Szuhanics Albert versei

Az én babám patikus

Az én babám patikus,
ellenfele bacilus,
mindenre van gyógyszere.

Ismeri a receptet,
orvosságot keverget,
van sok bevált módszere.

Kiváltom a receptet,
az van rajta, szeretlek,
csókoljál meg ezerszer!

Piros szív a pecsétem,
ha őt látom, remélem
nem forr tán a vérem fel.

Mert a szívem úgy dobog,
máris ha rá gondolok,
félek, kiugrik egyszer.

Rám mosolyog boldogan,
- nincsen ugye, megmondtam -,
szerelemnél jobb vegyszer?

Az én babám patikus,
ellenfele a vírus,
s meggyógyít ha szívem fáj.

Tiszta mint a patika
az ő bájos mosolya,
s ezer csábos csókja vár.

Debrecen, 2015. április 19.

Ezer év nem elég kézen fogva

Aranyeső nyílik áprilisban,
hajnali homályban napsugár költ.
Zsenge füzek ága halovány-zöld,
kikelet lábnyoma újra itt van.

A virágos rét már fényre éled,
tavasz tűzvarázsa bennünk bujkál.
Szerelmet szül, ami mireánk vár,
megláttalak, s rabod vagyok végleg!

Szép szemednek lettem én bolondja,
ezer év nem elég kézen fogva!
Tavasz súgja, enyém a te szíved.

Így történt hogy egymásé is lettünk,
nézd egy gólya kering már fölöttünk!
S egy édes babával hozzánk siet?

Debrecen, 2015. április 6.

Izabella és a tavasz

Süt a nap és fúj a szél,
Izabella útra kél.
Olyan hűvös még e hely,
meg ne fázz, szép Izabell`!

Tavaszt hordoz illatod,
s ha én hozzád bújhatok,
nem remegek már tovább,
kivirulok, mint a fák.

Nézd a rétet, Izabell`,
mennyi friss virágkehely!
Tavasz-fohász már imánk,
száz tulipán vár miránk.

Haloványzöld fűz alatt
átölelem derekad.
Oly sudár vagy, mint a fák,
nem várhatok már tovább!

Adj egy csókot, Izabell`,
s nem cserélnék senkivel!
Nálunk nem lesz boldogabb
a tavaszi ég alatt...

Debrecen, 2015. március 17.

Tengerre szállt ő

Fehér virágok,
fekete fátyol...,
egyetlen képem
arról a lányról...

Fekete kesztyű
fehér kacsókon,
azon a fotón
ott ég a csókom...

Tengerre szállt ő,
a napok telnek,
nagy hajó hozza,
őt..., s a szerelmet...

Futnak a habok,
földre lép újra,
tíz kecses ujját
hajamba túrja...

Könnyes szemével
szemembe néz ő,
sóhaja forró
vággyal igéző...

Csillog a szeme,
könnyű a lépte,
s én kéz a kézben
sétálok véle...

Ruhája fűzöld,
tűzvörös ajka,
s mosolyban úszik
rózsaszín arca.

Debrecen, 214. 05. 30.

A mi házunk teteje

A mi házunk teteje
csillagporral van tele.
Szél tatarozza,
nap aranyozza,
nyári eső mind lemossa.

A szomszédos kertvégen
két rózsaszál nyílt nékem.
Az egyik Sári,
a másik Klári,
jaj, nem tudok választani!

Olyan nagy a bánatom,
kimondani nem tudom,
Az egyik angyal,
a másik kancsal,
mind a kettő megvigasztal.

A mi házunk eresze
zöld mohával van tele.
Szél tatarozza,
nap aranyozza,
öreg varjú lerugdossa...

Debrecen, 2015. 05. 29.

Még itt van a május

Még itt van a május,
illatos a teste,
ruhája áttetsző,
virág van ráfestve.

Orgona és akác,
bazsarózsa rajta,
s mint a piros pipacs,
oly tüzes az ajka.

Mikor friss záporként
május könnye pereg,
mindent megújító
boldogság könnye ez.

Szivárványt ragyogtat
fölöttünk az égen,
eme égi kapun
búcsút int majd szépen.

Könnyű lépte nyomán
a pitypangos mező
féltékennyé válik,
mint egy bús szerető.

Sejti, hogy tovább áll,
elhagyja a rétet,
mikor júniusban
a nap forrón éget.

De addig velünk lesz,
ránk kacsint kék szeme,
s habos felhők szárnyán
elutaznánk vele.

Debrecen, 2015. 05. 24.

Szesztestvérek

Ez a Zsuzsi rendes lány,
előbb iszik, aztán hány,
a pálinkát rókázza,
likőrt fogyaszt utána.

Pali nem tart szünetet,
lenyeli az üveget,
bánja ezt a nagy vétket,
hogy vált vissza betétet?

Szeretem a híg löttyöt,
ezért iszom nagy fröccsöt,
teszek bele sok szódát,
s lepisilem a lócát.

Jaj de jó a csapolt ser,
Nagy Pistának csak az kell
lekísérni a vodkát,
úgy dalolja a nótát.

Ő az én szesztestvérem,
mindjárt haza kísérem,
megkérem az anyósát,
tegye le a sodrófát!

Agyon úgy sem verheti,
nincs is agya ő neki,
inkább tegyen fel kávét,
biz' az hasznunkra válnék!

Gyertek igyunk feketét,
vidítsuk Pisti nejét,
mert ő ilyet nem tehet,
itatja az egeret!

Inkább minket itasson
ez a takaros asszony,
ki behűtve nekünk tölt
néhány üveg finom sört!

Debrecen, 2015. 05. 17.

Advent első vasárnapja

Ez a hónap mindent elveszt,
dérben reszketnek a kertek,
a fák lombját földre dobja,
jeges szelek vén bolondja.

Eltékozol minden szépet,
amit ápolt a természet,
az ősz csodás színvilágát,
sárgát, rőtet, rozsdabarnát.

Opálosan szürke az ég,
pedig kék volt, gyönyörű kék,
nézi búsan vén November,
hogy mennyi a fázós ember.

Elherdálná a reményt is,
de mi bízunk benned mégis,
aki eleitől fogva
üdvösségünk földre hozza!

Egy kisdedre vár a világ,
aki majdan mindent kivált
a sötétség zálogából,
távol van még, nagyon távol.

De az idő bármily kemény,
velünk él egy halvány remény,
s az adventi gyertya lángja
fellobban az Úr napjára.

Az elsőnek gyönge fénye,
magot vet a sötétségbe,
jövendölt egy fényes fácska,
prófétája négy gyertyácska.

Megszületik majd egy kisded,
számunkra ő a legszentebb,
a leghosszabb, téli éjen,
az Úr áldott idejében.

Debrecen, 2015. 11. 27.

Túl az Óperencián

Megállott a zsebóra,
elkésik az apóka,
a homlokát ráncolja:
"Jaj, hiszen ma táncóra!"

Felemeli az állát,
igazítja szakállát,
bekacsint a tükörbe,
manikűrözve körme.

Az apóka oly boldog,
futva megy a szabóhoz,
hogy az öreg táncterem
középpontja ő legyen!

Don Juan a parkettán,
várja harminc öreglány,
mindegyikhez türelmes,
de csak egybe szerelmes!

Boldogok a vén hölgyek,
az apóval flörtölnek,
felélednek az álmok,
ő oktatja a táncot.

Van egy bájos nénike,
szívesen jár még ide,
minden lépést rég ismer,
keringőt jár és twisztel.

Ő a bácsi nagy álma,
már tűkön ült, úgy várja,
s táncolnak, mint ifjú pár,
túl az Óperencián!

Debrecen, 2015. 07. 24.

A kutya és a ventilátor

Berobbant a kánikula,
nagyon liheg minden kutya,
híre sincs a hidegnek.
lóg a nyelvük, s pihegnek.

Nagyon forró a kövezet,
kinn a téren, s oda vezet,
ha elvinném, én, buta,
felfordulna a kutya.

Itt van már a kutya meleg,
fejem töröm, mit tehetek,
ne szenvedjen az ebem,
s hogy némi nyugta legyen?

Ventilátort hozok neki,
a légmozgást úgy szereti,
hogy látom már előre,
nem lesz gondom felőle!

A propeller vígan forog,
hűsebb a lég, s máris mozog,
előtte az eb hever,
frissül állat, s az ember...

Berobbant a kánikula,
már nem szenved a jó kutya,
vaúúú-vaúú, nem vitás,
mindenre van megoldás!

Debrecen, 2016. 06. 25.

Ne sirasd a nyarat!

Ne sirasd a nyarat elefántkönnyekkel,
amit a szomjazó, felhevült föld nyel el!
Bár innen rövidül a nappalok hossza,
elejét és végét az éj ujja fosztja...

Ne sirass dús kalászt, hisz aratás sincs még,
lesz az új kenyérből asztalunkra elég!
Magasan jár a nap, sokáig mosolyog,
s friss zivatart hoznak szép felhőgomolyok.

Ne sirass még nyarat, ciripel a tücsök!
Kazlak hűvösében én melléd csücsülök,
vérző pipacsmezőn, a derekad fogom,
égő ajkaidat ezerszer csókolom.

Ne sirasd a nyarat, életünk nyara vár!
Bár rövidebb napok várnak ránk, ugye már?
Míg ifjú a szívünk, távol az ősz köde,
örök szerelmünkhöz időknek nincs köze!

Debrecen, 2016. 06. 23.

Szent Iván és nyárközép

Az élet szép,
ha nyárközép
ma Szent Ivánnal érkezik,
világosság,
és boldogság
a vágy tüzét felvértezik.

Sok gyógynövény
ekkor beér,
hűs patakoknak partjain,
kigyűlt a méz,
ha csókot kérsz
hű mátkád édes ajkain.

Te ma ne félj,
rövid az éj,
világosság nyitott kaput,
tüzek gyúlnak,
vágyak dúlnak,
s az is éber, aki aludt.

Tündért láthatsz,
fényben járhatsz,
bajt elűző tüzet ugrasz,
a sötétség
kósza népség
mit a bűbáj ma eloszlat.

A kutakban
forrásokban
kristálytiszta vizet találsz,
ígéretként
látsz arany fényt
a kalászon, s bő aratást.

A szerelem
a kegyelem
ünnepe ez, érett nőké,
s dús a vetés,
nem tévedés
az eleven ünneplőké.

Bűbáj száll rád,
piros orcád
éji tüzek mágiája,
a szívedben
vad szerelem
varázslatos táncát járja.

Debrecen, 2016. 06. 21.

Talán a sorsunk rettegés

Valami titkos sejtelem,
folydogál rejtett helyeken,
úgy, mint egy ősi, nagy folyam,
de, mint egy rejtekút, olyan...

Valami égi, nagy király,
a mennyből permetet szitál,
fejünkre szállva beavat,
titkokba pillanat alatt...

Romok közt néma szellemek,
arról egy táncot lejtenek,
mi van a túlsó oldalon,
mert ami itt van, borzalom.

Valami mindig rejtve van,
keresők vannak oly sokan,
de ki talál is, oly kevés,
talán a sorsunk rettegés?

Debrecen, 2016. 06. 14.

Mit hozott november?

Mit hozott november,
zsákjában mit cipelt?
Bús léptei nyomán
tücsök nem ciripelt.

Pillangó sem szállott
roskatag vállára,
nem vigyáz békadal
éjszaka álmára.

Hozott szürke ködöt,
zúzmarát, hódarát,
napraforgó kórót,
mi nyár után kiált.

Rövid nappalokat,
elnyúló éjeket,
hozott borult eget,
hunyt csillagfényeket.

Kukoricaszárat,
mit hideg szép cibál,
lombját vesztett ágat,
amire dér szitál.

Vacogtató szelet,
deres hajnalokat,
meghívót a télnek,
didergős napokat.

Mienk ez a hónap,
ahogyan a többi,
eme harminc napból
nem lehet megszökni.

Ez van, ezt szeressük,
mint virágot lepkék,
fogadjuk illőképp!
Mi mást is tehetnénk?

Debrecen, 2016. 11. 10.

Sztárok és ismeretlenek

Elválnak a celebek?
Hát ez vajon hogy lehet?
Igaz, hogy ez nem hír ma,
ha az újság azt írja,
szétköltöztek végtére,
nincs esély a békére!

Szenzáció az lenne,
hogyha külön nem menne
az a sok sztár, ismert név,
szeretetben élne még!
Boldogságban, jólétben,
jóban, bajban békében.

Oly gyakran hajbakapnak,
új családot akarnak,
vegyesek a gyerekek,
itt ott vannak keveset,
vagy anyánál, apánál,
ki-ki itt-ott nyaral már.

Pletykákra okot adnak,
nem jó példát mutatnak,
mégis boldog a bulvár,
a sok hírrel ő jól jár.
A nagy többség nem ilyen,
együtt élnek szelíden.

Nem csinálnak nagy vihart,
a családjuk összetart,
lehet bizony szegények,
de ők mégis szerények.
Sírig tartó szerelem,
figyelem és türelem,
megbecsülés, szeretet,
mégis ismeretlenek...

Debrecen, 2016. 08. 01.

Lennék szél

Lennék a szél,
szikkadt mezőkön
rohannék bőszen,
nyárban és őszben...

Mígnem rád találnék,
s kőszoborrá válnék,
majd ott az út szélén
lennék szelíd szél én.

Simítanám orcád,
s azt a formás formád,
olykor viccelnék,
szoknyát emelnék...

Lennék a szél,
aki beszél
füledbe édesen,
dalt dúdol mézesen.

Maradnék veled még,
utánad is mennék,
mi mást is tehetnék?
Én ilyen szél lennék...

Lennék szél,
mely bárhol megél,
hazája végtelen,
s nem mennék mégse', nem!

Ki csak akkor szabad
ha melletted marad,
én nálad lakoznék,
s friss levegőt hoznék...

Debrecen, 2016. 10. 18.

A Mikulás hazatér

Este van, este van,
ballag a Mikulás,
álmosan cipeli
kiürült puttonyát...

Rudolf is bóbiskol,
rénszarvasa fáradt,
szeretné már látni
a lappföldi tájat.

Elindul a szánkó,
csilingel az éjben,
őzikék bámulják
tisztás közelében.

A Mikulás boldog,
bár üres a zsákja,
szíve boldogsággal,
csordultig telt nála.

A sok gyermekmosoly
az ő kincsestára,
többet ér mint a föld
aranya, gyémántja.

Örömkönnyek között
végre hazatérve,
máris készülődik
a jövendő évre...

Debrecen, 2016. 12. 06.

Mindjárt itt a Mikulásom

Hét meg hat az tizenhárom,
mindjárt itt a Mikulásom,
írtam neki húsz levelet,
kértem tőle szeretetet!

Megkérdezte egykettőre,
hogy tegye be a cipőmbe?
Kétszer kettő néha három,
legyen ő az én barátom!

Egyszerű lesz ez a dolog,
ha felhúzom, rágondolok!
Ha barátom a Mikulás,
a Mikulásnap oly csodás!

De hozhat még ajándékot,
egy kilónyi szaloncukrot,
mogyoróból két csomaggal
három könyvet, színes lappal.

Négy matchboxot, öt jégkrémet,
habos tortát, édességet,
hat legót és okos telót,
szupermenes ágytakarót.

Hetedikén búcsúzik ő,
zsebkendőjét húzza elő,
könnyes szemmel integetve,
szánja száll a végtelenbe.

Amikor majd hazatérve,
zsákját kipakolja végre,
nem lesz üres most az egyszer,
tele lesz majd szeretettel!

Debrecen, 2016. 12. 05.

Állati történetek

Szarka Mari gyűrűt lopott,
de az ujján az elkopott.
Húzd le, s tedd a tetőre fel,
Szarka Mari hadd lopja el!

Kutya Kázmér a kocsmában
fröccsöt iszik egyfolytában.
Nem szégyelled magad, Kázmér?
Néha egy kis sör is rád fér!

Pulyka Panna irigy nagyon,
Páva Piri áll a napon,
ő alapból szépség-típus,
nem kell neki kozmetikus!

Cica Ica jól hízeleg,
szereti a jó ízeket,
a kedvence a szalámi,
frissen fogja megzabálni!

Zebra Zoltán Budapesten
örömét leli a kreszben,
éjjel-nappal zebrát lesve
tudja, ő van odafestve.

Paci Pali új patkója
felkaptatott a korzóra,
kopog szépen víg ütemre,
dallamot csen a fülembe.

Galamb Gizi szenvedéllyel
jóllakott egy kifli véggel.
Nézd, az ágon könnyít magán,
s eltalálja fejed talán?

Debrecen, 2015. május 1.

Éljen május elseje!

Éljen május elseje,
örvendj lelkünk rejteke!
Vonósnégyest, operát
enged kérni kinn a stáb.

Felvonulók kérhetnek,
néhány drámarészletet,
Könnyű-műfaj módjával,
Markos-Nádas mókával.

Dalra vágytunk, könnyedre?
Tévé-stáb nem örvende,
Illés, avagy Aradszky
áriáért maradt ki?

Nem túl nagy nyűg vonulni,
a bili sem borult ki,
csak ha szakadt az eső,
az bizony nem volt nyerő!

Araszoltunk csak egyre,
a hidegtől remegve,
mikor szél fújt, eső vert,
vonultatták az embert!

Régi május elsejék,
ugye mennyi szép emlék?
Ifjú szívünk dobogott,
zászlónk büszkén lobogott.

Kis bácsi, s Kis nénike,
Peti volt még, s Évike,
Ifjak voltunk, s álmodók,
egykori felvonulók...

Debrecen, 2017. 05. 01.