Hírek Zelenszkij felszólította az európai állampolgárokat, utazzanak Ukrajnába, és harcoljanak az oroszok ellen

Volodimir Zelenszkij elnök pénteken arra szólította az európai országok állampolgárait, hogy utazzanak Ukrajnába, és segítsenek visszaverni az orosz támadást – adta hírül az rbc.ua hírportál az elnök sajtótájékoztatójára.

A tudósítás szerint az államfő azt mondta: „ha önöknek Európában vannak harci tapasztalataik, és nem akarják tétlenül nézni a politikusaik határozatlanságát, utazzanak az országunkba, és velünk együtt védjék Európát, mert erre most nagy szükség van.”


Mint Zelenszkij az európaiakat emlékeztette: „önöket már zsarolták a gázzal. Önöket már alázták. Önöket meg akarják osztani, ahogy ma ezt Ukrajnával teszik. Védjék magukat. Ahogy mi védjük magunkat.”


1645965791339.png
 
"A Demokratikus Koalíció szerint a „Putyin-párti” magyar kormány csak kullog az európai szövetségesek Oroszország elleni szankciói után, vannak azonban olyan lépések, amelyek nem maradhatnak el Budapesten sem.

– teszi hozzá Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a vasárnapi közleményében.

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy tiltsa ki az orosz repülőgépeket a magyar légtérből az Ukrajnát ért orosz agresszió miatt."

Ez azert lehet érdekes, mert Von der Leyden asszony már beterjesztette a javaslatot, ami az EU légterébol kitltaná az összes orosz gépet.
Magyarorszag nem tagja az EU-nak?
Magyarország is megtehette volna, ahogyan megtették sokan, bár szintén Eu-tagok (mandiner-cikk).
1646903090921.png

A DK követelés is erre reagált, s akkor, február végén.
 
Akit ölni tanitunk annak eltorzitjuk a lelkét!
el mellettem elit kikepzett katona kuldetesei nem esti mesekbe illik
a lelke rendben van semmifele torzulast nem latok rajta
kulonbseget tud tenni a civil elet es a kotelessege kozt
addig mig ezt kulon tudja valasztani es sohasem keveri ossze
addig tokeletes harmoniaban van onmagaval
 
el mellettem elit kikepzett katona kuldetesei nem esti mesekbe illik
a lelke rendben van semmifele torzulast nem latok rajta
kulonbseget tud tenni a civil elet es a kotelessege kozt
addig mig ezt kulon tudja valasztani es sohasem keveri ossze
addig tokeletes harmoniaban van onmagaval
A másik elit katonabol viszont Rambo lett!(sajna nem csak Morell regényében)

Van egy Eyvind Johnson nevu Nobel dijas iro.
Ő irt egy regényt Odüsszeusz hazater cimmelEbbol egy idezet: " a férfiak elmennek a haboruba, és nem jonnek vissza! Mert azok akik visszajonnek már azok sem azok akik elmentek..."
 
Borzasztó ez az orosz gyűlölet. Bárki aki orosz az a sátán képviselője.
Ezzel lehet hogy még azokat is egységbe kovácsolják akik eddig nem nagyon voltak Putyin támogatói.
Sportolók akik nem tudják hogy mi a baj az Ő sikereikkel.
 
Borzasztó ez az orosz gyűlölet. Bárki aki orosz az a sátán képviselője.
Ezzel lehet hogy még azokat is egységbe kovácsolják akik eddig nem nagyon voltak Putyin támogatói.
Sportolók akik nem tudják hogy mi a baj az Ő sikereikkel.
Az eros nyomas ket dolgot eredmenyezhet!
Vagy azt mondjak, ezert Putyin a hibas és távoznia kell, vagy osszenyomja oket egy tombbe, és még nehezebb lesz.
Nem lehet tudni mi jön.

De azert akr igy akar ugy ez a definicio szerintem helyes:
a rasszizmus, az etnicizmus és a lingvicizmus közös definíciója: „A ’faj’, etnicitás/kultúra vagy a nyelv alapján meghatározott csoportok között, a hatalom és az (anyagi és egyéb) források egyenlőtlen elosztásának legitimálására, megvalósítására és reprodukálására felhasználható ideológiák, struktúrák és gyakorlat”. A nyelvi diszkrimináció és az ezt támogató gondolkodásmód, a lingvicizmus tehát nem „hajaz a fajelméletre”, hanem azonos vele – csak más felületen nyilvánul meg.

A leghatarozottabban el kell itelni ukrajnanak - egy fuggetlen államnak - a lerohanasat!
De ha ez egyesek számára az orosz nép, az orosz kultura elleni fellépést jelent, az ugyan ugy elitelendő!
 
Nem kell ennyire a mélyére nézni a dolognak általában az egyszerű megközelítés a célravezető.
Van két ország az egyik üldözi lehetetlenné akarja tenni a területén élő más nemzetiségieket akik erre fegyverkeznek és kapnak támogatást a szomszédból.
Erre az anyaország megtámadja őket és segítséget kér a távoli szomszédoktól. Azok meg ellátják rengeteg modern fegyverrel. Ahelyett hogy a vitás szomszédtól kérnének abból a hosszú asztalból egy darabot....
 
A hoaxokat elemzo oldal ezt irja rola:
NEM KAPCSOLÓDÓ Ukrajnához és jelenlegi állapotához (2022). TÉNY: a megosztott videó eredetileg az OE24 jelentéséből készült, az ausztriai klímapolitika elleni tiltakozó tevékenységről Bécsben (Ausztriában), MANIPULÁLT úgy, hogy az alján átfedte az eredeti szöveget, és a hangot az NBC News videójának hanganyagával helyettesítette.

 
Utoljára módosítva:
A hoaxokat elemzo oldal ezt irja rola:
NEM KAPCSOLÓDÓ Ukrajnához és jelenlegi állapotához (2022). TÉNY: a megosztott videó eredetileg az OE24 jelentéséből készült, az ausztriai klímapolitika elleni tiltakozó tevékenységről Bécsben (Ausztriában), MANIPULÁLT úgy, hogy az alján átfedte az eredeti szöveget, és a hangot az NBC News videójának hanganyagával helyettesítette.

Az orosznak se fake news, se mekböri, se 2,30-as benzin, biztos hogy ő van büntiben és nem mi?
 
Tudjuk nem mai elvetel de ez is egy allaspont egy tortenesztol.
Azoknak akik probaljak kicsit tiszta fejjel elemezni az esemenyeket ma is hasonlo a velemenyuk!

Emberek halalat nem indolhatja semmi!
Azt hogy életek munkajat romboljuk le szintenb nem indokolhatja semmi!
Egy háboru meginditasa olyan dolog, amit nem lehet megmagyarazni.

Ami viszont lényeges lehet a jövő szempontjabol, az az, hogy megertsuk mi vezetett ide.
Elemezzuk azt, hogy mit nem szabad tenni ahhoz, hogy ilyen megegyszer elofordulhasson!

Ahogy a mondas is tartja: a tortenelem ismerete megkimelhet minket attol, hogy ujra elkovessuk ugyan azokat a hibakat!

A moralizalasnak, a krokidlkonnyeket hullatasnak igy és most már nem érzem semmi hasznat!
Egy elég álszent magatartás.
Rá kell jhönnunk arra, mi vezetett ide, és vigyazni arra hogy ne ismetlodhessen.
De még ezzel is szkeptikus vagyok, ha latom mi torteni ma a vilagban.
A rasszizmus, egy masik nemzet eliteleset csak azert mert valaki ahhoz tartozik, egyszer mar megbélyegeztuk!
Elvetettuk!
Most meg ideologiat gyartunk arra hogy ez miért is helyes !

Soha tobbe olyan utat, ami ehhez vezet!
A háboru, a rasszizmus, a másik ember eliteles ok nelkul, csak mert orosz, vagy ukran, vagy magyar, vagy zsidó egy rfettenetesen buta és nagyon nagyon veszelyes álláspont!
 
Borzasztó ez az orosz gyűlölet. Bárki aki orosz az a sátán képviselője.
Ezzel lehet hogy még azokat is egységbe kovácsolják akik eddig nem nagyon voltak Putyin támogatói.
Sportolók akik nem tudják hogy mi a baj az Ő sikereikkel.
Ez nem oroszgyűlölet.
Mindenki mindenhol (normális hírportálokra és politikusokra gondolok, nem szélsőjobbos agyamentekre) hangsúlyozza, hogy ez NEM az orosz nép harca, hanem azé a vezetésé, ami az országukat irányítja.

A szankciók nem az orosz nép ellen szólnak, hanem Oroszország ellen.

Mondhatod, hogy mit számít az embereknek, ha őket sújtja legjobban.
Erre Putyinnak kellett volna előbb gondolnia, ugyanis ő a főfelelőse annak, mi lesz Oroszországgal.

Jelenleg.
Még.
Remélem, már nem sokáig!
 
Putyin hogy mer egy független országról bármit eldönteni?

Ha holnap nem tetszik, mi történik nálunk, ide is bevonul?

Mi akadályozza meg?
Nem ugyanaz Ukrajna és Magyarország sem területi nagysága,sem távolsága Oroszországtól, sem stratégiai fontossága
Egyébként eldönti igen.
Mint ahogy eldönti a saját érdekei szerint Ő is:

Trump felhatalmazta a CIA-t arra, hogy titkos műveleteket hajtson végre Venezuelában
(Csináltak már háborús megszállást is odaát, azon a félteken az erő jogán)

Egyre fokozódik a feszültség Washington és a venezuelai főváros, Caracas között, szerdán két amerikai B–52-es bombázót észleltek az ország közelében. A bombázók a Flight Radar oldalán is követhetőek voltak, rövid időre aztán eltűntek a civil radarok alól, de később újra megjelentek, és dél felé folytatták útjukat. A gépek két venezuelai katonai infrastruktúrával is rendelkező sziget közelében repültek.
1760687062492.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,785
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére