".....Írásunkban javaslatot teszünk a gyakran szándékosan, máskor egyszerű megszokásból használt, de minden esetben félrevezető „mikroevolúció” fogalma helyett a „korlátozott plaszticitás” kifejezés használatára.
I. A fajok eredete az evolúciós hipotézis szerint
Darwin könyvének megjelenésekor már régóta ismert volt, hogy a fajok bizonyos határok között képesek a változásra. Ez a variációs képesség teremti meg az alapját a növények és állatok ősidők óta folyó nemesítésének és tenyésztésének. Darwin és kortársai eléggé tájékozottak voltak az őskövületekről is ahhoz, hogy tudják: egykor léteztek a maiaktól különböző élőlények. Az evolúció elmélete azon alapult, hogy a természetben egy, a nemesítéshez hasonló, de spontán folyamat zajlik. Darwin a folyamatot természetes kiválasztásnak, ma használatos nevén természetes szelekciónak nevezte el. A feltevés szerint, hogyha elegendően hosszú idő állna rendelkezésre, akkor, elsősorban a természetes szelekciónak köszönhetően, a létező fajokban bekövetkező változások olyan nagy különbségeket tudnának előidézni, mint amilyeneket a feltárt őslények leletei, illetve a mai fajok között figyelhetünk meg.
Az elsőként említett jelenséget (vagyis az egy faj génkészletén belüli változásokat) utóbb a „mikroevolúció” névvel látták el. Temérdek bizonyító erejű tény ismert arra nézve, hogy mind a termesztett és tenyésztett, mind a vadon élő fajok esetében változások történhetnek a faj egyedei színének, testméretének, testarányainak stb. vonatkozásában. Ebből kifolyólag a kismértékű, fajon belüli változások lehetősége nem vitatott (ezt a változatosságot nevezték el „mikroevolúciónak”).
A második jelenség (vagyis az elképzelt nagymértékű változások, faj- és fajfeletti egységek keletkezése a földtörténet során) a „makroevolúció” elnevezést kapta. Darwin elgondolása, nevezetesen, hogy a mikro-mértékű változások képesek elvezetni a makro-mértékű különbségek létrejöttéhez, már kezdettől fogva számos ellentmondással küzdött. A kortársak, és számos későbbi biológus is megkérdőjelezte, hogy a nemesítési folyamat természetben működő változata vajon képes lehet-e arra, amire még soha senki nem látott példát sem a természetben, sem a termesztés-tenyésztés során – vagyis eltérő szerkezetű szervek, különböző testfelépítésű élőlények, új fajok létrehozására.
A XX. század első évtizedeire olyannyira megerősödtek az evolúcióval kapcsolatos kételyek, hogy Darwin elmélete kezdett háttérbe szorulni.Erre válaszul az 1930-40-es években a „neodarwinisták” fölvetették, hogy a genetikai mutációk (melyekről Darwinnak nem lehetett tudomása) megoldást nyújthatnak a problémára. Hipotézisük azon alapult, hogy bár a mutációk túlnyomó többsége – a fajképződést előidézni képes változásokhoz képest – jelentéktelen, illetve káros-halálos (vagyis a természetes szelekció nem részesítheti előnyben ezeket), igen ritka esetekben mégis előfordulhat, hogy egyes mutációk a szervezetek hasznára válnak.
Igen ám, de azóta az is kiderült, hogy az ismert hasznos mutációk vagy apró, jelentéktelen, illetve kismértékű alaktani, vagy biokémiai változásokat okoznak. A Darwin által elképzelt evolúciós folyamat viszont nagyarányú alaktani-anatómiai változásokat feltételezne! Ez az újabb zavarba ejtő tény néhány darwinista genetikust arra ösztönzött, hogy a XX. század derekán indítványozzák: talán egyes alkalmi „makromutációk” mégiscsak produkálhatnak olyan nagyléptékű morfológiai átalakulásokat, mint amilyenekre szükség lenne az evolúciós elmélet igazolásához. A „makromutáció” tudományos kritikusai ezt az elképzelést a „nagyreményű szörnyeteg” hipotézisének nevezték el. Hiába azonban az újabb „nagyreményű” ötlet: minden általunk ismert alaktani mutáció vagy kismértékű morfológiai változást okoz, vagy káros, és minél jelentősebb a hatása, annál ártalmasabb.
Mind a mai napig tart a vita arról, hogy vajon a létező fajokon és az ezek génkészletén belül megfigyelhető (ún. „mikroevolúciós”) változási folyamatok felelőssé tehetőek-e az élőlények feltételezett nagyszabású átalakulásaiért. Az alábbiakban felsorolunk néhány olyan, a közelmúltból származó idézetet, amelyek e vitára hívják fel a figyelmet: „Az evolúció egyik legrégebbi problémája jórészt máig megoldatlan… A neodarwinista elmélet létrehozói a mikromutációk fontosságát hangsúlyozták az evolúcióban, míg mások … az ugrásszerű, makromutációs változások mellett érveltek.”
<sup>
</sup>
„A nagyléptékű evolúciós jelenségeket nem lehet megérteni pusztán azáltal, hogy a jelenkori populációk és fajok szintjén megfigyelt folyamatok alapján extrapolálunk.” „Az evolúciós élettan hosszantartó vitája a mikro- és makroevolúció folytonosságának kérdése – az, hogy vajon a mikroevolúció törvényszerűségei vezérlik-e makroevolúciós változásokat.” Fontos kiegészítés, hogy az előbb idézett tudósok valamennyien a darwini evolúció hívei, és mindegyikük úgy gondolja, hogy a problémát végül ezen elmélet keretein belül fogják megoldani. Stern például úgy látja, hogy a gének működésének kialakulási folyamatát feltáró későbbi vizsgálatok majd pótolják „a jelenleg hiányzó láncszemet”.
Az eddig leírtak lényege, hogy a „mikro”- és/vagy „makroevolúció” dilemmája továbbra is megoldatlan, mégpedig azért, mert továbbra sem állnak rendelkezésünkre olyan bizonyítékok, amelyek a vitát eldönthetnék. Éppen ezért rendkívül helytelen, sőt megengedhetetlen az érdeklődőkben és diákokban azt a benyomást kelteni, hogy a vita lezárult volna, és hogy már minden tudós egységes álláspontra jutott e témában.
Sőt, mint már említettük, már pusztán a „mikroevolúció” kifejezés használata is félrevezető, mert arra utal, mintha ez a bizonyítatlan darwini „makroevolúció” mikroléptékű részfolyamata, annak valamiféle nyitánya lenne. Ezért ebben a munkában javasoljuk a gyakran szándékosan, máskor rossz szokásból, de mindig félrevezetően használt „mikroevolúció” helyett a korlátozott plaszticitás fogalmának használatát. Írásunk további részei ez utóbbi fogalmat járják körül és mutatják be részletesen...."
Csizmadia E. András
Ugyanez a GOND merül föl a következő, ELTÚLZOTT következtetéseket tartalmazó kutatásban:
Negyvenezer generáció igazolja Darwin tanítását
Huszonegy éven keresztül egy baktérium 40 ezer generációját kísérték figelemmel a kutatók, és megállapították, hogy Charles Darwinnak igaza van, amikor a törzsfejlődést úgy írja le, hogy az egyes mutációk, amelyek előnyösebb tulajdonságokat hordoznak a táplálék megszerzése szempontjából lassan dominánsá válnak.
Az emésztőrendszerekben élő Escherichia coli baktérium 40 ezer generációját figyelte meg Richard Lenski a Michigan State University kutatója a munkatársaival. Azért ezt a baktériumot, mert ennek felépítése már jó régen pontosan ismert, és igen szapora. 1988-tól napjainking figyelték az újabb és újabb generációkat.
Húszezer generációnál már 45 génmutációt tartottak nyilván, és ezek elterjedése, és dominánssáv válása a populációban teljes egészében igazolta Charles Darwin teóriáját, amit akkor természtesen még bizonyítani nem tudott, arról, hogy ezek a mutációk később örökődnek és uralkodóvá válnak, ha jobb alkalmazkodást tesznek lehetővé a környezethez.
A mutáns változás a tapasztalatok szerint a 26 ezredik generáció táján átmegy a sejtmagba, és onnan már stabilan örökletes sajátja lesz a baktériumnak, ami ugrásszerűen megnöveli az arányát az új generációk körében. A tudósok szerint a több mint 20 éves munka, amelynek elején még nem állt rendelkezésre a ma ismert géntechnológia, csodálatos módon igazolta Darwin zseniális állításait.
<!-- google_ad_section_end -->
Semmi nem igazolja, hogy itt TÖRZSfejlődés történt ! Ez egy hiú ábránd, amit az evolúció MINDENÁRON való igazolásának KÉNYSZERE idéz elő.
</noscript> <!-- Hirdetes 468 x 120 vege --> </center> Ez a találós kérdés vagy rejtély lebeg az ENSZ brazíliai konferenciája felett, ahol a szakértők azt vitatják, hogyan lehetne lassítani a fajok kihalásának ütemét.
