Tudod, kedves Zoli_USA, te leragadtál a munkahelyen átélt dolgaimnál. Nem a munkahelyemen uralkodó állapotok kapcsán tartom magam gyógyultnak, hanem általános jelleggel, egy folyamat eredményeképp következett be a gyógyulás. Az a gond, összességében sem látod át, amiről beszélek, és részleteiben sem értesz.
Én még mindig nyugodtan és békésen tudom olvasni a te soraid, amit teleszórsz mindenféle váddal, személyeskedéssel, erre egy kevésbé békés ember másképp reagálna... És még mindig nem értesz! Tudod, miért? Mert a saját meggyőződéseiből tud mindenki a másik emberről is gondolkodni: a tudatod szintje határozza meg a hozzáállásod, a mentalitásod!
Az idegen szavak szótárát idézem: opportunizmus: elvtelenség, megalkuvás; megalkuvó, elvtelen alkalmazkodás. Ezt utolsó mondatodba szúrtad bele...
Több mint 500 hozzám hasonló betanított munkás dolgozik a cégnél, ennek háromnegyede nő. Mindegyik egy sajátos, egyéni történettel, amit egy részük már megosztott velem, mert elég megbízhatónak tart hozzá, és tudja, nem adom ki senkinek! Egy egész tanulmányt írhatnék belőle, emberi sorsokból/mentalitásból, amire mindannyian tanítanak, akarva-akaratlanul, amíg köztük vagyok, és megkeresnek... Szükség van rám... és én jó szívvel vagyok velük, köztük amíg kell! Ha ezt te opportunizmusnak nevezed, tedd, engem nem zavar az sem!
Kedves Zoli_USA!
Én magadra hagylak, veszekedj továbbra is magaddal, ha neked ennyire megfelel.
Segítsen téged a JÓISTEN, és szeretteid is, választott Új Hazádban, Amerikában, hogy mindaz, amit szeretnél elérni, minden reményed beteljesülhessen!
Oké, hát cseppet se győztél meg, de a jókívánságaidat köszönöm, s hasonlóval viszonzom: kívánom hogy te is élj hátralevő éveidben boldog és kiteljesedett életet!