Advent
Monic Wilder
Karácsony előtt négy héttel egy angyal érkezik a Földre.
Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyira el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik.
A vásárlási láz – szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még... Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát.
Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.
Karácsony előtt három héttel egy másik angyal érkezik.
Feladata, hogy aranyszálból szőtt kosarát telepakolja ajándékokkal, s felvigye a mennybe. A kosár azonban nagyon törékeny; a rengeteg összevásárolt játék, ékszer, parfüm, plazma-tv súlya összeroppantaná. Az angyal nem is ilyen ajándék után kutat.
Türelmesen, embertől emberig haladva keresi azt, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Az angyal a szeretet apró morzsáival tölti meg a kosarat.
Karácsony előtt két héttel újabb angyal látogat a Földre.
Végigjár minden házat, minden otthont, néhol elidőzik néhány percre, máshonnan szinte menekül.
Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.
Az angyal örömét leli a látottakban, meg-megérinti az embereket, s azok szívébe békesség, szemükbe ragyogás költözik.
A várakozás ünneppé varázsolja a hétköznapjaikat.
Egy héttel karácsony előtt angyalok serege érkezik, elhozzák a dalt, a zenét, a táncot.
A várakozás lassan véget ér, a megbocsátás egymásba kulcsolja az emberek kezét.
Emberekét, akik nem felejtették el várni az angyalokat, akik nem felejtettek el hinni a csodában, akiknek a karácsony nemcsak a díszes fenyőfát, a finom ételeket, az ajándékokat jelenti, hanem a több mint két évezredes titkot is.
Ők azok, akik a szent éjjelen fürkészve figyelik az eget, s a csillagok fénye a mennybe vitt szeretetet sziporkázza vissza rájuk.
NÉGY GYERTYA TÖRTÉNETE
Négy gyertya égett az adventi koszorún.
Olyan csend volt, hogy hallani lehetett amit a gyertyák beszéltek.
Az első gyertya megpislant és elkezdte:
a nevem BÉKE AZ ÉN LÁNGOM VILÁGÍT, DE AZ EMBEREK NEM TARTJÁK BE A BÉKÉT
A lángja pislákolni kezdett, míg végül kialudt…
A második gyertya is rákezdte:
a nevem HIT AZ EMBEREK NEM AKARNAK TUDOMÁST SZEREZNI SEMMIRŐL, ÚGYHOGY HIÁBA VILÁGÍTOK ÉN IS
Huzat támadt és a gyertya lángja kialudt…
A harmadik gyertya szomorúan és csendesen rákezdte:
az én nevem SZERETET MÁR NINCS ÉRTELME, HOGY Világítsak, AZ EMBEREK
FÉLRETOLTAK ÉS ELFELEJTETTEK
És a lángja sisteregve kialudt…
EGY KISFIÚ LÉPETT A SZOBÁBA
RÁNÉZETT A GYERTYÁKRA ÉS ÍGY KIÁLTOTT:
„NEKTEK ÉGNI KELL!“
És majdnem sírva fakadt…
ÉS EBBEN A PILLANATBAN MEGSZÓLALT A NEGYEDIK GYERTYA IS:
NE FÉLJ! AMEDDIG ÉN ÉGEK, ADDIG MINDIG VAN REMÉNY
„A NEVEM REMÉNY!”
ÉS A KISFIÚ MEGGYÚJTOTTA RÓLA A HÁROM KIALUDT GYERTYÁT.
A Remény lángjának soha nem szabad kialudnia…
...és így a négy lángot:
Békét, Hitét, Reményét és Szeretetét, őrizni kell mindörökre.
Kellemes adventi ünnepeket …
Béke, Hit, Remény, Szeretet