Ede - a kényes macskafi
Nagyanyám portáján, már hosszú évek óta,
Él egy tarka macska, Cecília.
Vén, öreg jószág, akár az országút,
de, a portán egér nincs, az már aztán biztos.
Cecília, az egér nemzetségben,
közel s távol nagy aprítást végez.
Halódó zsákmányát katonás rendben,
nagyikám ajtaja elé rakosgatja le.
Egy nyári reggelen, mi történhetett?
Cecília, nem zsákmányolt egy árva egeret sem!
Fáradt, bágyadt testtel, epekedő szemmel,
Miákolva kért egy tányér langyos tejet.
- Nagyi! Nagyi! Ez a macska beteg!
- Aggódva rohantam nagyanyám elébe;
Kinek szemében huncut mosoly villant,
játékosan megkócolta szőke loboncomat.
- Nem beteg az kincsem!
Csupán csak fáradt.
Ha felmászol a padra,
az okát is látod!
Bennem a kíváncsiság
sok-sok lyukat fúrt,
s hogy ne legyek szita,
már is megindultam bóklászni a padra.
Kerestem, kutattam, aztán hallgatóztam;
halk kaparás, s nyomban ráakadtam:
egy ócska dobozban, elrejtve, eldugva,
alomnyi, aprócska, újszülött vak macska.
Két fekete, egy cirmos, egy tarka.
Oly aprók, oly gyengék,
mind egy parány csoda!
Életért küzdenek, s talán hiába...
Néhány nap múlva
szőrnyű sivalkodás!
Oka? Kamillával mosogattam
Eduska csepp arcát!
Mert, hogy szavam ne felejtsem,
hosszú viták után,
ó mily nagy boldogság, enyém lett
egy kis fekete jószág.
Ede, mert ez a tisztességes neve,
azóta gyönyörű kandúrrá cseperedett!
Teste, mint a párduc, szőre, mint a bársony,
sok mindent csinál, csak egeret nem fog!