az osregi noah /van hol noha/ nakerem attol lesz dinka meg csak igazan- fel orszag ezt vedel/te/i
nem hiaba torveny tiltja a termeszteset de haaaat kell a mamor a magyarnak
Az emberiségnek kell a mámor amióta csak létezünk. Nem vagyunk kivételek.
 
A kannabiszról aránylag "könnyű" leszokni, összehasonlítva a psychedelikus kábítószerekről.
A függőség veszélye is jóval kisebb. Nem véletlenül a könnyű kábítószerek közé sorolják.
 
Canadaba legalis a kannabisz. Hogy lehet legaalisan elszzivni ?....nem tudom mert szinte sehol nem lehet ragyujtani.
 
Canadaba legalis a kannabisz. Hogy lehet legaalisan elszzivni ?....nem tudom mert szinte sehol nem lehet ragyujtani.
De volt cikk, nem hozta eredményét, ezért tervezik visszavonását, a liberális Justin Trudeau Kanada miniszterelnök után még biztosabban visszavonásra kerülhet
Eléggé visszaszorulóban a liberalizmus mindenütt.
 
minek a magyaroknak kabitoszer ??
van nekik kannasbor -kovidinka -almabor
es az osregi noah /van hol noha/ nakerem attol lesz dinka meg csak igazan- fel orszag ezt vedel/te/i
nem hiaba torveny tiltja a termeszteset de haaaat kell a mamor a magyarnak
Nálunk nova bornak hívták anno. Szomszédunk volot az egyik forgalmazó a faluban. Rengeteg alkoholista meg dohányos van, az energiaital és kávé függőkről nem is beszélve. Volt olyan ismerősöm, aki a fizetése negyedét csak cigire meg energiaitalra költötte. Nem marad pénz a komolyabb dogokra, csak az olcsóbb cuccokra, mint a ragasztó vagy hasonlók szívása :(
 
Megszigorították itthon is a kábítószer fogyasztást és a kereskedelmet...
Benyújtotta a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokat kezdeményező javaslatot kedden a parlamentnek Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, kábítószer-kereskedelem felszámolásért felelős kormánybiztos.
Korlátlanul enyhíthetővé válhat azon fogyasztók büntetése, akik megnevezik a hatóság előtt a terjesztőt, és ideiglenes bezárással szembesülhet a jövőben az az üzlet, amelynek működésével összefüggésben egy éven belül legalább második alkalommal követnek el kábítószer-bűncselekményt.
Szigorítanának a büntető törvénykönyv rendelkezésein, rögzítve, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra az, aki a kábítószer-kereskedelem bűncselekményét különös visszaesőként – másodjára – követte el. Az indoklás szerint ez eddig csak a többszörös, illetve az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozott. Az indítvány lehetővé tenné a kábítószer kereskedelme, előállítása során használt járművek, eszközök, berendezések és ingatlanok elkobzását.
...................
ééés most lecsaptak egy droglaborra!!!
drograzziát” tartott a nyomozóhatóság egy a Csepel Művek területén lévő kft. laborjában, ahol három férfit különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat is.
Jeney Áron dandártábornok elmondása szerint a rendőrség a NAV-tól kapta az első jelzést. A nyomozók először egy 70 éves budapesti férfit azonosítottak, aki gyanús csomagokat rendelt, majd az ő kapcsolatrendszerén keresztül jutottak el egy 72 éves Pest megyei férfihoz. A hatóságok szerint mindketten kábítószer előállításában vettek részt, a két idősebb férfit április 1-jén fogták el. Azonosították a feltételezett „vegyészt” is, egy 48 éves budapesti férfit, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki és vettek őrizetbe.
Ilyen mennyiségben eddig még soha nem foglaltak le kristály nevű kábítószert: a volt Csepel Művek területén 500 ezer adag, több mint 100 kg mennyiség került rendőrkézre, ennek piaci értéke körülbelül 500 millió forint – közölte Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, aki szerint ipari mennyiségben, professzionális technológiával, tanult vegyészek keverték a mérgeket.
(nem lennék a letartóztatottak helyében....)
(oppá mi történt?)
A Budai Központi Kerületi Bíróság a pénteken és szombaton tartott ülésein nem jogerős döntéssel elutasította annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indult nyomozás
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a letartóztatás elutasítását így indokolja: „Először is ki kell emelni, hogy az említett kft. vegyi anyagok gyártásával foglalkozó cég, ezért különböző vegyi anyagok ott, valamint a gyanúsítás szerinti raktárban is napi rutin szerint megtalálhatóak. A gyanúsítottakkal közölt kábítószer készítésének elősegítése bűntettének széles körű nyomozási bírói gyakorlata nem ismert, ugyanakkor ez esetben is – mint bármely más bűncselekmény esetében – azt kellett vizsgálnia a bíróságnak, hogy a közölt gyanúsítás lefedi-e az adott bűncselekmény törvényi tényállását.”
(most mi is történt? óriási fogás? vagy csak egy vegyszergyártó kft?...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,194
Üzenet
5,049,770
Tagok
630,508
Legújabb tagunk
Shadowkissed
Oldal tetejére