Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

bubamama témája a 'Földönkívüliek' fórumban , 2007 November 8.

  1. bubamama

    bubamama Állandó Tag

    Szeretettel üdvözlök Mindenkit,.... minden régi, - és minden új ismerőst, - Szívből örülök, hogy újra itt vagyok,.... - hogy itt lehetek köztetek.
    Alig néhány nap telt el, -..... de hiányoztatok.....-

    A téma, nem új, -...csak egy kicsit más,... -

    Nem az ismert, - sokszor publikált, különös, érdekes, - ám, személytelen - furcsaságokkal szeretnék foglalkozni, - hanem az emberi "furcsaságokkal" :-
    -.. Azokkal a rejtélyekkel, amelyek bennünk vannak, ...amelyeket "magunkkal hoztunk" - ...valami "ismeretlen világból", - s amelyeket vagy elfogadtunk, és úgy őríztünk meg magunkban, úgy éltünk vele együtt,.... -....vagy éppen lelkünk legmélyebb zúgába rejtettük, - ...és nem igen ástuk elő.
    Nem mertük azt előásni....-
    Valószínűleg azért nem, - mert szégyelltük elmondani,.... - talán gyerekkorunkban az orrunkra koppintottak, - vagy megszégyenítettek bennünket miatta, - és ezzel a fogadtatással,.. - jelentéktelenné tették előttünk az "idehozott emlékeinket ", - élményeinket, - :...egyszerű, "fantázia-szüleménynek" tulajdonítva azt. -
    Akár így volt, - akár úgy, - a "hozott emlékeink", elfogadása, - vagy elrejtése, - hatással volt ránk, - és hatással lehetett az életünkre is.
    Talán, - jól esik ezt elmondani.

    -...aztán, ...az álmaink, ....a csodálatos, vagy furcsa, különös álmaink,...és,....a vissza-vissza térő álmaink... -
    -...aztán, ...a különös "jelek", ...figyelmeztetések, az útunk során, :-... vagy észrevesszük, - vagy nem, ...-
    -...aztán, a " De ja vou"...élményeink, :.... "valaha már átéltük, - ...de hát az nem lehet....!.." - Ám,... - talán mégis...-
    -...aztán....a mindennapi csodáink :...- a gyerekeink, az unokáink, ...a szomszédaink, ...a nagymamánk, ...és a dédpapánk, ... a családi emlékeink,... a "mund-story", ...és a kiskutyánk is, ...vagy a papagály, ...ez,.... és csakis ez, - a legnagyobb csoda, - akármilyen is - : ...az életünk...-
    -...Az itteni, mostani, - földi életünk....-
    Beszéljünk róla.

    Mondj el mindent, ...mondj el bármit, -...bármit, amit el akarsz mondani,... - legyen az, csak egy emlékfoszlány,.... csak egy bizonytalan emléktöredék az életedből, - a "régi"-életedből, - vagy az álmaidból, - .... vagy a mai,- nagyon is élő, szomorúságod, - vagy örömed....-
    -...ha Neked fontos volt, - nekünk is fontos lesz....-

    Én, - várlak.
    Szeretettel várlak...
     
  2. b.p.

    b.p. Állandó Tag

    Bubamama! Éljen! :ugras:

    ://:​
     
    zoltns3 kedveli ezt.
  3. Totu Erika

    Totu Erika Állandó Tag

    szia velem gyakran megtortenik, hogy megerzek elore dolgokat sajnos tobbnyire a rossz dolgokat.:confused: Nem tudom miert van ez igy de sajnos mindig igy tortenik. Par evvel ezelott egy decemberi napon a ferjemnek koncertje lett volna sopronban. Addig a bizonyos napig nem volt semmi baj de az nap amikor lett volna az a bizonyos koncert reggel en ugy keltem fel, hogy nekunk oda nem kell elmennunk azon a napon mert valami rossz nagyon rossz fog tortenni velunk. Egesz napomat azzal toltottem, hogy megyozzem a fiukat mondjak le a koncertet amit mar elore tudtam, hogy teljes keptelenseg. Termeszetesen nem sikerult elernem amit akartam. Elindultunk sopron fele ket autoval az elso auto megalt az egyik fiu kiszallt, hogy kivegyen valamit a csomagtartobol az autopalya leallosavjaban es mikozben keresett valamit a csomagtartoban belejuk szaladt hatulrol egy auto. A baratunk beszorult a ket auto koze leszakitotta az egyik labat az utkozes es nem is folytatom tovabb a baleset reszletezeset mert rettenetes volt.Mi voltunk a masodik kocsiban es amikor elhaladt mellettunk a rendorseg es a mento rogton megnyugodtam es mondtam a tobbieknek hogy a mi elso kocsinkkal van valami baj. Hogy honnan tudtam nem tudtam es a mai napig se tudom egyszeruen megereztem:mad:
     
  4. b.p.

    b.p. Állandó Tag

    Akkor lássuk, mire emlékszem. Nem helyre, hanem eseményre. Arra, hogy hogyan haltam meg.
    Bányában dolgoztam, talán valami vezetőféle lehettem, mert felelősséget éreztem a társaim iránt. Jobban ismertem a bányát, mint ők. A hely, ahol éppen dolgoztunk elég nagy volt, a magassága és alapterülete is egy nagy teremnek felelt meg. Öten vagy hatan lehettünk, nem emlékszem pontosan az emberekre csak egyre, akiről tudtam, hogy a barátnőm öccse. A terem egyik sarka megrogyott, omlani kezdett valami, amiről azt gondolom föld volt. Többen, több felé akartunk menekülni, ahol én álltam, ott légáramlatot éreztem, tudtam, arra még szabad a menekülés útja. Az egyik társamat betemette a föld, őt ki kellett szabadítani. Többen egy másik irányba indultak, kiabáltam, győzködtem, hogy arra hosszú az út, amerre én javaslom, arra gyorsan kiérünk és érzem a levegőt. Közben a terem további részei szakadtak le, megszakítva a kapcsolatot a többiekkel. Ketten maradtunk. Haladék nélkül elkezdtünk rohanni egy folyosón a levegő irányába, én elől. Mögöttem robajt hallottam, egy további omlás betemette a társamat. Egy villanásra felmerült a kérdés, hogy próbáljak segíteni, vagy meneküljek. Döntenem nem kellett, mert már az én fejemre is rászakadt a mennyezet. Amire még emlékszem, hogy megkíséreltem a földben kúszni a kijárat felé, az utolsó gondolatom: mint a giliszta.

    Ez egy visszatérő álom volt kisgyerekként. Tudtam, hogy megtörtént velem, aki én voltam és mégsem én. Nem tudtam magyarázni, de azt tudtam, hogy a szüleimnek nem lehet elmesélni, mert nem értenék meg. Érdekes, hogy kisgyerekként nagyon sok dologról tudtam, hogy a szüleim nem értenék meg, nem érdemes velük megbeszélni. Szegény anyukámon mosolyogtam sokszor 4-5 évesen is, amikor magabiztosan kijelentette, hogy minden gondolatomat ismeri. A valódi, a belső életemről fogalma sem lehetett. Érdekes, hogy később sem tartottam szükségesnek ezekről mesélni neki.
     
  5. stee

    stee Állandó Tag

    Én már a másik topikban emeséltem az élményemet-emlékemet, majd ide is bemásolom, ha Bubamama megengedi! Annyira (jó értelemben) "megrázó" élmény volt, mikor elkezdtem olvasni az írásaidat Márta, hogy egész este azon gondolkoztam, hogy is mesélhetném el Neked/Nektek az emlékeimet, amelyeket már régen eltemettem magamban. Néha úgy éreztem magam, mintha rólam írnál, de indkér unokád története valahol passzolt rám...és mégsem, de mégis nagyon...Alig vártam, hogy folytasd! Örülök ennek a topiknak nagyon! azt említetted, hogy az unokáid mostanra "normális" kis-/nagykamaszok, de a kisebbikről még mesélhetnél, hogy mort milyen. Most is mindig éhes és fázik? Vagy "kinőtte"? Ő sem emlékszik már?
    Várom a folytatást!
    Üdv:
    Stee
     
  6. stee

    stee Állandó Tag

    Kedves Erika!

    nekem is nagyon sokszor volt olyan régebben, hogy megéreztem dolgokat, és én is főleg a rosszat. Ez nemrégen változott meg, amikor megnéztem A Titok című filmet, azóta, ha rossz gondolatom támad, egyből "kisöpröm" az agyamból, megpróbálom elfelejteni a rossz érzést, ami belém költözött és valami szépre koncentrálni, mert félek, nehogy bevonzam azt a "rosszat" az életembe. Azóta nyugodtabb vagyok és a rossz is elkerül. Jobb lett az életem!
     
  7. Csillagvirag

    Csillagvirag Állandó Tag

    Egy anyuka nezopontja

    Kedves B.p. ! Nagyon erdekes a torteneted!
    Es en is hasonlokeppen ereztem a szuleimmel szemben.Nekem is megvolt a kulon eletem.Es olyan kulonos most, hogy a kislanyom olyasmit is megoszt velem, amit en nem mondtam volna el a szuleimnek.A bennem elo gyermek csak amul...Atkerultem a masik oldalra...,de feltetelezem, hogy vannak megoszthatatlan dolgok (es olyanok is, amik fontosak lennenek, de elsiklik felettuk a figyelem).
    (Csak nehany furcsasagot irok le. Nincs osszefuggesben az altalad leirtakkal, az egy nagyon komoly emlekrol tanuskodik.
    Szamomra az a kulonos, hogy mennyire sajatos, onmagat formalo lenyecske ez a gyermek -biztosan minden gyermekhez hasonloan- eber, komoly, gondolkodo leny...Legutobb azzal orvendeztetett meg, hogy repult, es engem is magaval vitt almaban...Egy masik kulonos almaban kiemelkedett a viz alol, felkapaszkodott a tetejere es ezen jart...Kert,hogy irjam le, nehogy elfelejtsuk...Teremtestortenete is van...Lefestette: harcot festett, ahol a tunderek es angyalok jova nevelik az ordogot, de belole nem angyal, hanem ember lesz...-mar leirtam egyszer. A bibliai teremtestortenetet meg nem ismeri.De a mesek nyelvet igen.Nagyon otthon van a szinek vilagaban...)Mindket gyermekem sajatos, eros egyedi vonasokat hozott,ezer olyan dolgot, amit nem en alakitottam ki bennuk, csak figyelem a lassan kibontakozo lenyuket, es csodalkozom, honnan jottek, mit hoztak, mive lesznek?...
    Szeretettel Csillagvirag
     
  8. cathy222

    cathy222 Állandó Tag

    Ide találtam én is! :)
     
  9. b.p.

    b.p. Állandó Tag

    :) Irígylem a gyerekeidet Csillagvirág! Olyan jó lehet, ha az ember a belső történéseit is meg tudja beszélni az anyukájával! Biztos, hogy nagyban segíti a fejlődésüket.
    Ölellek benneteket.
     
  10. b.p.

    b.p. Állandó Tag

    ;) Szia!
     
  11. cathy222

    cathy222 Állandó Tag

    Nem lehetett könnyű gyerekként megélni ezt az álmot! Jelen életedben nem félsz a barlangoktól, szűk helyektől?
     
  12. cathy222

    cathy222 Állandó Tag

    Csilagvirág! Örülök, hogy ezt te is így látod! Sztem is az a helyzet, hogy a gyerekek önáló egyéniséggel születnek, amit nevelgetni lehet, de átalakítani nem. Ahogy egy kaktuszból sosem lesz muskátli, de lehet szép mind a kető a maga módján.
     
  13. agica27

    agica27 Állandó Tag


    Bubamama! Jaajjjj de nagyon örülök Neked! Te is hiányoztál! Ugye lesz folytatás?!
    A fiam másfél évesen folyékonyan és hibátlanul, érthetően beszélt. Nagyon közvetlen kisgyerek volt (még ma is az), mindenkinek köszönt, szóbaállt aki csak rámosolygott. És a nyelvtanilag helytelen, vagy félbehagyott mondatainkat sorozatosan kijavította, hogy: ezt nem úgy kell mondani, hanem így: és Ő elmondta, és mindig helyesen, de voltak olyan szófordulatai, amit tőlünk vagy a környezetétől biztosan nem hallhatott. Először csak mosolyogtunk, hogy ez biztosan véletlen. Csak akkor hagyta el ezt a szokását, amikor iskolába kezdett járni - gondolom ott is próbálkozott, csak "kinevelték" belőle. Soha nem tanulta a nyelvtant, de sorozatban nyerte a nyelvtani versenyeket. Erre mondják azt, hogy a "kisujjában van".
    És a sors fintora talán, hogy teljesen más jellegű pályát választott magának.
     
  14. cathy222

    cathy222 Állandó Tag

    Akkor én is leírom a megígért másik élményemet:

    A történetnek két előzménye is volt. Az első, hogy egészen kicsi koromban szerettem a kerítések peremén járni. Kapaszkodni a rácsba, és úgy lépkedni. Ez nekem annyira jó buli volt, de nem engedtek, féltetek. Hogy anyám nem engedett, azzal nem is volt bajom, csak ha a nagymamám szedett le a kerítésről, azt nem értettem, mert az volt bennem, hogy „ezt mindig meg szoktad engedni, akkor most miért nem”?

    A másik, hogy volt gyerekkoromban egy akkor nekem hatalmasnak tűnő, kicsit rozzant fotelágyunk, szerettem benne ücsörögni, olyan félig fekvő, félig ülő helyzetben tartott a rozzant, megrogyott támla. Ilyenkor képzeletben mindig azt „játszottam”, hogy én most nagy beteg vagyok, és lent ülök a hallban, a lépcső aljában, a fotelben, (sosem volt hallunk, meg emelet sem volt a házban), várjuk a mentőket, és csak a nagymamám az, aki szomorú, és sajnál, hogy elvisznek. És talán sohasem fogok ide visszajönni, ezt éreztem a gondolatukban. Anyám megkönnyebbül, mert ő szégyell, el is dugott a legfelső emeleten egy szobában, hogy a vendégek ne lássanak. Magam előtt láttam ilyenkor egy szép három emeletes sarokházat, csapot sarok-oldali bejárattal, amihez az udvarból pár lépcső vezetett fel. Nekem olyan olaszosnak tűnt az egész.

    Ez a „fantáziálás” sokszor volt eszemben később is, amikor ilyen félig fekvős, félig ülős helyzetben voltam, valószínű, hogy ez az ülőhelyzet hozta elő ezt az érzést.

    <O:p</O:p
    Történt aztán sokkal később, hogy egy munkát mentünk kollégákkal felmérni a Vérmező útra, Budán. Ahogy köröztünk az autóval a házak között, megláttam „a házat”. Pont olyan volt, ahogy elképzeltem annyiszor. De biztosra akartam menni, és megkértem a vezetőnket, forduljunk be a ház mellett. Arra gondoltam, ha ez az a ház, akkor fent a harmadikon ott hátul, ott kell lennie a szobám ablakának. Ott volt. Megrázott a dolog. Kértem a kollégákat, kicsit hagy szálljak ki. És ahogy elindultam lefelé a háztól, tovább az utcán, megláttam azt a kerítést, amin mászkálni szoktam a nagyimmal. Azzal a régivel. Megtehettem volna, igen, hogy bemegyek a házba érdeklődni, nem lakott-e ott egy kislány az 50-es évek előtt, vagy egészen az elején, aki meghalt – vélhetően gyermekbénulásban, mert gondoljátok el, ha tényleg, és ha valaki hozzátartozó még élt volna ott, hogy mondhattam volna meg neki, hogy én voltam az?
     
  15. b.p.

    b.p. Állandó Tag

    Nem. Főleg azzal a tudattal nem, hogy ez megtörtént. Nem a szűk helyektől félek érdekes módon, az összepréselő érzéstől kapok sikítófrászt. (A tüdőszűréseket szoktam elítélendő módon elbliccelni, ott is beszorítanak.) Rettegek viszont mindenhol, ahol föld alatt vagyok, aluljáróban, metrón, alagútban. Szerencsére nem annyira, hogy ne használjam, csak annyira, hogy végig rossz érzésem legyen.
     
  16. cathy222

    cathy222 Állandó Tag

    Sejtettem! :)
     
  17. Totu Erika

    Totu Erika Állandó Tag

    Kedves Stee

    Ezzel mar en is probalkoztam de valahogy sose ment igazan.
    Ilyenkor mintha belembujna a kisordog es ramszabaditana egy rakas tenni vagyast.
    Manapsag mar nem is kuzdok ellene es a kornyezetem is megszokta, hogy ilyenkor hallgatni kell ram. Ez a baleset nem az elso eset volt amikor elore jeleztem valamit es bar nem tudtam konkretan megmondani mi fog tortenni azt hatarozottan tudtam melyik nap milyen esemennyel kapcsolatban. Azota ha ilyen van hatarozottabban kiallok az igazamert es a barataim is rajottek, hogy ilyenkor erdemes figyelembevenni azt amit mondok. Tobbnyire nem magammal kapcsolatban erzek meg dolgokat hanem azokkal kapcsolatban akiket nagyon szeretek es kozel allnak hozzam. Ha nem adnam ki magambol azt a feszultseget ami bennem van ilyenkor a tortenesek utan hatalmas lelkiismert furdalasom lenne mint az ominozus baleset utan amit elore megereztem es bar mar 15 eve tortent a mai napig ugy erzem, hogyha akkor akaratosabb vagyok megakadalyozhattam volna az egeszet es az az ember nem hal meg. Persze itt meg az is fenn all, hogyha valakinek meg van irva az hogy meg kell hallnia pl. lehet, hogy nem ott es nem pont abban a pillanatban de tortenik vele valami. Nem tudom ehez viszont en meg nagyon kicsi pont vagyok ebben a vilagban.
     
  18. Remka

    Remka Állandó Tag

    Cathy, megint sikerült libabőrössé tenned a történeteddel.
    Ha jól látom, Te nem vagy egy igazán kiváncsi természet. :) Ha mindezek velem történtek volna meg, azt hiszem én minden követ megmozgatnék, hogy kideritsem, ki is voltam. Még azt is megkockáztatnám, hogy bolondnak nézzenek. :)
    De sajnos nekem nincsenek hasonló emlékeim.
    Egyszer volt ugyan egy különös álmom, még több évvel ezelőtt. Azt álmodtam, hogy hasba lőttek, és átéltem a halál érzését. Nagyon különös, jó érzés volt. Még most is pontosan fel tudom idézni azt az álmot, pedig már nagyon régen történt. Nem tudom, hogy ez egy emlék volt-e, vagy csupán csak egy álom, de nagyon sokáig a hatása alatt voltam.
     
  19. bubamama

    bubamama Állandó Tag

    Megérzés....


    Kedves Erika !

    Többször is végigolvastam a bejegyzésedet, - aztán, ma újra....-
    Megrázó történet.
    A te csodálatos reakciód az, ami a történetben, -.... külön is megfogott.
    Vettél egy "jelet", -.... egy figyelmeztetést, - érezted, hogy nem szabad elidulni, - mégis muszáj volt. Aztán, megtörtént a szörnyű baleset, - ami a korábbi "megérzésedet" igazolta.
    Azt gondolom, - valamilyen módon, - kapcsolatban vagyunk a végtelennel, ...Istennel, Gondviseléssel, ... bárhogy nevezzük is, ...- a küldött jelet, van aki képes fogni, - van aki nem.
    Te, ...képes vagy rá, - ....és pontosan érezted a megoldást is, :-... nem szabad elindulni.
    Hallgass a megérzéseidre... - Azt tedd, - amit helyesnek érzel.

    Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetedet....., - annyit tennék még hozzá, - nem baj, hogy a"rossz" előtt kapod a "figyelmeztetést", - a "jó", - jöhet bármikor, - váratlanul is, .....-
    Szeretettel: Márta
     
  20. Anamaya

    Anamaya Állandó Tag

    Vannak olyan emberek, látók, akik pl katasztrófákat látnak előre. Mondjuk csak azt lát előre. Valahol evidens, hogy nem tudja megakadályozni pl egy tűzhányó kitörését. Ha valami nagyobb volumenűt látsz előre, és szólsz itthon a hatóságoknak még a végén te kerülsz elmeosztályra (már ahol megmaradt). Szerintem ez nem bevonzás kérdése. Nekem az a véleményem, hogy életünk és sorsunk a kezünkben van, de vannak olyan forduópontok, megállók, amelyek mindenképpen megtörténnek velünk, bárhogy hadakozunk is ellene. Egy látó ezeket a pontokat előre láthatja. Azt gondolom, te is látó vagy. lehet, hogy Neked ezeket kell előre látnod. Nyilván van olyan eset is, amikor terelgetheted az egyént, hogy megóvd egy olyan életpofontól, amit nem feltétlenül kell megkapnia.
    A balesetekről egyébként azt tanultam, hogy az odafenntről a végső iránymutató figyelmeztetés arra, hogy rossz irányba halad az illető élete. Vagy ha halálos kimenetelű, akkor ilyen módon lépett át a szeretetbirodalmába.

    Természetesen ez az én véleményem, én így látom ezeket a dolgokat.

    szeretettel: kiss
     

Megosztás