Helló mindenki!
Ebben igazad van Rezso, nehéz lesz megszokni a másságot, környezetet, de sajnos jelenleg sem látom itthon jobbnak a helyzetet.
Itthon ahol dolgozom (16 éve), mindennap úgy megyek dolgozni, hogy lehet én, vagy a mi kis csoportunk lesz a következő akiket lapátra tesznek. Tudod ez sem örvendetes, hogy 16 év után nem tudsz előre lépni, még diplomával sem, és örülni kell annak, mivel ez az elfogadott felfogás, hogy örülj, hogy van munkahelye az embernek. Mindezt úgy, hogy a kedves kormányunk miatt, az eddigi fizetésem csökkent, jelenleg nettó 100 e Ft-ot keresek, és persze most jön a tél, és vele együtt a csodálatos meghírdetett "reformok", amik várhatóan mégjobban megemelik az átlag magyar ember költségeit.
A legrosszabb az, hogy sajnos nem látom a jövőmet itthon, nem érzem megbecsülve magamat, fogalmam sincs, hogy mire elérem a szüleim korát, persze ha egyáltalán megélem e, lesz e nyugdíjjam, lesz e valami kis vagyonom, vagy egyáltalán tudok e majd felmutatni valamit (nem a világot akarom megváltani). Tudom, sehol nem könnyü új életet kezdeni, de itthon még rosszabb és még lehetettlenebb, ezért akarok elmenni ebből az országból.
Bizony most is hideg van itthon, szeles, hűvös, télies. Tudom, hogy kint ez most sokkal rosszabb. De szerintem meglehet szokni nagyon sok mindent, köztük a hideget is.
Tudod Forgószél, az a gáz, hogy még csak nem is olyan cégnél dolgozom ahol létminimumra van bejelentve az ember. Fizetem én is és még a cég is az önkéntes és magánnyugdíj pénztárt mióta bevezették, de az is olyan szánalmasan hangzik, hogy mire én, jó harminc év múlva eljutok a nyugdíjig, olyan röhejesen lósz... összeg gyűlik össze, ami kb. 1-2 évre ha elég egyáltalán.
Egyébként jelenleg a párommal, a nyugdíjas szüleimnél élünk. Szerencsére nem nyomorgunk náluk, mivel eléggé nagy a ház, de azért ez sem normális dolog, hogy harminc éves koromra, a szülőkre kell támaszkodnunk. Lassan nekem kellene róluk gondoskodnom, és nem fordítva.
A legidealisabb ha a szulok a bevandorlok.
Gondoljatok hogy Kanadaban nem egyfolytaban azon fog jarni az agyatok, hogy mikor juttok el arra a bizonyos szintre (amikor elegedettek lesztek)? Mert az szerintem jo hosszu ido is tud lenni. Lehet hogy igaz hogy ott megvan a lehetoseg egyrol a kettore jutni, ahogy emlitettetek, de az sem jon egyik pillanatrol a masikra. Ezt nem lehet mashogy megtudni, csak ugy, ha valaki kimegy es "belecsap a lecsoba" es mindig tudatja magaval, hogy mi a fr@ncnak is ment ki, amikor majd minden baja lesz mindennnel es mar kedve se lesz... masik megoldas maradni es panaszkodni, kinlodni, es hibaztatni magunkat az elszalasztott lehetoseg miatt.
Az idoponttal kapcsolatban - en is tavasszal mennek ki, de nem azert mert akkor a hid alatt is lehet aludni , hanem csak az erzes alapjaban veve jobb, az ember optimistabb ha sut a nap es meg csak akkor jon a nyar!!! Szabadidoben (mar ha lesz ki lehet menni, nem kell bent gubbasztani. Amugy meg Calgaryban nincs hidegebb, csak tovabb tart
A masik meg - btib - irtad hogy a szuleidrol mar lassan neked kene gondoskodnod....ha kimentek akkor hogy fogsz roluk gondoskodni? (ok, mondhatnad hogy majd kuldesz penzt)...
asszem ennyi
Hat en is sokszor azt hiszem, hogy aki kimegy mar csak a gyerekeinek csinal jot... es maganak talan csak 20 ev mulva, amikor nyugdijas lesz
de az is valami!
(felteve ha bejon)
Sokkal konyebb a most kijovoknek mint regen volt. De nincs kolbaszbol a kerites az tuti.
Ahogy Oma is irta nem ritka sem az orvos sem az ugyved hogy ketkezi munkat vegez.
Filozofus doktor most keszul vissza mert neki nem jott be a szamitasa.
Biztatni se tudjuk hogy maradjon varjon meg hatha valami adodik,de ez igazan vigasz csak, mert tudjuk hogy ha idaig nem kapkodtak erte nem sok eselye van katedrat szerezni valamelyik egyetemen.
Ilyenkor jon elo hogy megsem igy kepzeltem el, mar semmi se jo,kicsi a parna meret, a furdokad se a legnagyobb a lakasban, tul suru a tej, a tejfol olyan mintha olajfestek lenne, tul zold a salata,biztos manipulalva van a Wc mint ha el lenne dugulva allandoan all benne a viz, felhaborito ha vizes lesz a popsija ....ha nem jon ra hogy kell hasznalni. stb.Milyen vilag van itt ha ejjel 2 utan sehol nem adnak ki alkoholt ect.
MAs vilag mas kontinens mint europa. Jo par ev kell hozza hogy az ember megszokja es belerazodjon az itteni eletbe.
Minnel fiatalabban jon ki valaki annal konyebb, atallni megszokni belejonni az itteni eletbe.
A legidealisabb ha a szulok a bevandorlok.
.
És azzal a fiatal párocskával, akik nem is olyan régen landoltak Calgaryban?
Ez igaz.Sokkal konyebb a most kijovoknek mint regen volt. De nincs kolbaszbol a kerites az tuti.
Ahogy Oma is irta nem ritka sem az orvos sem az ugyved hogy ketkezi munkat vegez.
Filozofus doktor most keszul vissza mert neki nem jott be a szamitasa.
Biztatni se tudjuk hogy maradjon varjon meg hatha valami adodik,de ez igazan vigasz csak, mert tudjuk hogy ha idaig nem kapkodtak erte nem sok eselye van katedrat szerezni valamelyik egyetemen.
Ilyenkor jon elo hogy megsem igy kepzeltem el, mar semmi se jo,kicsi a parna meret, a furdokad se a legnagyobb a lakasban, tul suru a tej, a tejfol olyan mintha olajfestek lenne, tul zold a salata,biztos manipulalva van a Wc mint ha el lenne dugulva allandoan all benne a viz, felhaborito ha vizes lesz a popsija ....ha nem jon ra hogy kell hasznalni. stb.Milyen vilag van itt ha ejjel 2 utan sehol nem adnak ki alkoholt ect.
Melitta,hahaha,en is ismerem a doki urat,de nemszabad elfelejteni,hogy O mar 72 eves,igy mar igen nehez megtalalni az egzisztenciajat,ITT.Angolul is kellene tudni,ha filozofuskent szeretne folytatni a palyajat,es lekellene lepnie a magas katedrarol amin most all,mert ugy beszel az itteni emberekkel mintha az egyetemen volna,es minket tanitana.Akik halgatjak,megunjak,es setalnak tovabb.En is elballagtam.8) Vekonyan.
MAs vilag mas kontinens mint europa. Jo par ev kell hozza hogy az ember megszokja es belerazodjon az itteni eletbe.
Minnel fiatalabban jon ki valaki annal konyebb, atallni megszokni belejonni az itteni eletbe.
A legidealisabb ha a szulok a bevandorlok.
Uhh, ezt csak most vettem eszre .
Szerintem a fiuk orulni fognak a palesznak! Hol is keressuk a ferjed?
Ezek szerint maradtal otthon gyerkocokkel?
2) Ami az atvaltast illeti: szemely szerint azt szoktam mondani, hogy Europaban gyakran az hatarozza meg a tarsadalmi statuszod, hogy mivel keresed a penzt; Kanadaban (a csucsretegeket es a leglecsuszottabb embereket kiveve) viszont altalaban az, hogy mire/hogyan koltod. Ha te itt pld. a sajat takarito vallalatod futtatod (magyarul: hazakhoz jarsz egyedul takaritani) vallalkozonak tekintenek, es ugyanaz a tarsadalmi megbecsules jar ki neked mint minden mas vallalkozonak, akar a 'fizikai sz@rat' akar a 'szellemi sz@rat' pucolod a masiknak (csak ugye az utobbi esetben 'konzultansnak' hivjak a foglalkozasod ).
Az utolso kozel szav ev alatt a kulonbozo kormanyok mindig azzal szurtak ki a magyar ertelmiseg szemet, hogy "igaz, hogy nem tudjuk megfizetni mindazt az erofeszitest es idot amit az egyetemi tanulmanyaidba beleoltel, de cserebe karpotlunk azzal, hogy egy mestersegesen inflalt tarsadalmi megbecsulest kenyszeritunk ki neked". Igy mondjuk pld. egy vizvezetekszerelo tizszer annyit kereshetett mint egy orvos, de tisztelegnie kellett az orvos elott, es egy asztalhoz a doktor ur mar azert nem ult le vele.
Kanadaban a tanulast illetve szellemi kepzettseget (sajnos nem mindig, de altalaban jobban) megfizetik; arra viszont az itteni embereknek se turelme, se hajlandosaga nincs, hogy meg mindig bokoljanak az 'intelligencianak'. Ha tudsz valami hasznosat, es el is tudod adni, szuper! Ha nem, csak azert mert 5 evet jartal egyetemre meg nem vagy semmivel sem jobb ember mint aki a vecedet takaritja - kulonosen ha figyelembe vesszuk, hogy a vecetakarito sokkal tobbel jarul hozza a tarsadalmi egyutteles bekes es hasznos fenntartasahoz mint egy munkanelkuli ertelmisegi...
Ha valaki pap vagy egyetemi professzor vagy akarmi akar lenni, a lehetosege megvan ra. Ha nincs meg ra az ideje, ereje, energiaja, szellemi kepessege, vagy eltokeltsege, akkor sincs semmi baj - attol meg lehet ertekes, megbecsult, sot kifejezetten modos tagja a tarsadalomnak, csak a katedra helyett masutt es masmivel kell akkor megkeresnie a penzet.
Tulsagosan sok olyan ember jon viszont (a vilagbol mindenhonnan) akik egyeniseguket, szemelyi ertekuket, tarsadalmi poziciojukat, identitasukat mind-mind a szakmajukhoz kotik, azon keresztul hatarozzak meg. Ez a szemlelet tokeletesen mukodokepes es elfogadhato Europaban, de ha Kanadaban is ragaszkodsz ehhez, sose fogod megtalalni a helyed. Mert ugye... nem eleg az uj lehetosegeket megkeresni es megszerezni; elni is tudni kell azokkal.