Merényi Gábor
Új tag
Padember
Nincs ágya az asztalosnak, ott alszik el, ahol elfárad. Leggyakrabban a nagyszobában ereszkedik négykézlábra, ebben a pózban hatalmasodik el rajta az álom. Ablak felé fordul, vagy amerről fény szűrődik. Halványan megviláglik párnateste és lesőharcsa-feje.
Az idejekorán nyugdíjazott Masson anno üzemvezetőként dolgozott egy közeli bútorüzemben. Miután elhagyta a neje, egyedül maradt udvarkerti lakásában. Senkivel sem beszél, lassan közlekedik, bárgyún mosolyog. Növényisten külleme riadalmat kelt. Az udvar gyerekei is gúnyolják.
Amikor ajtaját nyitva felejti, az udvaron közlekedők ráláthatnak az egymás hegyén-hátán tornyosuló ósdi bútoraira.
A függöny nélküli ablakon bebámuló kíváncsiskodók riadtan lesik az élőhalottként közlekedő borjú-bamba nyugdíjast, aki karosszékében ülve órákig csodálja érintetlen garnitúráit. A port sem törli le róluk.
Táplálékigénye minimális. Még egy vékony szelet kenyeret is félóráig majszol. Boltba menet úgy halad, mint egy tripla-lassú felvétel. Rendszerint megáll a sarki bútorüzlet előtt, fejét előretolva, tompán, hosszasan bámulja a kirakatot.
Kigyalogol a városszéli dombhoz, ahol a turistaút kezdődik. Ellát a hullámzó pázsittengeren túli szomszéd településig.
Némi merengés után az ellenkező irányba indul. Eltéved. Egy jegenyét bűvöl az alkonyban. Miután felveszi az alváshoz szükséges négykézláb-pózt, sohasem érzett békesség szállja meg. Súlyos teste alatt benyomódik a föld. Jobbja felől a szürkeségbe borult erdő lombjai suttognak, háta mögött a visszavezető út kanyarog. Kábultan fordul a lemenő napkaréjtól halványan világló mező felé.
Reggel a kirakat egyik megkímélt bútorának képzeli magát. Méltatlannak tartja az otthoni vegetálást, mindjobban ragaszkodik új környezetéhez. Rég nyugdíjba küldték, szerettei, barátai is elhagyták. Gondolja, így legalább megpihenhetnek rajta. Végigcammog hátán a hideg.
Hetek teltével mindenütt bezöldül, apró futókák tekeregnek rajta. Arcát növények és gombák fedik. Békanyálszemei bekocsonyásodnak.
Vasárnap délelőtt arra korzózik a keskenyfejű, magas hangú, hirtelen mozgású család. Előveszik sámlijukat és a gémberedett hátra pakolt elemózsiából falatoznak. A vonalbajuszú apa bicskájával véletlenül belenyes a tarkóba. Masson még ezt is az állandósult bárgyúmosolyával tűri. Sárga, gyantaszagú folyadék szivárog belőle. A kiszelt keményhús helye hamar begyógyul. Nem érez éhséget, hőt, vagy fájdalmat. Folyamatosan álmodik. Olykori feleszmélésekor sem hajlandó megmozdulni.
Hónapok múltával a zöldesbarnává alakult férfit néhol élősködők rágják csontig, bár a növénytakaró álcázza az üszkös valóságot. Sebeit parafavar borítja. Virágok nyílnak a hátán, hajában madarak fészkelnek, ujjai mélybe gyökereznek.
Az első havazás után lerohadnak róla a növények, látható lesz szarufedte teste. A mell alatt nagyritkán megdobban a szív.
Az eltorzult arcon, ha nehezen is, de fellelhető a bárgyúmosoly.
Nincs ágya az asztalosnak, ott alszik el, ahol elfárad. Leggyakrabban a nagyszobában ereszkedik négykézlábra, ebben a pózban hatalmasodik el rajta az álom. Ablak felé fordul, vagy amerről fény szűrődik. Halványan megviláglik párnateste és lesőharcsa-feje.
Az idejekorán nyugdíjazott Masson anno üzemvezetőként dolgozott egy közeli bútorüzemben. Miután elhagyta a neje, egyedül maradt udvarkerti lakásában. Senkivel sem beszél, lassan közlekedik, bárgyún mosolyog. Növényisten külleme riadalmat kelt. Az udvar gyerekei is gúnyolják.
Amikor ajtaját nyitva felejti, az udvaron közlekedők ráláthatnak az egymás hegyén-hátán tornyosuló ósdi bútoraira.
A függöny nélküli ablakon bebámuló kíváncsiskodók riadtan lesik az élőhalottként közlekedő borjú-bamba nyugdíjast, aki karosszékében ülve órákig csodálja érintetlen garnitúráit. A port sem törli le róluk.
Táplálékigénye minimális. Még egy vékony szelet kenyeret is félóráig majszol. Boltba menet úgy halad, mint egy tripla-lassú felvétel. Rendszerint megáll a sarki bútorüzlet előtt, fejét előretolva, tompán, hosszasan bámulja a kirakatot.
Kigyalogol a városszéli dombhoz, ahol a turistaút kezdődik. Ellát a hullámzó pázsittengeren túli szomszéd településig.
Némi merengés után az ellenkező irányba indul. Eltéved. Egy jegenyét bűvöl az alkonyban. Miután felveszi az alváshoz szükséges négykézláb-pózt, sohasem érzett békesség szállja meg. Súlyos teste alatt benyomódik a föld. Jobbja felől a szürkeségbe borult erdő lombjai suttognak, háta mögött a visszavezető út kanyarog. Kábultan fordul a lemenő napkaréjtól halványan világló mező felé.
Reggel a kirakat egyik megkímélt bútorának képzeli magát. Méltatlannak tartja az otthoni vegetálást, mindjobban ragaszkodik új környezetéhez. Rég nyugdíjba küldték, szerettei, barátai is elhagyták. Gondolja, így legalább megpihenhetnek rajta. Végigcammog hátán a hideg.
Hetek teltével mindenütt bezöldül, apró futókák tekeregnek rajta. Arcát növények és gombák fedik. Békanyálszemei bekocsonyásodnak.
Vasárnap délelőtt arra korzózik a keskenyfejű, magas hangú, hirtelen mozgású család. Előveszik sámlijukat és a gémberedett hátra pakolt elemózsiából falatoznak. A vonalbajuszú apa bicskájával véletlenül belenyes a tarkóba. Masson még ezt is az állandósult bárgyúmosolyával tűri. Sárga, gyantaszagú folyadék szivárog belőle. A kiszelt keményhús helye hamar begyógyul. Nem érez éhséget, hőt, vagy fájdalmat. Folyamatosan álmodik. Olykori feleszmélésekor sem hajlandó megmozdulni.
Hónapok múltával a zöldesbarnává alakult férfit néhol élősködők rágják csontig, bár a növénytakaró álcázza az üszkös valóságot. Sebeit parafavar borítja. Virágok nyílnak a hátán, hajában madarak fészkelnek, ujjai mélybe gyökereznek.
Az első havazás után lerohadnak róla a növények, látható lesz szarufedte teste. A mell alatt nagyritkán megdobban a szív.
Az eltorzult arcon, ha nehezen is, de fellelhető a bárgyúmosoly.