Szia Erzsi!Szia Kati!kiss
Az nem teljesen igaz, hogy nem kérték volna, hogy legyen vége a szenvedéseiknek. De nem a megölést kérték, hanem Istentől várták a szenvedéseik megoldását. Az anyai nagymamám halála napján hajnalban álmomban eljött hozzám, és kért:_Nem szenvedtem még eleget? Miért nem hagytok meghlani?_Az egyik lánya az 5 ből rossz házasságban élt, és nem tudta elengedni. Én az unokája voltam, sokszor meglátogattam a mamát, gyümölcsöt vittem neki, és ő örült a látogatásomnak. Akkor az nap elmentem a templomba, és imádkoztam a mamámért, úgy ahogy kérte._Drága Istenem vagy gyógyuljon meg a mama, vagy haljon meg ahogy ő kérte, csak legyen vége a szenvedésének!_Mire hazamentem, a mama meg volt halva. Meghallgatta az Isten a mama kérését. Valóban letelt a szenvedésének az ideje. Istenhívő volt minden felmenőm, és türelmesen viselte a test nyűgét is, nem csak az örömét.
Minden családban vannak problémák.
Nekem az jutott az eszembe, amit a napokban olvastam az interneten.
_Egy ember elment álmában látogatóba az Istenhez. Kérte, hogy vegye el tőle a keresztjét, mert nagyon nehéztek tartja. __Édes fiam, nézz körül ebben a szobában, melyik keresztre cseréled ki a te keresztedet?__ Az ember járkált a sok kereszt között. Egyik fél méteres volt, a másik háromnegyed méteres, volt amelyik akkora volt, hogy a teteje a plafont verte. Jó órát bóklászott a keresztek között, mikor az egyik sarokban rábukkant egy pici, alig 30 cm-es kersztre. Oda ment az Istenhez, és azt mondta néki, hogy azt választja. __Édes fiam, de hát ez a te kereszted!__ Válaszolt néki meglepetten az Isten._
Hát így vagyunk mi is a magunk keresztjével. Rácsodálkozunk a másikéra, de fogalmunk sincs, hogy az ő keresztje sokkal nagyobb a miénknél, csak ő sokkal könnyebben hurcolja, cipeli.
Adjon az Isten erőt, kitartást a kereszted cipelésében, és nékem is a magaméhoz!
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
Tudom és értem azt, hogy az ember mindig abba a családba születik bele amelyik lelki fejlődéséhez a leg megfelelőbb. Tudom, hogy semmi sem történik véletlenül. Akik tudják azt, hogy milyen megpróbáltatásokon mentem keresztül vagy tisztelnek vagy csodálkoznak, hogy nem rokkantam bele, de igazából nem értik a titkomat. A lelki erőmet a Mindenhatótól kapom, édesapámat már gyermekként tudat alatt segítettem, hosszú évek óta meditálok. Bármilyen nagy volt a gondom a jó Isten mindig megmutatta a következő lépést és én ezért nagyon hálás vagyok. Két évig éltem Budapesten és mindvégig mellettem voltak az angyalok. 11 hónapig idős gondozást végeztem, majd végül ismét pénzügyi ügyintézőként dolgoztam. Az unokám megszületése után jöttem a lányomhoz mivel a Dani túl sokat sírt és a lányom nehezen viselte. Ő amikor két hónapos volt a Dani már ismét rövidebb ideig el ment dolgozni, majd 6. hónaptól vissza ment teljes munka időben , Ő előtte is vállalkozóként dolgozott. Persze a szülését megelőző napon is dolgozott. Most én vagyok GYESEN még februárig. Amikor májusban sikerült közalkalmazotti állásba elhelyezkedjen ott megismerkedett egy férfival és az édesanyám esete nem sok híján megismétlődött. Ugyanis a lányom Dániel édesapjától másfél éve külön él. Ez a férfi sok pénzbe és energiába került, mire a lányom belátta, hogy ez egy tipikus élősködő, így hódított gondolom másokat is ezért nem maradt meg mellette senki. Csak dicsekedett azzal, hogy neki ez van meg az van. Szerencsénkre ez már a múlt, legalábbis velem ez van tudatva. Most ősztől olyan sok kedvező változás jött az életébe, hogy bizakodásomnak alapjai vannak. Megérdemelne egy figyelmes szerető társat, aki Dánielt is szeretettel fogadná el. Jóban rosszban mellette állna.
Ennél többet számára nem is kívánhatok.
Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati