Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Szerintem meg el kellene gondolkodni azon, hol van a határ a normál tüntetés, és a provokáció közt.
Politikai oldalaktól függetlenül.
Olyan törvényt kellene hozni, és szigorúan betartatni, ami nem engedélyezi, hogy munkanapokon bármelyik oldal, bármilyen okból kifolyólag hidakat, utakat zárjon le, feltartva azokat, akik tüntetés helyett - ismétlem: politikai oldaltól függetlenül - a munkájukat végzik, és utána sietnének haza a családjukhoz, a gyerekeikért mennének, vagy orvoshoz, beteg rokonaikhoz, vagy akár csak élnék a normális, politikától mentes életüket.

A fölösleges szobrok menjenek a szoborparkba, a prostik az erre kialakított prostinegyedbe.

Szerintem kellene egy olyan elzárt terület, ahol lehet tüntetni, és nem zavaró a hang, a tömeg. A színpad pedig lehet állandó. Jó lesz koncertekre, amikor éppen mindenki mindennel és mindenkivel elégedett.
Ja, és itt akár a melegtünti is megtartható.

Egy gond azért van, hogy a tüntetések lényege éppen a figyelemfelhívás.
1. A Pride azt mondja: emberek vagyunk mi is, ugyanolyan érzésekkel, mint ti, heterók, még akkor is, ha ez nektek furcsa.
2. A Hadházy-féle keddi hídfoglalás azt, hogy senkinek nincs joga meghatározni, ki tüntethet, ki nem. Minden szubjektív szempont, illetve kitalált álérv, az emberek alapjogát sérti, s egy demokratikus közösségben nem szabad tűrni.
3. Az én foglaljunk el minden hidat felvetésem azt mondja: Orbánék saját győzelmükhöz igazították a választási törvényt (az Alaptörvényt is). Ez a törvény nem szavatolja, hogy a választói akaratnak megfelelő arányban üljenek kormánypárti és ellenzéki szavazók az országgyűlésben.
Meg kell 2026 előtt változtatni!!

Ezt nem lehet valahová eldugva tenni.

Gondolod, hogy önmagától megváltoztatja a Fidesz azt, ami a saját érdekeit szolgálja?
Bárcsak így lenne!
Én lennék a legboldogabb!

Ti, Fidesz-szavazók, segíthetnétek benne - elmondani, hogy ez így nem korrekt. 3M fideszes és 2,2M ellenzéki szavazó aránya jelenjen meg a törvényhozásban. Saját gerincességgel kiállni, hogy ha verseny, legyen verseny, győzzön a jobbik. De itt nem ilyen verseny van!
Az egyik pályán autóverseny, a szomszéd pályán viszont gátfutás.
Megmondhatnátok Orbánnak, hogy rátok nézve is szégyen, ami itt zajlik.

Mert azt el lehet fogadni, ha egy minden fél számára egyenlő versenyben a vesztes oldalhoz tartozol, de azt nem, ami itt van, mert nem egyenlőek a feltételek.

A Fideszt csak azzal lehetne kényszeríteni, ha megbénul a város (akár több nagyváros) közlekedése (kivéve mentők, tűzoltók), és nem is áll vissza addig, míg be nem nyújtják a módosítót, s el nem fogadják. Akár a taxisok idején. (Rajtam is ott lógott a gyerek kenguruban, mert akkora sor volt a boltnál, hogy összekötöttük a du. alvással, mégse békétlenkedtem.)
Ha akarnák, két nap alatt lezavarhatnák, látva a rendszer működését - ez nekik praxis.
 
Utoljára módosítva:
Ami végleg elveszett az ebben az Univerzumban már elveszett.
Drága Hölgyem, elveszett X Euró, mert nem teljesítettük a feltételeket.
De egy kormányváltás után be lehet jelentkezni MÁS JOGCÍMEN (válsághelyzet miatti gyorssegély Y Euró, krízis-támogatás Z Euró, könyöradomány Q Euró vagy mittudomén, mire van lehetőség) lehet pénzt KÉRNI az elmúlt 15 év baromságai miatt elbukott összegek HELYETT. Akár úgy is, hogy villámgyorsan csatlakozunk az Eu Ügyészséghez, vagy néhány bizonyítható eset miatt zárolunk némi bankszámlákat.
Tudom, ez nem ugyanaz a pénz, de szerintem Te se ragaszkodnál hozzá, hogy márpedig ugyanazokat a sorozatszámú bankjegyeket kapjuk, mint amiket annak idején spájzoltak.

Ha az unokád elveszít a játszótéren egy kétszázas érmét, aztán otthon adsz neki helyette 2 db. százast, akkor ő ugyanúgy pénzénél lesz, holott AZ NEM UGYANAZ a pénz, hiszen az végleg elveszett.
 
Olyan törvényt kellene hozni, és szigorúan betartatni, ami nem engedélyezi, hogy munkanapokon bármelyik oldal, bármilyen okból kifolyólag hidakat, utakat zárjon le, feltartva azokat, akik tüntetés helyett - ismétlem: politikai oldaltól függetlenül - a munkájukat végzik, és utána sietnének haza a családjukhoz, a gyerekeikért mennének, vagy orvoshoz, beteg rokonaikhoz, vagy akár csak élnék a normális, politikától mentes életüket.
Bizony!! Ilyen alapon a Békemeneteket is tiltani kellene, mert akadályoznak a vonulással másokat. Meg az ünnepi beszédeket, meg a tüzijátékot, meg a Budapest Marathont meg egyáltalán, mindent ami közterületen zajlik. A mentők meg a tűzoltók se menjenek megkülönböztetett jelzéssel, mert zavarják a békés közlekedőket.
 
Jobb, ha nem. Ugyan kitől tanulhatna itthon? Inkább ne.
Az igazi politika az érvelés műveszete.
Na én ezt vártam tőle és csapatától, de egyelőre nem látom.
És nem feltetlenűl ithhoni és élő politikustól kellene tanulnia...
Már késő. Már ugrott pár tízmilliárd euró, magánvagyonná alakult pár ezermilliárdocska közvagyon, oda az ország becsülete száz évre.
De tudsz jobbat perpillanatnyilag?
Nyugodtan várok, hisz azt ígérte, megválasztása esetén hazahozzák.
 
Drága Hölgyem, elveszett X Euró, mert nem teljesítettük a feltételeket.
De egy kormányváltás után be lehet jelentkezni MÁS JOGCÍMEN (válsághelyzet miatti gyorssegély Y Euró, krízis-támogatás Z Euró, könyöradomány Q Euró vagy mittudomén, mire van lehetőség) lehet pénzt KÉRNI az elmúlt 15 év baromságai miatt elbukott összegek HELYETT. Akár úgy is, hogy villámgyorsan csatlakozunk az Eu Ügyészséghez, vagy néhány bizonyítható eset miatt zárolunk némi bankszámlákat.
Tudom, ez nem ugyanaz a pénz, de szerintem Te se ragaszkodnál hozzá, hogy márpedig ugyanazokat a sorozatszámú bankjegyeket kapjuk, mint amiket annak idején spájzoltak.

Ha az unokád elveszít a játszótéren egy kétszázas érmét, aztán otthon adsz neki helyette 2 db. százast, akkor ő ugyanúgy pénzénél lesz, holott AZ NEM UGYANAZ a pénz, hiszen az végleg elveszett.
Ebből nehéz kiemelni a lényeget, maradjon a teljes szöveged . . .
A felzárkózási időszak vége felé közeledünk.
Volt 15 alaposan elherdált évünk.
Hamarosan nettó befizetők leszünk, mi adjuk másoknak, az újaknak a pénzt a felzárkózásra.
Az EU nem fejős tehén vagy jótékonysági intézmény.
Nagyon magyarosan jár az agyad.
Viktorka elcseszte ezért Petike újabb pénzeket kér.
Ha Petike is elcseszi, majd Gézuka pitizik az újabb pénzekért, és ez így megy az idők végezetéig?
 
Miért menne így tovább? És miért ne hinné el az EU, hogy itt tényleg egy rablóbanda garázdálkodott? Hiszen látják, nem titok.
Nem tartásdíjról van szó, egyszeri kilábalási segélyről (ami persze lehet egy időben elhúzódó folyamat finanszírozása). A görögök tán nem kaptak egyszer szép kis kisegítést?
Mondom, feltételül szabhatják pl. az ügyészségi csatlakozást, a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását stb.
 
És nem feltetlenűl ithhoni és élő politikustól kellene tanulnia...
Ammán igaz. Bár az EU-ban se hemzsegnek mostanában a talentumok.

Nyugodtan várok, hisz azt ígérte, megválasztása esetén hazahozzák.
Helyes, szerintem pillanatnyilag a "nyugodtan várás" a jó megoldás, persze úgyse tehetünk sokkal többet, akkor meg csináljunk úgy, hogy nem is akarunk.
 
Miért menne így tovább? És miért ne hinné el az EU, hogy itt tényleg egy rablóbanda garázdálkodott? Hiszen látják, nem titok.
Nem tartásdíjról van szó, egyszeri kilábalási segélyről (ami persze lehet egy időben elhúzódó folyamat finanszírozása). A görögök tán nem kaptak egyszer szép kis kisegítést?
Mondom, feltételül szabhatják pl. az ügyészségi csatlakozást, a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását stb.
Ehun'e:

A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015. augusztus 19-én indult el és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart.

A program keretében nyújtott legfeljebb 86 milliárd EUR összegű pénzügyi támogatást az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) biztosítja.

A pénzügyi támogatás folyósításának feltételei között szerepel több olyan intézkedés és reform, amelyek végrehajtására Görögország kötelezettséget vállalt a jelenlegi gazdasági kihívásoknak való megfelelés érdekében.

A program általános célja annak biztosítása, hogy Görögország fenntartható növekedési pályára térjen vissza.
 
Miért menne így tovább? És miért ne hinné el az EU, hogy itt tényleg egy rablóbanda garázdálkodott? Hiszen látják, nem titok.
Nem tartásdíjról van szó, egyszeri kilábalási segélyről (ami persze lehet egy időben elhúzódó folyamat finanszírozása). A görögök tán nem kaptak egyszer szép kis kisegítést?
Mondom, feltételül szabhatják pl. az ügyészségi csatlakozást, a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását stb.
A görögök tudtommal nem tettek keresztbe mindenféle vetoval az EU-nak.
És közelithetünk úgy is, hogy, rendben 2010-ben megválasztották. Nem jött be. 2014-ben váltást ígért. Nem lett belóle semmi. De 2018 és 2022 már nem magyarázható.
Ez a nép egyetért a regnáló vezetésével.
Kell ez nekünk (EU -nak)?
Ammán igaz. Bár az EU-ban se hemzsegnek mostanában a talentumok.
Adenauer, Churchill, Reagen. Z betűs nem ugrik be...
Nem kell feltétlenül EU politikust venni alapnak.
Helyes, szerintem pillanatnyilag a "nyugodtan várás" a jó megoldás, persze úgyse tehetünk sokkal többet, akkor meg csináljunk úgy, hogy nem is akarunk.
Mondjuk én arra várok, hogy MP érdemben vazoljon fel "visszaszerzése megoldásokat".
Ehun'e:

A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015. augusztus 19-én indult el és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart.

A program keretében nyújtott legfeljebb 86 milliárd EUR összegű pénzügyi támogatást az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) biztosítja.
Mire alapozod, hogy ezt nekünk is megtennék?
A pénzügyi támogatás folyósításának feltételei között szerepel több olyan intézkedés és reform, amelyek végrehajtására Görögország kötelezettséget vállalt a jelenlegi gazdasági kihívásoknak való megfelelés érdekében.
Mi meg bevállaltunk szintén egy csomó dolgot, amit nem teljesítve elusztak a pénzek ...
Miért hinnék el, hogy most teljesitjűk a vállalást.
 
Kell ez nekünk (EU -nak)?
Hát azt majd ők megmondják. Remélem, kellünk majd még nekik.
Adenauer, Churchill, Reagen. Z betűs nem ugrik be...
Nem kell feltétlenül EU politikust venni alapnak.
Jesszusom, ilyen régi motorosokra nem is gondoltam. De ezektől tényleg lenne mit tanulni.
Mondjuk én arra várok, hogy MP érdemben vazoljon fel "visszaszerzése megoldásokat".
Hülyeség lenne részéről. Egyrészt még nem is nyilatkozhatna ilyesmikről, se jogköre, se kapcsolata egyelőre nincsen. Másrészt meg nyilván nem adna tippeket másoknak, még ha lenne is már valami terve.
Mire alapozod, hogy ezt nekünk is megtennék?
Egyszerűen csak úgy gondolom, de miért ne segítenének? Végre megszabadulnak egy démonuktól, remélem, megörülnek neki annyira, hogy az elkergetőjének segítenek. De ha nem, hát akkor nem, akkor "B" terv.
Miért hinnék el, hogy most teljesitjűk a vállalást.
Azért, mert Magyar magyar, még nem biztos, hogy sumákol :cool:
 
Hülyeség lenne részéről. Egyrészt még nem is nyilatkozhatna ilyesmikről, se jogköre, se kapcsolata egyelőre nincsen. Másrészt meg nyilván nem adna tippeket másoknak, még ha lenne is már valami terve.
Ami jár azt egyébként is megkapjuk.
Ha teljesítjük a feltételeket, a még visszatartott maradékához is hozzájutunk.
Ezt adja el neked MP úgy, hogy hazahozza az EU-s pénzeket.
Neki most mindent és másnap már az ellenkezőjét is elhiszel mint annak idején Orbánnak.
Továbbgondold, a jóságos EU tündérek még több pénzt adnának a szegény sínylődő magyaroknak, ha MP lenne a király.
Azoknak akik már 4x megválasztották a kupecedet kétharmados felhatalmazással,
aki 15 éve a botocskáját dugdossa az EU küllők közé, ha nincs éppen raporton Putyinnál
vagy nem koldul valahol pénzt a keleti végeken aminek a jó részét szintén ellophatja.
 
Egy irodalmár veszett el benned! Meg egy inkvizítor, annyira kitartóan fikázol.
De, szerencsénkre, az EU-ban nem ilyenek döntenek, és remélem, nem állnak hetedíziglen bosszút a magyarokon orbán miatt.
 
Friss profil üzenetek

Rosta Bandi wrote on juju35's profile.
Szia! Nagyon megörültem, hogy neked hála letudnám tölteni A matematika tanítása alsó tagozaton c. könyvet. Sajnos a megadott linken keresztül nem sikerül a letöltés, biztonsági okokra hivatkozva nem engedi egyik böngészőm sem. Tudnál nekem segíteni? Előre is nagyon szépen köszönöm!
dutovalub wrote on babsy13's profile.
Hello! Could you please tell me if you have a pattern for knitting this fennec from this book? Thank you in advance
EWGENIA wrote on szjucus2's profile.
Good afternoon!
1. You need to register on the pigDIY.com website.
2. Upon registration, the site awards you a certain number of gold coins.
3. By leaving a simple comment (even just "Thank you"), you will receive 10 gold coins in your account.
4. Leave comments to accumulate the number of coins needed to download a file.
5. Carefully review the site's rules—you might find other useful information there as well.
WilLotti wrote on Világítótor's profile.
Hi! :)
Árnyékjáró wrote on Tomizsu's profile.
Nem sűrűn jársz ide.

Statisztikák

Témák
39,257
Üzenet
5,069,436
Tagok
632,368
Legújabb tagunk
Citromturmix
Oldal tetejére