Folytatsd a verset!

-Ki vagy te, mi vagy te?
Mért ébredsz hajnalba?
-Kicsi lány vagyok én.
A nevem Hajnalka.

-Nem vagy te kicsi lány,
Virág vagy, Hajnalka.
Azért is ébredsz fel
Hajnalba,hajnalba.

Gazdag Erzsi: Hajnalka
******************************
Déli szellők, fújjatok csak,
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág......

...
Szebb a somfa gyenge szirma,
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár..."

Szécsi Margit: Március
--------------------------------------------


Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
(...)

...
a Nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

Radnóti Miklós: Április
................................

Egy vak-nyugalmú nyári éjszakán
kocogtattak a házunk ablakán:
„Halljátok, gyertek, gyertek hamar,
az égen valami nagy csoda van.”

S ugrottunk ijedten, mi is lehet?
Valami titkos, égi üzenet?
Én megfogtam anyám meleg kezét,
tenyeremben éreztem riadt szívét.

Mezitláb, ingben, fehér gatyában
álltak a szegények a hűs éjszakában,
a réműlt anyókák álom-fehéren
dermedtek a csudálatos fényben.

Utcára tódúlt mind a szegény-nép,
asszony a mellén összefogta ingét,
roggyadt térddel néztek föl az égre:
testet öltött jóslatra, mesére.

(...)

...
A domb fölött, a csillag-köves égen,
kazaltűznél is nagyobb fényességben
gyémánt-hajú szárnyas csődör áll,
arany csődörfején tűz-sörény, vér-uszály.

Én szorongattam anyám kezét,
még most is érzem teste melegét,
apám ujjával mutatta fönt
az elgomolygó csődör-tűzözönt.

Elszállt a házak fölött kevélyen,
mi csak álltunk fény-bűvöletében,
s utána még nagyobb lett a sötétség.
Üstökös-sors, káprázat, reménység!

Juhász Ferenc: Üstökös-látók
--------------------------------------------------


Néptelen utcán halkan lépdelek,
senki sem hallja kongó léptemet.

Nem ülnek mellém, ha szépen kérem is,
magam maradtam a játszótéren is.

Magányos vagyok reggel, s délben is,
várom az estét, és néha félek is.

Sötétben fekszem színes ágyamon,
magamba fojtom minden bánatom.
(...)

...
Első a munka, én a második,
apám csak megy, hajt, és többről álmodik.

Anyám meg főz, mos, esténként kivasal,
cseppet sem érdekli, énmellém ki hasal.

Jövök majd! – mondja, örökké hiteget.
Oh, bár csak jönnétek! Szeretlek titeket.

Nagy Bandó András: Magányosan
--------------------------------------------

Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, –
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik.

Sír és liheg – dobban szivembe' szíve,
Arcáról eltünt a szelíd mosoly –
Ráncolja rám nagy homlokát és oly
Mogorva.

Én járok és csinálom, ami dolgom
És mondom jóestét és jónapot
És merre megy? És ön mennyit kapott
Belőle?

Ahol a villamos megáll, én is megállok
A kémények közül kinéz a Hold
Alatta állok én s a szürke bolt
Fölötte.

Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek,
A tekintete egyre tétovább; –
Már nedves és felhős – nem megy tovább,
Kicsordul…

(...)

...
A fordulónál pénzt veszek elő,
A szél hajambakap, mint könnyü kéz, -
Megfordul és szájtátva visszanéz:
Hát nem jössz?

A sziklaszirtre némán tűz a nap
És nincs, aki belőle bort ereszt -
Csúcsán mohos, penészes kőkereszt -
Tovább mék.

Este az ajtóban kulcsom csikordul,
Ádámcsutkám jár fel s alá - eszem.
Csók nélkül is elalszom csendesen
Az ágyban.

De kit lelkem méhében rejtve hordok
A gyermek ébren van, nem alszik el
És felriad és rugdal és szökell, -
Nem érti.

Felül, körülnéz a sötét szobában
Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt,
Aztán legörbül a szája: - hát mi ez?
Őrült vagy?

Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan
-----------------------------------------------------------------------------



Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
- Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, - halkan!

Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
- Tán bölcsek e fiatal fák?
(...)

...

Én nem megyek tovább innét!
- A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély...
Én nem tudok elmenni innét.

Te várj meg engem a parton...
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök - ezer év mulva, -
Légy te a parton!

Kaffka Margit : Primavéra
...........................................

És most rendet rakunk
a poharakat fényesre töröljük
kisöpörjük a csillagport
és a forró félálom mélyvörös
rongy selymeit
kiszellőztetjük a csodákat

(...)

Félek, hogy internetről nehezen levadászható vers talált rám legutóbb, ezért most egy kis szánom-bánommal egybekötött önfejtés következik:

...
Vasfekete a hajnal
de kristálykék és tiszta a szél
Élünk tovább ahogy előtte
hűvös és biztos dolgaink között
És este
sziklakövet teszünk fejünk alá.

Rab Zsuzsa: Rend
..............................

Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.

S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.

Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.

(...)

...
S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.

És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből,
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.

Hogy értem haza, nem tudom már.
– A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.

Szabó Lőrinc: Májusi éjszaka
•••••••••••••••••••••••••••••


Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.

Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz:
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.
(...)

...
Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
ám benne fájdalmad a tenger,
mégis tűrted, hogy hideg szemmel
ne ítéld azt, akit szereteni
akarsz, mert ember.

S éreztem, megszorítva formás
kezedet – mellyel letörölted –
hogy olyan kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsi hegyi forrást
óceánokkal összeköthet.

Simon István: Csillagot láttam
--------------------------------------------------


Pesten esik a hó.
Keringve kavarogva.
A Dunán a habokra,
lelkük-vesztett romokra,
kivert ablakszemekre,
kékszájú emberekre,
Csepelre és a gyárra,
a moccanatlan várra.
(...)

...
Tépett szélű sebeken
Dacoló üzemeken
Aszfaltra száradt véren
Megül halottfehéren
Hordja a szél a földön
Viszi a szél az égen
Pesten esik a hó
Nyílt sebre friss kötésnek
Pest talpig hófehérben

Buda Ferenc: Pesten esik a hó
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy;
Hadra kelt, ki ott lakott,
S csak a nyájas csillagok -
Tornyuk azúr ablakán át -
Őrizték a völgy virágát,
Melyen nappal mindenütt
Lusta lángu nap feküdt.
Érzi most, ki arra jár:
Nyugtalanul fáj e táj.
Minden íze úgy zihál,
Csak a bús lég ül ma békén
Csöndje mágikus vidékén.
Szél se libben, de az ág
Borzong, mint a Hebridák
Hűvös habja, ködvilág!
(...)

...
Szél se libben, s mord sereggel
Bolyg az ég, nagy fellegekkel,
Dalmahodva este-reggel,
Árnyalva a miriád
Szemmel kéklő ibolyát -
S mely névtelen síron zokog,
A hajlongó liliomot!
Hajlong - s harmatot hullat a
Liliom örök illata.
Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.

Edgar Allan Poe: Nyugtalanság völgye / Kardos László fordítása
----------------------------------------------------------------------------------------------


Nem zaklatnak már a régi miértek.
Nem kérdezek már: készek a válaszok.
Miért az élet, miért a viadal?
A fene bánja.

Nyilván akarja valami vak átok.
Nagy alázattal hajtom le a fejem.
Görgessen a perc, az ő dolga bizony,
Merre, mivégre.
...

...
Csak néha-néha torzul el az arcom.
Sokallom: mégis sok az én nyavalyám.
(Ejh, mégis, mégis aratok valamit:
Hullnak a percek.)

Ady Endre: A percek aratója
-------------------------------------

Esőharang borul rám
Fent-lent víz óvja ezt a földet
Bukdácsoló palackjaim
sziklákon régen összetörtek

(...)

...
Fehér kendőm a fáról leveszem
szégyenlem hogy segítségért kiáltott
Testemre csavarom
Halak tanulnak tőlem némaságot.

Rab Zsuzsa: Esőharang
-----------------------------------------------


Ballag már az esztendő
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyörészve.
Beéri az öreget,
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.
...

...
Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő.

Kányádi Sándor: Ballag már
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.
(...)

...
Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság
.......................................................................


Felveszi a kisfiát
Ölébe az apja,
A térdére ülteti,
Úgy lovagoltatja,
Símogatja a haját,
Danol néki halk danát:
Hőc hőc katona
Ketten ülünk egy lóra,
Osztán megyünk Váradra.

Felnő a szép kisfiú,
A kedvesét nézi,
Térdére is ülteti,
Csókolja, becézi,
Súgja-búgja: édesem
Úgy ringatja édesen:
Hőc hőc katona
Ketten ülünk egy lóra,
Osztán megyünk Váradra.

Ifjúból lesz katona,
Ülni kell a lóra,
A csatába menni kell
Szép trombitaszóra.
Vígan vágtat a lova,
Mindegy merre, vagy hova:
Hőc hőc katona
Ketten ülünk egy lóra,
Osztán megyünk Váradra.
...

...
Elesik a katona,
Kifolyik a vére,
Felülteti a Halál
Őtet a térdére.
Símogatja a haját,
Danol néki halk danát:
Hőc hőc katona
Ketten ülünk egy lóra,
Osztán megyünk Váradra.

Emlékszel-é katona,
Emlékszel apádra?
Jó volt lenni gyereknek
Ugye szegény árva?
Kisfiú vagy újra ládd,
A Halál a te apád:
Hőc hőc katona
Ketten ülünk egy lóra,
Osztán megyünk Váradra.

Szép Ernő: Hőc hőc katona
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Fehér volt a hajnal, havas volt
a háztető, s a kapuba’
talán a kék fagyot ugatta
vicsorgó foggal a kutya.

Anyám már állt a teknő mellett,
a lámpa fénye sárga volt.
A kockás párna alól néztem,
ahogy a liszt fölé hajolt.

A szitát figyeltem kezében,
s a véka mintha aranyos
lett volna a ritka fénytől.
A liszt se búza volt, csak rozs.

Láttam, ahogy a vizet önti,
s bugyborékol a kiskovász.
Majd dagaszt, és a fakanállal
a teknő alján kaparász.
(...)

...
Néztem, hogy formálgatja csöndben
a gömbölyű négy kenyeret.
Teknő fölé hajló alakja
a falra árnyékot vetett.

Fagyos hajnalom, ott a párna
izzadtszagú csücske alatt
figyeltem titokban anyámra,
míg fölszakadt a virradat,

és ki kellett az ágyból kelni,
azon kelt meg a négy kenyér.
Tél volt akkor - e téli reggel
emléke mindig elkisér...

Simon István: A négy kenyér
----------------------------------------


Bokor alján ibolya,
ágak hegyén barka,
a kerítés tetején
csörög egy nagy szarka.

Illatos az ibolya,
és a barka selymes,
a szarka meg szemtelen;
szemtelen és nyelves.
...

...
Csokorba az ibolyát,
melléje a barkát!
Hess el innen - ha tudod,
hessentsd el a szarkát!

Kányádi Sándor: Bokor alján ibolya
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Ha a 0 a helyén áll, az igen helyes,
sőt, tiszta haszon, mit megszerezni érdemes!
Mert hisz a 0 az 1-ből egyből 10-et csinál,
ha érdeme szerint szerényen a sor végére áll:
értékét meg-10-szerezi az a világ
mely önnön 0 -inak elébe vág;
ámde minden tüstént 1/10 ére lappad,
hol a 0 arcátlanul az élre kaptat:
ha 0-nk a sornak e-végére áll,
az minden értéknek: 9/10 halál...
(...)

...
Fenti 10 sor arról szólt, hogy minek hol jó lenni
s ezek során tán kiderül, hogy a 0 nem épp semmi.

Fodor Ákos: A nulla
-----------------------------------------


Én azt hittem, enyém a tenger,
amelynek mélyén a gyöngy terem.
Én önpusztító gyötrelemmel
e kincset vágytam szüntelen.
...