Jegkorong

Bözse

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem bírtam végignézni.
Gondoltam hogy kikap majd a hazai csapat, de ekkora vereségre nem számítottam.:(
 

Maligán

Kitiltott (BANned)
Nem bírtam végignézni.
Gondoltam hogy kikap majd a hazai csapat, de ekkora vereségre nem számítottam.:(

A fiuk ragyogoan helytalltak es hala istennek nem ketszamjegyu lett a vereseg.

Vigasztaljon a gondolat, hogy vizilabdaban kb. ugyanez az eredmeny lenne, csak a mi javunkra !!;)
 

afca

Kitiltott (BANned)
Összeomlott az osztrákok elleni, bennmaradásért vívott mérkőzésen a magyar válogatott.

ZÜRICH ― Hiába fogadkoztak jégkorongozóink, nem sikerült megtörni a harminckét éve tartó rossz sorozatot. Az A csoportos vb első alsóházi mérkőzésén Pat Cortina (44) együttese vereséget szenvedett Ausztriától. Az osztrák válogatottat utoljára 1977. december 29-én tudták legyőzni hokisaink, de abban bíztunk, hogy a csoportmeccsek lelkes játéka után sikerül nyerni. Már csak azért is, mert a bennmaradásért vívott harcban minden győzelemnek óriási a jelentősége. A magyar, dán, német, osztrák négyesből a németek biztosan a világ elitjében szerepelnek jövőre is, ők rendezik 2010-ben a vb-t.


d00044982df836d964dd1.jpg
Romokban. Pat Cortina (balra) szövetségi kapitánynak fel kell ráznia a csapatot a holnapi meccsre




– Nagyon erős csapatuk van az osztrákoknak, de nem legyőzhetetlenek. Ebben a négyesben bárki ellen nyerhetünk, de ahhoz a maximumot kell nyújtani. Persze a sikerhez számítunk világbajnok szurkolóinkra is, akik eddig fantasztikusan biztattak minket – nyilatkozta Ladányi Balázs (33), a Briancon csatára.

Ha a magyar drukkereken múlna a válogatott győzelme, akkor aligha a kiesés ellen játszanának hokisaink, most is több ezren biztatták Ladányiékat. Az osztrákok elleni találkozó azonban katasztrofálisra sikeredett. A válogatottban hiába játszott több olyan hokis, aki az Alba Volán 19 jégkorongozójaként az osztrák bajnokságban edződött, még csak megszorítani sem tudtuk ellenfelünket. Hokisainknak ezen a mérkőzésen semmi sem jött össze. Az emberelőnyös helyzeteket nem tudták kihasználni, pontatlanul, hitehagyottan játszottak. 6-0-ra kikaptunk, a csapat összeomlott.

A fájó vereség ellenére a válogatottnak maradt még esélye a bennmaradásra, de ehhez vasárnap a dánokat, hétfőn pedig a németeket le kell győzni, és reménykedni kell abban, hogy a többi mérkőzésen számunkra kedvező eredmény születik.


Eredmények

Magyarország–Ausztria 0-6
Dánia–Németország 3-1
Az állás
1. Ausztria 1 1 – – – 6-0 3
2. Dánia 1 1 – – – 3-1 3
3. Németország 1 – – – 1 1-3 0
4. Magyarország 1 – – – 1 0-6 0
--------------------------------------------------------------

Megfizettük a tandíjat.És elhittük,hogy az elithez tartozunk.Eddigi szerepléseik is nagyon szépek voltak a fiúknak.Idáig is eljutni nagy teljesítméní volt.nincs miért szomorkodni.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Hoki-vb: A magyarokat a dánok is megverték – búcsú az élvonaltól


<!-- /#content-header -->2009, május 3 - 15:32
<META content=Word.Document name=ProgId><META content="Microsoft Word 11" name=Generator><META content="Microsoft Word 11" name=Originator><LINK href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CBARAKL%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel=File-List><STYLE><!--/* Style Definitions */p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal{mso-style-parent:"";margin:0cm;margin-bottom:.0001pt;mso-pagination:widow-orphan;font-size:12.0pt;font-family:"Times New Roman";mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}@page Section1{size:612.0pt 792.0pt;margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;mso-header-margin:35.4pt;mso-footer-margin:35.4pt;mso-paper-source:0;}div.Section1{page:Section1;}--></STYLE>Búcsúzott az élvonaltól a magyar jégkorong-válogatott, miután a bennmaradásért rendezett vasárnapi mérkőzésen 5-1-re kikapott Dániától a svájci világbajnokságon.
A bennmaradásért vívott küzdelmek első fordulójában a magyarok kikaptak az osztrákoktól, egy újabb vereséggel elszállt volna a maradék remény is. A csapatnak csak akkor maradt volna esélye, ha 60 perc alatt, azaz 3 pontot érően nyer, és az osztrákok nem nyernek 60 perc alatt a németek ellen.
Szuper védéseivel indult a meccs, majd sikerült egy emberhátrányt is kivédekezni. Azonos létszámban a Palkovics vezette sor is sokkal többször került helyzetbe, mint a korábbi négy találkozón. Az enyhe dán mezőnyfölény közben egy látványos bal oldali akcióval Fekete ugratta ki Palkovicsot, aki higgadtan elhúzta a kapus mellett a korongot, és fonákkal betalált. Ez volt az Alba Volán 19 támadójának első pontja a tornán, és először fordult elő a vb-n, hogy a magyarok szereztek vezetést. A szünet előtt Vas János kiállítása alatt sem született gól.
A folytatásban Horváth és Kangyal került a büntetőpadra, és a dupla fórt gólra váltották a skandinávok, Staal közelről lőtte ki a rövid sarkot. Az első dán kiállításkor Ladányi kétszer, Palkovics egyszer veszélyeztetett, hiába. A harmad vége előtt 1:25 perccel a csatár Christensen egy kapu előtti kavarodás végén talált be. Szuper tehetetlen volt, rá akart tenyerelni a korongra, de nem tudott, mert egy csatár és két hátvéd zavarta.
A záró felvonás elején Kóger tesztelte a dán hálóőrt. A 47. percben Vas János fejre irányuló ütközés miatt végleges kiállítást kapott, így hétfőn a németek ellen sem léphet pályára. Az emberelőnyt gyorsan kihasználták a dánok, Green lövése Szélig lábán pattant meg, védeni nem lehetett. Később a kapuvas segített Szuperen.
Az 53. percben a tengerentúlon játszó Madsen üresen maradt, és nem hibázott. A hajrában Szuper térdsérülést szenvedett, Hetényi állt be a helyére. Ám őt is gyorsan "felavatták", Hardt középre adása pattant be a magyar cserekapusról.
Nem sikerült a bravúr, az élvonalban hetven év után szereplő magyarok - sorozatban ötödik vereségük miatt - kiestek, így jövőre a divízió I-ben szerepelnek. Pat Cortina szövetségi kapitány együttese nem okozott csalódást, az volt a csoda, hogy tavaly bejutott a világ legjobb 16 csapata közé.
Kangyal Balázs csapatkapitány:
"A bírók megalapozták a végeredményt. Nem bírtuk el ezt a nyomást. Volt jogos kiállítás is, ám a többsége nem volt az. Tokajit is fejen csapták, három helyen kellett összevarrni, azért mégsem ítéltek semmit, nálunk meg Vas János ugyanezért véglegest kapott. Nagy élmény itt játszani, de a játékvezetők nincsenek mellettünk."
Szélig Viktor:
"Keményen harcoltak a dánok, ellentmondást nem tűrően jöttek, támadtak, lőttek. Szegény Szuper Levinek begörcsölt a lába, annyi védenivalója volt. Jól játszottunk, de elfáradtunk. Bízom benne, hogy a németek ellen helytállunk."
Pat Cortina, szövetségi kapitány:
"A csapat küzdőszellemével elégedett vagyok. A dán együttes jobb, de ez nem reális végeredmény. Egyes helyzetekben nem volt igazságos a játékvezetés."
D_KOS20090428001.jpg

mti/para
 

fagor

Állandó Tag
Állandó Tag
És kinek mi a véleménye a jégkorong világbajnokságról?
Nagyon jó, hogy volt pl. Kanada-Magyaro. meccs is!
 

fagor

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, most olvasom, hogy itt már megy a téma, csak én a topik elején kezdtem az olvasást. Még egyszer sorry.
 

d.anica

Állandó Tag
Állandó Tag
Legyünk büszkék a hokis fiúkra, mert ők legalább kijutottak a vb-re és erejükhöz, tudásukhoz képest tisztességesen helytálltak. Mikor mondhatjuk ezt el a sokkal több pénzzel támogatott magyar "labdarúgókról"?
 
K

kokojumbo

Vendég
Szerintem nem csoda, rengeteget fejlődött a magyar hoki. És ez a folyamatos munka eredménye. Leszünk mi még A csoportosak.
 

Lala89

Állandó Tag
Állandó Tag
Így van, és akkor aztán reszkessen mindenki, mert a fiúk bebizonyították hogy ott a helyük!!!!
 
K

kokojumbo

Vendég
Most még szinte amatőr szinten mozog a magyar hoki, -a pénz szempontjából bizonyosan. Amíg így marad, addig hajt a lelkesedés és jönnek az eredmények. Belegondolni is rossz, mi lesz, ha majd csak a pénz "hajtja" a gárdát...
 

afca

Kitiltott (BANned)
Még mindig a magyar szurkolókat dicsérik !!!!

Bern/Budapest
| Bár a magyar válogatott már egy hete befejezte szereplését a vasárnap zárult svájci jégkorong-világbajnokságon, a kanadai szövetségi kapitány, a nemzetközi szövetség elnöke, valamint a helyi lapok a magyar szurkolókról emlékeztek meg.


<!-- Single image --><!-- Gallery --><!-- Related information --><!-- Content -->Amint a jégkorongblog című honlap írja: Lindy Ruff, az ezüstérmes kanadai válogatott edzője megjegyezte, meghatározó benyomásokat szerzett arról, hogy az európai hokiszurkolók milyen lelkesen és szenvedélyesen biztatják csapatukat. "
Amit a magyar, a lett és az orosz szurkolók művelnek csapatuk meccsein, azt a kultúrát érdemes lenne Észak-Amerikába is átvinni és meghonosítani. Ilyen légkörben öröm jégkorongozni." - fogalmazott az NHL-ben 12 éve dolgozó szakember.
A Berner Zeitung vb-értékelő oldalán is foglalkoznak a magyarokkal.
"Dicsérően kell szólnunk a magyar hokicsaládról is, amelynek szereplései színesítették az újonc válogatott mérkőzéseit."
René Fasel, a nemzetközi szövetség elnöke részletesen értékelte a svájci világbajnokságot, ez több helyi újságban is megjelent. Magyarország szereplését sem hagyta szó nélkül: "A magyar szurkolók nem várt nagy számban jelentek meg a vb-n, és hihetetlen szenvedélyesen buzdították az A csoportba feljutott csapatukat. Ez a lelkesedésük még akkor is tartott, amikor számukra keserű véget ért a torna, kiestek a divízió I-be."

<!-- Tags -->
 

Zsoly69

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem igazán ismerem az utánpótlást, de a mostani gárda átlagéletkora a legmagasabb volt a vb-n.

Azért picit félő, hogy elég egyedi kirándulás volt ez.

Nekem nagyon hiányoznak a régi idők Fradi-Dózsái, még a Kisstadinból.
 

Fargopot

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen,10000 szurkoló egy sima magyar bajnokin,úgy hogy a válogatott vhol a C-csoport környékén van.Sokkal ismertebb sport lenne a korong,ha ma is meglennének a rangadók,bár így is szép számmal vannak nézők a különböző gálákon.
 
K

kokojumbo

Vendég
Volán

Nehogy köpködjetek rám, de én Volán drukker vagyok.
Itt olyan meccseket rendeznek Fehérváron, hogy izzik a stadion. Persze ez az osztrák liga...
Az utánpótlás hajt mint az őrült, mindenkit vernek ifitől lefelé. Egyszer nyert valami Román csapat egy tornát, de az is erdélyi volt, - tehát magyar:p

Olvassátok vissza, amit írok; 2 év múlva bent maradunk -és már folyamatosan- az A-ban.

Jó lenne egy kanadai edzőtábor a gyerkőcöknek. Szorgalmazom, de nem egyszerű:p
 

diopeter

Új tag
Nehogy köpködjetek rám, de én Volán drukker vagyok.
Itt olyan meccseket rendeznek Fehérváron, hogy izzik a stadion. Persze ez az osztrák liga...
Az utánpótlás hajt mint az őrült, mindenkit vernek ifitől lefelé. Egyszer nyert valami Román csapat egy tornát, de az is erdélyi volt, - tehát magyar:p

Olvassátok vissza, amit írok; 2 év múlva bent maradunk -és már folyamatosan- az A-ban.

Jó lenne egy kanadai edzőtábor a gyerkőcöknek. Szorgalmazom, de nem egyszerű:p
Szia Koko... !

Nézd meg a Bad-Kissingeni torna tudósítását. AV-honlapon. 10 csapatból 2.hely Előkészítő csapattal.
 
Oldal tetejére