Valójában azt látom, hogy sok ember igyekszik kivetíteni a másikra a hibáit, az meg tükröt tart elé. Sajnos minél mélyebbre nyomja magában az illető a problémáit, annál erősebben akarnak majd a felszínre törni az árnyékból. Ezáltal, amíg meg nem oldja őket, addig újra és újra ugyanabba a hibába esik majd emberi kapcsolatait illetően csak az idő múltával mindig nehezebbek lesznek – mindig egyel nő a tét – és mindig más köntösbe csomagolva kapja vissza az adott problémát. Aminek következtében úgy érzi, hogy egyre súlyosabb csomagokkal érkező társakat kap, egyre rövidebb kapcsolatai lesznek ezáltal nem bírván a feszültséget, holott a saját önző belső világában kellene kicsit körülnézni és kitakarítani. Így a saját életét is megkönnyítené az illető és sikeresebb, hosszabb jól működő kapcsolatai lehetnének. Szóval folyton ugyanabba a hibába esik, a mókuskerék meg csak forog-forog, de nem szállna ki belőle.
Hozzáteszem az önmagunkba nézés a bátrak sportja.
A mai eldobható társadalmunkban, a birtoklás tárgyiasult világában sokan igyekszenek a másikat birtokolni majd, ha az nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, akkor gyorsan akarunk megszabadulni tőle. Az oltári nagy hiba szerintem. Inkább megéri dolgozni a kapcsolaton, minthogy állandóan újra kezdeni, mindig mással, elölről. Ha állandóan elölről kell kezdened, folyton csak újrakezdő maradsz, soha nem tudsz tovább lépni a fejlődésed szintjén.