Hírek Nettó hazaárulás – mondta Magyar Péter arról, hogy Szijjártó a Washington Post szerint uniós tárgyalásokról jelentett az oroszoknak

Magyar Péter az országjárásán szombat délután Nyúlon is beszédet mondott, ahol reagált a Washington Post magyar választásról szóló cikkére. Az amerikai lap a hozzájuk eljutott belső jelentésre és nyugati hírszerzési tisztviselőkre hivatkozva többek között arról írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval, ezzel lényegében az orosz külügy is azonnal értesült az ott elhangzottakról.

Magyar Péter Nyúlon arról beszélt, hogy mindez azt jelenti, hogy így gyakorlatilag Putyin is ott ült az EU-s tárgyalásokon.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”
– mondta a Tisza Párt elnöke.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment. Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni ” – mondta beszédében Magyar, arra célozva, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István az Egyesült Államokba költözött. Magyar hosszan beszélt az MNB-botrányról is Nyúlon, és arról, hogy továbbra sincs senki felelősségre vonva a százmilliárdos nagyságrendű vagyon eltűnése miatt. Magyar azt ígérte beszédében, hogy a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatják ezekért a bűnökért a felelősöket.

„A Washington Post értesülése teljes mértékben hamis, ukránpárti propaganda. Ezzel szemben tény, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kampány során a nyilvánosság előtt halálosan megfenyegette Magyarország miniszterelnökét” – reagált a Telex megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban. Szijjártó Péter szerint az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik önmerényletekről hadoválnak, és szerinte a Tisza Párt és megbízóik minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletekkel jöttek elő.

A Washington Post cikkében arról is írt, hogy Orbán Viktor elleni, megrendezett merénylet ötlete is felmerült az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) egyik egységénél. A lap cikke szerint az SZVR egyik egysége a múlt hónapban „riasztást adott ki” Orbán Viktor népszerűségének zuhanása miatt. Az orosz tisztek felvetették, hogy drasztikus lépésekre lehet szükség Orbán hatalomban tartásához, ezt a stratégiát pedig „Gamechanger”-nek, vagyis sorsfordítónak nevezték el. A Washington Post szerint egy európai hírszerző szolgálat megszerezte és hitelesítette azt az SZVR számára készült belső jelentést, amelyben azt javasolták, hogy alapvetően változtassák meg a választási kampány paradigmáját, mégpedig egy Orbán Viktor elleni merénylet megrendezésével. Ez a jelentés a Washington Posthoz is eljutott. Magyar Péter Nyúlon arról beszélt, hogy ez nem lepte meg, és ezzel számoltak a választás előtt.

Bicsérdi-Fülöp Ádám

1774175452682.png
 
Ott van a Szijjártó Péter felvételek esete. Mindenki csak egy részt emel ki. Az MP párti média olyan kérdéseket nem is vet fel, ki miért, hogyan is hallgatta le ezeket a beszélgetéseket és aztán miért, mikor került a magyar újságíróhoz, aki miért csak most hozta le.
Itt egyáltalán nincs igazad mert
A Szíjártói oldal kifejtette miért nem baj
MP oldal pedig kifejtette miért baj
És amiként beírod azzal ismét megkérdőjelezed részben manipulált témáról van szó.
Valószínűleg mert az időzítettség egy politikai kampány fegyver
De meg kérdőjelezed-e a tényt hogy megtörténik(t)?
A "jelentés"?
 
senki nem mondogasson ki mire keressen rá
Tedd be vagy idézd be ha azzal akarsz érvelni
Na de nem csak ezt béna sort írtad nézzük a többit
Immanuel Wallerstein világrendszer-elmélete a globális gazdaságot egy hierarchikus rendszerként írja le, amely centrumra, félperifériára és perifériára tagozódik. A centrum (fejlett államok) tőkét és magas technológiát von el, míg a periféria (elmaradott régiók) olcsó nyersanyagot és munkaerőt biztosít, így a rendszer egyenlőtlen cserén és kizsákmányoláson alapul.
A modell főbb jellemzői:
Háromszintű struktúra:
Centrum (Mag): Magas profitú, tőkeintenzív termelés, magas munkabérek.
Félperiféria: Átmeneti zóna, amely egyszerre kizsákmányolt (centrum felé) és kizsákmányoló (periféria felé). Szerintem Magyarország itt van jelenleg.
Periféria: Alacsony profitú, nyersanyag- és munkaerő-exportőr, alacsony bérek.

Egyenlőtlen csere: A centrum a magas hozzáadott értékű termékeket drágán, a periféria a nyersanyagot olcsón értékesíti, ami állandósítja a fejlettségbeli különbségeket.
Dinamikus rendszer: A pozíciók nem örökletesek; a félperiféria pufferzónaként működik, amely csökkenti a rendszeren belüli feszültséget, lehetővé téve a felemelkedést vagy lesüllyedést.
Globális lépték: A modell nem nemzetállami, hanem világméretű munkamegosztáson alapul.

Magyarország GDP jelentős részét olyan termékeke teszik ki, amelyeknek profitja más országokba vándorol. Aksi és autógyár nagyhatalom vagyunk, csak ezek nem magyar cégek. Ugyan azon munkáért kevesebbet kap a magyar munkás, noha a végtermék árát nem befolyásolja, hogy hol rakták össze. Pl. ha az ablak behelyezés költsége 10 egység, a magyar melós kap 7,5 a német meg 12,5. Mivel sokkal magasabb fizetést tudnak adni Németországban, ami kvázi a magyar melóstól vesznek el, a német munkás is meg tudja fizetni a helyi lokális szolgáltatások magasabb árát. Az Eu centrum országaiban azért jobb a fizetés meg az életszinvonal, mert a cégek a külföldön képződő profitjuk egy részéből ezt megfinanszírozzák. Nézd meg a régiónk országait. Magyarországon a legnagyobb online áruházak lengyelek, vagy csehek. A kereskedelmi láncok java sem magyar. Ennek oka, hogy sok a "nyugat legjobb tanítványa" hallgatott a nyugati szakértőkre és 1989 után nem csak a valóban versenyképtelen ipari és mezőgazdasági kapacitásokat számolta fel, hanem ami nyereséges is lehetett volna. Aztán erre rátett egy lapáttal az EU csatlakozás, ami további leépülést okozott a mezőgazdaságban.
Ha ránézel a gazdaságra, alig van jelentős cég, a jelenelegi bajnokok a MOL a Richter és az OTP. A többi kicsi. Ha jobb életszínvonalat akar Magyarország a kapitalista keretek között minél több olyan cég kell aki növeli a GNP. Amig ez nincs meg, hiába emeled 10 000 0000 Ft is a havi fizut az elinflálódik.
 
A legenda szerint a Covid tombolása idején hazarendelte a diplomaták nagy részét.
Egy szűk terembe zárva hallgatták sokáig, ahogy osztja az észt.
A külképviseleteken is mindenkinek meg kellett jelennie, amikor a fejtágítókat tartotta a Covid alatt.
"Álpozitív eredményt mutathat a PCR — „A COVID járványt megalapozó PCR-tesztelés ezért is volt a világ legtrükkösebb, zseniálisan agyafúrt átverése – a légutak felszínét védő nyákrétegből ugyanis számos kórokozót bármikor, bárkiből ki lehet mutatni” – ezt már Letoha Tamás tette közzé a napokban. A szegedi kutatóorvos visszatérően kritizálja a járványkezelést, a kormányzati lezárásokat, a védekezés mikéntjét."

A Bayer Zsolt felesége által vezetett Vérellátó Szolgálat milliárdokért vett PCR-teszteket Bayerné ismerőseinek cégétől

Az Országos Vérellátó Szolgálatnál (OVSZ) pedig ugyanezen a napon, 2021. április 9-én szerződést írtak alá PCR-tesztekre – az Operatív Törzs és a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium tudtával. Az OVSZ vezetője Bayerné Dr. Matusovits Andrea, akinek férje a durva stílusáról elhíresült kormánypárti publicista, Bayer Zsolt.
Amiről szó lesz a cikkben:

  • ki bízta meg a Vérellátót, hogy PCR-tesztre keressen partnert
  • kinek a PCR-tesztjeit elemezte a nyertes
  • egyáltalán, mit ér a PCR-teszt
  • milyen viszony van Bayer Zsolt felesége és a nyertes cég között
  • ki vett fel 9 milliárdos osztalékot az állami biznisz után
Ez a 18,2 milliárdos tétel része annak a 722 milliárd forintnak, amit a koronavírus-járvány alatt a kormány közbeszerzés nélkül költött el. A szerződéslistához a K-Monitor hosszas pereskedés után jutott hozzá
A cikk, 2023 október másodikai: https://atlatszo.hu/kozpenz/2023/10...t-pcr-teszteket-bayerne-ismeroseinek-cegetol/
Ezt ki vizsgálja ki végre?
Meg a sok megtévesztett plazmaadót, ki tájékoztatja végre, h a leadottal nagyrészt nem a honiakat, hanem külföldieket segíti, azon a cégen keresztül?!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,571
Tagok
630,542
Legújabb tagunk
szarkaagota
Oldal tetejére