Megvilágosodás
- Téma inditó holacsek
- Kezdés dátuma
"Csak egyetlen dolog van ezen a világon, amit érdemes birtokolnunk, és ez a megvilágosodás. Ahhoz, hogy a megvilágosodás a miénk lehessen, őszinteségre és alázatosságra van szükségünk. Sajnos ebben a világban az őszinteség rég halott, az alázat pedig még meg sem született.
A megvilágosodás nem valami nagyon távoli dolog. Nagyon is közel van; bennünk rejtezik. Belső fejlődésünk által minden pillanatban tudatosan belenőhetünk a megvilágosodásba. A legmagasabb megvilágosodás az Isten-megvalósítás. A megvilágosodásnak nem csak a lélekben, hanem a szívben, az értelemben, az életerőben és a testben is végbe kell mennie. Az Isten-megvalósítás tudatos, teljes és tökéletes egyesülés Istennel.
A megvilágosodás a lélek tudatos tudása. Az emberiség a megvilágosodásban ismeri fel először Isten mindenható Erejét, határtalan Részvétét, végtelen Fényét és hiánytalan Tökéletességét. A megvilágosodás érezteti meg velünk, hogy mi is Isten valójában. A megvilágosodás előtt Isten elméleti; a megvilágosodás után Isten gyakorlativá válik.
Amikor valaki valóban megvilágosult, nem látja a többi embert tökéletlennek és reménytelennek. Attól a pillanattól, amikor megvilágosul, valódi egységet fog érezni másokkal, és mások úgynevezett tökéletlenségeit úgy fogja látni, mint Isten tapasztalatát, amit rajtuk keresztül él át.
A megvilágosodással korábban már rendelkeztél, csak elfelejtetted; már nem teljesen új a számodra. Ha valakinek valóban fontos a megvilágosodás, annak éreznie kell, hogy a fénytől a még több fény, a bőséges fény felé halad."
A megvilágosodás nem valami nagyon távoli dolog. Nagyon is közel van; bennünk rejtezik. Belső fejlődésünk által minden pillanatban tudatosan belenőhetünk a megvilágosodásba. A legmagasabb megvilágosodás az Isten-megvalósítás. A megvilágosodásnak nem csak a lélekben, hanem a szívben, az értelemben, az életerőben és a testben is végbe kell mennie. Az Isten-megvalósítás tudatos, teljes és tökéletes egyesülés Istennel.
A megvilágosodás a lélek tudatos tudása. Az emberiség a megvilágosodásban ismeri fel először Isten mindenható Erejét, határtalan Részvétét, végtelen Fényét és hiánytalan Tökéletességét. A megvilágosodás érezteti meg velünk, hogy mi is Isten valójában. A megvilágosodás előtt Isten elméleti; a megvilágosodás után Isten gyakorlativá válik.
Amikor valaki valóban megvilágosult, nem látja a többi embert tökéletlennek és reménytelennek. Attól a pillanattól, amikor megvilágosul, valódi egységet fog érezni másokkal, és mások úgynevezett tökéletlenségeit úgy fogja látni, mint Isten tapasztalatát, amit rajtuk keresztül él át.
A megvilágosodással korábban már rendelkeztél, csak elfelejtetted; már nem teljesen új a számodra. Ha valakinek valóban fontos a megvilágosodás, annak éreznie kell, hogy a fénytől a még több fény, a bőséges fény felé halad."
Az alábbi idézet Adyashanti: Az üresség tánca c. könyvéből való:
>> Miután felébredsz az elkülönültség álmából, és rájössz, hogy egy vagy a forrással, még fel kell fedezned, milyen jelentőséggel bír ez a változás a további életedre nézve. A felismerés pillanatában még a lélegzeted is elakad. Lenyűgöz a tudat, hogy minden Egy, és hogy ez az Egy te magad vagy.
Amikor elkezdtem tanítani, kezdetben azt hittem, elég, ha valaki eljut a megvilágosodásig, azután már mehet is a dolgára. Ma már tudom, hogy sokkal több kell ennél. Az idők során rájöttem, hogy bár sok ember megéli azt az alapvető, tapasztalati megvilágosodást, amely által ráébred, hogy kicsoda is voltaképpen, mégis nagyon kevesen válnak igazán szabaddá. És akkor elkezdtem kutatni, vajon mi állhat a háttérben. Ahhoz, hogy ráébredjünk, nem vagyunk azonosak testünkkel, elménkkel és személyiségünkkel, először is szabadság kell. Ezt a szabadságot maga a változás hozza el, amely kezdetben szinte szárnyakat ad az embemek. És mégis, sokakat anynyira elsodornak a megvilágosodás érzelmi hatásai, hogy soha nem látják meg a változás igazi jelentőségét.
Az egyik dolog, ami általában el szokott maradni, a tökéletes Egység átélése, vagyis az a felismerés, hogy az ember maga a végső forrás. A legtöbbször persze megvalósul valamilyen szintű szabadságérzés, hiszen az ember nem azonosul többé az elméjével, a testével és a személyiségével. Ez azonban csak nagyon ritkán több egyfajta homályos egységérzésnél, és általában meg sem közelíti a tökéletes Egység azon kristálytiszta érzékelését, amely az igazi megvilágosodás sajátja.
A legjobb hasonlat talán a következő lenne: képzeld el, hogy álmodban azonosulsz egy bizonyos karakterrel, míg a többiektől elhatárolódsz. Amikor reggel felébredsz, rájössz, hogy nem vagy azonos az álombeli karakter rel. Ellenkezőleg: tisztán látod, hogy helyette az vagy, aki az egészet álmodta, vagyis minden, amit láttál és átél tél, tőled származott. Ez a spirituális megvilágosodás igazi metaforája. Amikor ez utóbbit megéled, ráébredsz, hogy nem vagy azonos test-elméddel. Sőt - és ez az, ami általában kimarad -, arra is rájössz, hogy végső soron az egész illúzió belőled származik. Szerintem nem nehéz megérteni. Egyrészről látod, hogy nem vagy azonos senkivel, másrészről pedig rájössz, hogy te vagy az egész kiindulópontja.
Miért olyan fontos, hogy rájöjjünk erre? Mert ebben rejlik az igazi spirituális megvilágosodás minden értéke. Tudatosítanod kell magadban, hogy te vagy a forrás, hogy a világon minden tökéletes Egységet képez, és hogy ez az Egység voltaképpen te magad vagy. Az Egység felismerésétől elválaszthatatlan annak a felismerése, hogy nem létezik "másik". Nincs olyan, hogy "más", hiszen végső soron minden saját magunk vagyunk.
Ismerek olyan embereket, akik átélték ezt a felismerést, utána azonban az első dolguk az volt, hogy visszatérjenek a régi, jól meg szokott kerékvágásba, amelyben van "én" és vannak "mások". Mind a mai napig úgy élik az életüket, mintha létezne személyes "én" és személyes "te", annak ellenére, hogy volt szerencséjük megtapasztalni ennek az alapállásnak a téves mivoltát. A tapasztalat sokszor tehát nem elég. El tudod képzelni, hogyan változna meg az életed, ha megélnéd ezt a felismerést, és kíváncsi lennél a következményekre is? Mi lenne, ha feltennéd magadnak a kérdést:
"Vajon mit jelent ez a további életemre nézve?"
Az emberek nagy része a személyes "én és te" bűvkörében éli az életét. Aztán jön a fel fedezés, miszerint nem létezik "másik", és hirtelen minden személyes viszonyt eltöröl. Hogyan élhet együtt az ember egy ilyen felismeréssel? Lehetséges-e, hogy alapvetően tisztában legyünk vele, hogy nincs "én és te", a látszatvilágban azonban továbbra is ennek az illúziónak megfelelően működjünk, viszonyuljunk egymáshoz? A legtöbben, akik a személyes megvilágosodást keresik, ezt gondolják: "Mindaddig, amíg én magam szabad vagyok, senki nem várhat el tőlem semmit." Vagy épp ezt:
"Majd én meg tanítom nekik, hogyan kell megvilágosodni!" Ne érts félre, semmi rossz nincs a személyes szabadságban. De mi lenne, ha most való*ban végiggondolnád ezt az egészet? Hogyan lehetsz csak te szabad, ha egyszer nem létezik személyes "én"? Ki az valójában, akinek meg kell világosodnia?
Hosszú idő óta az egyik legfájdalmasabb élményem, amikor egy szat*szang alkalmával felvetettem a kapcsolatok témáját. Teljesen letaglózott, ahogyan egyik tanítvány a másik után szegezte nekem az efféle kérdéseket és kijelentéseket: "sosem azt kapom, amit szeretnék", vagy: "szeretném tudni, hogyan javíthatnék a kapcsolatomon". A tanítványaim arra voltak kíváncsiak, hogyan élem meg a kapcsolatomat. A feleségem, Annie erre azt mondta nekik: "Nem várunk el egymástól semmit, és nem arra használjuk a kapcsolatunkat, hogy megoldjunk dolgokat. Ez az egész nem erről szól." A tanítványok azonban nem értették, amit mond, és egyre csak folytatták a kérdezősködést.
Nézz szembe a felismerés következményeivel, miszerint: nem létezik "másik"! Amikor megvilágosodsz, a "te meg én" álmából kell felébredned. Ha képes vagy befogadni, mit is jelent ez valójában, a lélegzeted is eláll. Hiszen ha nincs "más", akkor nincs személyes kapcsolat sem. Minden kapcsolati probléma gyökere abban keresendő tehát, hogy a felek valamelyike nem veszi elég komolyan a tényt, miszerint nem létezik "másik". Nincs senki, akitől elvárhatnánk valamit; senki, akit megváltoztathatnánk; senki, akire szükségünk lehetne, vagy akinek a szükségletét mi kielégíthetnénk mindez csupán illúzió. Látod? Ilyen óriási kihívást tartogat számodra, ha nem csupán egy érdekes spirituális tapasztalást keresel, de megpróbálod valóban megérteni mindazt, amit ez a tapasztalat magában foglal.
A megvilágosodás megtapasztalása olyan, mint egy személyes ősrobbanás. A vele járó felismerés megadja a kezdeti lökést. Ahogy a fizikusok mondják, minden a semmiből indult, majd egy kis ütközésből lett végül az egész világegyetem. Lehet, hogy magadban is érzékeled ezt a kis ütközést, de nem tulajdonítsz neki különösebb jelentőséget, és egyszerűen elmész mellette. És akkor az egész semmit sem ér. Ha viszont megállsz, és jól szemügyre veszed ezt a belső ütközést, amelyet spirituális megvilágosodásnak neveznek, az olyan lehetőségeket tartogat számodra, mint annak idején a Big Bang a világ számára. Sőt, még annál is nagyobbakat.
Nagyon sokan kérdezik tőlem a következőt: "Mégis, hogyan egyeztessem össze a spiritualitást a mindennapi élettel?" Sehogy. Ez képtelenség. Hogyan is tehetnéd? A végtelent nem gyömöszölheted bele kicsinyke, korlátolt életedbe. Ehelyett inkább szenteld az életedet az isteni indíttatásnak. Integráció, összeegyeztetés nem létezik. Egyedül a megvalósulás létezik, amely egyben a leghatalmasabb és legtökéletesebb romboló erő. Az elkülönültség érzetének minden aprócska darabját, minden hamis ideáját szétrobbantja. Vesd hát oda az életedet ennek az Igazságnak, és ne az Igazságot próbáld belegyömöszölni az életedbe!
Még ha nagyon komolyan veszed is a dolgot, és úgy döntesz, hogy elmélyíted magadban a felismerést, az "én és te" látszata akkor is megmarad. Ha nem vagy rá képes, hogy ezt a felismerést teljes mértékben átvidd a kapcsolatodba, nagyjában-egészében ugyanúgy folytatódik majd minden, mint azelőtt. Egy-két dolog talán új megvilágításba kerül, a kapcsolat alapját azonban továbbra is az adja, hogy mit nyújtotok egymásnak, illetve hogy miként oldjátok meg a dolgokat. Ha mélyebbre mész, és a maga teljességében felfedezed, mit is jelent ez a "nincs más" nevű tapasztalás, a felismerés önmaga újrarendezi a látszatvilág működését. Az egész kapcsolat egy más dimenzióba kerül, hiszen rájöttél, hogy az "én és te" közti személyes kapcsolat valójában nem létezik. A ráeszmélés spontán módon újrahangolja emberi kapcsolataidat, anélkül hogy neked irányítanod kellene ezt a folyamatot. Ha javítani szeretnél egy kapcsolaton, egyszerűen mélyítsd el magadban a felismerést. Lehet, hogy a viszony nem abban az irányban fog változni, amerre te szeretnéd, de egész biztosan változni fog. Ébredj fel még jobban! Ha valóban éber vagy, a dolgok egyszeruen csak vannak, ahogy vannak.
Igazából azonban nem tanárra van szükséged, hogy elmesélje neked a megvilágosadás következményeit. Saját magadnak kell megtapasztalnod azokat. <<
Adyashanti
>> Miután felébredsz az elkülönültség álmából, és rájössz, hogy egy vagy a forrással, még fel kell fedezned, milyen jelentőséggel bír ez a változás a további életedre nézve. A felismerés pillanatában még a lélegzeted is elakad. Lenyűgöz a tudat, hogy minden Egy, és hogy ez az Egy te magad vagy.
Amikor elkezdtem tanítani, kezdetben azt hittem, elég, ha valaki eljut a megvilágosodásig, azután már mehet is a dolgára. Ma már tudom, hogy sokkal több kell ennél. Az idők során rájöttem, hogy bár sok ember megéli azt az alapvető, tapasztalati megvilágosodást, amely által ráébred, hogy kicsoda is voltaképpen, mégis nagyon kevesen válnak igazán szabaddá. És akkor elkezdtem kutatni, vajon mi állhat a háttérben. Ahhoz, hogy ráébredjünk, nem vagyunk azonosak testünkkel, elménkkel és személyiségünkkel, először is szabadság kell. Ezt a szabadságot maga a változás hozza el, amely kezdetben szinte szárnyakat ad az embemek. És mégis, sokakat anynyira elsodornak a megvilágosodás érzelmi hatásai, hogy soha nem látják meg a változás igazi jelentőségét.
Az egyik dolog, ami általában el szokott maradni, a tökéletes Egység átélése, vagyis az a felismerés, hogy az ember maga a végső forrás. A legtöbbször persze megvalósul valamilyen szintű szabadságérzés, hiszen az ember nem azonosul többé az elméjével, a testével és a személyiségével. Ez azonban csak nagyon ritkán több egyfajta homályos egységérzésnél, és általában meg sem közelíti a tökéletes Egység azon kristálytiszta érzékelését, amely az igazi megvilágosodás sajátja.
A legjobb hasonlat talán a következő lenne: képzeld el, hogy álmodban azonosulsz egy bizonyos karakterrel, míg a többiektől elhatárolódsz. Amikor reggel felébredsz, rájössz, hogy nem vagy azonos az álombeli karakter rel. Ellenkezőleg: tisztán látod, hogy helyette az vagy, aki az egészet álmodta, vagyis minden, amit láttál és átél tél, tőled származott. Ez a spirituális megvilágosodás igazi metaforája. Amikor ez utóbbit megéled, ráébredsz, hogy nem vagy azonos test-elméddel. Sőt - és ez az, ami általában kimarad -, arra is rájössz, hogy végső soron az egész illúzió belőled származik. Szerintem nem nehéz megérteni. Egyrészről látod, hogy nem vagy azonos senkivel, másrészről pedig rájössz, hogy te vagy az egész kiindulópontja.
Miért olyan fontos, hogy rájöjjünk erre? Mert ebben rejlik az igazi spirituális megvilágosodás minden értéke. Tudatosítanod kell magadban, hogy te vagy a forrás, hogy a világon minden tökéletes Egységet képez, és hogy ez az Egység voltaképpen te magad vagy. Az Egység felismerésétől elválaszthatatlan annak a felismerése, hogy nem létezik "másik". Nincs olyan, hogy "más", hiszen végső soron minden saját magunk vagyunk.
Ismerek olyan embereket, akik átélték ezt a felismerést, utána azonban az első dolguk az volt, hogy visszatérjenek a régi, jól meg szokott kerékvágásba, amelyben van "én" és vannak "mások". Mind a mai napig úgy élik az életüket, mintha létezne személyes "én" és személyes "te", annak ellenére, hogy volt szerencséjük megtapasztalni ennek az alapállásnak a téves mivoltát. A tapasztalat sokszor tehát nem elég. El tudod képzelni, hogyan változna meg az életed, ha megélnéd ezt a felismerést, és kíváncsi lennél a következményekre is? Mi lenne, ha feltennéd magadnak a kérdést:
"Vajon mit jelent ez a további életemre nézve?"
Az emberek nagy része a személyes "én és te" bűvkörében éli az életét. Aztán jön a fel fedezés, miszerint nem létezik "másik", és hirtelen minden személyes viszonyt eltöröl. Hogyan élhet együtt az ember egy ilyen felismeréssel? Lehetséges-e, hogy alapvetően tisztában legyünk vele, hogy nincs "én és te", a látszatvilágban azonban továbbra is ennek az illúziónak megfelelően működjünk, viszonyuljunk egymáshoz? A legtöbben, akik a személyes megvilágosodást keresik, ezt gondolják: "Mindaddig, amíg én magam szabad vagyok, senki nem várhat el tőlem semmit." Vagy épp ezt:
"Majd én meg tanítom nekik, hogyan kell megvilágosodni!" Ne érts félre, semmi rossz nincs a személyes szabadságban. De mi lenne, ha most való*ban végiggondolnád ezt az egészet? Hogyan lehetsz csak te szabad, ha egyszer nem létezik személyes "én"? Ki az valójában, akinek meg kell világosodnia?
Hosszú idő óta az egyik legfájdalmasabb élményem, amikor egy szat*szang alkalmával felvetettem a kapcsolatok témáját. Teljesen letaglózott, ahogyan egyik tanítvány a másik után szegezte nekem az efféle kérdéseket és kijelentéseket: "sosem azt kapom, amit szeretnék", vagy: "szeretném tudni, hogyan javíthatnék a kapcsolatomon". A tanítványaim arra voltak kíváncsiak, hogyan élem meg a kapcsolatomat. A feleségem, Annie erre azt mondta nekik: "Nem várunk el egymástól semmit, és nem arra használjuk a kapcsolatunkat, hogy megoldjunk dolgokat. Ez az egész nem erről szól." A tanítványok azonban nem értették, amit mond, és egyre csak folytatták a kérdezősködést.
Nézz szembe a felismerés következményeivel, miszerint: nem létezik "másik"! Amikor megvilágosodsz, a "te meg én" álmából kell felébredned. Ha képes vagy befogadni, mit is jelent ez valójában, a lélegzeted is eláll. Hiszen ha nincs "más", akkor nincs személyes kapcsolat sem. Minden kapcsolati probléma gyökere abban keresendő tehát, hogy a felek valamelyike nem veszi elég komolyan a tényt, miszerint nem létezik "másik". Nincs senki, akitől elvárhatnánk valamit; senki, akit megváltoztathatnánk; senki, akire szükségünk lehetne, vagy akinek a szükségletét mi kielégíthetnénk mindez csupán illúzió. Látod? Ilyen óriási kihívást tartogat számodra, ha nem csupán egy érdekes spirituális tapasztalást keresel, de megpróbálod valóban megérteni mindazt, amit ez a tapasztalat magában foglal.
A megvilágosodás megtapasztalása olyan, mint egy személyes ősrobbanás. A vele járó felismerés megadja a kezdeti lökést. Ahogy a fizikusok mondják, minden a semmiből indult, majd egy kis ütközésből lett végül az egész világegyetem. Lehet, hogy magadban is érzékeled ezt a kis ütközést, de nem tulajdonítsz neki különösebb jelentőséget, és egyszerűen elmész mellette. És akkor az egész semmit sem ér. Ha viszont megállsz, és jól szemügyre veszed ezt a belső ütközést, amelyet spirituális megvilágosodásnak neveznek, az olyan lehetőségeket tartogat számodra, mint annak idején a Big Bang a világ számára. Sőt, még annál is nagyobbakat.
Nagyon sokan kérdezik tőlem a következőt: "Mégis, hogyan egyeztessem össze a spiritualitást a mindennapi élettel?" Sehogy. Ez képtelenség. Hogyan is tehetnéd? A végtelent nem gyömöszölheted bele kicsinyke, korlátolt életedbe. Ehelyett inkább szenteld az életedet az isteni indíttatásnak. Integráció, összeegyeztetés nem létezik. Egyedül a megvalósulás létezik, amely egyben a leghatalmasabb és legtökéletesebb romboló erő. Az elkülönültség érzetének minden aprócska darabját, minden hamis ideáját szétrobbantja. Vesd hát oda az életedet ennek az Igazságnak, és ne az Igazságot próbáld belegyömöszölni az életedbe!
Még ha nagyon komolyan veszed is a dolgot, és úgy döntesz, hogy elmélyíted magadban a felismerést, az "én és te" látszata akkor is megmarad. Ha nem vagy rá képes, hogy ezt a felismerést teljes mértékben átvidd a kapcsolatodba, nagyjában-egészében ugyanúgy folytatódik majd minden, mint azelőtt. Egy-két dolog talán új megvilágításba kerül, a kapcsolat alapját azonban továbbra is az adja, hogy mit nyújtotok egymásnak, illetve hogy miként oldjátok meg a dolgokat. Ha mélyebbre mész, és a maga teljességében felfedezed, mit is jelent ez a "nincs más" nevű tapasztalás, a felismerés önmaga újrarendezi a látszatvilág működését. Az egész kapcsolat egy más dimenzióba kerül, hiszen rájöttél, hogy az "én és te" közti személyes kapcsolat valójában nem létezik. A ráeszmélés spontán módon újrahangolja emberi kapcsolataidat, anélkül hogy neked irányítanod kellene ezt a folyamatot. Ha javítani szeretnél egy kapcsolaton, egyszerűen mélyítsd el magadban a felismerést. Lehet, hogy a viszony nem abban az irányban fog változni, amerre te szeretnéd, de egész biztosan változni fog. Ébredj fel még jobban! Ha valóban éber vagy, a dolgok egyszeruen csak vannak, ahogy vannak.
Igazából azonban nem tanárra van szükséged, hogy elmesélje neked a megvilágosadás következményeit. Saját magadnak kell megtapasztalnod azokat. <<
Adyashanti
>> Egy zen bölcsesség szerint "ha a felismerés elég mély, az ember egész lénye táncol". Az ürességet megtapasztalhatod úgy is, mint az üresség ürességét. Ezt nevezhetjük "rideg ürességnek". Az igazi üresség azonban nem ilyen. Abban táncol, repked az egész lényed, teljesen átjárja még a fizikai testedet is. Újra élővé, vibrálóvá válik minden. Táncolsz - az üresség tánco!. Egyre mélyebbre és mélyebbre merül sz a szeretetbe, a táncba, az örömbe. Aztán egyszer csak az egész megáll, elnyugszik, de a szeretet, a tánc és az öröm megmarad. Csak épp átalakul egy mindent átjáró, mindent belengő nagy csenddé. És ez a szeretet, ez a csend egyre csak mélyül.
A megvilágosodásban a szívnek meg kell nyílnia. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a felismerés teljessé váljon, egyszerre három szinten kell megtörténnie: a fejben, a szívben és a zsigerekben. Lehet kristálytiszta és megvilágosodott elméd, és mindezzel tisztában is lehetsz. Csupán ettől azonban még nem fog táncolni a lényed. Amikor a szíved is kinyílik az elméddel együtt, akkor indul be a tánc. Egyszerre minden megelevenedik. És végül, amikor a zsigereidben is megnyílsz, eléred azt a mérhetetlenül mély állandóságot, amelyben a megnyílás - ami te magad vagy - egyszerűen az átlátszóságba hal. Abszolúttá válsz. Te magad leszel Az.
Van egy kifejezés, a "szilárd üresség". Az elmében az üresség nem túl szilárd. Inkább légies, éteri, éppen mint az a fajta megvilágosodás, amelyik az elme szintjén történik meg. A szívbéli megvilágosodás élettel teli, olyan, mintha egész lényünk táncolna. A zsigeri szintű megvilágosodás üressége olyasmi, mint az elme üressége, de inkább hasonlatos egy óriási, áttetszõ hegyhez. Szilárdabb. Ennyiféleképpen fejeződhet ki tehát az Igazság egyetlen emberi lényben. <<
Adyashanti
A megvilágosodásban a szívnek meg kell nyílnia. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a felismerés teljessé váljon, egyszerre három szinten kell megtörténnie: a fejben, a szívben és a zsigerekben. Lehet kristálytiszta és megvilágosodott elméd, és mindezzel tisztában is lehetsz. Csupán ettől azonban még nem fog táncolni a lényed. Amikor a szíved is kinyílik az elméddel együtt, akkor indul be a tánc. Egyszerre minden megelevenedik. És végül, amikor a zsigereidben is megnyílsz, eléred azt a mérhetetlenül mély állandóságot, amelyben a megnyílás - ami te magad vagy - egyszerűen az átlátszóságba hal. Abszolúttá válsz. Te magad leszel Az.
Van egy kifejezés, a "szilárd üresség". Az elmében az üresség nem túl szilárd. Inkább légies, éteri, éppen mint az a fajta megvilágosodás, amelyik az elme szintjén történik meg. A szívbéli megvilágosodás élettel teli, olyan, mintha egész lényünk táncolna. A zsigeri szintű megvilágosodás üressége olyasmi, mint az elme üressége, de inkább hasonlatos egy óriási, áttetszõ hegyhez. Szilárdabb. Ennyiféleképpen fejeződhet ki tehát az Igazság egyetlen emberi lényben. <<
Adyashanti
>> A mesterem mindig arra figyelmeztetett bennünket, hogy "a spiritualitás nagyon könnyen válhat üres fecsegéssé". Az elme képes megvilágosodni - a maga szintjén. Teljesen tisztává, tudatossá válhat, és ez a megvilágosodás légiességet, tágasságot hozhat számára. Még ezután is maradhatnak azonban - és általában maradnak is - apró, finom darabok a személyes "én"-ből, amelyek továbbra is védik magukat. Ezért is van, hogy a legtöbb embernél - amint a nyak alatti területre merészkedik - az önvédelem kérdése válik központi témává. Mert egy dolog megváltoztatni, kiüríteni az elmét, és egy másik dolog a helyére tenni a szívet. A szív a hazatérés kulcsa, az otthon kapuja. Ennek a megnyílása egy teljesen más minőségű intimitást kíván meg és hoz el. Így lehetséges, hogy bizonyos spirituális közösségek elmennek mellette - mert ők csupán az elméjükbe engedik be a fényt, máshová nem.
...
Ahogy a megvilágosodás fénye egyre lejjebb kúszik a fejedtől a szíved irányába, lényednek mindig újabb és újabb átvilágításra váró területeit fedezed fel. Amikor eléred a nyak alatti részt, onnantól kezdve indul az igazi munka - úgy is mondhatnám, hogy a piszkos munka. Ezen a ponton aztán fel kell húznod a kesztyűt spirituális értelemben, hiszen ha valóban el akarsz jutni a szívhez, nagyon mélyre kell ásnod az érzelmeidben. Könnyen lehet, hogy megakadsz valahol, mert félsz teljesen belehalni ebbe az egészbe. És ilyenkor - épp úgy, ahogy mondod - arra is felhasználhatod a spiritualitást, hogy megvédd magad az igazi áldozattól. Az emelkedett spirituális állapotok - sugárzó tökéletességüknél fogva - a leghatékonyabb búvóhelyek közé tartoznak. Így történhet meg, hogy egyes emberek újra és újra csodálatos, felemelő állapotokat élnek át az általuk választott meditációs csoportban, a munkából hazatérve mégis az az első dolguk, hogy belerúgjanak a kutyába.
A különbözõ spirituális tradíciók a megvilágosodás eltérő aspektusait testesítik meg. A zen a zsigeri szintet képviseli, és azt is célozza meg. A zen az igazán mélyre hatolást Nagy Halálnak nevezi, mert ilyenkor valóban mindent el kell engedni, még a szívet is. Mert ahogyan megragadhatunk az intellektuális megvilágosodás szintjén, éppúgy ragaszkodhatunk a szív fényességéhez is. Épp ezért beszél a zen annyit az ürességről. A zenben a cél az üresség hegye, amely voltaképpen nem más, mint a létezés szubsztanciája. <<
Adyashanti
...
Ahogy a megvilágosodás fénye egyre lejjebb kúszik a fejedtől a szíved irányába, lényednek mindig újabb és újabb átvilágításra váró területeit fedezed fel. Amikor eléred a nyak alatti részt, onnantól kezdve indul az igazi munka - úgy is mondhatnám, hogy a piszkos munka. Ezen a ponton aztán fel kell húznod a kesztyűt spirituális értelemben, hiszen ha valóban el akarsz jutni a szívhez, nagyon mélyre kell ásnod az érzelmeidben. Könnyen lehet, hogy megakadsz valahol, mert félsz teljesen belehalni ebbe az egészbe. És ilyenkor - épp úgy, ahogy mondod - arra is felhasználhatod a spiritualitást, hogy megvédd magad az igazi áldozattól. Az emelkedett spirituális állapotok - sugárzó tökéletességüknél fogva - a leghatékonyabb búvóhelyek közé tartoznak. Így történhet meg, hogy egyes emberek újra és újra csodálatos, felemelő állapotokat élnek át az általuk választott meditációs csoportban, a munkából hazatérve mégis az az első dolguk, hogy belerúgjanak a kutyába.
A különbözõ spirituális tradíciók a megvilágosodás eltérő aspektusait testesítik meg. A zen a zsigeri szintet képviseli, és azt is célozza meg. A zen az igazán mélyre hatolást Nagy Halálnak nevezi, mert ilyenkor valóban mindent el kell engedni, még a szívet is. Mert ahogyan megragadhatunk az intellektuális megvilágosodás szintjén, éppúgy ragaszkodhatunk a szív fényességéhez is. Épp ezért beszél a zen annyit az ürességről. A zenben a cél az üresség hegye, amely voltaképpen nem más, mint a létezés szubsztanciája. <<
Adyashanti
>> Igen, megtörténhet, hogy elérsz egy nagyon nyugodt, csendes és bizonyos értelemben üres állapotba, amelyben azonban még mindig ott van rajtad az összes kéreg, tehát egyáltalán nem nyíltál meg. Ilyenkor tapasztalhatod meg az üresség ürességét. Ez az üresség teljesen bezárult, védekezõ fajtája.
Az igazi üresség sokkal több ennél a körbezárt, steril állapotnál. Amikor lehull rólad a kéreg, amikor elérsz lényed magváig, a saját magadról és másokról alkotott gondolataid egyszeriben valótlannak, puszta kitalációnak tûnnek. Rádöbbensz, hogy mindezeket csak megtanultad, felvetted - épp úgy, millt a ruhadarabokat szokás -, és azt mondtad: "ez vagyok én". A sugárzóan üres elme nagyon is élõ. Amikor sikerül megérezned a szívet, amely mélyebb, több az érzelmeknél, de nem egy érzelmek nélküli, halott szív, akkor a tél közepén felragyog a nap. Sétál tál már odakinn azoknak a fagyos téli reggeleknek az egyikén, amikor, bár szikrázóan süt a Nap, mégis dermesztõ, fogcsikorgató hideg van? Ha igen, bizonyára valami ilyesmi járhatott a fejedben: "De hát hogyan lehet napsütésben ennyire hideg?" Mikor azonban a belsõ, benned lévõ nap melegít, akkor sosem fázol. Az igazi üresség sugárzó, meleg és élettel teli.
Az emberek rendre felteszik nekem a következő kérdést: "Ha rájövök, hogy az »én« mint különálló entitás nem létezik, vagyis nem az vagyok, akinek eddig gondoltam magam, ki fogja élni az életemet azután?" Ami*kor ráérzel az üresség sugárzó szívére, rögtön tudni fogod, mi az, ami ezt - és az összes többi - életet éli, élte és ezek után is élni fogja. Rádöbbensz, hogy nem te vagy, hanem valójában ez a sugárzó szív és ez a sugárzó elme az, ami él. Azáltal tehát, hogy feladod téves önazonosságodat, tulajdonképpen nem teszel mást, mint hogy a maga teljességében átéled, megéled, ahogy ez a sugárzó szív éli az életedet. A semmi-Iét, a nonduális tudatosság válik a léteddé.
Az ember valós természetét - amelynek felismerésérõl a megvilágoso*dás valójában szól - nagyon plasztikusan megvilágítja az a magyarázat, miszerint igaz természetünk akkor ébred teljesen tudatára, amikor az elménk a lehetõ legjobban megnyílik. Ez nem azt jelenti, hogya gondolataink addig tágulnak, amíg meg nem hódítják a kozmoszt, sokkal inkábbazt, hogy elménk olyannyira nyitott állapotba kerül, amelyben egyszerűen eltűnnek a határai. Észreveheted, hogy amint elidőzöl egy gondolatnál, és elkezdesz hinni benne, elméd azonnal köré zárul. A természetes elme nyitott és végtelen, és ugyanez mondható el a szívről is. Ez az igazán megdöbbentő a természetes állapotban: hogy a szív és az elme alapvetően nyitottak, és fogalmuk sincs, hogyan kell bezárulni, jöhet bármilyen körülmény. Ugyanakkor létezésed még a nyitott elménél és szívnél is mélyebb, elemibb dolog: mindent magában foglal.
A gondolatok és meggyőződések által korlátozott elme valójában Isten szeretne lenni: megpróbálja kideríteni, mit tesznek az emberek, és hogy miért teszik mindezt. Ez azonban nem a te dolgod, nem a te problémád. Neked csak végig kell menned az életen, és mindig, minden körülmények között az imént emlí tett nyitottsággal kell hozzáálInod a dolgokhoz. Igazi Éned mindig is ezt tette. Igaz természeted felismerését nem úgy kelI elképzelned, hogy valami különleges és elképesztõ élményben lesz részed, amelynek hatására aztán hirtelen felkiáltasz, hogy: "Gyere világ, kész vagyok!" Nem. A legmélyebb tapasztalásban éppen hogy arra döbbensz rá, hogy ez a nyitott, sugárzó és üres elme és ez a nyitott, sugárzó és üres szív mindig is nyitva voltak. Valójában tehát nem kelI megnyílniuk, hiszen a nyitottság öröktõl fogva a sajátjuk. Többé nem kettõt látsz, csakis az Egyet, mindenhol és mindenben.
Az emberek félnek a sérüléstől, ezért védőfalat vonnak maguk köré. Ez azonban épp olyan, mintha kisétálnál a csillagos éjszakába, és megpróbálnád felöltöztetni a hatalmas, végtelen eget. Persze nem sikerül, mert a végtelen simán kisiklik a ruha nyakán és az ujjakon át. Ugye, milyen nevetséges? Csak hogy megvédd magad, ott tartod ezt a szánalmas kis kabátot a hatalmas üresség kellõs közepén, miközben arra gondolsz, hogy egyszer talán majd kigombolod, és akkor spirituálisan felszabadulsz. Pedig nem. Valószínûbb, hogy egy szép napon inkább felhagy sz majd vele, hogy ezzel a nevetséges kis kabáttal azonosítsd magad. Szabadulj hát meg minden korlátozó, keretek közé szorító identitástói, és öleld át a végtelent! <<
Adyashanti
Az igazi üresség sokkal több ennél a körbezárt, steril állapotnál. Amikor lehull rólad a kéreg, amikor elérsz lényed magváig, a saját magadról és másokról alkotott gondolataid egyszeriben valótlannak, puszta kitalációnak tûnnek. Rádöbbensz, hogy mindezeket csak megtanultad, felvetted - épp úgy, millt a ruhadarabokat szokás -, és azt mondtad: "ez vagyok én". A sugárzóan üres elme nagyon is élõ. Amikor sikerül megérezned a szívet, amely mélyebb, több az érzelmeknél, de nem egy érzelmek nélküli, halott szív, akkor a tél közepén felragyog a nap. Sétál tál már odakinn azoknak a fagyos téli reggeleknek az egyikén, amikor, bár szikrázóan süt a Nap, mégis dermesztõ, fogcsikorgató hideg van? Ha igen, bizonyára valami ilyesmi járhatott a fejedben: "De hát hogyan lehet napsütésben ennyire hideg?" Mikor azonban a belsõ, benned lévõ nap melegít, akkor sosem fázol. Az igazi üresség sugárzó, meleg és élettel teli.
Az emberek rendre felteszik nekem a következő kérdést: "Ha rájövök, hogy az »én« mint különálló entitás nem létezik, vagyis nem az vagyok, akinek eddig gondoltam magam, ki fogja élni az életemet azután?" Ami*kor ráérzel az üresség sugárzó szívére, rögtön tudni fogod, mi az, ami ezt - és az összes többi - életet éli, élte és ezek után is élni fogja. Rádöbbensz, hogy nem te vagy, hanem valójában ez a sugárzó szív és ez a sugárzó elme az, ami él. Azáltal tehát, hogy feladod téves önazonosságodat, tulajdonképpen nem teszel mást, mint hogy a maga teljességében átéled, megéled, ahogy ez a sugárzó szív éli az életedet. A semmi-Iét, a nonduális tudatosság válik a léteddé.
Az ember valós természetét - amelynek felismerésérõl a megvilágoso*dás valójában szól - nagyon plasztikusan megvilágítja az a magyarázat, miszerint igaz természetünk akkor ébred teljesen tudatára, amikor az elménk a lehetõ legjobban megnyílik. Ez nem azt jelenti, hogya gondolataink addig tágulnak, amíg meg nem hódítják a kozmoszt, sokkal inkábbazt, hogy elménk olyannyira nyitott állapotba kerül, amelyben egyszerűen eltűnnek a határai. Észreveheted, hogy amint elidőzöl egy gondolatnál, és elkezdesz hinni benne, elméd azonnal köré zárul. A természetes elme nyitott és végtelen, és ugyanez mondható el a szívről is. Ez az igazán megdöbbentő a természetes állapotban: hogy a szív és az elme alapvetően nyitottak, és fogalmuk sincs, hogyan kell bezárulni, jöhet bármilyen körülmény. Ugyanakkor létezésed még a nyitott elménél és szívnél is mélyebb, elemibb dolog: mindent magában foglal.
A gondolatok és meggyőződések által korlátozott elme valójában Isten szeretne lenni: megpróbálja kideríteni, mit tesznek az emberek, és hogy miért teszik mindezt. Ez azonban nem a te dolgod, nem a te problémád. Neked csak végig kell menned az életen, és mindig, minden körülmények között az imént emlí tett nyitottsággal kell hozzáálInod a dolgokhoz. Igazi Éned mindig is ezt tette. Igaz természeted felismerését nem úgy kelI elképzelned, hogy valami különleges és elképesztõ élményben lesz részed, amelynek hatására aztán hirtelen felkiáltasz, hogy: "Gyere világ, kész vagyok!" Nem. A legmélyebb tapasztalásban éppen hogy arra döbbensz rá, hogy ez a nyitott, sugárzó és üres elme és ez a nyitott, sugárzó és üres szív mindig is nyitva voltak. Valójában tehát nem kelI megnyílniuk, hiszen a nyitottság öröktõl fogva a sajátjuk. Többé nem kettõt látsz, csakis az Egyet, mindenhol és mindenben.
Az emberek félnek a sérüléstől, ezért védőfalat vonnak maguk köré. Ez azonban épp olyan, mintha kisétálnál a csillagos éjszakába, és megpróbálnád felöltöztetni a hatalmas, végtelen eget. Persze nem sikerül, mert a végtelen simán kisiklik a ruha nyakán és az ujjakon át. Ugye, milyen nevetséges? Csak hogy megvédd magad, ott tartod ezt a szánalmas kis kabátot a hatalmas üresség kellõs közepén, miközben arra gondolsz, hogy egyszer talán majd kigombolod, és akkor spirituálisan felszabadulsz. Pedig nem. Valószínûbb, hogy egy szép napon inkább felhagy sz majd vele, hogy ezzel a nevetséges kis kabáttal azonosítsd magad. Szabadulj hát meg minden korlátozó, keretek közé szorító identitástói, és öleld át a végtelent! <<
Adyashanti
>> Mindaddig, amíg - azt gondolva, hogy ez a helyes spiri*tuális út - erõvel próbálunk megszabadulni az egótól, valójában csak fenntartjuk. Ha viszont belát juk, hogy minden ez irányú próbálkozás is csak épp olyan "egózás", erőlködés nélkül megszabadulunk tõle.
Megnézhetsz egymás után száz tölgyfát - mindegyik különbözõ lesz, mindegyiknek lesz saját "személyisége", egót viszont egynél sem találsz. Az egózás megállítás ának tehát semmi köze a személyiség elvetéséhez. Valójában semmi olyanhoz nincs köze, ami megfogható vagy megfogalmazható - sem a gondolatainkhoz, sem az érzelmeinkhez, de még magához az egónak nevezett dologhoz sem. Ha ahhoz, hogy szabadok lehessünk, meg kellene állnunk, vagy - ne adj' isten - a körülöttünk lévő világnak meg kellene állnia, akkor bizony óriási bajban lennénk. De nem így van. Nekünk csak azt a mechanizmust kell leállítanunk, amelyik állandóan valami cél felé, vagy épp az ellenkezõ irányba hajt minket.
A létezés teljesen új dimenziója nyílik meg előttünk, ha hagyjuk ezt az egózást lejárni, kifulladni. Csak dőlj hátra, és figyelj. Ha így teszel, láthatod, hogy valójában semminek, ami benned felmerül, nincs egoszeru vagy "én"-szerű természete. Egy gondolat az csupán csak egy gondolat. Egy felmerülõ érzésben nincs benne az "én", és ugyanez igaz az esetleges tanácstalanságra, zavarra. Elég csupán figyelnünk, és láthatjuk, hogy minden spontán módon keletkezik, és természeténél fogva semmi nem viseli magán az "én" jeleit. Ez az egoszerű minőség csupán a dolgok felmerülése után rakódik rájuk.
Amint azonban bedőlünk ennek az utólagos egoszerűségnek, máris egy teljesen új nézõpontban találjuk magunkat: "én vagyok mérges; én vagyok zavart; én vagyok gondterhelt; én vagyok boldog; én vagyok depressziós; én vagyok meg nem világosodott", vagy ami még ennél is rosszabb, "én vagyok megvilágosodott". Hirtelen mindent, amivel találkozunk, amit teszünk, és amit tapasztalunk, átszínez ez az "én"-gondolat. Az emberek azt hiszik, hogy a spiritualitás egy megváltozott létállapot, pedig csupán ez az illúzió a megváltozott létállapot. A spiritualitás nem állapot, hanem éberség kérdése.
A mesterem egyszer azt mondta nekem: "Ha arra vársz, hogy az elméd leálljon, egész életeden át várhatsz." Éreztem, hogy el kell gondolkodnom a megvilágosodás felé vezetõ útról. És bár nagyon régóta próbálkoztam az*zal, hogy megállítsam az elmémet, ekkor már biztos voltam benne, hogy nem ez a megoldás.
A megállásra vonatkozó spirituális útmutatás nem az elmét, az érzelmeket vagy a személyiséget veszi célba. Arra az utólagos gondolatra értendõ, amely a hátára veszi a dolgokat, vállaiván a velük járó felelõsséget, és azt mondja: "ez az enyém". Ezt kell megállítani! Ezt mondja a megállásról szóló tanítás. És ha megtetted, át kell érezned, hogy ott és akkor, abban a szent pillanatban milyen tökéletesen fegyvertelen az "én". Ilyen állapotban egyszeruen képtelen rá, hogy bármit is tegyen, fogalma sincs, merre induljon: elõre vagy hátra, jobbra vagy balra. Ez az a megállás, amirõl szó van. Minden más csak játszma. Ebbõl a megállásból bontakozik ki az a másfajta létállapot, amelyet Egységnek neveznek. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy többé nem állunk hadilábon önmagunkkal.
Az elme, amikor meghallja ezeket a szavakat, rögtön azt kérdezi: "És mégis, mi ez az Egységnek nevezett állapot?" Ezzel azonban megint csak mellélõ, hiszen elmulasztja azt, ami most, ebben a pillanatban történik. Az Egységet érezzük. Ha elvont, fogalmi síkon keressük, nem találhat juk meg, hiszen ez a sík maga is megosztott, vagyis hiányában van az Egységnek. Az Egység állapotába csak akkor léphetünk be, ha képesek vagyunk teljesen fegyvertelenné válni, nem próbálunk semmit bizonyítani vagy cáfolni, csak egyszerûen, ellenállás nélkül beleengedjük magunkat ebbe a védekezés nélküli állapotba. Ilyenkor szó szerint a testünkben, nem pedig a testünkön kívül vagyunk. Ez a test pedig nem harcol többé saját maga ellen. Az elme lehet, hogy gondolkodik, lehet, hogy nem - a lényeg az, hogy az esetleges gondolatok nem állnak szemben egymással. Légy kíváncsi erre az állapotra! Légy kíváncsi saját igaz természetedre! A kíváncsiság megnyit téged ennek az egységérzésnek a befogadására. Ha sikerül, elõször is arra fogsz rádöbbenni, hogy fogalmad sincs, ki vagy. Elõtte - amikor még "tudtad" - megosztott világban éltél. Ebben az Egységben azonban eltûnik az a súlyos, korlátolt és gúzsba kötött "én", amellyel egészen addig azonosítottad önmagad. Igazi csodává válsz. <<
Adyashanti
Megnézhetsz egymás után száz tölgyfát - mindegyik különbözõ lesz, mindegyiknek lesz saját "személyisége", egót viszont egynél sem találsz. Az egózás megállítás ának tehát semmi köze a személyiség elvetéséhez. Valójában semmi olyanhoz nincs köze, ami megfogható vagy megfogalmazható - sem a gondolatainkhoz, sem az érzelmeinkhez, de még magához az egónak nevezett dologhoz sem. Ha ahhoz, hogy szabadok lehessünk, meg kellene állnunk, vagy - ne adj' isten - a körülöttünk lévő világnak meg kellene állnia, akkor bizony óriási bajban lennénk. De nem így van. Nekünk csak azt a mechanizmust kell leállítanunk, amelyik állandóan valami cél felé, vagy épp az ellenkezõ irányba hajt minket.
A létezés teljesen új dimenziója nyílik meg előttünk, ha hagyjuk ezt az egózást lejárni, kifulladni. Csak dőlj hátra, és figyelj. Ha így teszel, láthatod, hogy valójában semminek, ami benned felmerül, nincs egoszeru vagy "én"-szerű természete. Egy gondolat az csupán csak egy gondolat. Egy felmerülõ érzésben nincs benne az "én", és ugyanez igaz az esetleges tanácstalanságra, zavarra. Elég csupán figyelnünk, és láthatjuk, hogy minden spontán módon keletkezik, és természeténél fogva semmi nem viseli magán az "én" jeleit. Ez az egoszerű minőség csupán a dolgok felmerülése után rakódik rájuk.
Amint azonban bedőlünk ennek az utólagos egoszerűségnek, máris egy teljesen új nézõpontban találjuk magunkat: "én vagyok mérges; én vagyok zavart; én vagyok gondterhelt; én vagyok boldog; én vagyok depressziós; én vagyok meg nem világosodott", vagy ami még ennél is rosszabb, "én vagyok megvilágosodott". Hirtelen mindent, amivel találkozunk, amit teszünk, és amit tapasztalunk, átszínez ez az "én"-gondolat. Az emberek azt hiszik, hogy a spiritualitás egy megváltozott létállapot, pedig csupán ez az illúzió a megváltozott létállapot. A spiritualitás nem állapot, hanem éberség kérdése.
A mesterem egyszer azt mondta nekem: "Ha arra vársz, hogy az elméd leálljon, egész életeden át várhatsz." Éreztem, hogy el kell gondolkodnom a megvilágosodás felé vezetõ útról. És bár nagyon régóta próbálkoztam az*zal, hogy megállítsam az elmémet, ekkor már biztos voltam benne, hogy nem ez a megoldás.
A megállásra vonatkozó spirituális útmutatás nem az elmét, az érzelmeket vagy a személyiséget veszi célba. Arra az utólagos gondolatra értendõ, amely a hátára veszi a dolgokat, vállaiván a velük járó felelõsséget, és azt mondja: "ez az enyém". Ezt kell megállítani! Ezt mondja a megállásról szóló tanítás. És ha megtetted, át kell érezned, hogy ott és akkor, abban a szent pillanatban milyen tökéletesen fegyvertelen az "én". Ilyen állapotban egyszeruen képtelen rá, hogy bármit is tegyen, fogalma sincs, merre induljon: elõre vagy hátra, jobbra vagy balra. Ez az a megállás, amirõl szó van. Minden más csak játszma. Ebbõl a megállásból bontakozik ki az a másfajta létállapot, amelyet Egységnek neveznek. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy többé nem állunk hadilábon önmagunkkal.
Az elme, amikor meghallja ezeket a szavakat, rögtön azt kérdezi: "És mégis, mi ez az Egységnek nevezett állapot?" Ezzel azonban megint csak mellélõ, hiszen elmulasztja azt, ami most, ebben a pillanatban történik. Az Egységet érezzük. Ha elvont, fogalmi síkon keressük, nem találhat juk meg, hiszen ez a sík maga is megosztott, vagyis hiányában van az Egységnek. Az Egység állapotába csak akkor léphetünk be, ha képesek vagyunk teljesen fegyvertelenné válni, nem próbálunk semmit bizonyítani vagy cáfolni, csak egyszerûen, ellenállás nélkül beleengedjük magunkat ebbe a védekezés nélküli állapotba. Ilyenkor szó szerint a testünkben, nem pedig a testünkön kívül vagyunk. Ez a test pedig nem harcol többé saját maga ellen. Az elme lehet, hogy gondolkodik, lehet, hogy nem - a lényeg az, hogy az esetleges gondolatok nem állnak szemben egymással. Légy kíváncsi erre az állapotra! Légy kíváncsi saját igaz természetedre! A kíváncsiság megnyit téged ennek az egységérzésnek a befogadására. Ha sikerül, elõször is arra fogsz rádöbbenni, hogy fogalmad sincs, ki vagy. Elõtte - amikor még "tudtad" - megosztott világban éltél. Ebben az Egységben azonban eltûnik az a súlyos, korlátolt és gúzsba kötött "én", amellyel egészen addig azonosítottad önmagad. Igazi csodává válsz. <<
Adyashanti
>> Minél mélyebb benned a felismerés, miszerint igaz valód a nyitottság, fizikai tested is annál jobban elfogadja majd, hogy nincs mi ellen védekeznie, és egy idõ után képes lesz megnyitni magát. Fizikai szinten ezt leginkább az izmaidban és a csontjaidban érzed majd. Ezek után indulhat be a test legmélyebb, legõsibb működése, amelynek révén a nyitottság, az Igazság fizikai kifejezőjévé válhat ahelyett, hogy továbbra is a kicsinyke én védőbástyájaként szolgálna. Ilyenkor a test nem más, mint a nyitottság kiterjesztése. Kezed, lábad minden apró mozdulata a nyitottság kifejeződése; a tárgyakkal való érintkezés is a nyitottság kiterjesztésének érzetét kelti. Csecsemő módjára csodálkozol rá a mozgás, az érzékelés és a körülötted lévõ világ keltette örömökre. A különbség annyi, hogy a szellemi ébredés azon mély és érett szintjén, amelyrõl beszélek, rendelkezel valamivel, amivel egy csecsemõ nem: bölcsességgel. Utóbbi egy idõ után azonosul a figyelmét felkeltõ tárgyakkal, illetve azzal a róla szóló képpel, amelyet a környezete sugároz felé. Amikor azonban az érett test-elme válik a nyitottság, vagyis saját igaz természetének kiterjesztésévé, és ennek következtében újra felfedezi a gyermeki ártatlanságot, neki már megvan a maga bölcsessége, amely lehetõvé teszi az olyan felesleges mechanizmusok nélküli rácsodálkozást, mint a görcsös ragaszkodás vagy éppen az elutasítás. Maga a rácsodálkozás és a mozgás öröme tehát egyáltalán nem infantilis dolog. Gyermeki, ám annál bölcsebb tulajdonságokról van szó. Hiszen épp a szóban forgó nyitottságban van a legeslegmélyebb és legeslegértékesebb tudás. Ha ezt eléred, végül képessé válsz az én-tudat nélküli rácsodálkozásra és elragadtatásra, miközben minden egyes pillanatban teljes bizonyossággal tudod, hogy a világon senki és semmi nem bánthat.
A csecsemő egész világa a test körül forog. Ez nem is baj; így kell lennie. Az ártatlan bölcs azonban nem engedheti meg magának, hogy teste védelmezésével legyen elfoglalva. Az ő teste is fennmarad persze, ez azonban nem a lét elvesztésétõl való félelembõl történik. Hiszen az újraemlékezésben, Énedhez való legmélyebb visszatalálásodban éppen az a legszebb, hogy szabaddá tesz: általa itt lehetsz, tökéletesen a jelenben élhetsz, mindenféle félelem nélkül.
Van a nyitottságnak még egy fontos aspektusa: az intimitás. Az Igazsághoz - és egyben a szépséghez - vezető legrövidebb út a tapasztalás közvetlenségén át vezet. Vagyis bensőséges viszonyba kell kerülnöd minden tapasztalással, legyen az külsõ vagy belső, "jó" vagy "rossz". Ha ez sikerül, megosztott elméd kénytelen lesz megválni mindentől, ami éppen foglalkoztatja. Ebben az intimitásban az ember csodálatosan megnyílik, és felfedez valami hatalmasat, valami mérhetetlent. Lehet az élmény gyönyörű vagy kellemetlen, ha sikerül a maga teljességében, közvetlenül megtapasztalnod, feltárul számodra a végtelen. <<
Adyashanti
A csecsemő egész világa a test körül forog. Ez nem is baj; így kell lennie. Az ártatlan bölcs azonban nem engedheti meg magának, hogy teste védelmezésével legyen elfoglalva. Az ő teste is fennmarad persze, ez azonban nem a lét elvesztésétõl való félelembõl történik. Hiszen az újraemlékezésben, Énedhez való legmélyebb visszatalálásodban éppen az a legszebb, hogy szabaddá tesz: általa itt lehetsz, tökéletesen a jelenben élhetsz, mindenféle félelem nélkül.
Van a nyitottságnak még egy fontos aspektusa: az intimitás. Az Igazsághoz - és egyben a szépséghez - vezető legrövidebb út a tapasztalás közvetlenségén át vezet. Vagyis bensőséges viszonyba kell kerülnöd minden tapasztalással, legyen az külsõ vagy belső, "jó" vagy "rossz". Ha ez sikerül, megosztott elméd kénytelen lesz megválni mindentől, ami éppen foglalkoztatja. Ebben az intimitásban az ember csodálatosan megnyílik, és felfedez valami hatalmasat, valami mérhetetlent. Lehet az élmény gyönyörű vagy kellemetlen, ha sikerül a maga teljességében, közvetlenül megtapasztalnod, feltárul számodra a végtelen. <<
Adyashanti
>> A világnézet valójában mindig ön-nézet - szó szerint. Ez az érzéki burok az egyes ember elméjén kívül nem létezik. Könnyen megértheted, mi is ez, ha egy pillanatra elképzeled, hogy meghalsz. Minden, ami meghal veled, hamis volt - a magadról kialakított képed; a világnézeted; az összes elképzelésed arról, hogy milyennek kellene lennie, és hogy milyen lehetne a világ; és hogy te magad milyen lehetnél, illetve milyen kellene, hogy légy - legyél akár megvilágosodott, akár nem. Amikor az elme működése leáll, ez mind semmivé lesz. Valójában tehát semmi sincs itt belõle. Egyetlen aprócska részlete sem valós. Épp ezért van, hogy a spirituális ébredésben egy kicsit mindig meg is halunk.
Ha igazi szabadságra vágysz, fel kell kész ülnöd rá, hogy el fogod veszíteni a világodat - és mindent, ami hozzá tartozik. Ha most az jár a fejedben, hogy valahogy mégis be kellene bizonyítani világnézeted helyességét, akár csomagolhatsz, és indulhatsz is hazafelé. "Halleluja! Tudtam! Nekem volt igazam!" - ha ilyen felismerést vársz a megvilágosodástól, akkor jobb, ha inkább elmész nyaralni, vagy visszamész dolgozni, és nem izgatod magad tovább spirituális dolgok miatt. De ha csak egy kicsit is felvillanyoz az ötlet, hogy az ébredésben valami ilyesmire jössz rá, hogy: "Ó, mekkorát tévedtem! Teljesen tudatlan voltam saját magammal és a többi emberrel kapcsolatban. Fogalmam sem volt, hogyan is működik a világ" akkor van rá esély, hogy jó helyen jársz.
Az ember tudat alatt arra használhatja a meditációt, hogy bebizonyítsa magának világnézete helyességét. Ez ugyanúgy eredhet pozitív szándékból, mint negatívból. Gondolhatsz például erre: "Tudom, hogy buddha vagyok. Tudom, hogy megvilágosodott vagyok. Tudom, hogy megvilágosodott vagyok." De lásd be, hogy még így is egy bizonyos világnézetet próbálsz magadra erõltetni, ami végül úgysem mûködik. Huang Po zen mester épp ezért buzdította arra tanítványait, hogy vessék el maguktól a buddhát. Valójában arra utalt, hogy dobják el az összes, világgal kapcsolatos elképzelésüket, még a spirituális természetûeket is, és még véletlenül se próbálják meg a valóságot ezekkel helyettesíteni. Innen származik a mondás, miszerint: "ha találkozol az úton a Buddhával, öld meg". Vagyis, ha bármilyen elképzelést is dédelgetsz magadban az Igazsággal kapcsolatban, jobb, ha leszámolsz vele, mert az sohasem lehet az Igazság.
Amikor elengeded ezt az eszmékbõl és képekbõl álló burkot, az olyan, mintha egy álomból ébrednél fel. Ahhoz tehát, hogy rájöjj, mindez csupán álom, fel kell ébredned belõle. Az ember rendkívüli módon hajlamos a fundamentalizmusra - még a keleti filozófiák esetében is. Hiheted te, hogy nem létezik világ, vagy hogy nem létezik én, de mindaddig, amíg nem szerzel róla közvetlen tapasztalatot, az egész csupán fundamentalizmus marad. Ez is csak egy megnyilvánulása annak a mechanizmusnak, amelyben az elme ráerõltet, ráhúz valamit a valóságra.
Meditációs állapotban felismerheted a különböző, általad kreált és vallott nézőpontokat, és elkezdheted elengedni azokat. Ám amint elengeded őket, máris újak jönnek a helyükbe. Pótolod a hiányt. A meggyõzõdés ugyanígy működik. A legtöbb ember nem képes anélkül leszámolni meggyőződésével, hogy ne keresne helyette azonnal egy másikat. "Ez még jobbnak tűnik, ezentúl ezt fogom vallani" - mondja magában. Pedig sok*kal hatékonyabb, ha az egyes meggyőződések helyett inkább azt a valakit kérdőjelezzük meg, aki beléjük kapaszkodik, és nem bír nélkülük élni. Hiszen enélkül hiába is látunk át az egyiken, mindjárt ott terem a helyében egy másik. Valahogy úgy, mint a felületes gyomlálásnál. <<
Adyashanti
Ha igazi szabadságra vágysz, fel kell kész ülnöd rá, hogy el fogod veszíteni a világodat - és mindent, ami hozzá tartozik. Ha most az jár a fejedben, hogy valahogy mégis be kellene bizonyítani világnézeted helyességét, akár csomagolhatsz, és indulhatsz is hazafelé. "Halleluja! Tudtam! Nekem volt igazam!" - ha ilyen felismerést vársz a megvilágosodástól, akkor jobb, ha inkább elmész nyaralni, vagy visszamész dolgozni, és nem izgatod magad tovább spirituális dolgok miatt. De ha csak egy kicsit is felvillanyoz az ötlet, hogy az ébredésben valami ilyesmire jössz rá, hogy: "Ó, mekkorát tévedtem! Teljesen tudatlan voltam saját magammal és a többi emberrel kapcsolatban. Fogalmam sem volt, hogyan is működik a világ" akkor van rá esély, hogy jó helyen jársz.
Az ember tudat alatt arra használhatja a meditációt, hogy bebizonyítsa magának világnézete helyességét. Ez ugyanúgy eredhet pozitív szándékból, mint negatívból. Gondolhatsz például erre: "Tudom, hogy buddha vagyok. Tudom, hogy megvilágosodott vagyok. Tudom, hogy megvilágosodott vagyok." De lásd be, hogy még így is egy bizonyos világnézetet próbálsz magadra erõltetni, ami végül úgysem mûködik. Huang Po zen mester épp ezért buzdította arra tanítványait, hogy vessék el maguktól a buddhát. Valójában arra utalt, hogy dobják el az összes, világgal kapcsolatos elképzelésüket, még a spirituális természetûeket is, és még véletlenül se próbálják meg a valóságot ezekkel helyettesíteni. Innen származik a mondás, miszerint: "ha találkozol az úton a Buddhával, öld meg". Vagyis, ha bármilyen elképzelést is dédelgetsz magadban az Igazsággal kapcsolatban, jobb, ha leszámolsz vele, mert az sohasem lehet az Igazság.
Amikor elengeded ezt az eszmékbõl és képekbõl álló burkot, az olyan, mintha egy álomból ébrednél fel. Ahhoz tehát, hogy rájöjj, mindez csupán álom, fel kell ébredned belõle. Az ember rendkívüli módon hajlamos a fundamentalizmusra - még a keleti filozófiák esetében is. Hiheted te, hogy nem létezik világ, vagy hogy nem létezik én, de mindaddig, amíg nem szerzel róla közvetlen tapasztalatot, az egész csupán fundamentalizmus marad. Ez is csak egy megnyilvánulása annak a mechanizmusnak, amelyben az elme ráerõltet, ráhúz valamit a valóságra.
Meditációs állapotban felismerheted a különböző, általad kreált és vallott nézőpontokat, és elkezdheted elengedni azokat. Ám amint elengeded őket, máris újak jönnek a helyükbe. Pótolod a hiányt. A meggyõzõdés ugyanígy működik. A legtöbb ember nem képes anélkül leszámolni meggyőződésével, hogy ne keresne helyette azonnal egy másikat. "Ez még jobbnak tűnik, ezentúl ezt fogom vallani" - mondja magában. Pedig sok*kal hatékonyabb, ha az egyes meggyőződések helyett inkább azt a valakit kérdőjelezzük meg, aki beléjük kapaszkodik, és nem bír nélkülük élni. Hiszen enélkül hiába is látunk át az egyiken, mindjárt ott terem a helyében egy másik. Valahogy úgy, mint a felületes gyomlálásnál. <<
Adyashanti
>> Képzeld el, hogy előrefelé menetelsz, amíg egyszer csak elérsz egy falhoz. Van rajta egy ajtó. Kinyitod, és átlépsz rajta. Ezután csak úgy mehetsz mélyebbre, ha fokozatosan eltávolodsz a faltól. Ha hátranyúlsz, és belekapaszkodsz a falba, úgy nem jutsz messzire. Ha tehát valóban mélyre szeretnél menni, oda, ahol megtapasztalhatod a transzcendenciát, muszáj elengedned az elmét. Az elme ravasz. Ezt mondja: "Rendben, elengedem a falat. De fogok egy jó csomót a felhalmozott tudásomból, teletömöm vele a zsebeimet, és úgy folytatom az utat. Bármikor szükségem lehet az elméleteimre." Sőt, készülj fel rá, hogy kérdésekkel fog bombázni: "Biztonságos dolog ez? Bölcs dolog ez? Nem csinálok hülyét magamból?" Mintha csak minden bölcsesség a felhalmozott tudásban lenne. Ezért van, hogy mentális és pszichológiai szempontból a legtöbb ember rendkívül labilissá válik, amikor meg kell haladnia mindazt a tudást, amelyet korábban összegyűjtött.
Az elme nem képes felfogni, hogy létezik egy mély, igaz intelligencia, egy transzcendens intelligencia, amely nem mentális erõfeszítés és fogalmi megértés terméke. Nem tudja elképzelni, hogy lehetséges olyan böl*csesség, amelyik nem gondolatok, illetve elsajátított és felhalmozott tudás formájában ölt testet.
Az igazi spirituális késztetés mindig az elme mögé nézésrõl szól. Ezért mondják, hogy ha meglátogatod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogy. Ez mindenkire vonatkozik. Vagy eldobod az összegyűjtött, rád rakó*dott tudást, vagy soha nem fogsz tudni belépni saját lényed igazi mélységébe. Az intelligens elme felismeri saját határait, ami nagyon szép tud lenni.
Ha képes vagy elengedni az összegyűjtött tudást, egy teljesen más létállapotba kerülsz. Úgy is mondhatnánk, hogy átlépsz egy másik dimenzióba. Ebben a dimenzióban minden tapasztalás elhalkul benned. Lehet, hogy az elme még mindig ott csacsog a háttérben, az is lehet, hogy nem, a lényeg az, hogy a tudat nem foglalkozik többé vele. Nem kell azzal törõdnöd, hogy leállítsd. Tudatosságod szépen áthalad a tudás falán, egyene*sen abba a bizonyos nagyon csendes állapotba.
Ebben a csendben aztán rájössz, hogy semmit sem tudsz - egyszerűen azért, mert minden elsajátított tudásodat a hátad mögött hagytad az elméddel együtt. Ez a csendesség felfoghatatlan az elme számára. Ismeretlen. Ahogy mélyebbre mész, szó szerint valami nagy titokban van részed. Ilyenkor ismét bejöhet a kíváncsi elme, hogy megtudja, miről van szó, és hogy megpróbálja megmagyarázni azt. Ez azonban nem visz mélyebbre. A titok csak akkor tárul fel jobban, ha lemondasz az irányításról.
Amikor hátrahagyod addigi tudásodat, azt veszed észre, hogy jól megszokott énképed is eltűnik. Hiszen az az én csupán a felhalmozott tudás és tapasztalatok fényében, azoknak köszönhetően létezett. Ha lemondasz róla, valami nagyon érdekes élményben lesz részed: szó szerint megválsz az emlékeidtőI. Magad mögött hagyod mindazt, amivel saját magadat, a szüleidet és a világ összes dolgát azonosítottad. Eltűnik a tegnap. És ekkor kezd érdekes lenni a dolog, hiszen észreveszed, hogy mindezek nélkül is vagy, létezel - itt és most. A létezés még csodálatosabbá, még titokzatosabbá válik. <<
Adyashanti
Az elme nem képes felfogni, hogy létezik egy mély, igaz intelligencia, egy transzcendens intelligencia, amely nem mentális erõfeszítés és fogalmi megértés terméke. Nem tudja elképzelni, hogy lehetséges olyan böl*csesség, amelyik nem gondolatok, illetve elsajátított és felhalmozott tudás formájában ölt testet.
Az igazi spirituális késztetés mindig az elme mögé nézésrõl szól. Ezért mondják, hogy ha meglátogatod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogy. Ez mindenkire vonatkozik. Vagy eldobod az összegyűjtött, rád rakó*dott tudást, vagy soha nem fogsz tudni belépni saját lényed igazi mélységébe. Az intelligens elme felismeri saját határait, ami nagyon szép tud lenni.
Ha képes vagy elengedni az összegyűjtött tudást, egy teljesen más létállapotba kerülsz. Úgy is mondhatnánk, hogy átlépsz egy másik dimenzióba. Ebben a dimenzióban minden tapasztalás elhalkul benned. Lehet, hogy az elme még mindig ott csacsog a háttérben, az is lehet, hogy nem, a lényeg az, hogy a tudat nem foglalkozik többé vele. Nem kell azzal törõdnöd, hogy leállítsd. Tudatosságod szépen áthalad a tudás falán, egyene*sen abba a bizonyos nagyon csendes állapotba.
Ebben a csendben aztán rájössz, hogy semmit sem tudsz - egyszerűen azért, mert minden elsajátított tudásodat a hátad mögött hagytad az elméddel együtt. Ez a csendesség felfoghatatlan az elme számára. Ismeretlen. Ahogy mélyebbre mész, szó szerint valami nagy titokban van részed. Ilyenkor ismét bejöhet a kíváncsi elme, hogy megtudja, miről van szó, és hogy megpróbálja megmagyarázni azt. Ez azonban nem visz mélyebbre. A titok csak akkor tárul fel jobban, ha lemondasz az irányításról.
Amikor hátrahagyod addigi tudásodat, azt veszed észre, hogy jól megszokott énképed is eltűnik. Hiszen az az én csupán a felhalmozott tudás és tapasztalatok fényében, azoknak köszönhetően létezett. Ha lemondasz róla, valami nagyon érdekes élményben lesz részed: szó szerint megválsz az emlékeidtőI. Magad mögött hagyod mindazt, amivel saját magadat, a szüleidet és a világ összes dolgát azonosítottad. Eltűnik a tegnap. És ekkor kezd érdekes lenni a dolog, hiszen észreveszed, hogy mindezek nélkül is vagy, létezel - itt és most. A létezés még csodálatosabbá, még titokzatosabbá válik. <<
Adyashanti
>> A felhalmozott tudás elengedése lehetővé teszi, hogy önazonosságod elmozduljon az "én"-én-től a semmi-Én felé. Amikor ez a változás megtörténik, azt hívják spirituális ébredésnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy többé semmilyen hasznát nem veheted a tudásodnak. Az továbbra is elérhető marad, és rendelkezésedre áll, amikor szükséged van rá. Bármikor visszanyúlhatsz hozzá, hogy megtudd, hogyan használhatod például a számítógépedet. Minden hasznos információ megmarad. Téves énképeden kívül semmi mást nem veszítesz el. Nem válsz tudatlanná, ügyefogyottá. Attól még, hogy rájössz: nem az vagy, akinek hitted magad, nem felejted el, hogyan kell bekötni a cipőfűződet. Az elme mégis fél ettől a változástóI. Épp ezért a megvilágosodás legnagyobb akadályát a róla alkotott gondolataid jelentik. <<
Adyashanti
Adyashanti
szia bikfirc bölömbér,nagyon jó szemszögeket világitasz meg nekünk,a meditácios technikák,az ismeret anyagok,tényleg csak eszközök a megvilágosodáshoz vezető úton
és csak is a nemkötödés által juthatunk a létezés tiszta magjához,mert mind annyian
a tiszta lélek vagyunk,cimkék nélkül csak ÉN vagyok.
köszi szia ,TIBI
és csak is a nemkötödés által juthatunk a létezés tiszta magjához,mert mind annyian
a tiszta lélek vagyunk,cimkék nélkül csak ÉN vagyok.
köszi szia ,TIBI
I
ionon
Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Világosság életedbe nem a fénnyel érkezik és nem, s tisztulással lelkire gondolok, meditálhatsz, átélhetsz érzéseket dimenziókban, utazhatsz, írhatok jelzőket, de még nem vagy a közelébe se. Fény érzetének a közelségébe úgy jutsz el, ha nem ego irányit mindenkinek szembeni akarása hogy te az leszel, mint senki más. Adsz, adsz, adsz magadat mindenkor és nem reményekért cserébe. Látok de, nem tapasztalom az adást, árnyékokat érzékelek kik a fényről, beszélnek, lakmároznak, vigadnak, fürödnek benne testüket s lényüket e fürdés után, mivel tisztítsák meg! Árnyék, árnyék, árnyék….
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Világosság életedbe nem a fénnyel érkezik és nem, s tisztulással lelkire gondolok, meditálhatsz, átélhetsz érzéseket dimenziókban, utazhatsz, írhatok jelzőket, de még nem vagy a közelébe se. Fény érzetének a közelségébe úgy jutsz el, ha nem ego irányit mindenkinek szembeni akarása hogy te az leszel, mint senki más. Adsz, adsz, adsz magadat mindenkor és nem reményekért cserébe. Látok de, nem tapasztalom az adást, árnyékokat érzékelek kik a fényről, beszélnek, lakmároznak, vigadnak, fürödnek benne testüket s lényüket e fürdés után, mivel tisztítsák meg! Árnyék, árnyék, árnyék….
I
ionon
Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Hidd el a legkönnyebb dolog a világon….
Osho
peaceholder
Új tag
tehát a megvilágosodás egyénenként más és mást jelent.
ezoterikus szempontból,ki érzi azt hogy oly öreg lélek mint budha volt?
persze ha valaki olyan idős nem feltétlen bőlcs is ahhoz hogy megvilágosodjon,nem igaz? üdv mindenkinek.még jövök.
ezoterikus szempontból,ki érzi azt hogy oly öreg lélek mint budha volt?
persze ha valaki olyan idős nem feltétlen bőlcs is ahhoz hogy megvilágosodjon,nem igaz? üdv mindenkinek.még jövök.
Bambusznád.
