Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 


Azt még szeretném megélni, hogy a nyelv logikája visszaáll, és a betámad értelmetlenségét újra felváltja a megtámad. Sőt, a megfélemlített.
 
Olvasgatlak benneteket és azt veszem észre hogy megvan a vélemény és azt csak ráhúzzátok a megjelenő információkra.
Mint most is van ez a politikus Magyar Péter van aki tűzbe megy érte van aki meg lehordja.
De, még olyant nem olvastam (lehet hogy volt de, akkor nem figyeltem) aki elment volna egy vita estére és ott informálódott volna. Akár személyesen kérdezett is.
Mert jöttök azzal hogy ezt csinált azt csinált de, TI akire szavaztatok eddig az szent volt? Vagy csak azért szavaztatok rá mert azt láttátok a médium felületeken?
Pár évvel ezelőtt volt egy Márki-Zay nevű politikus aki őszinte volt azonnal földbe döngölték és mindenki büszkén ugrált rajta hiszen kiadták rá a tűzparancsot ti csak végre hajtották az utasítást ...parancsra tettük (ismerős? )
 
Olvasgatlak benneteket és azt veszem észre hogy megvan a vélemény és azt csak ráhúzzátok a megjelenő információkra.
Mint most is van ez a politikus Magyar Péter van aki tűzbe megy érte van aki meg lehordja.
És van aki várja, hogy fel is mutasson valami értékelhetőt....
De, még olyant nem olvastam (lehet hogy volt de, akkor nem figyeltem) aki elment volna egy vita estére és ott informálódott volna.
Én szívesen elmennék, de mióta itt élek egyetlen politikust láttam a településen, az ogy képviselőnket kétszer. Amikor a megválasztott polgármestert beavatásija volt és amikor egy (ha)hidat átadott.
Ezen kívül a kutyák egy (vagy két aktivistája) dobott be a kerítésen egy csomag feliratos wc papírt
De a közeli városban is egy ismert politikust láttam az elmúlt 5 évben (a patást).
Akár személyesen kérdezett is.
Mert jöttök azzal hogy ezt csinált azt csinált de, TI akire szavaztatok eddig az szent volt?
Jó kérdés.
A múltkori ogy választáson a két komolyjelölt két pap volt....
Vagy csak azért szavaztatok rá mert azt láttátok a médium felületeken?
Pár évvel ezelőtt volt egy Márki-Zay nevű politikus aki őszinte volt azonnal földbe döngölték
Ismered a mondást, aki kurv@nak áll, ne sikitson...
és mindenki büszkén ugrált rajta hiszen kiadták rá a tűzparancsot ti csak végre hajtották az utasítást ...parancsra tettük (ismerős? )
Hm.
Tegyük fel, hogy én baloldali vagyok.
Erre választhatok a fidesz, meg egy jobboldali között.
Az a minimum, hogy nem tetszik.
 
elment volna egy vita estére és ott informálódott volna . . . akire szavaztatok eddig az szent volt?
Nincs vitaest, csak kampányest van. Nincs információ, csak populista propahanta.
Észérvei pl. Lakner Zoltánnak és Szabó Andreának vannak, de ők MP-be nem szerelmesek plátóilag sem.
Őket egy hithű tiszás képtelen végighallgatni, mert szerintük csak bántják az istenüket.

Senki sem szent, talán jómagam, de soha nem lennék politikus.
A fodrásznál sokáig győzködtek.
Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy nem mindenki akar
alkalmatlan munkatársakkal, teljesíthetetlen célokért, erősen forráshiányos feltételekkel
dolgozni. lyen feladatra egy
idióta kell, aki már eleve azt hiszi, hogy a Passat szelet is ő fújja,
és az egészet egyébként is csak a csurran-cseppen miatt vállalja.
 
Utoljára módosítva:
Tegyük fel, hogy én baloldali vagyok.
Erre választhatok a fidesz, meg egy jobboldali között.
Az a minimum, hogy nem tetszik.
Van olyan hogy valaki baloldali?
Mert mik a kritériumai ennek?
Én úgy bontom fel a jelölteket hogy van kormánypárti illetve ellenzéki jelölt.
Ha a kormány politkája megfelel akkor oda az X-t
Ha nem tetszik akkor nézzük ki van még.
 
Van olyan hogy valaki baloldali?
Egyről biztosan tudok.
Mert mik a kritériumai ennek?
Például a szociális érzékenység.
Én úgy bontom fel a jelölteket hogy van kormánypárti illetve ellenzéki jelölt.
Ha a kormány politkája megfelel akkor oda az X-t
Ha nem tetszik akkor nézzük ki van még.
Objektív módon már csak azért sem tudsz dönteni, mert nem tudod milyenné válik az ellenzéki, ha hatalmat kap a kezébe.
 
Akkor már tudod hogy őrájuk fogsz szavazni.
Erről szól a választás.
Amíg dolgoztam és a közeli nagyvárosban laktam rengeteg választási lehetőségem volt.
Teljesen önállóan dönthettem, hogy a tucatnyi útvonal közül éppen melyiket választom
munkába menet és vissza. Soha nem érezem magamat szabadabbnak . . .

2026. április 12-én lesz kettő fidesz, egy régi és egy új.
Közülük kellene választanom.
 
Amíg dolgoztam és a közeli nagyvárosban laktam rengeteg választási lehetőségem volt.
Teljesen önállóan dönthettem, hogy a tucatnyi útvonal közül éppen melyiket választom
munkába menet és vissza. Soha nem érezem magamat szabadabbnak . . .

2026. április 12-én lesz kettő fidesz, egy régi és egy új.
Közülük kellene választanom.
A réginél újat nem fogsz tapasztalni az új meg felpiszkálhatja a helyi közéletet is.
Rajtad is múlhat hogy mit fogsz kapni a következő években folyamatos sikerekről beszámolót vagy izgalmas közéletet.
Melyik melyik lesz?? hm..
 
És van aki várja, hogy fel is mutasson valami értékelhetőt....

Én szívesen elmennék, de mióta itt élek egyetlen politikust láttam a településen, az ogy képviselőnket kétszer. Amikor a megválasztott polgármestert beavatásija volt és amikor egy (ha)hidat átadott.
Ezen kívül a kutyák egy (vagy két aktivistája) dobott be a kerítésen egy csomag feliratos wc papírt
De a közeli városban is egy ismert politikust láttam az elmúlt 5 évben (a patást).

Jó kérdés.
A múltkori ogy választáson a két komolyjelölt két pap volt....
Ismered a mondást, aki kurv@nak áll, ne sikitson...
Hm.
Tegyük fel, hogy én baloldali vagyok.
Erre választhatok a fidesz, meg egy jobboldali között.
Az a minimum, hogy nem tetszik.
Megmondta a minielnök, a Tisza baloldali!
Hoppá!
 
A réginél újat nem fogsz tapasztalni az új meg felpiszkálhatja a helyi közéletet is.
Rajtad is múlhat hogy mit fogsz kapni a következő években folyamatos sikerekről beszámolót vagy izgalmas közéletet.
Melyik melyik lesz?? hm..
Nem múlik rajtam semmi.
Ha lenne / nincs / olyan résztvevő kire célzol, akkor is a többség dönt.
Mit akar a többség?
A lehető legtöbbet kapni, és közben a lehető legkevesebbet adni.
Mindkét fidesz ezt ígéri.
 
Én úgy bontom fel a jelölteket hogy van kormánypárti illetve ellenzéki jelölt.
Ha a kormány politkája megfelel akkor oda az X-t
Ha nem tetszik akkor nézzük ki van még.
Korrekt. Ez most a fő kérdés, nem az, ki milyen oldalinak vallja magát és ki milyen oldalinak állítja be az ellenfelét.
Sajnos nagyon begyűrűzött hozzánk az angolszász modell, csak mi vagyunk és mindenki más ellenség.
Jobb lenne a sokszínűség.
De most az a helyzet, hogy a hatalom szabályai szerint kell játszani! Sajna, ez nem látják át a fanyalgók.
 
Mondott ő már mást is.
Majd, ha legalább logikailag alátámasztja, akkor figyelembe fogom venni.
De amíg a Tisza elnök jobbra deklaralja a csapatát, addig az ő szava a mérvadó ebben.
Ugyan hagyd már. Baloldal, jobboldal..... Fidesz vagy Nemfidesz, most ez van.

(Azt meséltem már, amikor egyik felmenőm a haverjaival átment a szomszéd faluba, egy kis bulira - magyarul, összeverekedni az ottani fiatalokkal a kocsmában, ahogy azt rendszeresen megtették oda-vissza- és amint leszálltak a vonatról és a kocsma előtt szembetalálták magukat egy akkor még békés csapattal, fennhangon megkérdezte tőlük:
- Hé, mondják már, melyik itt a túloldal?!
És máris kitört a balhé.)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,689
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére