somogyi anzix

a terv

Kisértés

Még mindig lelkesít a legelső nap,
Minden napok közt a valóban első,
Mikor rám köszönt egy angyali papnő
És a parnasszusról súgott szavakat.
Nekem adta az egész irodalmat,
Pokol, dicsőség és hazug rágalom
Harsogott éjszakákon át, ágyamon…
De nem tudtam ki ő, és mit akarhat?
Kié volt a Terv, mely a csúcsra emelt
Egy gyermeket, és mindig hozzá vezet,
Ha Érosz útját járom a Golgotán -
Ha megszaggatom ruhám, s nem engedek, -
-Ha vágy, s öröm ront rám minden éjszakán -
-Míg lelkem elég, a becsvágy parazsán…

Szabadságharcos a Kossuth téren - 2006
(In memoriam Pongrácz Gergely)

A szeme, kilobbant vakotás tükör -
Elhunyt, Ránk hagyta elvetélt álmait,
Mintha még mindig egy isten állna itt,
Kit a hatalom, pimaszul meggyötör…

Ül vak trónján, Hazug miazmák között -
Kivérzett nemzete Elveszni látszik,
Spongyát rá, mondod, had jöjjön egy Másik,
Ki ítéletet mond a préda fölött –

Idegen,- Szövetségben a pokollal,
Kamat szolgaság – ver bilincset reánk,
Ropog a csont, vad gyarmati robotban,
Kopog ajtónkon a nemzet-árulás…

Eladták jövőnket Judás fattyai -
Nincs tovább, Mind Egy Szálig, Kitartani!

emlékmű

[FONT=Verdana, Helvetica]SZOBORAVATÓ [/FONT]

[FONT=Verdana, Helvetica]A mindig és a semmi[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Sorstársunk akar lenni [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Gyeplő, kantár és bilincs[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Járom és Kényszer, a nincs [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Jég “Árpa” bácsi párja[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Halál jön ráadásra [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Az örök béke-állapot[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Semmi húz húszra lapot [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Nincs mindig Küldetés-hit[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Hatos fogat a sírig – [/FONT]

[FONT=Verdana, Helvetica]A mindig és az örök[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Rep Vákumában tűrök [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]A semmi láthatárán[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Vaskefe jele vár rám - [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]A mindig és a semmi[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Ha nem tud megszületni [/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Matt fejben, szív a semmi -[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Ennyi! Beletörődni![/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Nemzetet, földet, azt nem…[/FONT]
[FONT=Verdana, Helvetica]Most mond azt apcsi: nyasgem! [/FONT]

<DIR><DIR><DIR>Stigma


Versben született igaz gondolat
Fényezte e lázadó szavakat:
A hatalom mindig embertelen,
Ha nem véd meg jog és szabad szellem


</DIR></DIR></DIR>

A forradalom másnapján

Fekszem az ágyon,
az utolsó percben a szomszédomat elvitték csendben,
nézem a plafont meredten - sebesülten
valaki segítségért kiáltott - jajgat szüntelen -
fordulni szeretnék - markolom a vasat -
emelem béna testemet - lélegzetem elakad,
hörög a szomszéd -
dünnyög egy másik és énekel,
mint szélütött szélkakas derül a hamis hangokon
a felbolydult kórterem.

Fekszem az ágyon –
nyirkos pára száll le homlokomra - útra kelek –
űz-hajt egy gondolat -
mint egy lázbeteg kisgyerek rohanok át a városon,
horpadt útjain botladozom - fekete madarak
rebbennek fel – egy mozgólépcső, egy terasz,
egy koldus énekel…micsoda panasz -
egy kávéházi ajtó mellé ülök csendesen -
iszom a hideg sört a novemberi szürke ég alatt -
szeles itt fent,
de valahol lánctalpak csikorognak fémesen –

Kékes lidérc száll felém,
egy szürke fal mellett lépdelek -
emeletek -
feltekintve, két emlék-kőtábla néz le rám,
egyszerű fekete betűkkel, sorakoznak a nevek,
" elestek - március idusán…
a másikra téved tekintetem… " meghaltak 956-ban”
...alul lyukas nemzetiszín zászlók közt, szalagokkal…
poros babérkoszorú rezeg, szakadtan…

Elmerengek mint hívő az oltárképen:
Melyik a való? melyik az igaz? Ki halt meg itt és miért?
Serceg a kanóc - a gyertyáról csepeg a viasz…
Ez már a vég -
Felülök az ágyban -
Egyedül, botladozva,
a zsíros falba kapaszkodom, - sima a felület,
lassan mégis-mégis előre megyek.

Azért sem halok meg! - kiáltom magamnak,
- azt várhatjátok!
- még éveken át…visszaaraszolok a kórterembe,
s tovább lépeget velem az embertelen jelen
és a még mindig tíltott, kényelmetlen történelem -
Remeg a város, zokog a nép, - a járókelők Istenért kiáltanak,
nincs segítség?
Távoli villanás, utána dörej, széllökés tépi a fákat,
elönt a harag és a félelem -
Ruszkik haza - kiáltják mellettem szüntelen,
és hörögnek a sebesültek…
Elsüvölt közöttünk a Sátán, elszabadult, -
mint emberfarkasok üvöltenek a rohanó rémek,
vérfolyó közelít felém
az utca közepén
egy rőt-vörös medve-mészáros,
szőrös arcán szörnyszáját nyitogatja fogcsikorgatva, félek, -
bekapni, harapni készül, - elrohannék előle haza,
de lehúz a járdaszegély vércsíkos szalagja -
s míg előbbre jutnék keservesen, lihegve –
dörög (mászik utánam) csikorogva egy tank,
mint valami óriás páncélos bogár - felrobban agyamban
a hang… baang-bang!

Most újra látom…jön-jön az erőszak - nincs kegyelem!
Irak, Jeruzsálem,
Gyanútlan, mint egy szörnyű álom…a mozivásznon…
mint farkascsordák esnek egymásnak az emberek.
Süvít a rakéta,
megöl egy gyermeket, felégeti a kiomlott vért
az utcakövén, az emberek szíve
üszkös cafattá szakad. Arat a gyűlölet harag. Vasmadarak
szállnak felettem és hull fejemre a bomba!
Szétmállik testem, felszáll szakadozva, hullahegyek égnek hekatomba…
Libanonban Csontvári cédrusai alatt
karhatalom zárja el az utat,
és látom ütnek a gumibotok, sápadt bőröm szakad…
szememet eltalálta egy gumilövedék,
vízágyú dönt le a lábamról és elsodor az utcaszemét…

A karhatalom, - tovahalad, s én az utca kövén
élettelenül fekszem a vérben, mint egy sárba hullott
rozsdás falevél… tél kap fel,
és tovarángat az októberi szél...

Tűz roham nyargal cikázva.
Megégek és forró füst száll fel belőlem,
Végül a messzi ködpólyákon át, hallom,
halkan duruzsolnak az idő gépek -
halottaim égnek, szívem alig-alig neszez:
kioltották csendben
... kioltották a csillagokat…a hitet…
átszakadt a fal, elszállt a kéklő messzeség,
elszállt, a zengő robajjal -
látom : már nincs felettem a hold pici fénye,
kimászik a partra egy beteg, arca csupa heg,
kezében sebtapasz, csipesz –
reám vár a vértenger fövenyén – láthatalan rácsok közt,
hogy elkérje átvérzett életét.

Ez már a vég -
Napfény karcolja a kórterem ablakát…
Megvirradt, felébredhetek, túléltem a vérvörös éjszakát, de tudom, a sátáni hatalom nem pihen, míg élő emberre akad, elaltat, pusztít szüntelen. Így hát életem, csak szünetjel a éter-ébredésben…elfekvő vagyok
a világ-nagy kórteremben…

klón

<DIR><DIR><DIR><DIR><DIR>Valami végleg

Valami végleg eltörött,
Megszünt a varázslat,
Volt-nincs fekete mágia,
Leomlott a hazugság fala,
Ami most jön, a számonkérés maga -

Íme az igazság pillanata,
Bűzlik a hazugság szava,
Rajta a stigma: erkölcsi hulla.

Kopog az igazság,
Felnyílik a szem,
Ez hát a valóság,
Pőrén és meztelen?

Ez már nem a te világod,
Idegen vagy, klon, nem valóságos,
Lényegtelen lett, te ki vagy -
Az emberek félretolnak.
Elszállt feletted az élet,
Rossz volt a csillagos képlet,
Megértheted, nem fontos a léted -
Áldozata lettél a magyar sorsnak,
Mária országában, végleg,
Valahol téged, tegnap leírtak.

</DIR></DIR></DIR></DIR></DIR>

Horváth Sándor írta:

<dir><dir><dir><dir><dir>Valami végleg

Valami végleg eltörött,
Megszünt a varázslat,
Volt-nincs fekete mágia,
Leomlott a hazugság fala,
Ami most jön, a számonkérés maga -

Íme az igazság pillanata,
Bűzlik a hazugság szava,
Rajta a stigma: erkölcsi hulla.

Kopog az igazság,
Felnyílik a szem,
Ez hát a valóság,
Pőrén és meztelen?

Ez már nem a te világod,
Idegen vagy, klon, nem valóságos,
Lényegtelen lett, te ki vagy -
Az emberek félretolnak.
Elszállt feletted az élet,
Rossz volt a csillagos képlet,
Megértheted, nem fontos a léted -
Áldozata lettél a magyar sorsnak,
Mária országában, végleg,
Valahol téged, tegnap leírtak.

</dir></dir></dir></dir></dir>

Kattints a kibontásához...

Hahaha, szép kis rigmus😉csak kicsit leegyszerüsítő🙄

getto

A HOMÁLY DICSÉRETE


Getto motto: A Kossuth téren
Délelőtt a szél
Gólyahírt hozott rólad,
Vagy hazugságot?
*
Éjt nappallá téve szól a hangos
Blikkfangos, sietős hadova –
Haldoklik a demokrácia -
Hamisan szól minden szava –
*
Hiteltelen-Uraim csőd van!
Íme a stigma -
Nincs már okod
És nincs már hited
Hogy megmutasd
Szíved kiért remeg
Miért reped…
*
Egy szemétdomb rothad
Lábunk alatt…
Fejünk felett
Rendőr-osztag lövet szét ünnepet
Jogszerűen Brutálisan
Törvénytelen embereken
Embertelen gnóm-sereg nevet
pest utcáin
egy hazug klónember veret –
magor fia
véreddel, szemeddel fizetsz
október szent zászlói alatt
mert elhitted szabad vagy...
***

Anry írta:

Hahaha, szép kis rigmus😉csak kicsit leegyszerüsítő🙄

Kattints a kibontásához...

Kedves Anry,
köszönöm figyelmedet -
a reflexiók általában nem a teljességet fejezik ki,
ezek a karcolatok sem akarnak sokat -
mindenesetre nyilvánvaló, hogy egyik oldalon én állok, elfogulatlanul
és kritikusan...gyémántot csiszolok...csak ennyi.
Remélem még találkozunk, a legjobbakat: alex

<DIR><DIR><DIR><DIR><DIR>Félelem igazgat

Mitől fél, aki csak él?
Ez az ország nem szabad?
Harácspálca, sikk a pénz
Kamatoz ily hatalmat?

Nyilvánosság ad rangot,
Nézd, hogy nyüzsög körötte
A hét hetes, blikkfangos
Vörös, kis kerti törpe?

Szemfényvesztő parlament
Csalja el a pénzedet -
Kéz-kezet mos, enyvesebb
Képvisel itt tégedet.

És ha van, ki nem veszi be,
Mert szemes, vagy ostoba,
Panaszra fut izibe,
S nem lesz igaza soha!

Gúzsbaköt, igába hajt
Uzsorád, titkos gyarmat
Lesz kis hazád, és a bajt
Házhoz hozza a kamat.

Igen, nem szabadulhat
Kit szükség nyom, és az ész
Merész ötletén virraszt:
Végy a házra kölcsönpénzt!

Igen, esernyőszabály,
Igen, elárvereznek,
Igen, mehetsz merre látsz –
Igen, nem lesz kegyelem
Íme, ez a pusztulás.
*


</DIR></DIR></DIR></DIR></DIR>

emlékek

<DIR><DIR><DIR><DIR><DIR><DIR>Hadifogoly


</DIR>lassan jött meg. Bibliásan
árnyak suhantak át a városon
régi emlékek vadvirága
kísérte Őt és fájdalom
jött- jött a növő alkonyatban
hátán viharzó fellegek
az utak mellett szemlesütve
álltak némán az emberek

elszántan életre-halálra
hét éve s nem ért még haza
de nem hitte most sem igazán
lehet még boldogabb nyara
és mintha sírást hallana
forogni kezd az éjszaka
az ajtóhoz lép, s ím egy árnyék
drága arca arcához ért

Édesanyám! – csak ennyit mondhat
mikor Anyja karjában földre roskadt

</DIR></DIR></DIR></DIR></DIR>

emlékek

emlékek

<DIR><DIR><DIR>Októberi hajnalok


Körbezár az éj
mint börtönét a rács
Görbül a tér
De nem beszél hozzám a szél
Csak bámul rám
A süketnéma sápadt Hold karéja
Csak néz
mint pap az ördögére
Csak néz
mint Buddha köldökére
A holdsugár derengő fénye
Az éj mint ócska bazár
züllött sivár
Hamis kerítője: tolvajok menedéke
A vaksötét fantom árnyak közt
Gubbaszt a köd –
Elvenni tanít az éjszaka
sok-sok éhes csillaga
Fázik az ég – vastag a csend
Ínséget teremt a Rend
E tájon tallózva jár és nyomor kaszál
S az istenadta nép?

<DIR>Lehorgasztva fejét?
Ínségét takargatja még

Bár elvették mindenét –
csak akkor morog
ha gyomra korog
De nem beszél szegény
csak az égre néz
Övé a remény
de egy sem bírja már sokáig
Az otthontalan világban
egy kivert kuvasz vonít a tájban
Az éjszakából eljönnek a hajléktalanok
Az élet megvert hadaival
vaksin hunyorogva
jönnek el
Az októberi hajnalok

</DIR></DIR></DIR></DIR>

emlékek


<DIR><DIR><DIR><DIR>A költő: humusz
Belőle sarjad az élet
Tudom, hiába beszélek
A la carte posztumusz
M. Alfréd költő: névtelen
Magányos útszélre szorított szellem
Elszívták előle a levegőt
Alig ismerték néhány versét
Így mondják, akik Őt ismerték
Nem is érte más csak csalódás
Annyi éven át –
“Nem lehet”
Sütötte rá bélyegét a tébolyult holdvilág
Emésztette magát –
Összeszorított foggal járta élete vadonát
Űzött vadként kergették
Fekete tűzben lobogó éjszakák –
Ott élt peremre szorítva
Patkány-vidék korma bénította
Ahol bamba önkény szabta meg a rendet
Ahol levegőtlen présben
Alkohol gőzben égett az elme
Vagy gyógyszerezett hogy elviselje
Feledje mi volt élete keserve
Valami eszelős remény éltette
Majd megjelenik egyszer
Minden igaz gondolata bekötve
Egy valódi vers-kötetbe
Nem élhette meg
Nincs vigasz
Hiába az áldozat
Elpazarolt élete kudarc –


</DIR>Hisz’ ma sem ismeri költészetét a világ –
Született bár hitben-erőben ihletett
Sugárzó gondolat, ajkára
Forr a szó az elmúlásban:
Proskribált a rosszindulat
A hallgatás vesszőző éje alatt
Nem érhette meg –
De ma sem akad annyi akarat
Hogy igazságot remélve feltámassza
Azokat a tetszhalott szavakat –
Ugye mégis érdemes volt?
Az utolsó szó jogán
Kérek helyette tőletek:
Jelet elégtételt jogot
Levett kalappal áldozunk Reá néhány percet
Figyelmet, keressük az okot –
Tűnődve az ajándékon – amit lelke
Az Időtlenből nékünk átadott -

Ismeretlen Költő
Akit hallgatásba burkolt
A mostoha emberöltő –
De megjelölte Őt az idő
Bal-sorsunkba fonva élete fonalát
Hogy el ne vesszen az igazság –
Megőrizte hitét hűségét
Szeretetét némán őrzik a szavak –
De emlékeink közt
feltámadnak parázslanak
mindörökre velünk vannak

a vérbe fojtott forradalmak



</DIR></DIR></DIR>

emlékek




<DIR><DIR><DIR>Pőre lovasok suhannak az égen
Lenge forgatag tajtékzik bomoltan
Csahos kobold bucskázik át sötéten
Ki gyenge most? – magától összeroppan.
Ne félj! Ne félj – hisz’ dereng már a hajnal
Majd átsegít szerencséd vad partokon
Fátyolt sző időnk a hamis alkonyatban
Oly sok év árnyakat fon szép arcodon.
Lefoszlott rólunk a hamvas ifjúság
Idő marta parton pusztul életem
Nem ölelsz már forrón – nem csókol a szád
Apályok útján fizetünk szüntelen.
Az utak végül mind-mind összefutnak
A Korpusz alatt lábadhoz hervadunk
Lásd! Így lesz vége minden életútnak:
Elhulló virág a zarándoklatunk –
A kereszt alatt lábadhoz omoltan
Sírva kérünk , s ím feltámadhatunk –

[FONT=Calisto MT,Palatino Linotype]
</DIR></DIR></DIR>[/FONT]

emlékek

Jubileum
*
Az első versek - majd a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
A kezed - arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.

A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék,
Hűség karmai Tebenned és énbennem.

És ma? Sírásója támadt a magyarnak,
Fiai csúfolják ötvenhat kincsét -
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak,
Ne oltsa el lángját a keserűség.

Már égre csap az árulás illata,
Megcsúfol Júdásunk rontás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülne feletted új ellenséged –

Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán,
A jubileum mázas, vörös alkonyán -

emlékek

JUBILEUM
(In memoriam Csoóri Sándor)


I.
Az első versek - majd a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
Vad sólyom arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.
A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék,
Hűség karmai Tebenned és énbennem.

II.
És ma? Sírásója támadt a magyarnak,
Fiai csúfolják ötvenhat kincsét -
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak,
Ne oltsa el lángját a keserűség.
Már égre csap az árulás illata,
Megcsúfol Júdásunk rontás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülne feletted új ellenséged –

Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán,
A jubileum mázas, vörös alkonyán -

emlékek

<DIR><DIR><DIR><DIR>Jó szó kellett volna
(In memoriam József Attila)

Utánad nyúlnak a föld alá
Hamis pártfogók, vörös kacsok,
Újratemetnek, könnyben ázva,
Szavad idézik, újgazdagok.

Pecsétet üt rád: istentelen,
Hazátlan – mondja – kitagadott,
Címkét aggat rád, festi képed,
Júdás csókot ad ma is érdek,

Ki, tegnap tál lencsét sem adott, -
Jószó kellett volna, de hallgatott.

</DIR></DIR></DIR></DIR>

emlékek

<DIR><DIR><DIR><DIR><DIR>Carpe diem

lombsátorába csábító nap susog
ragadd meg éld át a pillanatot!
nézz körül! hogy zendül az élet -
az elmúláson diadalt ül
a szép természet -
csonthátak ketrecében
giliszták csigák
vak koponyák üregéből kinéz
a kíváncsiság - mi újat talál
a rég kiköltözött nyugtalan halál?
helyén - csontházából kinőtt egy tulipán
a mohó élet tüstént felzabál
szétrág, elbont, elhord mindent
a volt fogolytábor helyén
a természet így teremt rendet
de megcsúfolt értelmünkre
az emlékezet
örökös bilincset rakott - Herszon
vádol valahol sok százezer halott...

</DIR></DIR></DIR></DIR></DIR>

<DIR><DIR><DIR><DIR>Csak semmi hull…</DIR><DIR></DIR><DIR></DIR><DIR></DIR><DIR></DIR><DIR></DIR><DIR></DIR><DIR>
.
Sok semmi hull, vak semmibe,
Így múlatjuk el a holnapot -
Elmajszoljuk a rongy időt,
Mi tegnap még tenyerén hordozott.
Drogmámor, brill és annyi vágy,
Szesz tébolya lebben a fényben,
Júdás pénz lett az igazság,
Az utókor enyves kezében.

Csak semmi hull, vak semmire,
Elmúlik, mi hozzánk tartozott,
Vérgőzös kocsma lett a világ,
Tál lencséért árulják a holnapot.
Talmi vágy és hamis csillogás,
A mámor kendermagvetése,
Ne keresd hát, hol az igazság,
Ha szól a harang repedt gongütése.


Semmi-lét hull, csak semmire,
Terjeng az árulás illata -
Totális erőszak lett a világ,
Megront a csábítás pénz szaga –
Reciprokra áll a váltó,
Ami alul volt felülre kerül -
Minden könnycsepp hiábavaló,
Áldozat a megrontott életen felül.

Háború, terror és erőszak -
Gyűlölt szerelvényei a zsoldnak -
Lágeren kívül és belül,
Ölnek engesztelhetetlenül –
Míg meghal az élet is holnap.










</DIR></DIR></DIR></DIR>