GYÁSZ
A magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása, az FTC ikonja 70 esztendősen távozott.
Elhunyt Albert Flórián
Életének 71. évében elhunyt Albert Flórián, a Nemzet Sportolója, az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát. A Ferencváros legendája, akiről a klub stadionját is elnevezték, 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, s 1967-ben lett aranylabdás.
Albert Flóriánt az FTC és a Magyar Labdarúgó-szövetség saját halottjának tekinti.
<!-- .cikkhead -->
<TABLE class=cikkkeptable border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 align=center><TBODY><TR><TD>
Albert Flórián (1941–2011)
Az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó portréja.
Albert Flórián:
---------------
születési hely, idő: Hercegszántó, 1941. szeptember 15.
sortága: labdarúgás
posztja: csatár
beceneve: Császár, Flóri
klubja: Ferencváros (1959-1974)
válogatottság/gól: 75/31
eredményei: Aranylabda (1967), magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1972), Vásárvárosok Kupája-győztes (1965), olimpiai bronzérmes (1960), Európa-bajnoki bronzérmes (1964), az Év labdarúgója (1966, 1967), az FTC örökös bajnoka (1974), az FTC aranydiplomása (1984), a Halhatatlanok Klubjának tagja (1992), a Nemzet Sportolója (2004-től)
</TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
A Nemzeti Sport információit a Magyar Távirati Iroda is megerősítette, a Ferencváros tájékoztatása szerint Albert Flórián hétfő hajnalban hunyt el.
<TABLE class="cikkkeptable fright" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 align=right><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas></TD></TR></TBODY></TABLE>
Albert csütörtökön esett át koszorúérműtéten, amely az FTC pénteki közleménye szerint sikeres volt. Hétfő délután Sipos Jenő, az Albert-család szóvivője az MR1 Kossuth Rádiónak beszélt az egyetlen magyar aranylabdás halálának körülményeiről: „Részleteket egyelőre nem tudok elárulni, a csütörtöki műtét eredményes volt, de vasárnap délután Albert Flórián rosszul lett. Az orvosok mindent megtettek, de éjszaka infarktust kapott, és elhunyt. A temetésével kapcsolatban még zajlik az egyeztetés a Ferencváros vezetőségével, természetesen a család mondja ki a végső szót."
A 75-szörös válogatott játékos 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes, 1967-ben pedig megkapta az Aranylabdát.
Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.
Albert Flórián alig 17 évesen játszotta első NB I-es bajnokiját zöld-fehér mezben, két góllal mutatkozott be. Baróti Lajos szövetségi kapitány nem sokkal később meghívta a válogatottba, a nemzeti tizenegyben két gólpassz volt az antré az aktuális vb-ezüstérmes svédek legyőzése során 1959 júniusában, majd ötödik válogatott meccsén úgy lőtt gólt az NSZK-nak, hogy előtte öt védőt cselezett ki.
A válogatottban 75-ször játszott, ott volt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon. Százszoros válogatott is lehetett volna, csakhogy 1969-ben ütközött a dánok kapusával, és súlyos térdsérülést szenvedett, amelyet követően már nem tudta visszanyerni korábbi formáját, s alig szerepelt a válogatottban.
Legnagyobb sikerét a Fradival 1965-ben érte el, a csapat megnyerte az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját (a VVK-t), a döntőben 1:0-ra legyőzve a Juventust. A Ferencvárostól visszavonulása óta sem szakadt el: különböző beosztásokban szolgálta szeretett klubját, haláláig a fővárosiak tiszteletbeli elnöke volt.
70. születésnapját másfél hónapja egykori játékostársai és riválisai, azaz barátai között ünnepelte, Ferencváros díszpolgára lett, s a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg.
EMLÉKEZÉS
<IFRAME title="Pixter Videó lejátszó" height=175 src="http://static.pixter.hu/embed?id=31005" frameBorder=0 width=220 allowfullscreen></IFRAME>
<IFRAME title="Pixter Videó lejátszó" height=175 src="http://static.pixter.hu/embed?id=31004" frameBorder=0 width=220 allowfullscreen></IFRAME>
… és csörög, ciripel, remeg ez az átkozott, elektromos kütyü, ez a sátáni találmány.
Maroktelefon, vagy nevezzük bárhogy, olyan, mint egy ragályos betegség, cipeli az ember mindenhová. És csörög, ciripel, aztán fásult, fáradt, szomorú férfiak beszélnek bele, egyik a másik után, s mind ugyanazt mondja, „Hallottad? Tudod, mi történt?”
És nem szólsz semmit, nézel magad elé, hiszen nem érted a mondatokat, az agyad tompán reagál hétfő reggel a borzalmas hírre.
Egy nappal mindenszentek előtt.
De jönnek az újabb hívások, és Te hallgatod a sírós, rekedtes hangon, megtörve előadott sztorikat, a felejthetetlen pillanatokat, személyes hangú anekdotákat, és közben azt hallod, valahonnan a nappaliból, hogy: „Borzalmas baleset, tizennégy halottal, úgy látszik, az Úr ilyenkor, mindenszentek idején jobban, intenzívebben szólítja magához az embereket…”
És erre sem szólsz semmit.
Ehelyett fotóalbumot keresel, százszor, ezerszer átlapozottat. Olyat, amelyet már kívülről tudsz, minden egyes kockáját, mondatát, pillanatát magadba szívtad.
Mert az életed része volt.
Az életed talán legszebb időszakának a része. De nem unod, hiszen időutazás ez a számodra, egy-egy kép megeleveníti, tartalommal tölti, újra valóságossá teszi a tovaszállt időt.
Lapozol, és nincs kedved beszélni.
Nézed a Császárt, ahogy jobb lába lövésre lendül, a jobb karja az Ég felé tör, szeme a labdán, a mozdulata már-már egyszeri és megismételhetetlen. Különleges fotó az, még díjat is nyert. Milliószor merültem el benne. Aztán ott egy másik, a Császár kezében virágcsokorral, hófehérbe öltözött fradista társai vállán és viszik körbe a Népstadionban, mutatják mindenkinek büszkén, hogy íme, itt van a legjobb magyar futballista, az utánozhatatlan cselművész. Nézzék, csodálják!
Ott és akkor búcsúzott.
Vagy ahogy ül egy koppenhágai pálya gyepszőnyegén, fájdalmas, eltorzult arccal. Egy Engedahl nevű dán kapus ugrott rá nem sokkal korábban a térdére, egy vereséggel végződött világbajnoki selejtezőn, és a Császár súlyos sérülést szenvedett. Hosszú-hosszú hónapokat kellett kihagyni, és felépülése után öt évvel, 1974-ben hagyta abba a futballt.
Megint csörög, ciripel a telefon.
De az album, a fotók ott tartanak, a múltban, a Császárság idejében.
És tessék, ott egy különleges pillanat, a mi Császárunk Flamengo-mezben fejelget, süt rá a forró Rio de Janeiró-i nap, és ő úgy, de úgy bűvöli a lasztit, hogy még a brazilok is csodájára járnak.
És ugyanebben az évben, hatvanhétben a France Football év végi szavazásán neki ítélik az Aranylabdát.
Egyedüli magyarként.
És persze a fotó a csípőre tett kézről.
Száz, ezer kép.
A védjegyévé vált.
Hányszor „olvasták a fejére”, hogy nem küzdött, nem harcolt eléggé, de ezt csak irigyei mondták.
Most meg azért hívnak, mert már nem él.
Hogy a Császár halott.
Felfogni már-már lehetetlen, mert műtétre ment, szívműtétre, de senki sem gondolhatta, hogy ez az utolsó útja lesz. Remekül tartotta magát, kellőképpen megünnepelve a hetvenedik születésnapját, optimistán beszélt a jövőről és azt mondta: „Édes öregem, talán megélem, hogy lesz új stadionunk, és újra bajnoki címet ünnepelünk…”
Rutinműtétnek gondoltuk.
Aztán vasárnap délután rosszul lett, és hétfő hajnalban elhagyta a Földet.
Itt ez az album, órákig, napokig belemerülhet az ember.
És miközben nézi, egyre csak az jár a fejében, hová száguld ilyen gyorsan az idő, s hová tűnnek eközben a kedvencek, a magyar futball legnagyobb csillagai, az album és az életünk főszereplői: Farkas János, Tichy Lajos, Mátrai Sándor, Bene Ferenc, Páncsics Miklós, Varga Zoltán…
A hatvanas évek, a mi második futballaranykorunk legendái.
Közülük, közöttük a Császár volt a legjobb.
Albert Flórián, aki egész életében a Ferencvárost szolgálta.
A világválogatott, akiről életében stadiont neveztek el.
A Császár enélkül is velünk, közöttünk lesz.
Mindörökké.
<TABLE class="cikkinfo table_w100p" border=0 width=540 align=center><CAPTION>
REAKCIÓK
</CAPTION><TBODY><TR class=odd><TD>
Lipcsei Péter, a Ferencváros korábbi játékosa: – A legnagyobb fradistát veszítettük el. Óriási fájdalmat érzek, 21 éve ismertem már Flóri bácsit, sajnos soha nem adatott meg nekem, hogy lássam őt játszani. Nap mint nap találkoztunk, bejártam az irodájába, nagyon közel állt hozzám.
</TD></TR><TR class=even><TD>
Szepesi György, a Magyar Rádió legendás sportriportere: – Alig egy órája értesültem Flóri haláláról, azóta se nagyon jutok szóhoz. Lesújtott a hír, képtelen vagyok magamhoz térni, annyira mellbe vágott. Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk. Felfoghatatlan, mert semmi előjele nem volt e tragédiának, s a múltheti operáció után is úgy állt a helyzet, hogy jól van, sikeres műtéten jutott túl...
</TD></TR><TR class=odd><TD>
Géczi István, a Ferencváros korábbi kapusa, csapattárs: – Hétfő reggel hallottam a borzasztó hírt. Nincs könnyű helyzetben ilyenkor az ember, hiszen olyan ember távozott az élők sorából, akivel évekig együtt futballozott, akivel együtt élte mindennapjait. Nekem ugyanolyan koszorúérműtétem volt korábban, mint Albert Flóriánnak a múlt héten… Szörnyű, de a hatvanas évek Ferencvárosából már nyolcan hunytak el. A Fradi család tagjaként sohasem felejtem el a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását…
</TD></TR><TR class=even><TD>
Mészöly Kálmán, a Vasas korábbi védője, válogatottbeli csapattárs: – A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt. Teljesen letaglózott a hír, még most sem hiszem el, a műtétje után még azt mondták, minden rendben van. Soha semmi baja nem volt, most meg ilyen hirtelen…
</TD></TR><TR class=odd><TD>
Bánki József, a Ferencváros korábbi labdarúgója: – Amikor a Ferencváros ificsapatában futballoztam, abban az óriási megtiszteltetésben részesülhettem, hogy kényszerítőzhettem Albert Flóriánnal… Minden nap találkoztam Flóri bácsival. Mindig úgy ült a róla elnevezett stadion irodájának foteljében, hogy rálásson a pályára… Korszakos egyéniség volt, a futball arisztokratája. Nehéz ilyenkor bármit is mondani… Eddig Császár volt, de a fradistáknak most már örökkévalóság…
</TD></TR><TR class=even><TD>
Rákosi Gyula, a Ferencváros korábbi támadója, csapattárs: – Csaknem hat évtizedet húztunk le együtt a Fradiban Flórival, büszke vagyok a vele való barátságra, mintha testvérek lettünk volna, úgy éltünk. Majdnem együtt kerültünk fel a nagycsapathoz, öröm volt vele együtt futballozni. Szombaton még benn voltam nála a kórházban, jól elbeszélgettünk, jókedvű volt, ma készültem hozzá újra, nem tudom, mi történhetett, a fia reggel hívott a szörnyű hírrel. Mélyen elszomorított, kóválygok, nem vagyok magamnál, nem találom a helyemet.
</TD></TR><TR class=odd><TD>
Vitray Tamás, televíziós sportriporter: – Egy sportkönyvet lektorálok, és valamit ellenőrizendő, éppen ma, kora reggel kihalásztam kazettáim közül az angliai világbajnokság magyar–braziljának felvételét. Csak egy-két adatra volt szükségem, de ott felejtkeztem a komputer előtt, és ki tudja, hányadszor végignéztem. Farkasért, Benéért, és mindenekfelett Albert Flóriért. Jobb játékot irányító középpályástól, mint amilyet ő azon a napon nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset. Ritka gyönyörűség volt sokadszorra is. Amikor kivettem a lemezt, nyomában a képernyőn a sárga Hírkereső jelent meg. „Meghalt Albert Flórián!” Nem is értettem azonnal, hogy került ez a mondat ide. Borzasztó és felfoghatatlan. Amint ő maga pótolhatatlan. Egyedi és egyszeri csodája volt ennek a gyönyörűséges játéknak. Miért sietett?!
</TD></TR><TR class=even><TD>
Borbély Zoltán, Magyar Labdarúgó-szövetség jogi és sajtóirodájának vezetője felidézte a múlt hónapi ünnepséget, amelyet az MLSZ Albert 70. születésnapja alkalmából rendezett: – Flóri nagyon jó hangulatban volt a találkozón, életvidáman és egészségesen, ásványvízzel koccintva vett részt az összejövetelen, amelyen szinte minden mondatra poénnal reagált, s végigmosolyogta a köszöntést. A klubhűség mintaképének számított, s bár nagy volt a választék, nem véletlen, hogy éppen róla nevezték el az Albert-stadiont. Tényleg igaz rá: első volt az egyenlők között. Halála rávilágít és figyelmeztet is egyben arra, hogy nemzeti értékeinket meg kell becsülni, ő ilyen volt, nemzeti érték, amely a GDP százalékában nem fejezhető ki. Albert Flóriánt az MLSZ saját halottjának tekinti.
</TD></TR><TR class=odd><TD>
Schmitt Pál köztársasági elnök, korábbi MOB-elnök: – Nagyjából egyidősek vagyunk, így már fiatalon találkoztunk a tatai edzőtáborban. Tanított minket focizni. Mindennek örültem, ami vele kapcsolatban jó hír volt. Nagyon szép pillanat volt, amikor augusztus 20-án átadhattam neki egy magas kitüntetést. Nagyon szerettem Flórit, rendkívül szerény ember volt, igaz példakép azoknak, akik a futballt választják. Nagy dolog, hogy egy ilyen híres sportoló, akit több helyről csábítanak, ott fejezi be a pályafutását, ahol elkezdte. Később az, hogy a stadion felvette az ő nevét, szinte kötelezte arra, hogy mindig ott legyen. Annak idején is sok jó futballista volt, mi is a világ élvonalába tartoztunk. Felfigyeltek rá, hogy van egy csodaember itt Magyarországon. Nem véletlenül lett Császár a beceneve, mint ahogyan a németeknél Beckenbauer kapta ezt meg, ennél nincs több vagy nagyobb. Sohasem rúgott meg senkit, nem volt durva. Az egyetemes labdarúgás veszített azzal, hogy elment.
NYUGODJÉK BÉKÉBEN A CSÁSZÁR
</TD></TR></TBODY></TABLE>