RR6 2013

igenigen, valami ehhez illőt kerestem volna még, konyhai témájút, arra gondoltam, hogy aköré rendezném a 12 másik kisebb mintát

Van még pár JJ mintám, de ha jól emlékszem innen töltöttem le őket valahonnan.

Elég nagy anyag, ha kicsit körül írod, hogy milyet szeretnél - én ezt az egyet találtam, ami nekem igazán illik belőle a mintánkhoz -, rakok még fel (vagy küldök) Neked ;)
 
Hatalmas dilemmába estem... Szerettem volna valami konyhai jellegűt én is hímezni a sok kis minta közé, gondoltam a szíveset csinálom meg, amit feltettetek ide, nade az angol volt, így próbáltam magyarrá tenni, hátha, de nem sikerült, viszont mindenképpen magyarul szerettem volna rajta a feliratokat, az meg úgy hülyén nézett volna ki.
Aztán találtam egy másik mintát, de annak meg olvashatatlan volt a mintája javarészt, viszont tudtam magyarosítani, elkezdtem hát bepötyögni PM-be, hátha, de nem volt olyan, amit totál nem tudtam leolvasni, nehezítésképpen semmit nem találtam hozzá, kivarrva sem, így aztán feladtam, hogy olyan legyen, mint a képen, elkezdtem úgy színezni, ahogy gondoltam és a vége ez lett.
Szerintetek beleillik ez a többi minta közé?

ez az eredeti minta
shaker.jpg

ez pedig a hozzá való kép, aminek szintén nem jó a felbontása, sőt, így még saccra se tudtam mi milyen színű lehet

Shaker Hearts.jpg

és ez lett a végeredmény

sziv.jpg
 
Hatalmas dilemmába estem... Szerettem volna valami konyhai jellegűt én is hímezni a sok kis minta közé, gondoltam a szíveset csinálom meg, amit feltettetek ide, nade az angol volt, így próbáltam magyarrá tenni, hátha, de nem sikerült, viszont mindenképpen magyarul szerettem volna rajta a feliratokat, az meg úgy hülyén nézett volna ki.
Aztán találtam egy másik mintát, de annak meg olvashatatlan volt a mintája javarészt, viszont tudtam magyarosítani, elkezdtem hát bepötyögni PM-be, hátha, de nem volt olyan, amit totál nem tudtam leolvasni, nehezítésképpen semmit nem találtam hozzá, kivarrva sem, így aztán feladtam, hogy olyan legyen, mint a képen, elkezdtem úgy színezni, ahogy gondoltam és a vége ez lett. Szerintetek beleillik ez a többi minta közé?

ez az eredeti minta
Csatolás megtekintése 1017213

ez pedig a hozzá való kép, aminek szintén nem jó a felbontása, sőt, így még saccra se tudtam mi milyen színű lehet

Csatolás megtekintése 1017216

és ez lett a végeredmény

Csatolás megtekintése 1017215
Hova gondoltat? Középre idézet helyet vagy azalá fölé egyebek. A minta szerintem jó a szinek ha harmonizálnak a többi mintával akkor szerintem tök jó. Én még csak mot kaptam anyagot elég jó áron,de olyan gyürött , hogy épp elég lesz kivasalnom. Én is még tervezés fázisban vagyok. Nekem a szöveggel van gondom. Mlyen a betű tipus amivel magyarositva lett, mert az idézetet is avval kell irnom. Ha valaki tudná és a betű készletett felrakná akkor könnyebb lenne, mert kockás papiron ceruzával elő tudnám irni és ha kell még modosithatnák is ha nem mutat olyan jól mégsem.Én a konyhába a falra szeretném és ha vékony a betű akkor nem mutat jól vagy az idézet nem jól olvasható, ha meg vastag akkor a mintát nyomja el és még fogalmam sincs, hogy a címe mi lesz. Végig néztem én is egypár RR-es mintát. Mindenkép rávarnám,hogy vándorhímzés, hiszen mit tudni mi lesz 5 10 esetleg hosszabb idő mulva ez nem csak dísz ez emlék is tölletek.Tehát két funkciot kell teljesitenie. Úgy, hogy most én is agyalok és várom ki mit tesz fel. Ötleteket.A többiek is csendben vannak tehát mindenki gondolkozik tervez majd csak lesz valahogy. Ha kész leszek a tervemmel én is fel rakom ötletnek.Aztán ki ki úgy csinálja ahogy neki jó. A rémes irásért elnézést, de sötétben és sötét billentyűzeten probálom a betűket eltelálni,de remélem érthető.:rolleyes:Evelyn
 
Hát valahogy eköré elrendezni a többi 12 mintácskát. Hogy ez legyen a központi eleme. Mert ugye az RR kendőt barátságkendőnek is hívják, még ahhoz is passzol szerintem a szöveg, merthogy szeretettel hímezzük egymásnak a mintákat.

Megírjam az idézetet? Én a többi JJ mintáról szedtem a betűket meg igazítottam oda. Betűkészlet nincs konkrét, amit találtam abc-t egy-egy mintán, az csak nagybetűből áll, kisbetű nincs benne sajnos.

Ha leírod melyik idézetet én szívesen megszerkesztem.

Én még nagyon az elején vagyok a tervezésnek. Egyelőre fülig benne vagyok egy másik ,sürgős munkában,ami a barátnőm születésnapjára készül. Közben így gondolatban tervezgetem,hogy milyen is legyen,de még nem volt időm lerajzolni. Vizuális típus vagyok,muszáj mindent előbb kockás lapon megterveznem:confused:,csak így tudom elképzelni,hogy milyen lesz. Azt hiszem,a közepét üresen fogom hagyni,de még minden képlékeny egyelőre... Remélem a héten sikerül befejeznem a megkezdett munkát,és akkor teljes bedobással nekiállok a kendőnek!!!! kiss
 
Én is csak a jövő héten kapom meg a terítőmet, és nem hiszem, h középre tudok bármit is hímezni. :( ugyanis csak a szélén van aida. Így sajnos kihagyom. DE a vándorkendő 2013-2014-et én is rá szeretrném hímezni!!! :D Meglátom mennyire sűrű a szövése, h olyan vászon szerü-e, és majd eldöntöm... :D

Azért majd elkérhetem a mintát??? :D
 
Melyik mintát?

Szerintem beleillik abszolút, nagyon szép lett! Annyi jó ötlettel álltok elő (idézet, ez a minta), hogy duplázni kéne a kendő méretet! :) Na szóval, ha elfogadod az elvakult véleményemet, akkor szerintem szép lesz a kendőd, ha ez kerül középre! kiss

Hatalmas dilemmába estem... Szerettem volna valami konyhai jellegűt én is hímezni a sok kis minta közé, gondoltam a szíveset csinálom meg, amit feltettetek ide, nade az angol volt, így próbáltam magyarrá tenni, hátha, de nem sikerült, viszont mindenképpen magyarul szerettem volna rajta a feliratokat, az meg úgy hülyén nézett volna ki.
Aztán találtam egy másik mintát, de annak meg olvashatatlan volt a mintája javarészt, viszont tudtam magyarosítani, elkezdtem hát bepötyögni PM-be, hátha, de nem volt olyan, amit totál nem tudtam leolvasni, nehezítésképpen semmit nem találtam hozzá, kivarrva sem, így aztán feladtam, hogy olyan legyen, mint a képen, elkezdtem úgy színezni, ahogy gondoltam és a vége ez lett.
Szerintetek beleillik ez a többi minta közé?

ez az eredeti minta
Csatolás megtekintése 1017213

ez pedig a hozzá való kép, aminek szintén nem jó a felbontása, sőt, így még saccra se tudtam mi milyen színű lehet

Csatolás megtekintése 1017216

és ez lett a végeredmény

Csatolás megtekintése 1017215
 
idézet

Hát valahogy eköré elrendezni a többi 12 mintácskát. Hogy ez legyen a központi eleme. Mert ugye az RR kendőt barátságkendőnek is hívják, még ahhoz is passzol szerintem a szöveg, merthogy szeretettel hímezzük egymásnak a mintákat.

Megírjam az idézetet? Én a többi JJ mintáról szedtem a betűket meg igazítottam oda. Betűkészlet nincs konkrét, amit találtam abc-t egy-egy mintán, az csak nagybetűből áll, kisbetű nincs benne sajnos.

Ha leírod melyik idézetet én szívesen megszerkesztem.
Szia!Köszönöm , hogy fel ajánlottad a segítségedet, de még én sem tudom mi lesz. Bukott a tea idézet, mert ahogyan most jobban szemügyre vettem a mintákat ezek nem a teázásról szolnak, ha nem inkább arról, hogy minek kell lennie a konyhába vagy mi lenne jó ha ott lenne. Talán egy asztali áldás illene hozzá. Még nem tudom jelenleg a minta nagyításával vagyok elfoglalva.Nagyon rossz minőségűek a képek vagy az én nyomtatom rossz. Ha kész leszek vele akkor a férjemmel kinyomtattatom, talán lézeres nyomtató szebben nyomtat mint a tintasugaras. A szerző sok szint és árnyalatot használ viszont kevés jelet. A konturokat szépen lehet rajzolni, de már a jelőlést képtelen vagyok pontosan olvasni. Ha kész vagyok az összesel akkor kérem meg a gyermekemet olvassuk össze neki jobb a szeme. Aztán meg ha nem pont olyan lesz akkor sem fog összedölni a világ. Evelyn13kiss
 
én feltettem egy másik változatot, nekem az olvasható:

én azért megtaláltam egy másik szkennelésben is

Csatolás megtekintése 1014848

Szia!Köszönöm , hogy fel ajánlottad a segítségedet, de még én sem tudom mi lesz. Bukott a tea idézet, mert ahogyan most jobban szemügyre vettem a mintákat ezek nem a teázásról szolnak, ha nem inkább arról, hogy minek kell lennie a konyhába vagy mi lenne jó ha ott lenne. Talán egy asztali áldás illene hozzá. Még nem tudom jelenleg a minta nagyításával vagyok elfoglalva.Nagyon rossz minőségűek a képek vagy az én nyomtatom rossz. Ha kész leszek vele akkor a férjemmel kinyomtattatom, talán lézeres nyomtató szebben nyomtat mint a tintasugaras. A szerző sok szint és árnyalatot használ viszont kevés jelet. A konturokat szépen lehet rajzolni, de már a jelőlést képtelen vagyok pontosan olvasni. Ha kész vagyok az összesel akkor kérem meg a gyermekemet olvassuk össze neki jobb a szeme. Aztán meg ha nem pont olyan lesz akkor sem fog összedölni a világ. Evelyn13kiss
 
Bukott a tea idézet, mert ahogyan most jobban szemügyre vettem a mintákat ezek nem a teázásról szolnak, ha nem inkább arról, hogy minek kell lennie a konyhába vagy mi lenne jó ha ott lenne. Talán egy asztali áldás illene hozzá.

És ha átírjuk?

"Ha fáradt vagy az úton, leülhetsz egy kőre
Ha szomjazik a lelked, kimehetsz a zöldbe
Ha átfagyott a tested, a Nap felmelegít
Ha bánatod hordozod, a madárdal felvidít
Ha egészséged fogytán, gyógyírt ad a mező
És (ez) a sok fűszer, mely kis kertünkben nő"

:-D:-D:-D
 
nekem is ez a gondom, hogy ismétlődnek a jelek csak más szinnel, tehát nagyon oda kell figyelni.Még nem néztem meg a csatolásodat,mert ezen a gépen nincs rar, holnap a másikon kibontom és megnézem .Köszönöm. Én a mintákat kockáspapirra kinagyítottam.így kényelmesebb. Ja és van olyan minta vagy minták ahol nem középen kezdi az abroszt hanem két kockával balra. Evelyn:p
 
Hát valahogy eköré elrendezni a többi 12 mintácskát. Hogy ez legyen a központi eleme. Mert ugye az RR kendőt barátságkendőnek is hívják, még ahhoz is passzol szerintem a szöveg, merthogy szeretettel hímezzük egymásnak a mintákat.

Megírjam az idézetet? Én a többi JJ mintáról szedtem a betűket meg igazítottam oda. Betűkészlet nincs konkrét, amit találtam abc-t egy-egy mintán, az csak nagybetűből áll, kisbetű nincs benne sajnos.

Ha leírod melyik idézetet én szívesen megszerkesztem.
Én nagyon szeretném ha megszerkesztenéd a tea idézetet nagyon kedves vagy. Közben készül már a tervem, óra lesz belőle. Nem tűntem ám el, csak nincs időm a netre.kiss
 
Nem tudom ki hogy van vele, de hogy jobban megismertem a mintákat azt vettem észre,hogy mindegyiken van szív kivéve egyen a fekete borsos mintán. Nagyon megsajnáltamkiss és tettem rá egy kis szívet. Nekem így lesz. Ne lógjon ki a sorból. A legújabb verzió amii nálam most van házirend lesz. A Netten láttam egy furcsa házirendet ami az egy szerűségével tűnt ki. Most megosztom veletek:
Házirend
Ha kiürül - TÖLTSD FEL!
Ha koszos lesz- MOSD EL!
Ha kinyitod -ZÁRD BE!
Ha behozod -VIDD KI!
Ha szomorú -SZERESD JOBBAN!
 
Oldal tetejére