O
oliyboty
Vendég
Egyelőre csak olvasgatlak titeket, hozzászólni nem igen tudok még, vagy inkább nem akarok, mert fogalmam sincs mit írhatnék, inkább csak háttérben figyelek, olvaslak bennetek...
Mégis, valamiért jobban hisz az ember pozitívabb embernek, mint egy negatívabbnak. De vajon miért? Az egyensúlynak is van egy köztes pontja amit akaratod ellenére oda is képzelsz de nem véletlenül. Szerinted mi az? Ha azt mondod hogy ott van az egyensúly akkor tévedsz, mert maga az egész fenti kép arról árulkodik (eleve magáról az egyensúlyról), tehát azt látod, vagyis az már megvan. Akkor mégis mi van a képen is szereplő egyensúly középpontjában? -Hát maga az IGAZSÁG!
Ha nem hiszed, fókuszáld még egy kicsit a képet!
..."az ajtó csukva"..."a leves elkészült"...mintha maga a nyelv is sugallná, hogy nem az a fontos, ki tette...hanem az, hogy mi történt..
Szeretném megkérdezni azoktól,akik már teljesen túljutottak az ego-n,hogy néha őket is "elvarázsolja"(negativ értelemben) a környezet,és próbálja húzni a külvilág felé?
Vagy már semmi hatással sincs rájuk??
-Nemrég hallgattam Bhagaván előadásában egy kis filmet,ahol megkérdezték tőle,hogy ő nem érez vágyat egy csinos nő iránt,amint elhalad előtte?
A válasza az volt,hogy igen,amig elhalad előtte!!---de utána megszünt létezni a vágy,vagyis nem gondolkodik róla.
Drága sisne!Sziasztok kiss
Én csupán az idézésekről szeretnék szólni.
Ezeknek az az egyik óriási előnye, hogy általában tiszta forrásból származnak.
Másrészt lehetőséget adnak arra,
hogy egyidejűleg pontosan és plasztikusan tudjuk kifejezni a mondandónkat:
akár képpel vagy videoval is stb.
Nem elhanyagolandó az a tudás sem, ami ezekben felhalmozódik.
Mivel mindegyikünk valószínűleg egészen mást olvas:
így mindannyian különböző idézeteket tudunk megosztani egymással.
Számomra mégis a következő a legeslegfontosabb.
Bert Hellinger nyomán ez a történetekben-rejlő-erősség.
Ha valaki nagyon elszalad az önhiedelmeivel,
akkor virágnyelven lehet neki képekkel stb. üzenetezni
DE!
Amiatt (IS) tetszett nagyon Elke legutóbbi hozzászólása,
#5285
mert bizonyos értelemben szinte esettanulmányba menő leírást adott rólam.
Én ugyanis elsősorban önmagamnak szoktam üzengetni pl. a képekkel.
Ez olyannyira igaz, hogy utólag döbbentem rá:
pár éve 1 lappangó betegségemről mandalák sorozatán keresztül
készítettem kórképet
Másrészt 1 régi fórumomra időnként visszalátogatok,
mert elképesztő bölcs tanácsokat osztogattam ott...ÖNMAGAMNAK
Semmi mást nem kellett volna tennem,
mint ezeket a tanácsokat megfogadnom.
És még valami.
Önrehabilitált autistaként
még mindig alapvetően képekben gondolkodom
és jobban szeretem képekkel, zenével kifejezni magam.
Szeretettel sisne
Drága tibya!Az, hogy mi történt, nem olyan fontos, mint az, hogy hogyan reagálunk arra, ami történik. Figyeld meg, hogy milyen érzelmi reakciót váltanak ki benned a külső történések.
A bennünk lévő érzelem vagyis az, hogy mi zajlik bennünk és ennek a megfigyelése sokkal fontosabb.
Általában nem vagy tudatában minden gondolatmintádnak, és többnyire csak az érzelmeid megfigyelése révén tudod tudatosítani őket. Vagyis ahogyan érzed magad a jelen pillanatban.
"Megfigyelni belső érzéseidet, ahelyett, hogy átengednéd nekik magadat, a leghatékonyabb spirituális gyakorlatra ad lehetőséget."(Eckhart Tolle)
Akkor aki a ráncait felvarratja vagy mi, az hirtelen lelkileg is kitisztul? Aki meg mondjuk megég az arcán ő pedig sokat gondolt mire is? :lol:
Lehet van ebben valami, de azért ennek a nagy része genetikai illetve külső hatások, hiszen a testünk bár ugye a tudatunkhoz lelkünkhöz is tartozik mégis csak anyagi és e világ is erős hatással van rája.
Az igaz talán, hogy sok dolog eleve elrendeltetett vagyis az élet feladatunk része. De abban biztos vagyok, hogy nem a szépséges külső vagy a kevésbé látványos árulja el, hogy milyen az ember.
Ami viszont igaz lehet, hogy bizonyos energiák fiatalító hatásúak ami meg is látszhat.
...amíg az ember a vágyai kielégítésével, újabb és újabb célok felállításával majd elérésével, pénz-hajhászással, siker-orientációval és hasonló modern világi dolgokkal próbálja meg elkendőzni magában az egyetlen elementáris és mindent megmozgató őszinte félelmet...az elmúlástól, a haláltól...addig a pozitív ember mindezen illúziók elérésének archetípusává válik...a modern ezoteria annyira kidomborította a pozitív gondolkodást (hála a Titok és hasonló könyveknek) hogy lassan már az válik az emberek örökös félelméve, hogy nem tudják magukat az örök pozitív gondolkodás illúziójában tartani ...a pozitívan gondolkodó, mindig vidám, céltudatos ember a siker szinonímájává vált a nyugati társadalmakban...a panaszkodó, zsörtölődő, morgó ember pedig a kudarc mintaképévé...és egy olyan társadalmi közegben, amelyben beléd nevelik az siker iránti kényszerességet egyértelmű a választás...a pozitív ember a haladás, a negatív ember a visszamarádás...a pozitív ember a siker...a negatív ember a kudarc...így polarizálódnak a természetes és sokszor semleges érzelmek jóra és rosszra...sikerre és kudarcra...haladásra és visszamaradásra...hát ezért...amíg az elmédben élsz, és hajtod a szenvedés és illúzió kerekét, addig a pozitív emberenek mindig jobban fogsz hinni...beszélgess néha "lecsúszott" emberekkel...hajléktalanokkal, szegényekkel, koldusokkal...hányatott sorsú emberekkel...meg fogod látni, hogy az érem másik oldala is fényes ám...de még mennyire az igazi pozitív gondolkodás nem tanítható...mert az a szív útja...az igazság útja...nem lehet személyiségfejlesztő tréningen elsajátítani...nem lehet csodakönyvekből megtanulni...aki megérkezik a szívhez, és felismeri az igaz utat, átalakul...természetesen válik olyanná, amit sokszor a pozitív gondolkodókkal kevernek össze...pedig a kettő...ég és föld
Szeretném megkérdezni azoktól,akik már teljesen túljutottak az ego-n,hogy néha őket is "elvarázsolja"(negativ értelemben) a környezet,és próbálja húzni a külvilág felé?
Vagy már semmi hatással sincs rájuk??
A dolgok mindig törekszenek kiegyenlítődni ha sok a "rossz" akkor megjelenik a "jó" ha sok a "jó" megjelenik a "rossz"
Drága tibya!
Két dologról beszéltek (Somával),mégis ugyan arról
Tehát ,mig az egyik embernek meg kell(!) figyelnie,hogy mi zajlik benne,már a másik ember túl lépett(!!!) ezen...Rajta már áramolnak keresztül a történések,és nincs se pro,se kontra.Nem azért,mert nincsenek érzései,de belül már nem mozgat meg semmit.Egyszerűen,ami elibe tárul hagyja ott lenni,teljesen megengedővé válik.
Most magam példatárából annyit.Nemrég irtam,hogy családi összejövetelen már nem zavartak azok a tényezők,mint korábban.Sőt,semmi hatást nem váltottak ki belőlem.
Nemrég ennek az ellenkezője derült ki,mert akkor ott nem volt jelen az a személy,és bizony nagyon is "dolgozott" a gyomorgörcs
Igaz nem étrintett meg olyan szinten,mint régebben,de ott volt az érzés.Erre irtam nemrég,hogy van ott még valaki (az ego),mert reagáltam a helyzetre,csak a reakció intenzitása változott meg.
Ezt is szeretném megkérdezni (kiváncsiságból),hogy aki már túl lépett az egó-n hogyan reagál,ill.történik-e,érez-e valamit ott legbelül,vagy egyáltalán nem jelenik meg benne a "rossz" érzés?
Röviden tibya:mig nekünk meg kell figyelni az érzést,addig a megvilágosodott emberek úgy "kezelik",mint a légvételt...!!!
(u.i:tudom ellentmondásosak a gondolataim,másrészről biztosan megértitek!)
...van egy pont...amikor valami megváltozik...legbelül...amikor az ember kristálytisztán különbséget tud tenni aközött, ami eddig volt, és ami most van...egyszer csak azt kezded érezni, hogy minden gondolat, ami felmerül benned, elkezdi nélkülözni az ÉN nézőpontját...mégis érvényes marad...olyan ez, mint amikor úgy érzed, hogy annak a mondatnak, hogy "holnap munkába kell mennem" tökéletes helyettesítője az, hogy "holnap...munkába...menni"...meg a "fáj a fejem" gondolat helyett csak annyi jön, hogy "fej...fáj"...meg olyan, hogy "csúnyán beszéltek velem" helyett az jön, hogy "csúnya...beszéd...volt"....valahogy értelmét veszti még a nyelvtani is, amely a ragozás által egyértelmű különbséget tud tenni cselekvő és cselekvés között...valahogy természetellenessé válnak az olyan mondat kezdetek, hogy "azt hiszem...", meg "szerintem...", meg "én úgy látom"...ezek lassan lassan elmaradoznak...csak annyi marad, hogy "az van, hogy...", "úgy látszik, hogy..."...valahogy mintha az egész nyelv a fejünkben elkezdené a passzív szerkezeteket használni a ragozott formák helyett...(a magyar nyelv egyébként nagyon sok passzív szerkezetet ismer, de ezek mintha kimentek volna a divatból...)..."az ajtó csukva"..."a leves elkészült"...mintha maga a nyelv is sugallná, hogy nem az a fontos, ki tette...hanem az, hogy mi történt....majd csak mész az utcán, és ránézel egy fára, egy virágra, egy hegyoldalra, a naplementére....és már mondani sincs kedved semmit...csak belefeletkezel abba, amit tapasztalsz...és lassan már a passzív szerkezetek sem jönnek...mert érzed, hogy nincs értelme egyetlen kommentárnak sem....teljességgel felesleges...
persze...az én ott van?....valami tudja hol lakik, hogy hívják, hol dolgozik, kik a rokonai, mik a jellemzői...ismeri a ragozást, tudja melyik mosdót kell használni...ismeri a kollégáit...de ez valahogy más...olyan személytelen...olyan távoli...mintha a nézőpont valahol máshol lenne...nem a fejedben...mintha az, aki mindezt tudja, nem is ő lenne többé...hanem valami sokkal mélyebb...sokkal titokzatosabb...és határtalanabb....nem is tudom....igen, talán ez a legjobb kifejezés rá...kiss és nem tudni...jóóóó....
Drága tibya!
Most magam példatárából annyit.Nemrég irtam,hogy családi összejövetelen már nem zavartak azok a tényezők,mint korábban.Sőt,semmi hatást nem váltottak ki belőlem.
Nemrég ennek az ellenkezője derült ki,mert akkor ott nem volt jelen az a személy,és bizony nagyon is "dolgozott" a gyomorgörcs
Igaz nem étrintett meg olyan szinten,mint régebben,de ott volt az érzés.Erre irtam nemrég,hogy van ott még valaki (az ego),mert reagáltam a helyzetre,csak a reakció intenzitása változott meg.
Szia Soma!...ha a pupillád nem reagálna a fényre...ha a virág bibéje nem reagálna a méh érintésére...ha az anya nem reagálna a gyermeke sírására...ha a szervezet nem reagálna a fájdalom vagy a veszély ingereire...zavar lenne abban a végtelen intelligenciában, amit úgy hívunk...élet...a reakció egy teljesen természetes dolog...nem más, mint válasz...egy (fel)kérésre...és hogy ki válaszol ilyenkor?...hát az a határtalan intelligencia, amely pontosan tudja, mit és hogyan kell válaszolni...pontosan úgy, ahogy azt az adott pillanat megkívánja... és nyomában lohol az ÉN, aki meg értékeli, megmagyarazza, szereti, vagy utálja azt, ami történt...és okosabbnak, bölcsebbnek hiszi magát a világot működtető intelligenciánál...így taktikákat dolgoz ki arra, hogyan járjon túl az intelligencia kreativitásán és spontán megnyilvánulásán kitalálja, hogy kontrollálni kell, meg meg kell figyelni....meg kitalálja azt is, hogy úgy kell tennie, mintha nem lenne szabad reagánia a világ legtermészetesebb dolgaira... nem kell tenni semmit...ha sírni kell, sírni kell...ha ölelni kell, ölelni kell...ha dühösnek kell lenni, dühöngeni kell...és ha csendben kell maradni, ám csendben kell maradni...mindegy, ki mit mond...leginkább akkor, ha azt a hang mondja...a fejedben...