Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Pont ez az egyik ok amiért Magyar nyilvánosan elutasít minden ó szereplőt a közéletben.
Mert elkezdődik a dörgölődzés a Tisza hátán bejutásért,ami alkudozások sokaságát hozza magával.
Ez nem hiányzik, elutasítás esetén meg beállnak támadni.
Ez így van számomra fura hogy bünösnek kiáltják ki mert nem indul egy-két választáson....ez van.
Ő politikus tudja hogy mit akar a jövőben.
 
Na de ez nem így van a nagypártnál
Orbán cselekedete elhatározása taktikája: a lezajlott választás napján kezdődik a következő választási kampány.
És minden átszabással jön az új esélylatolgatás.
Ez meg a CH itt teret enged ennek a szellemi rágicsálásnak.
Hisz úgysem mi mutatjuk az utat nekik.Nem hallgat egy politikus sem ránk.
Ebben is igazad van.
Akkor beszélgessünk tovább!
 
Pont ez az egyik ok amiért Magyar nyilvánosan elutasít minden ó szereplőt a közéletben.
Mert elkezdődik a dörgölődzés a Tisza hátán bejutásért,ami alkudozások sokaságát hozza magával.
Ez nem hiányzik, elutasítás esetén meg beállnak támadni.
Persze, pontosan ez történt az önkormányzati választások előtt is, és végül ez vezetett oda, hogy az utolsó pillanatban visszalépett a megyei listák állításától, mert az idő szűkössége miatt nem volt elég idő alaposan átvilágítani az önként jelentkezőket.
Aztán számomra egyáltalán nem meglepő módon mi történt? Kiderült, hogy a Tisza-szigetekbe már becsordogált büntetett előéletű személy is, DK-tagok is, sőt ex DK-s polgármester is, méghozzá 3in1 verzióban.
A kakukkfiókák kiszűrése sziszifuszi munka, de nem lehet tőle eltekinteni
 
„A baloldali intézetek a biztos szavazókra mért számaikat teszik a kirakatba, és azt emelik ki, holott két választás között nem ezt kéne”
Medián.Jpg

baloldali = nem kormánypárti ( Kiszelly Zoltán )

Az alapvető probléma az, hogy nem a közeljövőben lesz a választás,
és halovány információ sincs a 106 egyéni körzet várható eredményéről.
 
Annyi helyen indulnak, amennyit a fidesz előír a listaállításhoz.
Jelenleg 14 megyében legalább 71 egyéni jelölt kell.
Biztos ami biztos 106 egyéni jelöltre készülnek.
Nem kell feleslegesen aggódni, nem merült fel, hogy a tisza 10-15 helyen nem indul.

Amelyik galád óellenzéki párt listás helyekről álmodozik szintén indul legalább 71 egyéni körzetben.
A fidesz érdeke a 71-es szám növelése.
Remélhetőleg az év végéig nem jut eszükbe.
Utána már nehezebb lenne változtatni rajta.
 
Utoljára módosítva:
Az eddigi leváltási kísérletek eredményei:

2022 135 = 48 + 87
2018 133 = 43 + 91
2014 133 = 37 + 96
2010 135 átszámítva 199 fős parlamentre a fideszes képviselők száma

2022 +2
2018 nem változott a fideszes képviselők száma
2014 -2
2010 alap

Szép remények . . .
Amíg egy (1) párt ellen indul negyven (40) addig ez lesz az eredmény.
Már unom leírni hogy így nem fognak boldogulni.
Mert az a megoldás amit a fidesz is csinált hogy bedarálta a MDF-et a Kisgazdákat stb...
Nem választási koalicíó meg egyebek.
Egy párt ellen induljon egy párt szemtől szembe!
 
Amíg egy (1) párt ellen indul negyven (40) addig ez lesz az eredmény.

"Egy párt ellen induljon egy párt szemtől szembe!"

Megint összefogás legyen? Esetleg mindenki vállalja, hogy önként nem indul, csak az amelyik nekem tetszik?

Töröltem, mert volt benne hiba, és bosszantani sem akarom állandóan a tiszásokat.
Volt olyan kísérlet, amikor csak 1-2 párt indult 40 helyett, de akkor sem változott a helyzet érdemben.

2026-ban megint sok párt indul a fidesz ellen . . .

A hiba javítva:

2022 135 = 48 + 87 / +2
2018 133 = 42 + 91
2014 133 = 37 + 96 / -2
 
Neem!!
Nem az összefogás hanem a megszűnésen van a hangsúlyom!
 
Neem!! Nem az összefogás hanem a megszűnésen van a hangsúlyom!
Hiába dobbantok hármat is, a kutya párt, a déká és a mihazánk attól még nem szűnik meg.
Sőt a többiek is bizonyítani akarnak.
A fidesz talán még kedveskedik is nekik a bejutási küszöb lejjebb vitelével.

A lé nem tudom pontosan, hogy most mihez van kötve.
Ha továbbra sem kell elszámolni sikertelen szereplés esetén, akkor bármi lehetséges.
 
Jah..ez csak egy vélemény az is az enyém.
Próbálok kívül maradni ...
 
Amíg egy (1) párt ellen indul negyven (40) addig ez lesz az eredmény.
Már unom leírni hogy így nem fognak boldogulni.
Mert az a megoldás amit a fidesz is csinált hogy bedarálta a MDF-et a Kisgazdákat stb...
Nem választási koalicíó meg egyebek.
Egy párt ellen induljon egy párt szemtől szembe!
Azért a 40 induló mellett még az is kérdés, hogy az a 40 párt milyen arányokban osztozik a szavazatokon. A kampánytámogatást ha jól tudom, vissza kell fizetni, ha nem érik el az 1%-os küszöböt.
 
Mi itt csak az ilyen olyan álmainkat fogalmazzuk meg.
A pártoknak viszont kőkemény érdekeik vannak.
Ha A nem veszi figyelembe B érdekeit, akkor B sem törődik A jólétével.
Az ország vagy az egyes választók érdekei eddig sem számítottak.
 
"Egy párt ellen induljon egy párt szemtől szembe!"

Megint összefogás legyen? Esetleg mindenki vállalja, hogy önként nem indul, csak az amelyik nekem tetszik?

Töröltem, mert volt benne hiba, és bosszantani sem akarom állandóan a tiszásokat.
Volt olyan kísérlet, amikor csak 1-2 párt indult 40 helyett, de akkor sem változott a helyzet érdemben.

2026-ban megint sok párt indul a fidesz ellen . . .

A hiba javítva:

2022 135 = 48 + 87 / +2
2018 133 = 42 + 91
2014 133 = 37 + 96 / -2
Az a különbség a régebbi meg a mostani helyzet között hogy 10 db ellenzéki párt ha elér 49%-ot, akkor a legtöbb be se jut, szavazataik elvesznek és a győztest erősítik.
De ha egy ellenzéki párt 40, egy másik 5, egy harmadik meg egy negyedik 4-4 százalékot kap, akkor ugyan utóbbi kettő nem jut be, de ennek ellenére megvan a kormányváltás. (most ne kukacoskodjunk azon, hogy egyéni meg lista, csak a matek legyen szem előtt a példa kedvéért)
 
Persze, a Mi hazánk nem fog össze senkivel, de már a DK is kidobta a közös szövetségi hajóból az Mszp-t és a Párbeszédet is. Még a kutyáknak is necces, hogy megugorják-e az 5%-ot, a többinek meg az 1 is olyan magasan van, mint nyúlnak a farzseb.
 
most ne kukacoskodjunk azon, hogy egyéni meg lista, csak a matek legyen szem előtt a példa kedvéért
Amire hivatkozol az elvileg 93 mandátumra vonatkozik.
Tovább csökken kb. 5 mandátummal a kedves külföldön élő magyarok jóvoltából, akik a fideszre szavaznak,
lesz egy nemzetiségi jelölt, aki szintén fideszes, és ott van még a győztes kompenzáció is.
Marad 88 mandátum.

A harmadik meg egy negyedik 4-4 százalékot kap, az a te vágyad, ami nem feltétlenül teljesül.
Az is előfordulhat, hogy az ötödik és a hatodik is bejut, ha a fidesz lejjebb viszi a bejutási küszöböt.
A másodiknál sem garancia, hogy csak 5 százalékot kap.
A galád óellenzék listán összehozhat akár 6 mandátumot vagy még többet is.
Marad 82 mandátum.

Ha most lennének a választások a tisza akár 45 mandátumot is összehozhatna a listáról, de
nem most lesznek, és addig a fidesz is javíthat, mivel nemcsak ígérni tud, hanem adni is, és
remek félelemfelkeltő ötletei szoktak támadni a választások előtt.
Szóval a tisza örülhet, ha listáról összehoz 35 mandátumot.

Az apró kukacoskodás másik része, az hogy az egyéni nyertesek most semmiképpen nem
jósolhatóak meg, mert még az indulókat sem ismerjük.
Viszont a fidesz az utolsó három választáson ezekből 96/91/87 helyet megnyert.
A sima többséghez 100 mandátum kell, azaz még 65 hiányzik az álmodozásom szerint.
Mindig a tendenciára hivatkoztok.
A 96/91/87 tendenciából elég nehezen jön ki a 41.
Az óellenzék egyéniben is nyerhet néhány mandátumot.
Inkább az történik majd, hogy sok helyen ott is a fidesz nyer, ahol ahol másnak is esélye lenne.
Egyéniben még a bejutási küszöb emlegetése is felesleges.
Boldog boldogtalan elindulhat, ha éppen ahhoz van kedve.

Az előző kísérletek is hasonló okok miatt buktak el rendre.

A félreértések elkerülése végett igen csak szeretném, hogy veszítsen a fidesz.
Az első kettő kísérletnél a pezsgőt is behűtöttem, a harmadiknál már nem,
ha még is sikerül, kamra meleg pezsgővel koccintok.
 
Utoljára módosítva:
"Egy párt ellen induljon egy párt szemtől szembe!"

Megint összefogás legyen? Esetleg mindenki vállalja, hogy önként nem indul, csak az amelyik nekem tetszik?

Töröltem, mert volt benne hiba, és bosszantani sem akarom állandóan a tiszásokat.
Volt olyan kísérlet, amikor csak 1-2 párt indult 40 helyett, de akkor sem változott a helyzet érdemben.

2026-ban megint sok párt indul a fidesz ellen . . .

A hiba javítva:

2022 135 = 48 + 87 / +2
2018 133 = 42 + 91
2014 133 = 37 + 96 / -2
Amire hivatkozol az elvileg 93 mandátumra vonatkozik.
Tovább csökken kb. 5 mandátummal a kedves külföldön élő magyarok jóvoltából, akik a fideszre szavaznak,
lesz egy nemzetiségi jelölt, aki szintén fideszes, és ott van még a győztes kompenzáció is.
Marad 88 mandátum.

A harmadik meg egy negyedik 4-4 százalékot kap, az a te vágyad, ami nem feltétlenül teljesül.
Az is előfordulhat, hogy az ötödik és a hatodik is bejut, ha a fidesz lejjebb viszi a bejutási küszöböt.
A másodiknál sem garancia, hogy csak 5 százalékot kap.
A galád óellenzék listán összehozhat akár 6 mandátumot vagy még többet is.
Marad 82 mandátum.

Ha most lennének a választások a tisza akár 45 mandátumot is összehozhatna a listáról, de
nem most lesznek, és addig a fidesz is javíthat, mivel nemcsak ígérni tud, hanem adni is, és
remek félelemfelkeltő ötletei szoktak támadni a választások előtt.
Szóval a tisza örülhet, ha listáról összehoz 35 mandátumot.

Az apró kukacoskodás másik része, az hogy az egyéni nyertesek most semmiképpen nem
jósolhatóak meg, mert még az indulókat sem ismerjük.
Viszont a fidesz az utolsó három választáson ezekből 96/91/87 helyet megnyert.
A sima többséghez 100 mandátum kell, azaz még 65 hiányzik az álmodozásom szerint.
Mindig a tendenciára hivatkoztok.
A 96/91/87 tendenciából elég nehezen jön ki a 41.
Az óellenzék egyéniben is nyerhet néhány mandátumot.
Inkább az történik majd, hogy sok helyen ott is a fidesz nyer, ahol ahol másnak is esélye lenne.
Egyéniben még a bejutási küszöb emlegetése is felesleges.
Boldog boldogtalan elindulhat, ha éppen ahhoz van kedve.

Az előző kísérletek is hasonló okok miatt buktak el rendre.

A félreértések elkerülése végett igen csak szeretném, hogy veszítsen a fidesz.
Az első kettő kísérletnél a pezsgőt is behűtöttem, a harmadiknál már nem,
ha még is sikerül, kamra meleg pezsgővel koccintok.
Ilyen az, amikor nem kukacoskodsz a részletekkel?
:eek::rohog:
 
Ilyen az, amikor nem kukacoskodsz a részletekkel?
Az ördög a részletekben rejlik, és te most az ördöggel cimborálsz.

Egy ígéretet kérek.
Ha M. P. mégsem nyer, ne pocskondiázd, csak simán lépj tovább.
( Kivéve, ha végig a fidesz beépített embere volt. )
Látszólag a jelölteken múlik a dolog, de valójában rajtunk.
Ha nem sikerül az elkergetés, abban főleg mi leszünk a hibásak.
 
Pont azért akartam valami általános példával jönni, hogy ne kelljen a részleteket magyarázni (nemzetiség, HTM stb.)
Hiszen a részletek még totálisan megváltozhatnak addig. És nincs ember, aki ezt előre látná, hacsaknem véletlenül ráhibázik.
A hibás mindig az, aki rossz helyre teszi az ikszet, nade ez igazságtalan, mert a befolyásolásnak, félrevezetésnek nagyon sok trükkje van.
Ugyanígy te is meg én is tévedhetünk, ez benne van, gondolom, nem kell ezt minden hozzászólásban kijelenteni.
Ha MP nem nyer, nem fogom pocskondiázni, ezt megígérhetem. Ő is ember, besokallhat. Vagy lehet az is, orrunknál fogva vezet mindannyiunkat. Nem lehet itt semmit biztosra venni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,468
Tagok
630,534
Legújabb tagunk
Tomsics Melinda
Oldal tetejére