Szent írások médiumokon keresztül.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
5%20kesz%20.jpg

Kérdező: TISZTÁBAN SZERETNÉK LENNI ÖNMAGAMMAL.


1. Mi a feladatom a földön?<O:p</O:p

2. Nincs lelki békém.<O:p</O:p
3. Honnét jöttem? Ki vagyok?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Erre a kérdésedre feltétlenül konkrét választ akarsz kapni. Az általánosításokkal nem tudsz mit kezdeni, illetve, azokat tudod magad is. Magad is tudod, hogy nem szabad soha senkinek ártanod, hogy mindig mindenkinek meg kell bocsátanod, hogy segítened kell ott, ahol erre lehetőség kínálkozik. Ezeket mind tudod. De te konkrétan szeretnéd tudni, hogy mit kell tenned.<O:p</O:p
Az első és legfontosabb az, hogy legyen egy olyan reggeli imád, amelyben átgondolva az elinduló napodat, befelé figyelve érzed meg, hogy amit tenned kell, azt hogyan tudod az Én, a te Jézusod szíve szerint megtenni. Ha ezt rendszeresen teszed, akkor megajándékoz&shy;lak, átitatlak Lelkem örömével, békéjével és erejével. Működni fognak benned azok a karizmák, amelyek az Én áldásomat fogják közvetíteni mások felé. De ennek alapja az előbb említett reggeli ima!<O:p</O:p
Ha komolyan veszed e reggeli imákat, akkor az esti imáidban feltétlenül végezni fogsz olyan pályamódosításokat, amelyek által még tisztábban, még egyértelműbben tudok általad, veled és benned működni.<O:p</O:p
2. Lelki békéd nem is lehet mindaddig, amíg nem vagy egyértel&shy;mű Velem kapcsolatban. Én is teljesen rendelkezésedre állok. Te sem lehetsz megosztott szívvel EGY Velem! Szó sincs arról, hogy vallá&shy;soskodásba bonyolódj! Nem. Az Én szeretetemben kell feloldód&shy;nod olyan párbeszédimában, amelyre a HANG első könyvében tanítottalak benneteket.<O:p</O:p
3. Te is olyan vagy, mint Noé bárkájának galambja. Tőlem indultál el, és Hozzám kell visszatérned. El kellett indulnod, mert túlságosan is nagy öntudatod miatt úgy gondoltad, hogy lehetsz másképpen is boldog, mint ahogy Én gondoltam. Az előbb említett galamb is azt élte meg, hogy kiszabadult egy kalitkából, egy rabságból, de hamarosan rájött, hogy valójában az otthonát hagyta el. Vissza is tért hamarosan. <O:p</O:p
Te is azért jöttél le a földre, mert azt gondoltad, hogy a szellemvilág elhagyása által leszel szabad. De az égi honvágy vissza&shy;hív, s Én, Jézus, már most lakóhelyet veszek nálad, hogy te is Bennem találd meg igazi otthonodat. Ez az állapot nagy józanságot, higgadt&shy;ságot, rugalmasságot és alázatot kíván tőled.<O:p</O:p
Megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"
<O:p</O:p
6%20kesz+.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
7%20kesz.jpg

Kérdező: MIÉRT A FÖLDÖN KELL VEZEKELNÜNK?

1. Csak magunkon szabad erőszakot venni?<O:p</O:p
2. Ha vétkezhettünk a szellemvilágban, miért nem javíthatjuk ott ezt ki?<O:p</O:p
3. Az anyagvilág teremtését más szellemekre bízta Isten?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Tökéletesen igazad van. Csak magatokon szabad erőszakot venni. De ezt nemcsak szabad, hanem kell is! Bizony, csak az önmagukon erőszakot vevők remélhetik, hogy övék lehet az Isten országa!<O:p</O:p
2. Okos kérdésedre a válaszom a következő:<O:p</O:p
A szellemvilágban volt némi ismeretetek arról, hogy honnan zuhantatok le, de nem tudtátok, hogy hová. Miután lezuhantatok, akkor már csak úgy kerülhetnek vissza, - ez a szívetekbe oltott igazságosság követelménye -, ha ez a "nem tudjátok" visszafelé is igaz lesz. Ez pedig csak a földről lehetséges. A földről a "nem tudjátok" a hittel helyettesíthető. Így, aki nem hisz, elkárhozik! Mert ahogy nem tudtátok az égben, hogy mi vár valójában rátok, ha nem Isten szándéka szerint akartok boldogok lenni, ugyanígy nem tudjátok a földön, hogy mi vár rátok, ha hisztek, és szándékom szerint törekedtek az égbe! Bizony, a Teremtő és a teremtmények közötti igazságosság nem semmi! Odaát a bukás következménye volt a "tükör által, homályban látás", itt a földön a mennyei boldogság valósága csak "tükör által, homályban látás" által lehetséges. Hit nélkül nincs üdvösség. Ott, ahol színről színre látás van, hit nem lehetséges.<O:p</O:p
3. Isten mindenben benne van létbentartó módon! Azt, hogy a teremtést, mint folyamatot, Isten hogyan éli és élteti, az nem tartozik a földi életben kibontakozó szeretetetek körébe. Aki ezt nem veszi tudomásul, akinek az Isten oldaláról történő hogyan fontosabb, mint saját maga oldaláról kimunkálandó hogyanja, az előbb-utóbb feltétlenül szeretlen lesz, és egyik oldalról sem lesz képes sem megtudni, sem megvalósítani azt a HOGYAN-t, ahogy élnie kellene ahhoz, hogy örökre boldog legyen!<O:p</O:p
Örülök kérdéseidnek és örülök, hogy megnyilatkozhatom ben&shy;ned!<O:p</O:p
Megáldalak az ÉRTELEM LELKÉVEL!"<O:p</O:p

8%20kesz+.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
9%20kesz.jpg

Kérdező: LÁTOMÁSOKRÓL, GYERMEKÁLDÁSRÓL, PÁROMRÓL

1. A Holdban különböző alakzatokat láttam.<O:p</O:p
2. Egyik leányomnak nincs családja. Miért?<O:p</O:p
3. Isten nem ezt a házasságot szánta nekem?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A Holdon, a felhőkben és egyéb helyeken különböző alakza&shy;tok jelenhetnek meg attól függően, hogy lelketek mélyén milyen gondolatok, szimbólumok kavarognak, s akarnak feltörni bennetek. Ezeket a látomásokat alakíthatják jó és ártó erők egyaránt. Ha béke, szeretet és öröm járja át szíveteket ilyenkor, akkor angyalaim hatását élitek meg. Ha nyugtalanság jár nyomában, akkor ártó erők akarnak zavart kelteni bennetek. Ami egészen biztos, az az, hogy ami közvet&shy;lenül Tőlem, Jézustól jön, az nem szorul különösebb magyará&shy;zatra. Én nem hagyom soha bizonytalanságban gyermekeimet!<O:p</O:p
2. Az orvostudomány ma már eljutott arra a fokra, hogy meg tudja állapítani azt, miért nem lehet gyermeke egy házaspárnak. Ehhez nem kell különösebb égi csatornát felkeresni. Ha nincs semmi bioló&shy;giai akadálya annak, hogy egy családban gyermek szülessen, akkor is vannak olyan orvosi módszerek, amelyek által születhetnek gyerme&shy;kek. Ha pedig semmiképpen nem születik gyermek, akkor egyértelmű, hogy a házaspárnak olyan szerepe van a földön, amelyhez fontos, hogy ne legyen gyermekük. A világon egyetlen családban sem lett egyetlen családtag sem boldog attól, hogy van gyermek, vagy nincs!<O:p</O:p
3. Ha te jósnőkhöz jársz, akkor csak sajnálni tudlak, de segíteni nem tudok. Olyan nics, hogy valakit, akivel házasságot kötöttél, Isten neked szánta, vagy nem neked szánta! Csak olyan van, hogy az, akivel élsz, hordozza, vagy nem hordozza Isten áldását. De ennek semmi köze a házassághoz! Ennek Hozzám van köze, ha áldás az élete, és Hozzám nincs köze, ha nem fogadja el áldásomat. Szó sincs róla, hogy valaki várna rád! Én várok rád!<O:p</O:p
Megáldalak a JÓZANSÁG LELKÉVEL!"<O:p</O:p

club_1015013_1207660123399.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
10%20kesz.jpg

Kérdező: TANULNI VÁGYOM!

1. A kapott sugallatokat adjam tovább?<O:p</O:p
2. Családomat nem sértve szeretnék kibontakozni.<O:p</O:p
3. Állandó tanulási kényszerem van.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A kapott sugallatokat jó, ha nyilvánosságra hozod, mert csak azokkal a sugallatokkal érdemes tovább foglalkoznod, amelyek elbírják a nyilvánosság kritikáját. Erre is áll e mondatom: Amit fülbesúgva hallotok, mondjátok el a háztetőkről (Máté 10;27)!<O:p</O:p
2. Nem tudsz úgy követni Engem, Jézust, hogy ne sértenéd családodnak azon tagjait, akik nem fogadtak el Engem uruknak, megszabadítójuknak. Bizony, valamiképpen mindenkinek, aki Engem követ, meg kell tapasztalnia valamit abból, amit így fejeztem ki: Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak (János 15;20)!<O:p</O:p
3. Akár az iskolában, akár az életben, mindenképpen az ÉLETNEK kell tanulnod! Az a régi latin közmondás, amely szerint nem az iskolának, hanem az életnek tanultok, ez mindenkor érvényes. Nem az tehát az érdekes, hogy hol, hanem az, hogy kinek, miért!
<O:p</O:pA tanulási kényszert tudnod kell kezelni, és nem szabad leállí&shy;tanod! Aki tanulni akar, az feltétlenül nyitott. De meg kell tanulnod, hogy milyen irányban érdemes nyitottnak lenned. Szánj rá mindennap pár percet, és beszéld meg Velem, Jézusoddal az, hogy amit tanulsz, hogyan tudnád egyre jobban felhasználni arra a szeretni tanításra, amelyre Tőlem megbízatást kaptál.<O:p</O:p
Megáldalak a TISZTÁNLÁTÁS LELKÉVEL!"<O:p</O:p

bab.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
23%20kesz+.jpg

Kérdező: SZERETNÉK JÓ NEVELŐ LENNI.

1. Gyermekeimet nem neveltem jól. <O:p</O:p
2. Szeretném jóvátenni, amit eddig vétettem.<O:p</O:p
3. Mi a helyes életforma?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Ha egyszer befogadtál Engem, Jézust, az életedbe, akkor már nem jelenthet komoly problémát a múltad! Gyermekeid benső világát te nem tudod alakítani. Akkor sem tudtad volna, ha kezdettől fogva szívvel-lélekkel Értem éltél volna. E miatt tehát ne bánkódj! Örülj annak, hogy benned élek! Örülj annak, hogy te végre Rám találtál. Az az öröm és az a béke, amellyel szeretnélek átitatni, egy idő után felkeltik családodban az érdeklődést Irántam. De ez csak akkor lesz lehetséges, ha már nem zavar téged az, hogy ők milyenek, és csak arra lesz gondod, hogy a te szívedben az Én békém gyökeret verjen.<O:p</O:p
2. Én, Jézus, nem jóvátételt kívánok tőled, hanem hűséget! Azzal, hogy elfogadtál Engem, Jézust, uradnak, megszabadítódnak, megszűnt a múltadnak minden olyan lelki sebe, amelyet a múltban magadnak okoztál. Engem, Jézust, nem az érdekel, hogy milyen voltál, hanem az, hogy itt és most az Enyém vagy. Téged se zavarjon az, hogy milyen vagy. Ha az Enyém vagy, akkor Én majd gondosko&shy;dom arról, hogy Nekem tetszővé formáljalak. Ne bánkódj hát a múltadért, hanem örülj a jelenednek és a kettőnk jövőjének!<O:p</O:p
3. A helyes életforma az, amit a reggeli imáidban fel tudok ajánlani neked. Kérd minden reggel az Én áldásomat, kérd őrangyalod segítségét, kérd magadra az ég áldását. Ha így indítod el napjaidat, akkor a legjobb életformát választottad!<O:p</O:p

Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p


11%20kesz+.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
12%20kesz.jpg

Kérdező: RÓZSAFÜZÉRRŐL, GYÓNÁSRÓL, MEDJUGERJERŐL

1. A rózsafüzér imádságról kérdezem a HANG-ot.<O:p</O:p
2. A gyónás sűrűségével kapcsolatban kéredzem a HANG-ot.<O:p</O:p
3. Nálunk nagyon komolyan veszik a Medjugorjei jelenéseket.<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
Kérdéseidre fordított sorrendben válaszolok. Először tehát Medjugorjéről szólok.<O:p</O:p
Égi Édesanyátoknak engedélye van arra, hogy abban a korban, amelyben éltek, amikor annyira pimaszul és gyakorlatilag annyira hatékonynak tűnő módon dogozik ellenetek az ősellenségetek, Mária, földi Édesanyám nektek, akik az Én testvéreim vagytok, erőt, bátorítást nyújtson arra, hogy általatok, veletek és bennetek, meg tudjam valósítani a földön az égi békét!<O:p</O:p

Nem könnyű Édesanyámnak vigyáznia arra, hogy minél kisebb félreértések csússzanak bele a szavaiba. A reinkarnációval kapcsolatban nem ellene beszélt, hanem nem beszélt. Ha mégis azt hallották ki a látnokok Anyám szavaiból, hogy ellene beszél, akkor ez csak azért történhetett, mert a reinkarnációt összekeveritek a lélekvándorlással. Amint annak idején Én, Jézus, nem hangoztathattam, hogy a Megváltó vagyok, mert egészen mást értettetek e szó alatt, mint amit valójában hordoz (ezért tettem akkora hangsúlyt arra, hogy alakítsátok át gondolkodásotokat!), éppen így ma még megtévesztő és erkölcsileg féket föllazító lehet a reinkarnáció általános értelmezése.<O:p</O:p

Mivel ma nagyon gyarló a szembesülés és általános a menekülés önmagatok elől, ezért tesz Anyám akkora hangsúlyt a gyónásra. Szó sincs arról, hogy a szentgyónás, mint szertartás, gyakorisága jobbá tehetne bárkit is! De mint külső kegyelem, nagyon alkalmas arra, hogy a benső kegyelem tudjon utat találni magának bennetek.<O:p</O:p
Azok, akik komolyan, őszintén és gyakran szembesülnek önmagukkal (pl. az esti komoly lelkiismeretvizsgálatban), semmit nem vesztenek azzal, ha ritkán végzik el szentgyónásukat.<O:p</O:p
A rózsafüzér-imádság feltétlenül jó, ha a benne foglalt hittitkok az imádság alatt elmélyülnek bennetek. Mivel ma még aránylag nagyon kevesen vannak olyanok, akiknek rend van a fejükben, ezrét a HANG-könyvekben az Általam ajánlott párbeszédima, - amely alatt gondolatban elkalandozni nem lehet -, csak azoknál ajánlatos, akik legalább ezzel párhuzamosan, a fejükben is igyekeznek rendet teremteni az evangéliumok alapján.<O:p</O:p
A HANG-könyvek azért nem tesznek hangsúlyt a rózsafüzér imádkozására, mert ezek a könyvek csak egy bizonyos lelki, szellemi fejlődés után alkalmasak arra, hogy eligazítást adjanak. Addig, amíg valaki lelkiismeretén kívüli tekintélyre épít, tehát amíg csak másokra hárított felelősséggel tud élni, a HANG-könyvek annak nem jelentenek kincsesbányát. <O:p</O:p
Pontosan úgy vagytok ezekkel a könyvekkel, mint a Bibliával. Akik a Bibliában nem rangsorolnak, mert nincs erre sem antennájuk, sem késztetésük, azok arra szorulnak, hogy mások magyarázzák meg nekik, hogy hogyan kell értelmezniük a Bibliát. <O:p</O:p
Ezek az emberek szinte észre sem veszik, hogy akiknek ilyen értelemben mások magyarázzák a Bibliát, s nem fogadják el, hogy az Én szavaim, tehát az evangéliumaiban foglaltak az irányadók, azok pontosan a Bibliára hivatkozva egymást marják, s forgácsolódnak szét különböző felekezetekre.<O:p</O:p
Én, Jézus, csak belülről, tehát egy természetes fejlődési szint elérése után tudom tovább vezetni azokat, akik Engem, mint ÚT-at vállalnak. Akik ezt a szintet nem érték el, ha jó szándékúak, akkor a tudatlanságuk menti őket.<O:p</O:p
Szeretlek és megáldalak a TISZTÁNLÁTÁS LELKÉVEL!"<O:p</O:p

3%20jav2.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
13%20kesz.jpg

Kérdező: ÖSSZEVISSZASÁG VAN BENNEM.

1. Különböző szellemi irányzatok összezavartak.<O:p</O:p
2. Félek, hogy a negatív gondolatok megvalósulnak.<O:p</O:p
3. Bizonyos kövek, kristályok is félelmet ébresztenek bennem.<O:p</O:p
HANG: "Drága Barátom!
<O:p</O:p1. Amikor valaki előtt különböző ételek vannak, és nem tudni, hogy ezeket az ételeket hogyan kell fogyasztani, akkor bizony gyomorrontás veszélye fenyegeti az étkezőt.<O:p</O:p
A meg megjelenő különböző szellemi irányzatok csak akkor válnak építő étekké, ha Én, Jézus, az evangéliumok alapján megismert földre jött Isten, mint boldogító Isten, működhetem bennetek. Ehhez az szükséges, hogy az, aki boldog akar lenni, fogadjon be Engem, Jézust, életébe (János 14;23)!<O:p</O:p
Nagyon természetes, hogy el kell hinned azt, amit Én tanítottam. Tehát el kell hinned, hogy Én, Jézus, legyőztem a világot (János 16;33), tehát te a Győztes oldalán állsz, és semmi sem fog ártani neked, vagyis semmi nem képes téged Istennek nem tetszővé tenni (Márk 16;18)! Tudnod kell tehát, hogy az Istent szeretőknek minden a javára válik! Te pedig, hidd már el, istenszerető vagy!<O:p</O:p
2. Az nem igaz, hogy a negatív gondolatok bárkinek is árthatnának azokon kívül, akik ilyen gondolatokkal foglalkozna. Tehát mások nem kerülhetnek kellemetlen helyzetbe azért, mert te ostoba gondolatokkal foglalkozol. Sem Én, Jézus, sem az Atyám, sem Kettőnk Lelke nem lennénk SZERETŐ Isten, ha a te gondolataid, vagy más gondolatai miatt bárki is rosszul járhatna. Mindenki csak önmagáért felel! Értsétek meg végre, hogy az igazi szeretet elűzi azokat az ostoba félelmeket, amelyek mérgezni akarják számotokra a jelent.<O:p</O:p
Van őrangyalod! Vannak jó szellemek! Ezek társaságában kellene elindulnod mindennap utadra! De ismétlem! Csak a HITBŐL élők, a Bennem hívők szívében tudok békét teremteni!<O:p</O:p
3. A tárgyaknak nincs erkölcsi erejük! Ha azt hiszed, hogy jó sugárzást árasztanak, akkor így van, ha azt hiszed, hogy rossz sugárzást árasztanak, akkor úgy van. Ha bármit megáldasz, az csak jó sugárzást áraszthat mindaddig, amíg ezt az áldást vissza nem vonod. Ha nem áldottál meg valamit, az csak akkor tud negatíve hatni, ha te ezt hiszed. De csak rád tud így hatni. Butaság hinni abban, hogy az ember alatti világ hordozhat olyan erőket, amelyeket annak Isten nem adott. Aki úgy gondolja, hogy hordozhat, az BABONÁS!<O:p</O:p
Megáldalak, hogy légy józan, és élő hittel hidd: MÉRHETETLENÜL SZERETLEK ÉS BENNED ÉLEK!<O:p</O:p


24%20kesz.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
l_cdc6ba88699e6a3acd91736f2381b3bd.jpg


Kérdező: JÓL SZERETNÉK VALLÁSOS LENNI.




1. Hogyan használjam a gyógyító energiákat?<O:p</O:p
2. Lélekkeresztelt vagyok?<O:p</O:p
3. Rádiófelvétellel eleget teszek a misekötelezettségnek<O:p</O:p
olyankor, amikor nálunk nincs szentmise?
<O:p</O:pHANG: "Kedves Barátom!
<O:p</O:p1. Hitben kell használnod a gyógyító energiákat. A hívőnek minden lehetséges, ami a szeretet körén belül, tehát, ami a lélek fejlődésének érdekében történik. Olyan különbségtételek, amelyeket te tettél leveledben, - reikivel, vagy imával, vagy mindkettővel - nem létezik a gyakorlatban. Hitben kell élned, és hitben kell szeretned azokat, akiknek segíteni akarsz.<O:p</O:p
2. Megtért ember vagy! A Lélekkeresztség olyan istenélmény, amelyben Lelkem különböző adományokkal, karizmákkal látja el a lélekkereszteltet, hogy Istentől kapott feladatát tanúságtevő formában tudja teljesíteni. <O:p</O:p
Te megtért ember lettél! Ebben az állapotodban nagyon fontos, hogy ne a vallásoskodás irányában rögzülj le, hanem a gyakorlati szeretet megvalósítását tartsd a legfontosabbnak. Ennek az iránynak legjellemzőbbjét így fogalmazhatom meg: "Inkább szeressétek ellenségeiteket!"
<O:p</O:p3. Szentmise-hallgatási kötelezettség nincs olyankor, amikor valahol nincs szentmise! Ha szíved azt igényli, hogy rádió, vagy magnó közvetítésével hallgass szentmisét annak érdekében, hogy jobban tudj gyakorlatilag másokat szolgálni, akkor ez, mint külső kegyelem, nagyon jó. De vigyázz! Csak ismételni tudom az előző pontban már mondottakat: Nem a vallásoskodás juttat közelebb téged sem Hozzám, Jézushoz, hanem a szeretet gyakorlása!<O:p</O:p
Amit az általad küldött újságcikk tartalmaz a szentmisével kapcsolatban, az nem felel meg a valóságnak! Halálod óráján nem azt fogják megkérdezni tőled, hogy hányszor, és milyen lélekkel vettél részt a szentmisén, hanem azt, hogy hogyan élted meg Irántam való szeretetből az embertársaid iránti segítő, szolgáló szeretetedet (Máté 25;31-46)!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

l_4b6fc5a254105edca0f455ecedb95656.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
l_6c4a66dbaa4495babd0d8da08c179e24.jpg

Kérdező: SZERETNÉK TISZTÁN LÁTNI.

1. Az adományok közül miben részesültem?<O:p</O:p
2. Ha (olvashatatlan szó) látok, valami után vágyódom?<O:p</O:p
3. Mit tehetek egy rákos betegért?<O:p</O:p
HANG: " Kedves Barátom!<O:p</O:p
Három kérdésed közül az első kettőre neked kell tudnod válaszolni, és nem Nekem, Jézusnak.<O:p</O:p
A harmadik kérdésedre a válaszom a következő.<O:p</O:p
Feltétlenül fontos, hogy imáiddal "ostromold" az eget! A hitből jövő imának óriási ereje van! Nagyon természetes, hogy nem feltétel nélkül teljesül a hitből jövő imátok kérése sem. Az egyértelmű, hogy mindig feltétele kéréseitek meghallgatásának az, hogy javára válik e lelkileg kérésetek teljesülése annak, akinek érdekében Hozzám fordultatok.<O:p</O:p
Azt mindenképpen tudnod kell, hogy a te hited és a beteg hite, ha valóban Istenbe vetett hit, feltétlenül lelki nyugalmat ad a betegnek. Olyan hitből fakadó ima nem létezik, amely ne hozna békét adó gyümölcsöket! Ha valaki minden áron gyógyulni akar testi betegségéből, azzal nem tudok mit kezdeni, mert az illető nem tartja szeme előtt a saját lelki fejlődésének fontosságát. Az ilyen ember csalhatatlanul csak azt kérheti Tőlem, Jézustól, hogy megtérje. A többi kérésének meghallgatása csak ez után következhet!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak a JÓZANSÁG LELKÉVEL!"<O:p</O:p

l_f29eb40d48eb2bb9d8c13ad8beaa65e3.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
sport_apafia.jpg

Kérdező: MIÉRT KELL FELELŐSSÉGET VÁLLALNOM?

1. Kinek kell a lukas háztetőt megcsináltatni?<O:p</O:p
2. Harag van-e a leányomnál?<O:p</O:p
3. Gyűlölet van-e a fiamnál?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Kérdéseidet azért hozom nyilvánosságra, hogy mások tanuljanak belőle.<O:p</O:p
Mindhárom kérdésedben Rám, Jézusra akarod hárítani a felelősséget. Ebbe Én, a te Jézusod, pontosan a te érdeked miatt, soha nem mehetek bele! Érted és veled mindent, de helyetted semmit!<O:p</O:p

Nektek kell eldöntenetek, hogy kinek kell megcsináltatni a háztetőt! Leányodtól és fiadtól kell megkérdezned, hogy van bennük gyűlölet, vagy sem, és nem Tőlem, Jézustól!<O:p</O:p

Drága Gyermekem! Attól, hogy Velem, Jézussal, közvetlen kapcsolatba tudtok lépni, nem lesz kisebb a felelősségetek! Legfeljebb nagyobb lesz a bölcsességetek és az erőtök!<O:p</O:p
Azoknak, akik Velem kapcsolatba kerülnek, ezáltal nem a sorsuk lesz könnyebb, hanem az erejük lesz nagyobb! Ha valóban hiszel Bennem, Jézusban, akkor Általam, Velem és Bennem meg tudod oldani, sőt csak így tudod megoldani azt, hogy a feltett kérdéseidre értelmet és szívet megnyugtató választ tudj kapni lelkiismereteden keresztül!<O:p</O:p
Megáldalak az ÉLŐ HIT LELKÉVEL!"<O:p</O:p

Blume106.gif
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
29%20kesz.jpg

Kérdező: CSALÁDOM JELET LÁTOTT AZ ÉGEN.

Mit jelent az, amit családom látott az égen?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Az említett látomás azt igazolja, hogy nem olyan a világ, nem olyan az élet, amilyennek látjátok, hanem amilyennek látjátok, olyan!<O:p</O:p
Képesek vagytok a legkülönbözőbb formákat, eseményeket, megtestesülni vágyó gondolataitokat, kivetíteni magatokból, ha benső világotok erre késztet benneteket, és ennek tárgyi valóságáról akár meg is esküdtök.<O:p</O:p
Mielőtt még elérkezett volna az a nap, amelyről írtál, Én, Jézus, ebben a HANG-könyvben (2649 kérdésre) előre elmondtam, hogy lesznek olyanok, akik szubjetíve látják majd azt, amit maga az, aki magát jövendőmondónak, gyógyítónak tartja, maga is visszavonta, mondván, hogy elmaradt.<O:p</O:p
Drága Gyermekem! Az ember ilyen! Éppen ezért nagyon fontos lenne, ha sokat és behatóan foglalkoznátok azzal, amit Én, Jézus tanítottam nektek. Mert boldogságotok nem azoktól az eseményektől függ, amit kigondoltok vagy láttok, hanem Tőlem, Jézustól, ha arra fogtok törekedni, hogy élő kapcsolatban maradjatok Velem, aki a boldogságotokhoz vezető ÚT, a boldogságotokat felkínálni akaró IGAZSÁG és a boldogságotokat jelentő ÉLET vagyok.<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

26%20kesz.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
l_d0bb0d2487fdd747d7af6e6194e6d8f7.jpg

Kérdező: NAGY GONDBAN VAGYOK!

1. Epilepsziás gyermekem nekem a MINDEN!<O:p</O:p
2. Egy csaló becsapott bennünket.<O:p</O:p
3. Borzalmas népek vesznek körül bennünket.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Én, Jézus, mindent megtettem értetek. Az életemet is odaadtam azért, hogy megmentselek benneteket a boldogtalanságtól. Számomra a legsúlyosabb gond az, hogy boldogságotokat vagy egymásban, vagy mulandóságban keresitek, pedig ott ezt nem lehet megtalálni.<O:p</O:p
Hidd el, hogy beteg gyermeked sem lehet a betegsége miatt boldogtalan. Kivétel nélkül minden ember csak attól lehet boldogtalan, amiről tehet. És boldog is csak attól lehet, amiről tehet. Ha nem így lenne, akkor mindenért az Isten lenne a felelős!<O:p</O:p
Aki epilepsziás, az általában vallásos is. De ne azért legyetek vallásosak, hogy Isten igazodjon hozzátok, hanem azért, hogy ti igazodjatok az Istenhez. Ennek érdekében sokkal több hála és dicsőítő imát kellene mondanotok. Te is jelenleg csak azt látod, ami kereszt, ami szenvedés, és nem látod, pedig szíveddel, hiteddel láthatnád azokat az adományaimat, amivel eddigi életedben megáldottalak. Lehet valakinek bármennyi pénz a zsebében, ha nem tud róla, akkor olyan, mintha nem is lenne. A te szívedben is ott vagyok, ott van az egész mennyország, de nem látod, nem is láthatod mindaddig, amíg neked a beteg leányod a MINDEN! Csak az lát Engem önmagában, akinek Én, Jézus, vagyok a MINDEN!<O:p</O:p
2. Kétezer éve figyelmeztetlek benneteket, hogy legyetek okosak, mint a kígyó, és óvakodjatok az emberektől. Sajnos, legtöbb ember nem azzal tölti az idejét, hogy Rám figyelve, Tőlem tanuljon meg élni, hanem valami más köti le figyelmeteket, s csak amikor már baj van, akkor jut sok embernek eszébe az, hogy jó lenne, ha Isten oldalán állna, illetve, ha Isten az ő oldalán állni.<O:p</O:p
Meg kell mondanom, hogy Én, Jézus, csak elmondani tudom nektek, hogy hogyan éljetek, de helyettetek nem tudom a ti életeteket élni. Azt viszont meg tudom tenni, hogy ti éljétek az Én életemet. Sőt, csak ennek következtében találjátok meg szívetek békéjét, nyugalmát.<O:p</O:p
Amikor felszólítottalak benneteket, hogy gyertek Hozzám, ha fáradtak vagytok, és Én megenyhítelek titeket, akkor elmondtam azt is, hogy vegyétek magatokra az Én igámat, és tanuljatok Tőlem, mert szelíd és alázatos vagyok, s akkor nyugalmat találtok nálam. De Tőlem, a te Jézusodtól, neked is tanulnod kell szelídséget, alázatot, bizalmat, irgalmat, hűséget, szeretetet, megbocsátást, és mindazt, ami a te szívedben benne kell, hogy legyen, ha Engem valóban beengedtél életedbe.<O:p</O:p
3. A körülötted lévő földi élet pokla olyan tükör, amelyben meg tudod ismerni valódi önmagadat. Nem összetörni kell a tükröt, hanem felhasználni! Mindenki számára minden körülmény tükör! Az igazán megtért, vallásos ember nem az, aki ezt önmagáról mondja, hanem az, akiről ezt a környezete mondja.<O:p</O:p
Az ellentmondás, hogy a boldog Istennek lehetnek boldogtalan gyermekei. Nem! Amint a gazdag szülőknek csak akkor vannak toprongyos gyermekei, ha ezek a gyermekek hátat fordítottak szüleiknek, pontosan így, ha hiszed, ha átéled, hogy benned él a mennyország, akkor nem lehetsz boldogtalan akkor sem, ha valódi pokol van körülötted.<O:p</O:p
Drága Gyermekem! Nagyon szeretnék segíteni neked. De ehhez feltétlenül az kell, hogy ne Engem akarj magadhoz igazítani, hanem magadat Hozzám!<O:p</O:p
Megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

l_9efe3ad3e0b842abb16516c46f2a4db5.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
l_698666386407961bab1076223f5a96ef.jpg


ELŐSZÓ

<O:p</O:p
Drága Jézusom!
<O:p</O:p
Levelemre megkaptam üzeneted, ami éppen akkor jött, amikor nagy szükségem volt a benne üzent bíztatásra.<O:p></O:p>
Édes, Jó Jézusom!<O:p</O:p
Leírni sem tudom, hogy mit éreztem, mikor elolvastam üzenetedet. Csak sírtam, sírtam a szívemre szorított, könnyeimmel áztatott levéllel. Szeretnék egy dalszöveget idézni: "Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni, egyszerűen érezni kell. Egy út van, én abban hiszek, a mindent elsöprő szeretet. A rossz felett győzni fog a JÓ!"<O:p</O:p
Nagyon szépen köszönöm az üzenetedet. ÖRÖKKÉ HÁLÁS VAGYOK NEKED mindenért:<O:p</O:p
hogy megszülettem, hogy élek, hogy SZERETHETEK, hogy segíthetek ahol és akinek tudok, hogy megtapasztalhattam a rosszat, s ebből tanulva, már csak a JÓT akarom tapasztalni, majd a még jobbat.<O:p</O:p
Köszönöm, hogy megmentetted lelkemet, és visszafordítottál Magadhoz, hogy segítesz nekem, hogy felajánlattam magam Neked, hogy elfogadtál engem, hogy most már szívemben béke és nyugalom honol, és tudatosítottad bennem: Istent szeretőknek minden a javukra válik, ha Veled együtt élik mindennapi feladataikat, mindig a mára koncentrálva.<O:p</O:p
Ezt mondom mindenhol, ahol lehetőséget kapok rá. Hála Neked, hogy ahol beszélgetek Rólad, ott már tapasztalatokkal, érvekkel is alá tudom támasztani mondanivalómat.<O:p</O:p
Drága Jézusom!<O:p</O:p
Köszönöm a rám adott áldásodat is. Mindennap kérni szoktam áldásodat rám, és ezt meg is tapasztalom egész nap, bárhol vagyok.<O:p</O:p
Nagyon szépen köszönök mindent! Áldott legyen a Te szent Neved és szent Lelked!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, egy gyermeked a sok közül, aki nagyon örül Neked!<O:p</O:p
P. Erzsébet<O:p</O:p
1185. Bp. Losonc u.<O:p</O:p


l_795b41afcde2f7202457a69cad85f051.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
l_936afc2c54dcc9e52d3c3a5bd1097241.gif

Kérdező: TISZTÁN SZERETNÉK LÁTNI!

1. Hogyan szűrhetők ki a hamis szellemek ügyeskedése?<O:p</O:p
2. Oszlasd el kételyeimet.<O:p</O:p
3. A bűnbocsánat együtt jár a karmikus görcsök oldásával?
<O:p</O:pHANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. Bevezetőként el kell mondanom, hogy az a problémaerdő, amelyen jársz, csak akkor válik átlátszóvá számodra, ha van türelmed megvárni az erdőre virradó hajnalt! Tehát nem a te erőfeszítésed eredménye lesz ez az átlátszóság, hanem a NAP feljötte. Amíg ez meg nem történik, addig állíts be magadnak olyan reggeli imára szánt időt, amelyben csak az előtted álló napra koncentrálva, a reggeli imáidban, a mit és hogyan kérdésekre igyekezz napra koncentráltan válaszolni.<O:p</O:p
Te sok kérdés tettél fel. Mivel eddig már a 27-dik könyvet diktálom médiumomnak, e könyveket azért diktálom, hogy olvassátok. Aki e kérésemet komolyan veszi, annak alig marad kérdezni valója. Az Én, Jézus, szándékom az, hogy e könyvek révén átitatódjatok a jelen kor, jelen problémáival küzdő emberek módjára az Én világosságommal. <O:p</O:p
Én, Jézus, VILÁGOSSÁGUL jöttem e világra. Azt teszem lehetővé számotokra, hogy mindannyian, akik valóban Hozzám, Jézushoz akartok tartozni, a VILÁGOSSÁG gyermekei legyetek.<O:p</O:p
1. Evangéliumaim tanulmányozása nélkül maga a római pápa sem tudja kiszűrni az ártó erők ügyeskedéseit jelen világotok szellemi kaotikus kavalkádjából. Jelenleg országotokban a KIO (Keressétek az Isten Országát) tanulmány és "Merre menjek" hittankönyv adnak legjobban eligazítást e téren. Sem a csalhatatlanság karizmája, sem a szellemek megkülönböztetésének adománya nem tölcsérrel fejetekbe öntött megvilágosodás. Egészséges alázat és megfelelő tanulékonyság nélkül senki nem képes tisztán látni! Ismétel: SENKI!<O:p</O:p
2. Nagyon szívesen eloszlatom kételyeidet, de ehhez feltétlenül szükséges a te hozzájárulásod! Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy veled és általad mindent, de nélküled semmit! Naponta kérd a bölcsesség adományát (Jakab 1;5), akkor Általam, Velem és Bennem minden lényeges kérdésben átlátszóvá fog válni számodra minden probléma.<O:p</O:p

3. A bűnbocsánattal nem jár együtt a karmikus görcsök feloldása. Amikor valaki bocsánatot kér, akkor beismerve vétkeit, fájlalja azt, hogy vétett a SZERETET ellen. Mint a Nap a napsugárban, úgy vagyok Én, Jézus, bennetek, mint Isten a kegyelem által. Ilyen értelemben lehet mondani azt, hogy aki a szeretet ellen vét, az Ellenem vét. Nagyon természetes, hogy Én az irgalmom Istene mindig megbocsátok az Ellenem vétőknek. De ettől az a karmikus görcs, amelyet fel kell oldania a földi életében, tehát az, amiért megszületett a földön, még nem oldódott fel. A karmikus gubancok feloldása egy nagyon komoly életátalakítás vállalásával jár együtt. Afelé kell tehát vennetek az irányt, amit Pál így fogalmazott meg: "Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem!"<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

l_95665c50cfea31358e0e5fbb34e18f5c.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ima_kislany.jpg

Kérdező: VÁROM A TALÁLKOZÁST VELED!

Erőt, bátorságot, békét jelentenek nekem az utolsó vasárnapok.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Az erőd, és békéd Én, Jézus, vagyok! Nagy öröm számomra, hogy az általad említett napokon nagyon át tudod élni a Velem, Jézusoddal való kapcsolatot, de fontosnak tartom, hogy ez ne csak egyes napokra helyeződjék, hanem állandósuljon, mivel Én mindenkor benned élek. Ez az Én életem feltétlenül tartalmazza azt az erőt, bátorságot és békét, amelyek neked rendelkezésedre állnak bármikor.<O:p</O:p
Nekem, a te Jézusodnak sok neve van. Az egyik: ÁLLHATATOSSÁG! Igen. Én vagyok az ÁLLHATATOSSÁG! Bennem mindig megtalálhatod azokat az eszközöket, amelyekre szükséged van boldogságodhoz. Én csak boldogítani tudok! Ezért mondhattam: "Jöjje&shy;tek Hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, és Én megenyhítelek titeket!" Az Én életem bennetek már a földön képes arra, hogy az örök boldogság előízét éreztesse veletek.<O:p</O:p
Drága Gyermekem! Amikor arra kérlek, hogy vegyél nagyon komolyan Engem, akkor ezzel azt is kifejezem, hogy egyetlenem vagy, és végtelenre nyitott benned az a lelki fejlődési irány, amelyet Én fejlesztek benned, és véget nem érően fejlesztek benned!<O:p</O:p
Azzal, hogy az Én békémet adom neked, az Én boldogságomat adom. Ennek teljessége soha ki nem meríthető. Olyan értelemben, mint Én, te Isten soha nem leszel, de pontosan azért, mert benned élek, te az állandó megistenülés egyre boldogítóbb állapotát élheted át Általam, Velem és Bennem, ha általad, veled és benned élhetek érted<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETEÉVEL!"
<O:p</O:p
baby_2.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
pajzs.jpg

Kérdező: BŰN A SZEX?

Mi a paráznaság?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
A hatodik parancs ellen az vétkezik, aki a fajfenntartás ösztönét nem szeretete kimutatására éli meg, hanem úgy, hogy partnerét tárgynak tekintve, semmi felelősséget nem hajlandó vállalni a következményekért. Aki így tesz, az ezt az ösztönét nem vonta be ilyenkor értelmének és akaratának uralma alá. Tehát tudva és akarva mondott le arról, hogy emberhez méltó módon éljen ezzel az ösztönével.<O:p</O:p
Mivel egy ember nem lehet játékszere egy másik embernek, és az önfenntartás ösztöne mellett a fajfenntartás ösztöne az, amely a földi élet felelős vállalását hivatott kifejezni, ezért az Isten az emberi kapcsolatokban nem ismer elválást, csak elhagyást. A Szentlélek mindig azzal marad, akit elhagytak! Nem ő az, aki vétkes olyankor, amikor házastársak, élettársak elválnak. A vétkes az, aki elhagyta a másikat. Olyan nincs, hogy valaki nem felel kapcsolatáért. Az viszont igaz, hogy nem felel senki a másik emberért, csak önmagáért! Önmagáért nagyon felel mindenki!<O:p</O:p
Te azt kérdezed leveledben, hogy mikor mondható egy kapcsolat házassági kapcsolatnak. Akkor, amikor ezt egymásnak nyilvánosan, mások előtt is kijelentitek. Mivel ennek jogi következményei is vannak, ezért kell bizonyos hatóságok előtt megtenni ezt a nyilvános kijelentést. Akik hivatalosan is elváltak egymástól, azok leoldották magukról a hatóság előtt tett házassági nyilatkozatuknak jogi következményeit. De ettől nem lettek elváltak. Az elválás akkor történik meg, amikor bármelyik fél, már lelkileg elhagyja a másikat. Ez pedig akkor történik, amikor bármelyik fél tudomására hozza a másiknak azt, hogy nem fogja segíteni a másikat abban, hogy Hozzám, Jézushoz, közelebb kerüljön az elhagyott. Ennek általában érzékelhető megnyilvánulásai is vannak. Ez nemcsak egyszerű szavakkal történik.<O:p</O:p
Ha ti elváltatok, s ugyanakkor még többször együtt éltek, akkor még nem váltatok el. De ha az, aki elhagyott, már mással kapcsolatot teremtett, s te ezután is még néha vele élsz, bár nincs szándékodban helyre állítani régi kapcsolatotokat, akkor bizony a paráznaság bűnét követed el, mert felelőtlenkedsz! <O:p</O:p
Drága Gyermekem! Mivel meglehetősen olvashatatlan írással írtad leveledet médiumomnak, ezért ő csak ezt az egyetlen kérdést hozta Elém.<O:p</O:p
(Biztos vagyok abban, ha egy ország királyának írnátok levelet, nagyon ügyelnétek arra, hogy minden szó olvasható legyen.)<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

13.JPG
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
harmat.jpg

Kérdező: MINDENRE MÉLTATLAN VAGYOK.

1. Alkalmatlannak érzem magam, hogy használj, Uram!<O:p</O:p
2. Türelmetlen vagyok.<O:p</O:p
3. Ha nem bízom magamban, akkor Benned sem?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Amíg alkalmatlannak érzed magad arra, hogy ÉN, Jézus, megfelelően használni tudjalak, addig lelked mélyén nem hiszel az Én határt nem ismerő erőmben!<O:p</O:p
Az nem baj, ha valaki méltatlannak gondolja magát önmagában. Nem baj, mert az is! De akárhány nullának és éli meg magát valaki, tudnia kell, hogy a nullák előtt Én, Jézus, vagyok az EGYES, sőt a HÁRMAS, sőt a HÁZOMSZOR HÁRMAS!<O:p></O:p>
2. Akiben Én, Jézus, élhetek, az tud várakozni! Aki elvárásokkal van mások iránt, az feltétlenül türelmetlenné válik olyankor, amikor várakozásaiban csalódik. Az ilyen ember saját boldogtalanságának kovácsa! Csak az, aki már csalódott önmagában, csalódott embertársaiban és csalódott az általa elképzelt istenképben, képes arra, hogy helyes módon leváltsa önmagában az elvárásait a várakozni tudással.<O:p</O:p
3. Aki már csalódott önmagában, tehát megtapasztalta, hogy nem olyan jó, nem olyan tökéletes, mint eddig önmagáról ezt gondolta, az nem akkor tesz jót, ha egyáltalán nem törődik magával, hanem akkor, ha a benne lévé JELENLÉTEMRE teszi a hangsúlyt. Ilyen értelemben igaz, hogy aki nem bízik önmagában, az Bennem sem bízik. Aki engedi, hogy éljek benne, az nem önmagán kívül fog keresni Engem. Az át fogja élni, hogy Én, Jézus, az ő partnere vagyok, hogy ő az Én partnerem. Tehát nemcsak az világosodik meg előtte, hogy Nálam nélkül semmit nem tehet, hanem az is, hogy Általam, Velem és Bennem mindenre képes, ami őt, és természetesen másokat is, építi, buzdítja és vigasztalja.<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p

11%2011.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
27%20kesz.jpg

Kérdező: HELYESEN AKAROK LÁTNI.

1. Nem a harmadik szememmel látok, de látok!<O:p</O:p
2. Istentől jön az energiám?<O:p</O:p
3. Volt, amikor nagyon vágyódtam az újjászületés után.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Ma már csak három kérdésre válaszolok, mivel az eddig megjelent 24 kötet több mint tizenötezer kérdésre kapja meg a választ Tőlem.<O:p</O:p
Nagyon természetes, hogy nem szükséges lokalizálnod azt a részedet, amellyel látsz. Fontos, hogy befelé figyelő maradj, és találd meg mindig látásod számra a megfelelő kontrollt, ahogy most is megtaláltad.<O:p</O:p
1. Meg kell mondanom neked, hogy sokkal jobban ki vagytok téve a tévedés veszélyének, semmint gondoljátok! Az Általam veletek együtt választott ALAP az az alázta, mely egyrészt minden gyalázatot vállal a meglátott jóért, másrészt nyitott afelé, hogy jobbal is találkozhat, mint amit most a legjobbnak tételez fel. Ha megfelelő érvekkel alátámasztott jobbal találkozik, akkor nyitott ennek elfogadására. Tehát az, aki nem az igazát akarja mindenáron közkinccsé tenni, hanem azt, amit Miattam, az evangéliumaim alapján alátámasztott érveim hatására elfogadott, az az alázatos. Erre az alázatra tud Lelkem építeni. Meg kell, hogy mondjam, nagyon kevés ilyen lélek van ma a földön. Bizony, szűk a kapu és keskeny az út, amely az ÉLETRE vezet!<O:p</O:p
2. Minden energiának ősforrása az Isten! Minden energia önmagában semleges értékű. Erkölcsi értékét az határozza meg, amire felhasználjátok az energiákat. Gyakran és fölöslegesen nagy hangsúlyt tesztek a forrásra. Azok a hatások, amelyek érnek benneteket, gyökerében, forrásában csak tükör által, homályban mutatkoznak meg előttetek. Azért kell alázatosaknak lennetek, azért kell figyelnetek a gyümölcsökre, azért kell a megfelelő kontroll, tehát az evangéliumaim alapos ismerete, azért kell megfelelő rugalmasság, hogy időben váltani tudjatok, ha a megtévesztő csapdát állít fel nektek.<O:p</O:p
3. Nem elég, ha csak vágy él benned az újjászületés után! Neked meg kell tenned e téren azt, ami a te feladatod! Tehát tudatosan el kell fogadnod Engem, Jézust, uradnak, megszabadítódnak. Ha ez megtörtént, akkor ezt rögzítened kell, ünneppé kell magasztosítanod! Nem lehet ennél nagyobb ünnep számodra a földi életben! A többi az Én dolgom!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"

<O:p</O:p
30%20kesz.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
31%20kesz++.jpg


Kérdező: LÁTÁST ÉS ERŐT KÉREK.

Látást és megerősítést kérek.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Számodra legyen fontos az IDŐ! Ezt az üres tartályt neked kell az Én, Jézusod, szándéka szerint megtöltened. Legyen időd Rám! Aktív és folyamatos időd egyaránt. Aktív időd legyen minden reggel és este. Folyamatos pedig egész életedben. Ez azt jelenti, hogy ne csak Velem kezd és fejezd be napjaidat, hanem Értem éld az meg. Tehát az út és az úti cél egyaránt Én szeretnék lenni életedben. Így számíthatsz arra, hogy ezzel az úttal járó ÉLET, kettőnk élete is egybeolvad.<O:p</O:p
Kimondhatatlanul szeretlek, és megáldalak SZÍVEM KIMERÍTHETETLEN SZERETÉVEL!<O:p</O:p


34%20%20kesz.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
32%20kesz.jpg

Kérdező: A SCIENTOLÓGIÁRÓL

1. A nagy isteni Tervben, mi a szerepe a Scientológiának?<O:p</O:p
2. Megkaphatóak-e azok az ismeretek világunk más régióiban, amelyeket a Scientológia nyújt?<O:p</O:p
3. Mit kell tennem ezek után?<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. Ki kell, hogy ábrándítsalak! A nagy isteni Tervben semmiféle tudománynak nincs fontos szerepe önmagában. A nagy isteni Tervben egyedül és kizárólag csak a gyakorlati, élő hitből fakadó, Általam, Jézus által elmondott és bemutatott SZERETETNEK van fontos szerepe. Mindaz, ami ezt segíti elő, mint eszköz, ettől a CÉLTÓL kapja értékét. Ha nagyon segíti, akkor nagyon értékes, ha kicsit segíti, akkor kicsit értékes, ha sehogy sem segíti, akkor egyáltalán nem értékes.<O:p</O:p
Az eddig elmondottak azt jelentik, hogy aki a scietológiából jó eszközt tud faragni magának ahhoz, hogy úgy tudjon szeretni, amint Én, Jézus, tanítottam és bemutattam, vagyis úgy, hogy másokat is tanítani tudjon a szeretetre, annak értékes ez a tudományág is, aki nem ennek a célnak elérésére használja, annak csupán pótcselekvés, tehát haszontalan időtöltés.<O:p</O:p
2. Ha más régiók alatt más dimenziókat értesz, akkor tudnod kell, hogy más dimenziókban sincs lényegileg más legfontosabb, mint a földi életben. A különbség csupán annyi, hogy más régiókban tisztultabb a LÁTÁS, és ennek következtében növekszik az öröm, vagy a fájdalom, attól függően, hogy közeledtetek, vagy távolodtatok a földön a lényegtől.<O:p</O:p
3. A fentiekből könnyen kiolvashatod, hogy mi a teendőd a földön! Szeretetben kell növekedned. Abban a szeretetben, amelyet Én, Jézus, éltem elétek! Nem győzöm hangoztatni és ismételni: soha senkinek nem szabad ártani, mindig, mindenkinek meg kell bocsátani, és segíteni kell ott, ahol erre lehetőségetek van. Ezt, mint utat, mint törekvési irányt kell kivétel nélkül minden szellemi lénynek felvállalnia. Aki ezt nem teszi, az objektíve a kárhozat útját járja. Szubjektíve csak akkor, ha nem tudatlanságból teszi ezt.
<O:p</O:pNagyon szeretlek és megáldalak a TISZTÁNLÁTÁS LELKÉVEL!"<O:p</O:p

33%20kesz+.jpg
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére