RR6 2013

olykor jelzi, hogy írt valaki és nem látom egy csomó ideig a hozzászólást
pont eggyel lejjebb mutattam, hogy milyen lett, ha jó, akkor még ezt tudom félkörözni, de szerintem nekem elég lesz alá egy szemmel, majd beleírom a füzetembe is
valahogy nem állt rá a szemem a félkörre

eleinte nekem is furák voltak a magyar feliratok, olyan szögletesek voltak, aztán megbarátkoztam velük :)

A betűkkel még én is barátkozok. Az eredeti mintában sem egyforma egy-egy betű, de a magyar verzióban van ami nekem nagyon feltűnően kilóg. Vagy csak én vagyok vonalas szőrszálhasogató???
Csillucs, te hogy szeretnéd a nevedet, alulra félkörívben? Én még ezt sem tudom pontosan!
 
Hát ezért nem tudtam puskázni a képedről pedig kerestem a csomót, de nem találtam:rolleyes: Gondoltam majd később teszed fel rá. Hát ezért nem csináltam meg a házi feladatot. Most a szövegemet akarom valahogy jól elrendezni az anyagon. Még nem szerettem bele a betű típusba. Ilyenkor vagyok mérges,mert régen sok szövegest hímeztem és van valahol a pincében ezeknek a mintája, persze most nem találom.:mad: Na gyorsan kirohanok a piacra mert már talán nem csúszósak az utak annyira és ma főznöm kell. Tegnap mindent megettünk amit pénteken előre készítettem.Most is két napra főzök.

A francia csomóra visszatérve:jobban megnézve az én csórikáimnak még szeme sincs,nem hogy francia csomó!:p:p Apropo...hogyan is kell francia csomót készíteni?:confused:
 
Akkor végre én is válaszolok magamnak, nehogy kizárjam magam :-D :-D :-D

- anyag: aida vagy hímzővászon? - AIDA
- színe? - FEHÉR
- hány countos? - 18-as
- keret: igen/nem - Az idézet körül szerintem lesz.
- idézet betűtípusa, betűk nagysága, színe? - 4 illetve 8 szem magas, egy szál feketével. Típust loptam egy indiános könyvből.

Remélem hamarosan kész leszek és mutathatom én is! :)
 
A francia csomóra visszatérve:jobban megnézve az én csórikáimnak még szeme sincs,nem hogy francia csomó!:p:p Apropo...hogyan is kell francia csomót készíteni?:confused:

Látod ezért nem tudtam puskázni.:p A francia csomó az az amikor kétszer rátekered a tűre a fonalat és óvatosan visszaöltesz a mellé szorosan ahol feljöttél. Ritkán készítek ilyet és bizony megszenvedek vele. Úgy tudom egy képeslapra hímeztem utoljára ilyet a madárka szeme volt szintén francia csomó. Ott kétszálasan csináltam és így a messze távolból úgy rémlik mintha az nagynak tűnt volna. Mivel nem válaszolt a kérdésemre senki így megcsináltam egy-szálasan, Hát mit mit mondjak evvel sem vagyok megelégedve.Kicsinek tartom,de lehet,hogy a két-szál megint nagy lenne. Még nincs kikontúrozva.Holnap azt is megcsinálom és a képet felrakom. A szöveggel vacakolok még mindig nem tudom milyen betűvel írjam. Elképzelésem van , de a megfelelő betűket nem találom és a határidő a sarkamban. Ha nem találom meg amit keresek akkor majd ha visszaér akkor hímzem ki a házirendet.:p
 
Látod ezért nem tudtam puskázni.:razz: A francia csomó az az amikor kétszer rátekered a tűre a fonalat és óvatosan visszaöltesz a mellé szorosan ahol feljöttél. Ritkán készítek ilyet és bizony megszenvedek vele. Úgy tudom egy képeslapra hímeztem utoljára ilyet a madárka szeme volt szintén francia csomó. Ott kétszálasan csináltam és így a messze távolból úgy rémlik mintha az nagynak tűnt volna. Mivel nem válaszolt a kérdésemre senki így megcsináltam egy-szálasan, Hát mit mit mondjak evvel sem vagyok megelégedve.Kicsinek tartom,de lehet,hogy a két-szál megint nagy lenne. Még nincs kikontúrozva.Holnap azt is megcsinálom és a képet felrakom. A szöveggel vacakolok még mindig nem tudom milyen betűvel írjam. Elképzelésem van , de a megfelelő betűket nem találom és a határidő a sarkamban. Ha nem találom meg amit keresek akkor majd ha visszaér akkor hímzem ki a házirendet.:razz:
 
Látod ezért nem tudtam puskázni.:p A francia csomó az az amikor kétszer rátekered a tűre a fonalat és óvatosan visszaöltesz a mellé szorosan ahol feljöttél. Ritkán készítek ilyet és bizony megszenvedek vele. Úgy tudom egy képeslapra hímeztem utoljára ilyet a madárka szeme volt szintén francia csomó. Ott kétszálasan csináltam és így a messze távolból úgy rémlik mintha az nagynak tűnt volna. Mivel nem válaszolt a kérdésemre senki így megcsináltam egy-szálasan, Hát mit mit mondjak evvel sem vagyok megelégedve.Kicsinek tartom,de lehet,hogy a két-szál megint nagy lenne. Még nincs kikontúrozva.Holnap azt is megcsinálom és a képet felrakom. A szöveggel vacakolok még mindig nem tudom milyen betűvel írjam. Elképzelésem van , de a megfelelő betűket nem találom és a határidő a sarkamban. Ha nem találom meg amit keresek akkor majd ha visszaér akkor hímzem ki a házirendet.:p
Szia Evelyn!
Az ABC-es topic-ban az elso oldalon talalod az altalam feltoltott "365 ABc"-t,talan lesz kozte kedvedre valo betuket.:)
 
Át tudjuk ugye venni a postázási dolgokat? Ki hogy merre meddig, mert a sorrend az oké, de hogyan adjuk fel meg akkor ugye most 20án?
 
Szia Evelyn!
Az ABC-es topic-ban az elso oldalon talalod az altalam feltoltott "365 ABc"-t,talan lesz kozte kedvedre valo betuket.:)

Hali Sorcier! Köszönöm az volt az első, hogy végignéztem, de az nincs amit keresek. Olyan betük amiknek kunkorodik a végük. Van egy pár minta amin van ilyen betű ,de jó lett volna az egész abc. Valamikor réges -rég talán igaz sem volt .:p Töltöttem le sokat és kinyomtatva ott lapul valahol a pincében, de hogy hol az rejtély. Majd ha már nem kell meg lesz. A gépek amin dolgoztam azok elszáltak az összes legyűjtött anyaggal. Később vettem egy külső adathordozott 35 gigást ami nagyon jó lenne csak az új gép nem olvassa. Van egy informatikus fiam aki ha nagyon akarna tudna segíteni de Ö most a diploma munkáján dolgozik. Így van egy csomó mintám amit már lassan elfeljtek.
 
:(

Sziasztok!

Nagyon rosszul érzem magam, muszáj megírnom! Félrevarrtam a mintát. Pedig beceruzáztam az egész kendőt, hogy ki tudjam számolni, hogy hol kezdem és milyen lesz az elrendezés, erre a rossz oldalon kezdtem el! :oops::12: Akkor vettem észre amikor a harmadik negyedik kockának varrtam volna az elválasztóját, itt derült ki, hogy valami nem stimmel. Szóval én üres kendőt fogok postázni csak a keretek lesznek meg egy másik anyagon, mert úgy döntöttem nem bontom ki. Megvarrom a hat teás mintát idézettel és ajándékba odaadom Anyósomnak, aki egyébként szereti a teát és ezt a kész mintát is látta már és tetszett neki! Na, szóval van itthon bézs aida amire megvarrom a keretet, veszek füzetet és postázom!
Pedig úgy készültem, olyan örömmel készítettem és csináltam fázisfotókat is. Szép az anyagom, Nagymamámtól örökölt Mátra selyem hímzővel (amit kincsként őrzök) csináltam a keretet és ez is olyan jó érzéssel töltött el, szóval olyan jó volt eddig! Na mindegy az aidán is jó lesz tudom, csak most szomorú vagyok!
 
Csatolások

  • P1040617.JPG
    P1040617.JPG
    2.8 MB · Olvasás: 23
  • P1040403.JPG
    P1040403.JPG
    2.9 MB · Olvasás: 30
  • P1040618.JPG
    P1040618.JPG
    2.9 MB · Olvasás: 37
Sziasztok lányok!
Ahogy elnézlek benneteket nagyon szuperül álltok! Én most lettem kész a Kamillával, de még nincs kontúrozva! A nevek sincsenek meg. Akartam kérdezni, hogy feketével hímeztétek a neveket? A minta sötétkéket ír és holnapig el kellene döntenem hogy fekete vagy sötétkék legyen.
A Gyömbér majd ha hazaért, arra már nem lesz időm.

Boszis, szerintem nagyon szép lett, nem értem hogyhogy rossz oldalon kezdted el? Nem egyforma a színe és a visszája az anyagnak? Vagy nem jó helyen van a Kamilla? Szerintem ne keseredj el a kendőt a fotók alapján tökéletesnek látom! És ha nem az a sorrend amit megállapítottunk, kit érdekel? De ha úgy döntesz hogy üres kendőt küldesz, az sem baj, a végén Te fejezed be és közben lehet gyönyörködni kisskisskiss

Evelin, megcsináltam az idézetemet olyan betűkkel aminek a vége kunkorodik (nem mindegyiknek csak a szavak elején és végén). Most már aludni kéne, de holnap megmutatom, igaz nem keresztszemes programmal mert beleőszülök mire ezt az újat megszerkesztem, szóval egyelőre papíron van. Azt hittem belefér hogy ráhímezzem a kendőre de nem fog, ami nem is baj mert a végén ha kész a kendő könnyebb lesz elhelyezni és kitalálni a betűk színét meg azt, hogy az idézetem körül legyen-e keret vagy sem.
 
én kékkel csináltam, a nicknevet is

Tudod én is egész éjjel szerkesztettem, mert mikor beteg az ember aludni kéne,de akkor meg horkolok az meg felzavarja a férjemet:(nem mintha Ö nem horkolna csak azt nem hallja. Na a kunkorikból nem lett semmi, mert arra már nincs időm. Így is kételkedek benne,hogy hogy fog kinézni, de már belevágok. Ha félünk akkor sosem fogunk előbbre haladni.:p A füzetbe még nem írtam semmit. Az lesz az éjszakai műszak:) A szöveg nekem a kontur szine azaz sötétbarna. Ezt a fonalat majd küldöm, hogy a kontur és a szöveg egyforma legyen.
 
Oldal tetejére