Az észak-szomáliai Puntland régióban található barlangokban működik az Iszlám Állam (ISIS) globális főhadiszállása, állítják amerikai és szomáliai katonai vezetők. A félautonóm térségben a terrorszervezet egyre nagyobb területeket foglal el, és rettegésben tartja a helyi közösségeket.
Az ISIS-t az ENSZ, az EU, az Egyesült Államok és számos más ország (köztük Magyarország) is terrorszervezetként tartja nyilván. A csoport tevékenységei megfelelnek a terrorizmus nemzetközi jogi definíciójának, ezért használtuk mi is a „terrorista” kifejezést a címben az ISIS-katona szókapcsolat helyett.
Alex Crawford rendkívül ritka lehetőséghez jutott, a Sky News riportere exkluzív interjút készített két ISIS-taggal a szigorúan őrzött helyszínen. A találkozás felkavaró részleteket tárt fel a szervezet működéséről és a „harcosok” motivációjáról.
Muszar Hamid Kaajid jemeni származású terrorista tengeri úton érkezett Szomáliába. A férfit egy kétfős bombaosztag tagjaként tartóztatták le Bosaso központjában, ahol társa felrobbantotta magát, amikor rájött, hogy lebuktak.
„Nem én nyomtam meg a gombot” – magyarázkodott a mosolygós férfi. „A másik készítette el a bombát, és robbantotta fel. Nem azért jöttem ide, hogy muszlimokat öljek meg.”
Amikor Crawford megkérdezte tőle, megbánta-e, hogy csatlakozott a militáns csoporthoz, a férfi a következőt válaszolta hideg hangján:
Az utolsó szó után a férfi megint elmosolyodott.
„Agyonlőhetnek vagy felakaszthatnak, nem érdekel. Végül is mindegy, hogy halok meg” – tette hozzá.
A férfi szerint a bombamerényletek nem mindenkit ölnek meg, csak a hitetleneket.
A „hitetlenek” kifejezés alatt a terroristák azokat értik, akik nem fogadják el a saját, szélsőséges saría-értelmezésüket – ez muszlimokat és más vallások követőit egyaránt magában foglalja, magyarázza Crawford az olvasóknak.
A második fogoly, a marokkói Uszman Bukukar Bin Fuad jóval beszédesebb volt. Azt állítja, az ISIS becsapta őt, mert csak azért utazott Szomáliába, mert azt hallotta, hogy ott sok pénzt lehet keresni.
„Ehelyett barlangokat ástam. Nehéz volt megszökni, de amikor azt mondták, hogy hajtsak végre öngyilkos akciót a puntlandi erők ellen, azt mondtam, ez nem az, amiről szó volt, szóval kereket oldottam” – mesélte.
A férfi állítása szerint soha nem használta a kézbe nyomott AK–47-es gépkarabélyt, csak „normális feladatokat” látott el: szállítmányokat vitt egyik helyről a másikra.
Bin Fuad többször találkozott Abdul Qadir Mumin szomáliai ISIS-vezetővel, aki a hírek szerint még mindig életben van.
„A fő cél a világuralom volt” – árulta el Bin Fuad az ISIS valódi terveit.
A férfi azt állítja, hogy Etiópiából érkezett hat másik marokkóival együtt. A hegyi erődben tartózkodó militánsok között voltak tunéziaiak, líbiaiak, tanzániaiak, kenyaiak, törökök, argentinok, bangladesiek, svédek és irakiak.
Kiss Márton Balázs

A „hitetlenek” megölése a cél

Semmit nem bántam meg. Még ha most kivisztek a szobából, és azonnal kivégeztek, akkor is ezt mondanám.
Az utolsó szó után a férfi megint elmosolyodott.
„Agyonlőhetnek vagy felakaszthatnak, nem érdekel. Végül is mindegy, hogy halok meg” – tette hozzá.
A férfi szerint a bombamerényletek nem mindenkit ölnek meg, csak a hitetleneket.
A „hitetlenek” kifejezés alatt a terroristák azokat értik, akik nem fogadják el a saját, szélsőséges saría-értelmezésüket – ez muszlimokat és más vallások követőit egyaránt magában foglalja, magyarázza Crawford az olvasóknak.
Elfogott militarista: Engem átvertek