Kinyitotta az ajtót és elindult, de két feltűnő méretű halom megállította. Felnézett, majd hátratántorodott és leült a székére. A többiek, az őrnagy kivételével, leesett állal bámultak.
– Talán felállnának, ha egy hölgy belép a szobába.
– Lehet, hogy nem tűnt fel, apafej, de én úgy állok itt, mint a cövek.
Calvin és Sternkern bólogattak.
– Maguk ülve is tudnak állni? – csodálkozott az őrnagy.
Lesújtó pillantást vetettek rá.
Az ajtóban szűk mércével mérve is a világ legjobb nője állt, legalább százas mellbőséggel és fele akkora csípőbőséggel, háromnegyed akkora derékbőséggel és olyan lábakkal, hogy a Nemzeti Bank elfogadta volna kamatlábnak. Vállára omló fekete haja, mély barna szeme és érzékien piros ajkai egy több évszázados kőszobrot is lecsaltak volna egy cviki puszira.
– Teresa Ramas vagyok. I. Diota őrnagyot keresem.
– Az I után egy kis szünetet kell tartani.
– Szünetet? Kifulladásig – lihegte Calvin.
– Milyen világias lett, atyám – jegyezte meg Bandi.
– Ramas? – kérdezte az őrnagy.
– Most rögtön – nyögte Coe.
– Foglaljon helyet, kisasszony. Nos, hölgyeim és uraim, akkor ismertetném miért is vannak itt.
– Ez ezek után nem kérdés – mondta kiguvadó szemekkel Sternkern.
A többiek bólintottak.