Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
A miniszterelnököt országjárásának pécsi állomása után tapssal és ünnepléssel búcsúztatták a program résztvevői, egy rövid videó végén azonban valaki hangosan utánakiabált, és hazaárulónak nevezte.
Egy biztonsági szakértő reagált Magyar Pétert ért fenyegetésekre. Véleménye szerint mindössze egy hét kellett ahhoz, hogy a szóbeli fenyegetés tettekké formálódjon, és ugyan most még csak bor volt a pohárban, de akár sav is lehet a következő. Tarjányi hangsúlyozta, : ezt még most meg kell állítani, mert a politikai agresszió tréfa szintjén is elfogadhatatlan, és attól tart, ha ez tovább folytatódik, abból baj lesz.
 
A miniszterelnököt országjárásának pécsi állomása után tapssal és ünnepléssel búcsúztatták a program résztvevői, egy rövid videó végén azonban valaki hangosan utánakiabált, és hazaárulónak nevezte.
Egy biztonsági szakértő reagált Magyar Pétert ért fenyegetésekre. Véleménye szerint mindössze egy hét kellett ahhoz, hogy a szóbeli fenyegetés tettekké formálódjon, és ugyan most még csak bor volt a pohárban, de akár sav is lehet a következő. Tarjányi hangsúlyozta, : ezt még most meg kell állítani, mert a politikai agresszió tréfa szintjén is elfogadhatatlan, és attól tart, ha ez tovább folytatódik, abból baj lesz.
A másik oldal meg azt mondja, az egészet MP szervezi, hogy ezzen pörögjenek a szavazói, ne a dizzel meg egyébb ügyeken. Zsolti bácsis ügy körül is nagy a lapítás. A halálos akugyárak is alig kerülnek a hírekbe.
Szerintem igencsak vezsélyes, hogy rövid idő alatt már a második alkalom, amikor egy személy szinte egy lépésnyire kerül MPhez (köpős eset). Sok hülye van sajnos Magyarországon is, nem lenne meglepő, ha valaki megbökné egy bicskával.
 
Ami tény: 30 szazalékos választási eredmény.

Ilyenkor egy noprmalisan gondolkodo politikus el kell gondolkodjon azon, mi volt az oka ennek a rengeteg szavazatnak.
Ha arra lyukad ki, hogy ez az imadat jele, amit a valasztok ereznek egy ember irant téved...szerintem
Biden sok hibat elkovet, sokat hibazik, de vfannak tanacsadoi, akik igyekeznek kijavitani, megdolgozni a mediat...

Neki nincs?
Visszakoszon az itteni masik post a dezinformaciorol, és a cenzurarol
Ember, aki istennek hiszi magat
Erre most valoban felhatalmazast adhat a 30 szaszalek, a kerdes, hogy meddig...
egyetértek
 
nem ült ő sehová, a roller ugyanis összekötő kapocs az otthon és a tömegközlekedés között, minden állomásnál találsz bérelhető rollert, amivel aztán egészen hazáig tudsz utazni
Feltünt nekem is hogy a városban ahol lakom, szanaszét hevernek a bérelhető elektromos rollerek. Pár éve amikor üzembehelyezték őket nagy keletje volt a szolgáltatásnak. Volt gazdájuk is, az elhagyott, lemerült járműveket rendszeresen begyűjtötték, feltöltötték és kiszállították azokra a pontokra ahol már kevés darab állt rendelkezésre, de a számítógépes figyelő hálózatuk szerint folyamatos igény volt rá. Ezek szerint itt is az történt ami az alábbi írásban:

"Hatszáz elektromos rollert hirdetett meg 6,5 millió forintért a Bird magyarországi partnercége, a Vilii Fly Magyarország Kft. felszámolója. A darabonként mintegy 11 ezer forintos áron kínált járművek mindegyike javításra vagy szervizelésre szorul, és a leírás szerint olyan is lehet közöttük, amely már csak alkatrésznek használható. A társaságban az MVM-nek is volt részesedése, amelyet az állami energetikai vállalat 2022-ben még 103 millió forintra értékelt, 2024-re azonban nullára csökkentett."
 

A magyarok szerint a maffiaállam kifejezés írja le a legplasztikusabban Orbán Viktor rendszerét.​


Újabb részletek a Medián felméréséből;

Tízből hét magyar választó úgy gondolja, hogy a korrupció felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett volt a NER idején, és többségben vannak, akik Orbán Viktor strómanját látják egyes kiemelkedően sikeres „vállalkozókban” – derült ki a Medián hétfőn közzétett.
———-
Egyik, a németek kegyelemkenyerén élő fideszfügő unokatestvérem szerint hazudnak. :D
 
Most zajlik Magyar Péter vatikáni látogatása, az MTI folyamatosan közli a fejleményeket, de a KDNP sem tétlenkedik.
A Szent Péter-bazilika altemplomából aztán a magyar delegáció az apostoli paloták bejáratához ment, ahol Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa fogadta, majd a pápai udvari méltóságok egészen a pápai könyvtárszobáig kísérték
Magyar Péternek csak a látszat számít

– ez a KDNP közleményének címe.
Mondja ezt egy olyan párt képviselője akiknek csak látszatja van.
 
Most zajlik Magyar Péter vatikáni látogatása, az MTI folyamatosan közli a fejleményeket, de a KDNP sem tétlenkedik.
A Szent Péter-bazilika altemplomából aztán a magyar delegáció az apostoli paloták bejáratához ment, ahol Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa fogadta, majd a pápai udvari méltóságok egészen a pápai könyvtárszobáig kísérték
Magyar Péternek csak a látszat számít

– ez a KDNP közleményének címe.
Mondja ezt egy olyan párt képviselője akiknek csak látszatja van.
A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence nem tudott őszintén örülni a miniszterelnöki látogatásnak, szerinte ez „abszolút farizeusság”, mert „a kormány politikája nem megerősíti a keresztény értékeket, hanem gyengíti azokat”. Hogy megmutassa, milyen istentelen embereket is fogadtak már pápák, berakta ezt a képet Kádár Jánosról:
1790311962920.png
Most kit akar felelősségre vonni? A pápát???
 
:dr_123:A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence nem tudott őszintén örülni a miniszterelnöki látogatásnak, szerinte ez „abszolút farizeusság”, mert „a kormány politikája nem megerősíti a keresztény értékeket, hanem gyengíti azokat”. Hogy megmutassa, milyen istentelen embereket is fogadtak már pápák, berakta ezt a képet Kádár Jánosról:
Csatolás megtekintése 2119002
Most kit akar felelősségre vonni? A pápát???
A KDNP képmutató beteg emberek gyülekezete.
 
Hűbéri maffiarendszert alakítottak ki, ezt kivétel nélkül el lehet mondani a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes képviselőkről
– állította a miniszterelnök, hozzátéve: „Nem furcsa, csak vicces, hogy ilyenkor kiürülnek a Fidesz–KDNP-s padsorok. Szívesen átadom a két percem, hogy válaszoljanak, nem szégyellik-e magukat, hogy ezeket a bűnszervezeteket támogatják most is, hogy rejtegetik a frakcióirodában a képviselőtársukat.”
Magyar Péter azzal kezdte a válaszát, hogy látja Gulyás Virágot a páholyban, aki „tízmilliókat kapott”. Gulyás Virág visszaszólt, Hallerné Nagy Anikó levezető elnök ezután a páholy felé fordulva kijelentette:

Fáradjon ki a páholyból, nem erre kapott engedélyt. Kérem a teremőröket, segítsenek kikísérni a hölgyet.
A kormányfő arra emlékeztetett, hogy Schmidt Mária korábban Oroszországot nevezte a legszabadabb országnak. A miniszterelnök a Terror Házáról elmondta, hogy a múzeum egy érték, néhány nap után újranyitották és ingyenesen volt látogatható. Magyar Péter megjegyezte, hiányoznak nevek a Terror Házából, de nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. A politikus leszögezte, történelemhamisításra nincs szükség.
 

Friss profil üzenetek

Sziasztok!
Keresem a toys story Bo Peep és a bárányok mintát hidarikiki crocket (Carmen Lago), de szívesen meghorgolnám az összes meseszereplőt is. Előre is köszönöm
Diós Alexandra wrote on AgnesB73's profile.
Szép napot! Christine Feehan Torpedo Ink sorozat 10. Kötetet megtalálom valahol magyar fordításban?
Előre is köszönöm
Hi! I'm passionate about crochet and love sharing free patterns, tips, and beginner guides. You can find all my work at https://crochetpatternshub.com/ — happy to connect with fellow craft lovers here!

Statisztikák

Témák
39,262
Üzenet
5,074,828
Tagok
632,788
Legújabb tagunk
Carpetgzf
Oldal tetejére