„Pusztítsd el magad. Meg kell, hogy halj. „Én nem ez vagyok.”
A halál természetesen nagyon félelmetes dolog, amíg a test-elmének tekinted magad. A félelem megszüntetéséhez el kell jutnod arra a meggyőződésre, hogy ami te a valóságban vagy, az nem egy olyan valami, ami valaha is meg tud születni vagy, meg tud halni. Ez a meggyőződés, vagy felismerés valójában az egó „halálát” jelenti, ami az egyetlen dolog, ami valaha született, ebben az életben, vagy bármelyik másikban.
Álljon itt egy vers, szent Dadu Dayaltól, aki a tizenhatodik században élt:
„Hurrá! Ellenségem halott
Senki nem tud most rúgni rajtam.
Megsemmisítettem magam
És így meghalva élek.”
„Ne hagyd, hogy ellenséged belépjen házadba.”
Az egó az ellenség. Ha megpróbálod arra használni az egót, hogy elpusztítsa az egót, vagy megpróbálod arra használni az elmét, hogy megtisztítsa az elmét, ez olyan, mint a tolvajt arra kérni, hogy üldözze a tolvaj. A tolvaj színlelni fogja, hogy üldözi a tolvajt, de semmi sem lesz belőle. Ezért jobban tesszük, ha az elmén túlra tekintünk. A legjobb gyakorlat hallgatni csupán a Mester tanítását, és hagyni, hogy átvegye a hatalmat az elme fölött. Mindaddig, amíg elfogadod, amit mond és átadod neki önmagad, az egó számára nem nyílik tér.
Kabir írta:
„Keskeny a szerelem ösvénye
Isten és én nem létezhetünk egyidejűleg.
Amikor én voltam, Ő nem volt ott
Most Ő van, én nem vagyok.”
”Meghalni azt jelenti, hogy elfelejteni mindent. Míg élsz, halj meg így.”
A jnani (felébredett személy) meghaladja a testtel való illuzórikus azonosulást, még míg a testben tartózkodik. Mások azt hiszik, meg kell várni a test halálát, hogy felismerhető legyen, ez az azonosulás hamis. Meghaladni az illúziót azt jelenti, hogy megérteni, hogy mindez az Énnek, az örök valóságnak a kivetítése. Mindent úgy látni, mint ami nem elkülönült az Éntől, azt jelenti, hogy mindent elfelejteni, vagyis, elfelejteni, nem látni többé az objektumok látszólagos elkülönültségét. Ez a halál, ugyanakkor a feltámadás is.
„Mondd, ’én nem létezem.’ Ott a halál van.”
Mindig érdemes megjegyezni, azt hiszem, hogy amikor Maharaj azt mondta: „Én nem létezem”, azt általában úgy értette: „Én nem létezem, csak Ő létezik.” A nem létező „én” fogalma helyébe nem űr lép be. „Ő” mindig megmarad, és te Ő vagy. Szóval, te mindig vagy, csak nem individuális személyként, akinek tekintetted magad. Ezt a hamis egót fel kell adni, fel kell áldozni. Az ötödik délután bhajanjának kommentárjában Maharaj azt mondja:
„Az egót, ami semmi, ajánld fel Neki! És ő neked adja a valóságot!”
„Semminek nincs szüksége rád, és semmit sem kell megszerezni.”
Az igazság valójában nagyon egyszerű, annyira egyszerű, hogy az elme átsiklik felette, valami bonyolultabbra és nehezebben elérhetőre számít. Az elme mindig az ébrenléti állapotra összpontosít, s mert ő a teremtője az ébrenléti állapotnak, természetes, hogy ott keresi a valóságot. Az ébrenléti állapot azonban csak az egyik állapot, amely megjelenik és eltűnik, míg az Én mindig megmarad. Emiatt az elme soha nem találhatja meg az Ént. Végső soron, az Én keresés egész folyamatát egy lehetetlen feladatnak kell tekinteni, egy álomutazásnak, mert nem találhatod meg azt, ami már vagy. Ez nem valami megszerzésének a kérdése, és semmilyen különleges dolgot nem szükséges megérteni, a valóság a te saját léted, a három állapot, az ébrenlét, álom, és mély alvás állapotai felett.
A következő vers a tizennegyedik században Kasmírban élt szent Lalla Yogeshwaritól származik:
„Én Lalla körbejártam a világot
Kétségbeesetten keresve a mindenütt jelenlévő Urat.
Visszatérve a kalandjaimból itt találtam Őt
A testemben ülve, az Ő saját otthonában.”
Andrew Vernon – You Are He
Kommentárok Ranjit Maharaj tanításaihoz