Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Csak kíváncsiságból hallgassatok man bele a Kossuth Krónikába.....
egészen szürreális
Nem vagyok saját magam ellensége.
A tisza rádió is elég fárasztó.
Ahová csak akkor lehet írni vagy telefonálni, ha tetszik a műsor.
Tisztára olyan mint amiket írsz.
Csak a sörözésről nincs szó.
Gyanítom azért, mert még a sörét is fizetnék.
MP mindenben is a legeslegjobb.
Aki másként gondol bármit is az fideszbérenc + haladás és változás ellenes + a halál fia.
Mondják ezt a nemrég még vakhitű fideszesek . . .
Ma reggel kettő felhívott szakértő is elbukott.
Nem MP propagandáját tolták ezerrel.
A műsorvezetők csak sápítoztak dühükben.
Mi az, hogy nem biztos, és másként is lehetne?
 
Utoljára módosítva:
Mázlista vagyok, itt nem is fogható.
Ez mondjuk igy nem igaz :)
A hagyomanyos modon valoban nem foghato, de ha az interneten rákeresnél arra, hogy netrádio Kossuth millio talalatot hozna.
Fogalmazd at mondjuk ugy. eleg okes vagyok ahhoz, hoghy ne hallgassam, és ebbe nem lehet belekotni :)
(csak nagyon csendben mondom, a Petofin egy ideje mar deklaraltan is magyar zene megy. Aki kivancsi az uj szamokra, eloadokra, az onnan taplalkozhat, szinten az elobb leirt modon,(kerek mindenkit, most ne kezdje azzal, hogy áhhh magyar zene, olyan is az és hasonlok. Elismerem nekunk tényleg nioncs Conchita Wurstunk és hasonlo nagyivu muveszunk, de nekem neha jol esik az is amit itt jatszanak :) ))
 
Mázlista vagyok, itt nem is fogható.
Kossuth rádió

Érdemes a szöveget is elolvasni:
Nálunk hallgathatod Magyarország legszínesebb rádióadóját, a Kossuth Rádiót online.
. . .
A legnépszerűbb műsorok közé tartozik Orbán Viktor péntek reggeli miniszterelnöki interjúja, amelyet a Kossuth Rádió élő adásában követhetünk.

Ajánlatom helyette:

Instrumental Radio
 
Utoljára módosítva:
Nem vagyok saját magam ellensége.
A tisza rádió is elég fárasztó.
Ahová csak akkor lehet írni vagy telefonálni, ha tetszik a műsor.
Tisztára olyan mint amiket írsz.
Csak a sörözésről nincs szó.
Gyanítom azért, mert még a sörét is fizetnék.
MP mindenben is a legeslegjobb.
Aki másként gondol bármit is az fideszbérenc + haladás és változás ellenes + a halál fia.
Mondják ezt a nemrég még vakhitű fideszesek . . .
Ma reggel kettő felhívott szakértő is elbukott.
Nem MP propagandáját tolták ezerrel.
A műsorvezetők csak sápítoztak dühükben.
Mi az, hogy nem biztos, és másként is lehetne?
Kezdek aggódni miattad. Belesavanyodsz ebbe a fanyalgásba. Nem én tehetek róla hogy a DK az 5%-ért kell küzdjön, és oda lesz a kényrlmes, jól fizető szalonellenzéki szerep.
 
Kezdek aggódni miattad. Belesavanyodsz ebbe a fanyalgásba. Nem én tehetek róla hogy a DK az 5%-ért kell küzdjön, és oda lesz a kényrlmes, jól fizető szalonellenzéki szerep.
A DK valami fixáció nálad?
Nincs, de mégis bevagy tojva tőle.
Ezzel riogatnak a tisza szigetekben?
Visszajönnek a komenisták?

Nem bolondnak lenni MP-be vagy OV-ba maga a normalitás.
Egyáltalán nem fanyalgok.
Neked megfelelne a fidesz 2.0 OV nélkül, de miből gondolod, hogy mindenki erre áhitozik?

Megsúgom:
MP "jó" esetben szintén szalon ellenzéki lesz,
ha nem futamodik meg a választás előtt, látva a valós esélyeket.
A kupeced a nyakunkon marad még legalább négy évre,
főként MP csendőrpertu szerű ”összefogása" miatt.

+

Mindezek ellenére a tisza rádiót hallgatom.
Nem a Kossuth adót mint egyesek.
A szokás minden bizonnyal nagy úr . . .
 
Utoljára módosítva:
Elismerem nekunk tényleg nioncs Conchita Wurstunk és hasonlo nagyivu muveszunk,
Hm...ez eléggé fura hogy a magyar zenéket egy rétegzene képviselőjével teszed egy szintre., vagyis alá.
Most akkor vagy a rádió játszik rossz zenéket vagy te nem hallgatsz oly külföldi eladókat amelyek meghaladják az általad említett előadó művészetét.
 
Ráadásul ma a Petőfin Piramis nap van!!! Ez egy nagyon jó magyar zenekar volt.
1763036804064.png
 
A DK valami fixáció nálad?
Nincs, de mégis bevagy tojva tőle.
Ezzel riogatnak a tisza szigetekben?
Visszajönnek a komenisták?

Nem bolondnak lenni MP-be vagy OV-ba maga a normalitás.
Egyáltalán nem fanyalgok.
Neked megfelelne a fidesz 2.0 OV nélkül, de miből gondolod, hogy mindenki erre áhitozik?

Megsúgom:
MP "jó" esetben szintén szalon ellenzéki lesz,
ha nem futamodik meg a választás előtt, látva a valós esélyeket.
A kupeced a nyakunkon marad még legalább négy évre,
főként MP csendőrpertu szerű ”összefogása" miatt.

+

Mindezek ellenére a tisza rádiót hallgatom.
Nem a Kossuth adót mint egyesek.
A szokás minden bizonnyal nagy úr . . .
Na most untam meg. Pá.
 
Állandóan ez a lenézés ... elképesztő.

Cseh Katalin egyike volt a sokat dolgozó EU-képviselőknek. Jelentős szerepe van abban, hogy leállították az Orbánék kezében és zsebében landoló eus adófizetői pénzeket. Helyesen.

Amikor szavaztak az emberek az EU parlamentjéről, minimum figyelembe kellett volna venni. Ha valakit érdemes lett volna újrázni, az ő volt.

Jaj, mit is képzelek????
Hogy olvassanak? Tájékozódjanak? Elvégzett munka és nem kolbásztöltés alapján válasszanak?

Hülyének és tájékozatlannak lenni nem gond és nem szégyen kishazánkban. Sőt! A többség ezt csinálja, ezért még büszkélkednek is vele. :mad2:

Szólj igazat, betörik a fejed.
 
Fekete-Győr András az új pártot alapító Cseh Katalinnak: Kockára teszitek milliók álmát
 
Hogyan lesz meg a 10%?
Beszáll Kunhalmi is, és viszi az egymillió szavazóját?
?? milyen egy millió?
Hisz valahol indulni fog és ott a futottak közt lesz.
De, ha ennyi eszük van hogy azt hiszik hogy labdába tudnak rúgni az elég szomorú. Hogy tudnának felépíteni egy országos pártot ...támogatás nélkül? Nem anyagira gondoltam
 
Gulyás Marcinak nyilatkozott tavaly valamikor az EP előtt.
Konkrétan azt nem találom, de ez se rossz, ekkora hazugságot, még ő sem bírta megállni, hogy ne nevesse el magát:
 
Fekete-Győr András az új pártot alapító Cseh Katalinnak: Kockára teszitek milliók álmát
Majd szavaznak rá lesz neki 10% ...és ennyi.
Hogyan lesz meg a 10%?
Beszáll Kunhalmi is, és viszi az egymillió szavazóját?
mar MOST kristalytisztan latszik nem lesz ott SEMMIFELE kormanyvaltas
ahelyett hogy osszefognanak szethuznak mint mindig
ennyi folosleges incifinci megelhetesi partocska egy apro orszagba
MINEK ?????
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,639
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére