Folytatsd a verset!

...
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Kányádi Sándor: Viseltes szókkal
.................................................................


Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a Hold,
mert arra gondol, ami volt,
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.
(...)

...
S akkor jövök.
Halk nesze sincs saruimnak,
mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
– Én is teázom, kedvesem…
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
– kék sapkád mellé a fogasra –
fénylő, mennyei glóriámat.

Dsida Jenő: Esti teázás
* * * * * * * * * * * * * *


Mért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
aki egész szívvel méltóan imádhat,
azt te vaskezeddel durván eltaszítod,
lángoló szerelmét gyűlöletre szítod?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy aki önlelkét tagadva,
cédán veti testét hiú forgatagba,
azt te lágy szelíden simogatod szépen,
örömek virágát kelted a szívében?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?
(...)

...
Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,
Áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
Hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,
Örvényekbe dobva álmodom a szépet,
Szeretlek, imádlak, te gyönyörű élet?

Juhász Gyula: Kérdések
------------------------------------

Hol volt, hol-nem-volt ország
hol-nem-volt közepén
volt egy hol-nem-volt tölgyfa.
S a tölgyfa tetején
élt egy világszép leányka,
s egy világszép legény.
S mert égig ért a tölgyfa,
az égben laktak ők,
tükörfalú szobában
a két szép szeretők.
(...)

...
A tükrök visszaverték
rózsálló arcukat:
ezerré sokszorozták
ölelő karjukat.

Hol-volt, hol-nem-volt ország…
Ott élnek gondtalan,
örökös szerelemben,
örökké boldogan.

Gazdag Erzsi: Mese a szerelemről
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Hallod a csöndet?
Elpihent a szél.
Esteli égen
a Hold útra kél.

Alszik az utca,
fű, fa, lombos ág.
Lepke, madárka
már aludni szállt.
(...)

...
Csak egy magányos
fülemüle zeng,
csillagos fényben
esti dalba kezd.

Miért szól az ének?
Altatni akar.
Aludj el szépen,
anya betakar.

Tordai Jolán: Anya betakar
-----**-----**-----**-----**-----


Szeretlek
és folytathatnám: szeretlek, mint...
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevésbé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
(...)

akár messze vagy,
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van, vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
szeretlek!
Ágai Ágnes


Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Négy csillag közt
Alszom ma.

Csiribiri csiribiri
Bojtorján -
Lélek lép a
Lajtorján.

Csiribiri csiribiri
Szellő-lány -
Szikrát lobbant,
Lángot hány.

...

Csiribiri csiribiri
Fült katlan -
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!

Csiribiri csiribiri
Lágy paplan -
Ágyad forró,
Lázad van.

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Engem hívj ma
Álmodba.

Weöres Sándor: Csiribiri
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

...

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád: Lélektől lélekig
--------------------------------------

Sötétség tengermélyi csöndje.
Elsüllyedt tárgyak: asztal, szék, pohár,
pohárban tintavíz, földreomolt
fehér ing, és Attila gyöngybetűi
falamra felszögezve, valahol
menyét-lábú másodpercmutató,
szurokba mártott négy szobasarok,
vagytok-e – –

Álomtalan ágy imbolyog velem:
úszó sziget korallok kése közt;
az arc tenyérben; válj tenyér homokká,
fölinni ébrenlétem cseppjeit.

Ha most látnál! hiányod-kalodában!
Lehúnyt szempillád mögül madarak
suhognának a kín falaira,
s akkor sötétem csőrrel szétverik,
szárnyukkal csöndemet is szétverik.

Akkor világítana homlokod,
gyerekkorom Szent-István napjait, zöld,
sárga, fehér, piros rakéták dörgő
csillagaival idézve, szaladna
tíz fényujjad a halántékomon,
édes lehelleted az arcomon.
(...)

...

Felröpítenél három buborék
ezüst-nevetést, falhoz koccanót,
egyikből lenne álmos kiscsikó,
másikból széna, harmadikból jászol,
s lennének újra ezüst buborékok,
abból Három Királyok; idejön
ágyamhoz Gáspár, Menyhért, Boldizsár,
fülembe kántál, s nagy botjuk lekoppan.
Utánuk te, zöldvessző-derekú,
cipőidből kilépsz, hozzám hajolsz,
villog két térded: villamos halak,
szétúsznak a mélytengeri sötétben,
megtölteni meleggel; kibomol
hajad erdeje elborítani,
hagyod nyers tüzét szétáramlani,
szíved harangjátékát hallani.
Elsüllyedt tárgyak: asztal, szék, pohár,
pohárban tintavíz, földreomolt
fehér ing, és Attila gyöngybetűi
falamra felszögezve kölcsön-órám
menyét-lábú másodpercmutatója,
szurokba mártott négy szobasarok
egy intésedre földerengenek.

De most csak ez a tengermélyi csönd.
E tengermélyi sötétség körül.
Sós veriték, vállcsontok ropogása.
Az ablakot eső és szél sikálja.

Kormos István: Tengermély
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Minden változik. Újra kezdeni
utolsó lélegzeteddel is lehet.
De ami megtörtént, megtörtént. És a vizet
amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted.

...

...
Ami megtörtént, megtörtént. A vizet
amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted,
de minden változik. Újra kezdeni
utolsó lélegzeteddel is lehet.

Bertolt Brecht: Minden változik (fordította Ungár Júlia)
........................................................................................

Az első tiszta mozdulat
aztán kilóg a lópata
tehetetlenül sorvad el
az angyalok pillanata

Mert az igazon győz a rossz
a rosszon győz a rosszabb
mivégre mégis ellene
mondani a gonosznak

...
Mikor a jóra semmi jel,
jel nélkül is indulni kell
az egyre sürgetőbb sötétben,

amíg kigyulva, mint az ablak,
magam világítok magamnak.

Székely Magda: Albigens töredék
* * * * * * * * * * * * * ** * * * * * * * * * *


Nem is vagyok csak hegedűhúr
nem is vagyok csak csobogás
az ablak előtti időn túl
patak vagyok és semmi más
(...)

...

És ködben állnak kinn a fák
suhogva mint a mente
és elszállnak az ifjúság
végén a végtelenbe.

Gyurkovics Tibor: Séd patak
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Csak tudnám, hogy ilyenkor hol van,
milyen tartomány az öntudatlan.
Erdői vannak, tágas mezei,
vagy mindezek elhagyott helyei.
Vagy meg se született születések,
elvetélt ötletek, lehetőségek.
Nincs a van és nincs a lesz,
már volt a volt.
Árnyad önnönmagára
ráhajolt.

...

Akarnád-e még a poklot, édent,
az eljövendőt és a régent,
vagy jó az elemek közt csolnakázni,
csak tudnám útirányod látni,

hogy apró lépésekkel elkocogtál,
s egy árokparton nézed, aki voltál,
egy árokparton milliom kis fűben
nézed önmagad eltűnőben.

Csak tudnám útirányod páraléptét,
s a cipőt látnám, mibe lépsz még.
De nincs cipő. Csak mezítláb van
az öntudatlan tartományban.

Károlyi Amy: A tartomány

*************************************
"Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget....

...
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

Radnóti Miklós: Bájoló
--------------------------------------


A tulipánon átsütött a nap,
ráhullt a hajnal drága fényesője,
s a rózsás árnyat úgy ernyőzte szét,
hogy fellobbant a pázsit selyme tőle.

A méhecskedongásos kert ölén
pirosan izzott melegmézű kelyhe,
ágaskodott a boldog tulipán,
hogy még jobban az ég felé emelje.
(...)

...
Úgy éreztem, felém is integet,
amint a rezgő szellő simogatta,
elég magasra tartom-e szívem,
hogy átsüssön az élet fénye rajta?

Fésűs Éva: Tulipán
<><><><><><><><>

Hazányi úton kövekre hágok,
pázsiton siklom mezítelen lábbal,
előttem lankák, mögöttem hágók,
vizeken járok vízhatlan ruhában;
homokba lépek furcsa ábrákat,
ha messze indít a hazai táj -
- eső sem esett, mindenem száraz,
de cipőmre vastagon tapad a sár.

Márványon siklom már észrevétlen,
cserepek törnek alattam szét,
betonon kopog végig a léptem,
kavicsok recsegnek szörnyű zenét;
bádogot érek: mennydörgés ropog -
így űzetnék messzire: már szinte fáj.
Ha elmegyek, senki sem háborog -
de cipőmre vastagon tapad a sár.

(...)

...
Járhatok hóban, léphetek jégre,
vicsorog lábam alatt az érc,
tehetem talpam hullott levélre,
sebező vasszögek tövise sért;
lopóznék gumin, csúsznék üvegen,
hihetem, hogy ígéret földje vár,
hol nem lennék őshonos idegen -
- de cipőmre vastagon tapad a sár.

AJÁNLÁS
Unhatod, Bátyám, unos járásom,
bár mindenféle útra hágok:
járhatok prémen, gyolcsfehér vásznon,
hullhatnak elém rózsavirágok,
legyen a padlóm bár alabástrom,
léphetek ezüstön, ébenfán akár,
vagy táncot ropjak vérző parázson -
- a cipőmre vastagon tapad a sár.

Balla D. Károly: Cipőmre vastagon - Ballada a 85 esztendős Takáts Gyulának
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."
(...)

...
Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.

Pinczési Judit: Nyári dal
----------------------------------------------


Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?
(...)

...
Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle
belefér igazán.

Weöres Sándor: Eresz alól fecskefia
..................................................

Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.

(...)

...
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

Kányádi Sándor: Szitakötő tánca
......................................................

Dolgozik a fakopács.
Kopog a kis kalapács.
Szorgos legény, kicsi ács.
Csak úgy hullik le a háncs.

Rikkant olykor éleset,
mintha szólna, szép eset,
s ahogy szeme ránk esett,
szinte imígy kérdezett:

Fiú, leány kettesbe,
mit keres a tölgyesbe?
Te-te, hi-hi, tetete,
föl-le futva nevette.

(...)

...
Tütü, tütü itt a rügy!
Hajló ágról szállt a fütty.
– Komolyodik már az ügy,
és a séta jó ürügy. –

– Kip-kop, kip-kop kalapács,
ne haragudj kicsi ács.
Állj meg te kis kalapács,
nyakunkba hull mind a háncs!

Takáts Gyula: Márciusi erdőn
------------------------------------


-Kinek van jókedve?
-Nekem van jókedvem.
Már korán hajnalban
jókedvvel ébredtem.

Jókedvvel ébredtem:
Madárdal ébresztett.
Madárdal ébresztett,
Friss hajnal élesztett.
...