Kertész Ákos: Ötvenhat számtalan arca

Ahányan vagyunk, magunkat valamilyen szinten magyarnak tartó emberek, annyi ötvenhatunk van. Így hát senki ne várja tőlem, hogy én fogalmazzam meg az autentikus, egyedül érvényes, kanonizálható ötvenhatot; természetesen a magaméról fogok beszélni, annak is csak egy kis szeletéről.

Nemrég Lázár György kollégánk adta meg a KMH visszaemlékezésének alaphangját figyelmeztetve arra, hogy az ötvenhatos magyar emigrációt nem kellene szentté avatni, rengeteg bűnöző (többszörös gyilkos is!), szélhámos, ingyenélő, a csőcselékhez, a csürhéhez tartozó figura volt köztük. Meg persze példamutatóan tisztességes, szorgalmas emberek, akik a befogadó ország jeles állampolgárivá lettek. Még hősök is.

Vagyis ne fanatizáljunk egyoldalú mítoszokat, próbáljunk meg tárgyilagosak maradni; mi, toleráns kanadaiak, igazán megengedhetjük magunknak ezt a luxust.

Hiszen eddig azt sem sikerült eldönteni, mi volt ötvenhat. Sajnálatos események? Vagy éppen örvendetes események? Forradalom? Ellenforradalom? Fölszabadító szabadságharc? Belső (párt-állami) puccs? Vagy csupán puccskísérlet?

És ki volt Nagy Imre? A Forradalom vezére? Vagy egy gyönge politikus, aki hagyta magát a hangadóktól sodortatni, hogy végül vállalja a mártírhalált? De miért? Egy emberarcú, szerethető szocializmusért? A nemzeti függetlenségért? A demokráciáért?

És ki volt Kádár János? Reform-kommunista, aki szovjet nyomásra áruló lett és vállalta, hogy ő hívta be az oroszokat, akiket annyira nem kellett hívni, hogy ki sem mentek a országból? Az ötvenhatot követő véres megtorlás főfelelőse (amit végülis Andropov szovjet nagykövet diktált), vagy reálpolitikus, aki fölismerte, hogy Jalta és Potsdam érvényben van, vagyis a szovjet csapatok a nyugat, a NATO teljes egyetértésével tartózkodnak Magyarországon, és ha csak a magyar lázadó fegyveresek nem kergetik vissza őket Moszkváig, innen ugyan a szovjeteket semmilyen nemzetközi erő ki nem penderíti? És közben megpróbálta a rabomobilt a kijelölt út napos oldalán vezetni?

Ja, és nem volt kötelező Kádárnak vállalnia a föladatot. Mehetett volna Nagy Imréékkel a jugó követségre és onnan Snagovba fogolynak, sőt nemzeti hősnek, és nyugodtan átadhatta volna a stafétabotot Münnichnek, Ilkunak, Biszkunak, Dögeinek, Szirmainak, Aprónak… voltak itt káderek, dögivel!

Akinek csak halvány fogalmai vannak ezekről a figurákról, az tudja, hogy hozzájuk képest Kádár maga volt Gábriel arkangyal, csak belőle nem lett nemzeti mítosz. Hazaáruló is kell, bűnbak, mint Világos után Görgey Arthur, Trianon után Károlyi, Jászi meg a zsidók, hogy legyen, aki megszemélyesíti a balsorsot.

Emlékszem, Krassó Gyuri barátom teljesen föl volt dobva a huszadik kongresszustól, én azt mondtam, akkor hiszem el, hogy valami történt, ha majd nekünk, melósoknak nagyobb kenyér jut. És mit tesz isten: jutott. Ötvenötben, ötvenhatban… és föloldották a röghözkötöttséget, Nagy Imre alatt már nem torolták meg az „önkényes” munkahely változtatást.

És a Petőfi körben nyíltan beszéltük meg rendszer hibáit, a munkaverseny ostobaságát, a terv-túlteljesítés értelmetlenségét, a hatásfok, a hatékonyság, és tervgazdaság bukfenceit, azt, hogy agyrém Magyarországot a vas és acél országának tekinteni, mikor se vasércünk, se szenünk; amiből viszont bőven van, az a szürkeállomány, az innováció; ezért a gyógyszeriparra, az orvostudományra, a fürdőgyógyászatra (tele vagyunk gyógyvizekkel) lehetne építeni; akkor még nem volt komputer és informatika, de találmányokkal a világ élvonalába hozhatnánk a könnyűiparunkat… Megbeszéltük a Sajtóvitán, hogy a sajtószabadság hiánya életveszélyes, és alig pár hét múlva a Szabad Nép, a hazug pártpropagandát ezerrel lökő pártlap munkatársai vállaltak sokéves börtönt és áldozták többen közülük még az életüket is a sajtószabadságért.

Ötvenhat bukását a balfácánságunk okozta, de hogy szalonképesebben fogalmazzak: a „forradalom” vezetőinek téves helyzetértékelése. Először is nem volt forradalom, ez is a hamis mítoszaink egyike, belső puccs volt, illetve még az se, csak puccskísérlet, a reform-kommunisták, a Petőfi körösök, Nagy Imre hívei, Nagy Imrét akarták visszahozni a szektás, sztálinista Rákosi-Gerő tandem helyére. Tévedések elkerülése végett: Nagy Imre haláláig kommunista maradt, de hitt abban, hogy a tervutasításos, redisztribúciós államkapitalizmust lehet jobban, humánusabban csinálni, mint azt a sztálinisták tették. Hitt egy olyan kommunista rendszer lehetőségében, amivel elégedettebbek lennének a magyar tömegek is. A XX. Kongresszus után a reformer Hruscsov támogatására is joggal számíthatott, és pont a XX. Kongresszus adta a Petőfi-körösök reformkezdeményeinek az aktualitását 1956 nyarán, őszén.

Megbízható barátunk, és annak az egész családja BM-es volt annakidején: hírszerző, elhárító, adatkezelő, szövegelemző stb. Tőle kérdeztük: volt valami jele, előzménye, sejtettek valamit a Belügyben 23-a előtt? Senki semmit! – mondta ő. Egy vulkánkitörést jeleznek a szeizmográfusok, hogy 23-án történhet valami, annak nem volt jele. Senki nem is álmodta, hogy a Műegyetemieknek a Bem szoborhoz tervezett tüntetése, ami a lengyel szolidaritásról szólt, az a tény, hogy Rákosi és Gerő éppen aznap külföldön voltak, a szovjet „olvadás” a huszadik Kongresszus, a desztálinizálás, a Petőfi kör valamiképpen összeadódhat, és robbanóképes gyúelegy keletkezhet belőle. Az egész jól szervezett rendőrállam megzavarodva összeomlott órák alatt.

A „Ki az oroszokkal!” jelszót az utca fogalmazta meg, és az utca emberének nem volt kötelessége tudni se Jaltáról, se Potsdamról, se az éppen aktuális Szuez-i válságról. Az utca emberének nem kellett fölmérnie, hogy Moszkva nem engedhet a katonai és a nukleáris erőegyensúlyból, nem hagyhat jóvá Magyarországon egy többpárti demokráciát, mert a parlament leszavazhatja a Varsói Szerződést, és Jugoszlávia diktátorának, Titónak úgy kell ide a szomszédba egy népi demokráciából plurális parlamentarizmussá avanzsált polgári demokrácia, mint üveges tótnak a hanyattesés.

Mondom, az utca emberének mindezt nem kellett tudnia, viszont Nagy Imrének és a többi vezetőnek, főképp az olyan nagy koponyáknak, mint például Bibó István, Donáth Ferenc, Vásárhelyi Miklós, a mártírhalált halt Gimes Miklós igenis tudniuk kellett. Tudniuk kellett volna!

Kádár fölfogta, hogy itt adva van egy történelmi helyzet, Magyarország a Nyugat, a NATO teljes egyetértésével, vagyis reménytelenül a szovjet érdekszférába tartozik. Lépni csak ezen belül lehet.

Emlékszem…

Emlékszem, hogy Nagy Imre a Parlament előtt, ahol a tömeg kívánságára végre megjelent, azzal kezdte, hogy: „Kedves elvtársak!” A tömeg fölzúgott: francba az elvtársozással, elegünk van belőle, és Nagy Imre nyelt egyet (oppá!), majd újra kezdte: „Kedves barátaim!”

Milyen vezető az ilyen?!

Aztán híre jött, hogy a Rádiónál ölik a fiatalokat, átvonultunk a Rádióhoz. Addigra már állt a balhé. De másnap már úgy látszott, kifulladt az egész. Harmadnap azon gondolkoztunk, hogy hiszen nincs is sztrájk, be kéne menni melózni, mert megüthetjük a bokánkat, de előbb átmentünk egy haverunkhoz a Szabadság térre, hogy ő mit gondol erről, és az ablakból láttuk, hogy szovjet tankok vezetésével egyetemisták vonulnak a Parlament felé azzal, hogy ÁTÁLLTAK AZ OROSZOK. Mit mondjak: nem lehetett nem odamenni. A Parlamentet is szovjet páncélautók és tankok őrizték. Elénekeltük a himnuszt, aztán az internacionálét

Bitangul fölemelő pillanat volt. Azóta ösztönösen irtózom a fölemelő pillanatoktól. Az érkező csapatból olyan egyetemisták, akik jól tudtak oroszul, átmentek a szembenálló orosz katonákhoz azzal a szöveggel, hogy mi is szocializmust akarunk, mint ti, de a magunk módján. Láthatjátok. Miért nem mentek haza?

Mert parancsot kaptunk, hogy ide jöjjünk, mondták az oroszok, de meggyőződésem, hogy nem értettek semmit. A Parlamentet őrzők sem, és az újonnan érkezettek sem. A katonák sem, a tisztek sem. (Nekem volt egy olyan érzésem, hogy talán nem kellene az első sorban állni, de az első feleségem lelkesen egyre előbbre furakodott.)

Azt végképp nem értették az oroszok, amikor elkezdtek a tömegre lőni. Ki lő, és honnan lő?

Hát a Parlamenttel szemben a Földművelődési Minisztérium tetejére telepített ávósok lőtték a fegyvertelen tömeget. De ez csak sokkal később derült ki.

Egyszerűen nem hittük el…! Hát sortüzet nyitnak fegyvertelen emberekre?!… ez tömeggyilkosság!

Az oroszok viszont katonák voltak, nem sokat gondolkoztak, viszonozták a tüzet. Ha ők nincsenek, az ávósok lemészárolják az égész tömeget.

Ötszázan lehettünk? Ezren? Kétezren? Nem tudtam fölmérni.

Átrohantunk a Parlamentet őrző páncélosok között, hogy a Parlament épületének árkádjai, kiszögelései között találjunk fedezéket, futás közben a feleségem átmenet nélkül puhán összerogyott, mint az üres zsák. Úgy vonszoltam be az árkádok alá. Fejbe lőtték. Letéptem az ingem alját, hogy bekössem a sebét, és azt a hülye szöveget nyomtam neki, amit azóta ezerszer hallottam rossz amerikai akciófilmekben, hogy „nincs semmi baj! Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz… Tarts ki! Mindjárt itt lesznek a mentők!”

Viszont az október huszonötödiki Parlamenti vérengzés hatására a forradalom csillapíthatatlanul föllángolt.

Ezt nem lehetett megbocsátani.

Mit akart az utca embere? Én fölszisszentem, amikor 23-án este azt kezdték körülöttem skandálni, hogy KI AZ OROSZOKKAL! Meg: „Akármilyen kedves vendég / tizenkét év untig elég!”. Én tudtam, hogy ez nem fog menni. Sőt az oroszok, a Hruscsov, esetleg segíthetnének –; mi is segíthetnénk őt a sztálinisták ellenében. Én szabadságot akartam, és nekem a szabadság azt jelentette: demokrácia.

De mit tudtak a magyar tömegek a demokráciáról? A demokrácia már a Horthy rendszerben is szitokszó volt: Trianont a nyugati demokráciáknak köszönhettük. A második világháború rombadöntötte az országot, de azt nem Horthy, nem a nyilasok tették, nem azért történt, mert Magyarország Hitler utolsó csatlósa volt, nem. Azt a győztes demokráciáknak köszönhettük. Még a szovjet diktatúrát is demokráciának nézték az emberek. Minden rosszat, ami a vesztes háborúból következett, a nép úgy fogalmazott meg, hogy „ezt adta a demokrácia”.

Öregnek lenni jó is, meg nem is; de aki olyan korú, mint én, az kristálytisztán emlékszik még a szavak dallamára, hangsúlyára, a mondat lejtésére, zenéjére, keserűségére, iróniájára, akasztófa-humorára is: „EZT ADTA A DEMOKRÁCIA!”

Ez a nép így ismerkedett a demokráciával, ez az alapélménye, alapemléke róla. Ez még csak nem is karikatúrája, ez kifordított torzképe a demokráciának.

Ötvenhatban tehát nem a demokráciáért mentek az utcára az emberek, azt skandálták: KI AZ OROSZOKKAL!

Egy maroknyi értelmiségi (melós létemre magam is közéjük tartoztam) Nagy Imre reformtörekvéseiben hitt, voltak, akik úgy gondolták, be kellene vezetni a jugoszláv önigazgatási modellt. Voltak akik azt remélték, elindulhat egy magántulajdonra épülő piacgazdaság. Néhányan pluralista parlamenti demokráciát vizionáltak (én magam is), mások a Horthy Magyarország teljes restaurációjáról ábrándoztak, de ezek közül az elképzelések közül egyik sem bírta volna megmozdítani tömegeket – még a Horthy restauráció álma sem. Ami a többséget mozdulásra bírta, az egyetlen jelszó volt: KI AZ OROSZOKKAL! Semmi mással nem lehetett volna általános sztrájkba vinni, később fegyverbe szólítani az embereket, csak a nemzeti öntudat, a magyar nacionalizmus érzelmi tartalékait mozgósítani tudó KI AZ OROSZOKKAL jelszóval, ami egyúttal azt is jelentette: ki az idegenekkel, amiben burkoltan az is benne volt, hogy ki a zsidókkal, és vissza a cigányokkal az alvégre, a putriba, mert ez ébresztette újra a magyar önbecsülést és a hagyományos idegengyűlöletet!

Alig valakinek jutott eszébe itt a demokrácia.

Kádár puha diktatúrája alatt is nagyon jól elvolt a nép a mezítlábas fogyasztói társadalom kicsi, de biztonságos jóléti eredményeivel; egy fékezett hatású értelmiségi csoporton kívül senkinek nem hiányzott a demokrácia.

A régi establishment október 23-a első lázadó gesztusára rögtön azt mondta: ellenforradalom.

ELLENFORRADALOM?!

Ez volt aztán Kádárék legpofátlanabb hazugsága: hol volt itt forradalom, amivel szemben egy ellenforradalom létrejöhetett volna? A szovjet megszállás egy vesztett háború után? Rákosiéknak a szovjet tankokra támaszkodó diktatúrája, amivel lefejezték zsenge demokráciát, kivégezték a szociáldemokráciát, bevezették a tervutasításos parancsgazdálkodást, kolhozba pofozták a parasztokat, lesöpörték a padlásokat – ez lett volna a forradalom?! Forradalom itt sohasem volt, így hát ellenforradalom sem lehetett. Ötvenhat maga lehetett volna a forradalom, de nem az volt, belső puccskísérlet volt. Nem puccs, mert végülis az sem sikerült.

És lázadás az idegen megszállás ellen, ami szabadságharccá, függetlenségi háborúvá növekedhetett volna, ha az arányok nem lettek volna olyan röhejesek. Egerek az elefántok ellen. Az eltaposottak nagy része: áldozat.

És néhány hős. Akik egy vízióért áldozták az életüket.

És aztán a dicső magyar jobboldal, ami megint csak eggyé forrt a csőcselékkel, a börtönből a ”forradalomra” rászabadított közbűntényesekkel. A Köztársaság téri pogromok, ahol elég volt egy sárga félcipő (ilyen volt az ávósok kimenő egyen-cipője), hogy ártatlan embereket a szadista őrültek lámpavasra húzzanak. Jávori Jenci barátom akkor támasztotta le a davajgitárt egy bérház falához és hazajött azzal, hogy „ez nem az én forradalmam.” Soha többé nem vett részt semmiben. Sok hozzá hasonlót halálra ítéltek később, ő megúszta. Senki nem fényképezte le géppisztollyal a kezében. Pedig a Jávori Jenő félékből alakulhatott volna ki egy valódi szocialista forradalom élcsapata, ha a náci csőcselék ki nem csavarja a kezükből a stafétabotot.

A mai fasiszta, soviniszta, etnonacionalista náci rablóbanda, aki Magyarországon uralkodik, és ötvenhatot ki akarja sajátítani, a Köztársaságtéri szadista csőcselék szellemi örököse, annak a vékony rétegnek az utóda, amelyik ötvenhatban Horthy restaurációt akart.

Kevesen voltak. Az „utca embere”, aki az oroszokat, a rendőrállamot, az ávós hóhérokat akarta a pokolba küldeni, azt mondta, hogy „földet vissza nem adunk!”, „gyárat vissza nem aduk!”; a tizenkét évi bolsevista rémuralom ellenére az a marxi gondolat, hogy próbáljunk egy igazságos társadalmat teremteni, igenis lesüllyedt afféle gesunkenes Kulturgut-ként a tömegekbe. Azt mondták: az előadás pocsék, a rendezés pocsék, de a darab nem is volna rossz.

Kertész Ákos

forrdalom.jpg
 
Elég eretnek lesz a kérdésem.
Egyáltalán szükségünk van megünnepelni 1956.ot?
Hisz nincs egyetértés a kormány és az ellenzék nem is hajlandó együtt működni akkor mit várunk el a választóiktól?
Ha csak arra használják az ünnepet hogy megmutassák a saját erejüket.
Miért nem lehet az hogy ha van központi ünnepség akkor az összes parlamenti párt képviselője felszólal??Nem ez lenne az egység??
Úgy gondolom, 56 még annyira közel van, hogy a politikai tartalma erősebb a történelminél. Ez okozza a gubancot.
Valaki itt javasolta (talán te voltál?), hogy jövőre a központi ünnepségek helyett pankrációt szervezzenek a pártok hívei között. Nagy gondolat!
 
Úgy gondolom, 56 még annyira közel van, hogy a politikai tartalma erősebb a történelminél. Ez okozza a gubancot.
Valaki itt javasolta (talán te voltál?), hogy jövőre a központi ünnepségek helyett pankrációt szervezzenek a pártok hívei között. Nagy gondolat!
Az a baj, hogy lassan már a tatárjárás kapcsán is összecsapnak a "felek". Olyan ez, mint az ivás. Csak alkalom legyen.

Az a legvisszatetszőbb, hogy olyanok is odaállnak "56-ozni", akik 1990 előtt még bőszen "ellenforradalmaztak".

Nagyon igaza volt Orbánnak 1989-ben!

http://mno.hu/nagy_imre_ujratemetes...agy_imre_es_martirtarsai_ujratemetesen-320290

Azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat.

Az pedig még szomorúbb, hogy hol van már az akkori Orbán!!
 
Amúgy meg, mérhetetlenül gusztustalan ez a Kertész Ákos írás!! Honann tudja, hogy akikről ír, azok "jobboldaliak" voltak? Miért veszi készpénznek, miért egyértelmű számára, hogy "nácik" voltak? Lehet, hogy ultrabalos, amolyan "párizsi kommünön" nevelkedett csőcselék volt?!?!

És aztán a dicső magyar jobboldal, ami megint csak eggyé forrt a csőcselékkel, a börtönből a ”forradalomra” rászabadított közbűntényesekkel. A Köztársaság téri pogromok, ahol elég volt egy sárga félcipő (ilyen volt az ávósok kimenő egyen-cipője), hogy ártatlan embereket a szadista őrültek lámpavasra húzzanak. Jávori Jenci barátom akkor támasztotta le a davajgitárt egy bérház falához és hazajött azzal, hogy „ez nem az én forradalmam.” Soha többé nem vett részt semmiben. Sok hozzá hasonlót halálra ítéltek később, ő megúszta. Senki nem fényképezte le géppisztollyal a kezében. Pedig a Jávori Jenő félékből alakulhatott volna ki egy valódi szocialista forradalom élcsapata, ha a náci csőcselék ki nem csavarja a kezükből a stafétabotot.
 
Kertész Ákos nem hazudtolja meg önmagát.
Milyen lelkivilága van egy olyannak, aki ezt leírja?:

Semmi mással nem lehetett volna általános sztrájkba vinni, később fegyverbe szólítani az embereket, csak a nemzeti öntudat, a magyar nacionalizmus érzelmi tartalékait mozgósítani tudó KI AZ OROSZOKKAL jelszóval, ami egyúttal azt is jelentette: ki az idegenekkel, amiben burkoltan az is benne volt, hogy ki a zsidókkal, és vissza a cigányokkal az alvégre, a putriba, mert ez ébresztette újra a magyar önbecsülést és a hagyományos idegengyűlöletet!

Prejudikál, saját - elfogult, - véleményét kész tényként közli.
Szánalmas.
 
Prejudikál, saját - elfogult, - véleményét kész tényként közli.
Szánalmas.
Ilyen az ha valaki elszakad a valóságtól és megreked a múltban és nincs senki aki átsegítse ezeken a buktatókon. Lehet hogy akik mellette állnak csak az árnyékában akarnak lenni és eszük ágában sincs hogy bemutassanak neki más véleményt is.
Ha pedig ezt saját kútfőjéből veszi nos ...akkor sajnálom.
 
Ez az ünnepség nagyon szép és emelkedett volt mármint vérnyomás szempontjából...
Ahogy nyugdíjasok nekimentek az ellenzéki ˝ünneplőknek¨˝ ez már a legallja legalább is remélem...
Sikerült a viktorunk védelmében összeugrasztani a korosztályokat is...ha harc legyen harc....:dr_104:
 
Ez az ünnepség nagyon szép és emelkedett volt mármint vérnyomás szempontjából...
Ahogy nyugdíjasok nekimentek az ellenzéki ˝ünneplőknek¨˝ ez már a legallja legalább is remélem...
Sikerült a viktorunk védelmében összeugrasztani a korosztályokat is...ha harc legyen harc....:dr_104:
HMMM! A nyugdíjasok eddig Türmer mögé tömörültek! Türmer kölcsönadta Orbánnak őket? :mad:
 
HMMM! A nyugdíjasok eddig Türmer mögé tömörültek! Türmer kölcsönadta Orbánnak őket? :mad:
Thürmer nyugdíjasai azok már nagyon öregek....ezek azok akik a rendszerváltásnál voltak a legaktívabbak. Számukra a rendszerváltás az viktorról szólt. Van is benne valami.
De a lényeg hogy ismét harcban állunk....
 
Thürmer nyugdíjasai azok már nagyon öregek....ezek azok akik a rendszerváltásnál voltak a legaktívabbak. Számukra a rendszerváltás az viktorról szólt. Van is benne valami.
De a lényeg hogy ismét harcban állunk....
AHA! Vannak a Türmer nyugdíjasai, meg az Orbán nyugdíjasai. :p
A harc az stimmel. De hogy a rendszerváltás kiről szólt... Orbán akkor még egy pisis ígéret volt csak.
 
AHA! Vannak a Türmer nyugdíjasai, meg az Orbán nyugdíjasai. :p
A harc az stimmel. De hogy a rendszerváltás kiről szólt... Orbán akkor még egy pisis ígéret volt csak.
Rendszerváltás, igazán közölhetnének már róla egy komoly kutatást, mert volt egy politikai és egy gazdasági váltás.
Minden pártnak vannak nyugdíjas támogatói hisz ők nem egy külön csoport.
De a kormány tudja legjobban fanatizálni őket.
 
Igaza van Kertésznek, a nyugati világ nem forradalomrol hanem felkelésröl "Aufstand" és "Nationwide revolt" beszél.
-
23.jpeg

-
Marciális jelenetek nemcsak 56-ban voltak, hanem 60 évvel késöbb is. A néni tetlegel egy fütyülö tüntetöt.
Privát biztonsági örök önkényesen döntöttek, hogy mi a törvény és mi nem. 2016-ot irunk.
-
Hol volt a néni amikor 20 évvel ezelött tankkal jöttek a szélsöjobboldali demonstrálok?
-

-
 
"Karinthy még megélte a rendszerváltást (1992 februárjában halt meg), a homályos jövőt, ahogy fogalmazott, egészen új világ jön, új emberek, új intézmények, ő pedig már 68 éves múlt. De hogy mit is gondolt igazán 56-ról az nem az eseményeket pontosan leíró, de azoktól kellő távolságot tartó regényéből, hanem 1989. október 23-i naplóbejegyzéséből derül ki:

„Egész nap újság, rádió, tévé: 1956. Szép, szép. Csak magamnak és nagyon halkan írom le: kissé talán túl szép, túl sok is.

Hiába, ez a végletek országa.

56 szerintem is forradalom volt. De nem az a felhőtlen ragyogás, aminek most bemutatják. Emlékszem még feliratokra: Nagy Imrov. És zsidózásra, alvilági figurákra, gyilkosságokra, uszító feliratokra, személyes bosszúra. Ez persze minden forradalomban így volt.

Az elmúlt 33 évben 56-ról mindent csak feketében mondtak el, most az ellenkezője.

Kissé gyanús is a dolog. Mintha ezzel a hajcihővel akarnák kiszúrni a nép szemét, és elterelni a figyelmét az ország iszonyatos helyzetéről, s a még fenyegetőbb jövőjéről.

Bárcsak tévednék.

http://offforever.blog.hu/2015/10/23/1982-ben_jelent_meg_karinthy_ferenc_budapesti_osz
 
"Karinthy még megélte a rendszerváltást (1992 februárjában halt meg), a homályos jövőt, ahogy fogalmazott, egészen új világ jön, új emberek, új intézmények, ő pedig már 68 éves múlt. De hogy mit is gondolt igazán 56-ról az nem az eseményeket pontosan leíró, de azoktól kellő távolságot tartó regényéből, hanem 1989. október 23-i naplóbejegyzéséből derül ki:

„Egész nap újság, rádió, tévé: 1956. Szép, szép. Csak magamnak és nagyon halkan írom le: kissé talán túl szép, túl sok is.

Hiába, ez a végletek országa.

56 szerintem is forradalom volt. De nem az a felhőtlen ragyogás, aminek most bemutatják. Emlékszem még feliratokra: Nagy Imrov. És zsidózásra, alvilági figurákra, gyilkosságokra, uszító feliratokra, személyes bosszúra. Ez persze minden forradalomban így volt.

Az elmúlt 33 évben 56-ról mindent csak feketében mondtak el, most az ellenkezője.

Kissé gyanús is a dolog. Mintha ezzel a hajcihővel akarnák kiszúrni a nép szemét, és elterelni a figyelmét az ország iszonyatos helyzetéről, s a még fenyegetőbb jövőjéről.

Bárcsak tévednék.

http://offforever.blog.hu/2015/10/23/1982-ben_jelent_meg_karinthy_ferenc_budapesti_osz
A rendszerváltáskor - sajnos - nem adatott meg az addig elnyomottaknak az elégtétel. Ha nem is a lámpavasra húzás, de legalább megszégyenültek, megaláztattak volna az addigi elnyomók. Vérlázító, hogy "bigott kommunisák" öltötték magukra a nagy reformer, a nagy demokrata jelmezét, és senki nem állította őket pellengérre. Nem biztos, hogy hosszú távon jó az nekünk, hogy "vértelenül", megtorlás nélkül zajlott le a rendszerváltás.
A holokauszt túlélőinek megadatott a nürnbergi per, megadatott egyfajta elégtétel, hogy a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket.
A rendszerváltáskor ezzel szemben tovább élték világukat a volt elnyomók. Vérbírók élték békés nyugalomban, kiemelt nyugdíjjal utolsó éveiket, Biszkut sem sikerült lesitteltetni, megúszta a ...... (mindenki gondoljon ide, amit akar).
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,739
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére