Husvét,- és minden ami vele kapcsolatos.

Mozgó képek...

Diós-mazsolás kalács

Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
15 dkg rétesliszt
1 egész tojás + 1 tojás sárgája
0,5 kávéskanál só
10 dkg cukor
4 dkg ráma
1,5 dl kefir
1 dl tej
1 rum aroma
6 dkg durvára vágott dió
6 dkg mazsola
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál sikér
1 késhegynyi aszkorbinsav
1 dkg friss élesztő

Elkészítés: A hozzávalókat a dió,
mazsola és citromhéj kivételével
a gépbe tesszük. Ezen hozzávalókat
csengetéskor rakjuk bele.
Sütni: Normál program I. fokozat,
közepes szín.
( 3 óra 20 percig tart a program.)

Diós - kakaós kalács
Hozzávalók:

50 dkg VitaMill Univerzális liszt
2,8 dl langyos tej
6 dkg ráma megolvasztva
6 dkg cukor
1 kávés kanál só
2 dkg friss élesztő
1 vaníliás cukor,
1 citrom reszelt héja
1 tojás sárgája
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál tej

Töltelékhez:

- kb. 15 dkg darált dió
- 1 marék mazsola
- 10 dkg kristálycukor
- 1 cs. vaníliás cukor
A töltelékhez valókat gázon egy kicsit összemelegíteni 2 evőkanál tejjel.

Amikor a tésztát megkelesztette a gép, lisztezett nyújtólapon 2 db-ra vágtam. Utána ezeket a tésztadarabkákat kisodortam. Az egyikre rákentem az előmelegített diós tölteléket, és hosszú rúd formára feltekertem. A másikat pedig a 2 evőkanál kakaóporral, 2 evőkanál tejjel összedagasztottam kézzel, és rúd formára tekertem. Ezután a 2 rudat a lenti formába összefontam, és 25 cm-es átmérőjű szilikonos tortaformába tettem, aminek az aljára sütőpapírt raktam. Hagytam még kelni 20 percig, majd megkentem tojás sárgája és tej keverékével. Hideg sütőbe tettem, légkeveréssel 170 fokra téve szép pirosra megsütöttem 35 perc alatt. A sütés vége előtt 5 perccel leöntöttem 1 dl langyos vaníliás tejjel.

forrás:center

2007. április 1.
VirágvasárnapNem maradhatunk kívülállók!
Ahogyan Jézus megérkezik Jeruzsálembe, ahol élete véget ér, ugyanúgy mi is nagyböjti utunk végéhez közeledünk. A mai napon elkezdődik a nagyhét, amely során Jézus életének utolsó napjaira emlékezünk.

Ma, Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására, nagycsütörtökön az utolsó vacsorára és az Úr elfogására az Olajfák-hegyén a Getszemáni kertben, nagypénteken kereszthordozására és kereszthalálára emlékezünk, majd pedig szombaton éjszaka, a sötétedés beállta után kezdődő szertartás keretében és húsvétvasárnap megünnepeljük Jézus dicsőséges feltámadását.

A 2000 évvel ezelőtti történet nagyon egyszerű: Van egy ember, aki örömhírt hirdet. A városokat és a falvakat bejárva csodákat tesz. Szavaira és tetteire felfigyelnek az emberek, de népszerűsége nem tetszik a vallási vezetőknek. Miközben barátokat szerez magának és tanítványokat gyűjt maga köré, ellenségei is lesznek. Ez utóbbiak azzal a váddal, hogy Istennek tartja magát, halálra ítéltetik és kivégeztetik a rómaiakkal. Igen, ő Jézus Krisztus, aki hitünk szerint az Isten Fia.

Az utolsó napokban megdöbbentően gyorsan zajlanak és váltakoznak az események. A Jeruzsálembe szamárháton érkező Jézust királyként köszönti és énekekkel dicsőíti a nép, majd öt nap múlva talán éppen ezek az emberek ordítva követelik keresztre feszítését. A városba most dicsőségesen bevonuló Úr néhány nappal később megszégyenítve, keresztjét hordozva jön ki onnan és megy fel a Golgotára. Bár a nép egy része részvéttel tekint rá és megsiratják az asszonyok, bár egy darabon más személlyel, Cirenei Simonnal cipeltetik keresztjét és bár a kendőjét neki nyújtó Veronika is iránta való együttérzését fejezi ki cselekedetével, senki sem tudja megállítani az eseményeket. A súlyos bántalmazások, a megostorozás, a tövissel koronázás után keresztre szegezik. Tanítványai az utolsó órákban elmenekülnek, egyedül a fiatal János áll ott közülük a kereszt alatt, valamint édesanyja és néhány asszony. A teljesen elgyengült Jézus három órás szenvedés után kileheli lelkét, meghal. Még aznap este leveszik holttestét a keresztről és egy sziklasírba helyezik.

A történet itt véget is érne, ha Jézus csak egy ugyanolyan ember lett volna, mint bárki más. De ő nem csak valóságos ember volt, hanem valóságos Isten is! Egész életét kudarcnak nevezhetnénk, ha kereszthalálával minden véget érne. De feltámadása mindent megváltoztatott! A feltámadás fényében halála megváltó és üdvösséget szerző esemény, amely reményt ad nekünk arra, hogy várjuk az örök életet és higgyünk saját feltámadásunkban.

Ma mindenkit arra hívok, hogy kísérjük el utolsó napjaiban a mi Urunkat! Vegyünk részt a nagyheti szertartásokon, amelyek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy ne csupán kívülállóként szemléljük az eseményeket, hanem csatlakozzunk Jézushoz, akinek követői vagyunk. A világban sok ember csak szájtátva bámulja vagy értetlenül nézi a Krisztussal történteket, s azt gondolja, hogy semmi köze Jézus halálához. Számunkra, hívő keresztények számára viszont nem kényelmes fotelből nézhető színházi előadás sem a nagycsütörtöki vacsora, sem a nagypénteki kereszthalál. Jézus bevon minket az eseményekbe. Az utolsó vacsora estéjén szeretetének nagy jeleként nekünk adja Testét és Vérét a kenyérben és a borban. Fogadjuk el szeretetét és ne mulasszuk el a szentáldozást ezen a szentmisén! Ezután megkér bennünket, hogy vele menjünk az Olajfák-hegyére és virrasszunk. A csütörtök esti mise után vegyünk részt a templomi virrasztáson és imádságon, hogy ezzel is kifejezzük hűségünket és kitartásunkat Krisztus mellett. Nagypénteken együtt végezzük majd a keresztutat abban az órában, amikor Jézus kilehelte lelkét. Az esti szertartáson a passió segítségével gondoljuk majd újra végig Jézus értünk vállalt szenvedésének és megváltó halálának eseményeit, majd pedig kifejezzük hódolatunkat a Szent Kereszt előtt. Szombaton késő este az év talán legszebb szertartására kerül sor, amelyen megünnepeljük Jézus halálon aratott győzelmét, feltámadását, amely a lelki újjászületést jelenti számunkra.

Jézus arra hív minket, hogy kísérjük el őt utolsó napjaiban. Nem maradhatunk kívülállók! Ha kitartunk mellette és részesedünk halálában, a feltámadás örömében is részesíteni fog minket! <hr height="1" width="90%">

Szia Kinszi! Nagyon szép és az ünnephez méltó megemlékezéseket tettél fel.Köszönjük. Puszillak

<center> 2007. április 5.
Nagycsütörtök</center>A szeretet kenyere
Nagycsütörtök estéjén Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk a szentmisében. Földi életének utolsó estéjét tanítványaival tölti az Úr. Együtt fogyasztja el velük a húsvéti vacsorát, amelyen szeretetének jeleként megmossa tanítványai lábát, majd a kenyeret és a bort, mint Testét és Vérét adja nekik. Az étkezés után együtt mennek ki az Olajfák-hegyére, ahol a Getszemáni-kertben elfogják az Urat, s ezzel megkezdődik szenvedése. A lábmosás nem csak egy gesztus Jézus részéről, hanem a szolgálat életformája. A kenyértörésben se csupán a szeretet jelét lássuk, hanem a szeretet életmódját. Jézus példát ad nekünk, hogy kövessük őt a szolgálatban és a szeretetben.

Minden szentmisében megjelenítjük ezt az utolsó vacsorát és megismételjük, jelenvalóvá tesszük Jézus szeretetből hozott áldozatát, a kenyértörést, de a mai estén bemutatott szentmisénkben különösen is szeretnénk odafigyelni a szeretet e csodálatos jelenlétére. Krisztus szeretetét ugyanis nem csak az apostolok tapasztalhatták meg az egykori közös étkezés alkalmával, hanem ugyanennek a szeretetnek a jelenlétét éljük át mi is minden alkalommal, valahányszor részt veszünk a szentmisén és Krisztus Testét magunkhoz vesszük a szentáldozásban. Ez a találkozás arra indít bennünket, hogy továbbadjuk Krisztus szeretetét embertársainknak. Az Oltáriszentség nem pusztán kenyér, hanem az isteni szeretet kenyere számunkra, amellyel minden nap lehetőségünk van táplálkozni, s amelyet nap mint nap megosztunk másokkal. Boldogok vagyunk, ha a földi eledel mellett erre a lelki kenyérre is vágyakozunk.

A híres magyar író, Móra Ferenc a „Mindennapi kenyerünk” című novellájában saját gyermekkorára emlékszik vissza, olyan időkre, amikor igen nagy volt a szegénység és ezt az ő családjuk is megérezte. A történet szerint, amikor egy este édesanyja imádkozott és éppen ott tartott, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, a kisgyerek megkérdezte tőle, hogy mi lesz a vacsora? Édesanyja azt felelte neki, hogy háromfélét esznek: kenyeret, a héját és a kenyérbélet. A kisfiú elkeseredetten annyit mondott erre, hogy ő bizony jobban szeretne csak kétfélét enni, mint korábban: kenyeret meg szalonnát. A nagy szegénység miatt azonban nem volt se szalonna, se más, s még annak is örültek, hogy a jó Isten megadta a mindennapi kenyeret. Aztán még szegényebb idők jöttek, és sokszor már csak egyféle jutott vacsorára, egy kis kenyérhéj. Egy nap a kisgyerek segített egy asszonynak a faluban és a munkájáért egy karéj kenyeret kapott fizetségként. Meg sem várta, hogy mézet is kenjenek rá, mindjárt bele is harapott és már indult is haza, amikor hirtelen eszébe jutott édesanyja. Szerette volna visszaragasztani a kiharapott darabot a kenyérbe, és az egészet odaadni anyjának, de már nem lehetett. Otthon aztán édesanyja persze könnyes szemmel adta vissza a gyereknek a kenyeret, hogy inkább mégiscsak ő egye meg. A kisfiú ekkor hirtelen ötlettel a következőt mondta: „Én már megettem a másik karéj kenyeret.” Ez ugyan nem volt igaz, de nagyon szerette volna, ha szintén éhező édesanyja enné meg a kenyeret. Az egy szelet kenyérnek végül az lett a sorsa, hogy másnap bekerült a munkába induló édesapa tarisznyájába, hogy legyen mit ennie. Ő pedig este hazahozta és örömmel adta a madárlátta kenyeret fiának.

Bár mostanában nehéz elképzelnünk azt a nagy szegénységet, amelyet talán csak a legidősebbek élték át gyermekkorukban a háború idején, azért a történet mondanivalóját könnyen megérthetjük. A megosztott, az odaajándékozott kenyér a szeretetről tanúskodik. A gyerek szeretetből adja édesanyjának, az édesanya szeretetből adja az apának, és ő is szeretetből hozza haza fiának. Mindannyian nélkülöznek és éhesek, de mégis inkább odaadják a kenyeret annak, akit szeretnek. Nem az elfogyasztott, hanem a másik emberrel megosztott kenyér tanúskodik az igazi szeretetről.

Krisztus saját Testeként nyújtja nekünk a kenyeret, s e cselekedetével nekünk adja szeretetét is. Éppen ezért az átváltoztatott és megosztott kenyér a „szeretet szentsége”, ahogyan Aquinói Szent Tamás nevezte az Oltáriszentséget. XVI. Benedek pápa legújabb apostoli levelének címében szintén ezt a kifejezést használja az Eucharisztiára (Sacramentum caritatis). Abból, hogy az Oltáriszentséget a szeretet szentségének nevezzük egyenesen következik, hogy amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor elfogadjuk Isten szeretetét és egyesülünk azzal a Krisztussal, aki ebben a keresztáldozat titkát is magába foglaló áldozatban állandóan felajánlja magát értünk az Atyának. Krisztus megváltó halála és üdvösségszerző feltámadása szintén Isten szeretetéről tanúskodik számunkra és szintén benne foglaltatik minden szentmisénkben.

Az utolsó vacsora szentmiséje még egy dologra figyelmeztet minket, tudniillik arra, hogy a Krisztustól tanult szeretetet tovább kell adnunk másoknak, azaz el kell sajátítanunk a szeretet életformáját. Az utolsó vacsorán a következő szavakat mondta a mi Urunk: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Nem volna helyénvaló, ha ezt csupán úgy értenénk, hogy ismételjük meg azon cselekedetét és szavát, amellyel átváltoztatta a kenyeret Testévé és a bort Vérévé, de közben megfeledkezünk az odaadásról. Az átváltoztatás cselekedetét ugyanis az odaadás cselekedete követte, és ebben is utánoznunk kell Jézust. Arról van tehát szó, hogy miután megtapasztaltuk a szentmisében és főként a szentáldozásban Isten szeretetét, ezt a szeretetet továbbsugározzuk környezetünkre, hogy ez hassa át az egész világot. Így válunk Isten minden ember felé megnyilvánuló szeretetének igaz tanúivá. Jn 13,1-15

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

Húsvéti szokásokaz a szentendrei Skanzenben meg lehet tekinteni, sőt kipróbálni is a tojásfestést, irókázást locsolkodást stb. Figyelmetekbe ajánlom! Nagyon jó szokott lenni. Inkább vasárnap menjetek, mert hétfőn tumultus van. www.skanzen.hu

<center> 2007. április 6.
Nagypéntek</center>Hamis és igaz tanúk
A mai napon, nagypénteken Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Elérkezett a nap, itt van az óra, amikor Jézus az Atya iránti engedelmességből és az irántunk való szeretetből feláldozza életét, megszerezve ezzel az üdvösséget az emberiség számára. A kereszten függő Fiúisten elé állva ma gondoljunk személyes megváltottságunkra: miattam szenvedett és értem halt meg Krisztus a kereszten.

E napon az Egyház régi hagyománya szerint nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiát a szent kereszt előtti hódolat követi, majd pedig a szentáldozás szertartása következik. Az igeliturgia során többek között Jézus szenvedésének és halálának történetét hallottunk a passióban Szent János evangéliumából. Ehhez szeretnék most röviden néhány gondolatot fűzni, amely talán segít minket a kereszt titkának megértésében.

Fekete István a virágvasárnapi és a nagypénteki passiójáték falusi történetébe avat be minket „A passió” című rövid írásában. A kis faluban évek óta megvolt mindenkinek a maga szerepe, de az egyik évben új személyt kellett keresni a régi helyett az egyik hamis tanú szerepére. Az új jelölt meg is tanulta az éneket, és a próbák során nagyon lelkesen bizonygatta azokat a dolgokat, amelyeket a jóságos Isten Fia sose mondott. Jól is ment a dolog, de a hamis tanú a nagyböjt vége felé, amikor barkát szedett virágvasárnapra, beesett a megáradt patakba. Komoly baja ugyan nem lett, de a hangja bizony elment, ezért megint új hamis tanút kellett keresni. Az öreg kántortanító gyorsan talált új embert. A váltás történetét az író így zárja le: olyan könnyen vált meg a kántortanító az egyik gyerektől és bízta a szerepet másikra, „mintha az egész világ hamis tanúkkal lett volna tele”.

Úgy tűnik, hogy napjainkban is léteznek hamis tanúk, akik Isten ellen vallanak. Olyanok, akik szembehelyezkednek Istennel vagy megtagadják Jézust. Igen, arra hamar rájövünk, hogy a keresztúton nem maradhatunk kívülállók. Valamelyik oldalra nekünk is oda kell állnunk. Rajtunk múlik, hogy hamis tanúk vagy Krisztus igaz tanúi leszünk-e. A hamis tanúk engednek a bűn mélybe taszító erejének, az igaz tanúkat a kegyelem ereje emeli fel. A hamis tanúk az emberi erőszakosságot és gyilkosságot pártolják, az igaz tanúk az isteni erőtlenségben megmutatkozó önfeláldozás oldalára állnak. A hamis tanúban győz az emberi rosszindulat illetve rossz szándék, az igaz tanúban Isten üdvözítő szándéka valósul meg. Melyik erő győz bennünk?

A keresztúton azért nem maradhatunk kívülállók, mert a szenvedés és a halál kérdése minden embert érint, és Krisztus gyötrelmeiben, valamint kereszthalálában mindannyiunk összes emberi szenvedése és halála benne foglaltatik. Ha engedjünk, hogy Jézus bevonjon minket szenvedéseibe és részesedjünk halálában, akkor részesedni fogunk feltámadásában is és a feltámadás igaz tanúivá válhatunk. És talán itt jön elő a legélesebben a különbség a hamis és az igaz tanú között, mert a hamis tanú Krisztus halálát akarja, az igaz tanú viszont Krisztus megváltó halálának értelméről és feltámadásáról is tanúskodni akar. Míg a hamis tanú a halál hírnöke, az igaz tanú a halálon győzedelmeskedő Élet tanúja és hirdetője.

Az Egyház azzal a bizonyossággal emlékezik ma, nagypénteken Jézus kereszthalálára, hogy a világra boruló sötétség nem fog győzedelmeskedni és a halál nem győzheti le az életet. Mi, az Egyház tagjai azzal a bizonyossággal és hittel csatlakozunk ehhez az emlékezéshez, hogy Krisztus halála legyőzi a halált, és a megváltást, valamint bűneink bocsánatát jelenti számunkra.

Az Egyház tagjaiként Krisztus igaz tanúivá szeretnénk válni. Ebben példakép lehet számunkra a kereszthordozásban segítő Cirenei Simon és az Úr véres arcát kendőjével megtörlő Veronika. De szintén példakép Mária, Jézus édesanyja, valamint azok az asszonyok és Szent János apostol, akik ott álltak a kereszt alatt és a római százados is, aki ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt”. Tekintsünk fel a keresztre, nézzünk fel Krisztusra! Legyünk szeretetének igaz tanúi! Jn 18,1-19,42

Húsvét

A jeles napok sorában az egyik kiemelkedő ünnepünk a Húsvét, ami a keresztény egyházakban Krisztus feltámadásának ünnepe, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.


Húsvéti szokások
Nagyböjt, nagypéntek, nagyszombat és húsvét vasárnapja A húsvétot a negyvennapos nagyböjt előzi meg, melyet Jézus ugyanennyi napig tartó böjtölésének és kínszenvedésének emlékére, hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartottak meg. A nagyböjt utolsó hete, más néven a nagyhét, Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. A Biblia szerint ekkor sokan ágakat törtek a fákról, és a szamárháton érkező Jézus elé szórták. Ennek emlékére alakult ki a délvidéken a pálmás, az északi tájakon pedig a barkás körmenet. A böjt során csak hús nélkül készült ételeket ehettek, ez alól kivétel csak a hal volt.

Jézus kereszthalálának emléknapja a nagypéntek. A legtöbb templomban ilyenkor passiójátékot, az iskolákban pedig misztériumjátékokat rendeztek. Ezeket a falvak összesereglett népe is megtekinthette. Az 1700-as évek elején Magyarországon nagypénteki töviskoszorús, önostorozó, kereszthordozó körmeneteket is tartottak, de az egyházi hatóságok ezeket a század közepére betiltották.

Nagyszombaton szentelték meg a tüzet: a templom előtt vagy a templom mellett raktak máglyát. A megszentelt tűz lángjával vagy parazsával gyújtották meg a templom óriási húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait az emberek hazavitték. Sok háznál tartották azt a szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombatig nem raktak tüzet, majd nagyszombaton az új tüzet a templomból hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen főzték meg az ünnepi ételt. A megszentelt tűz parazsából és szenéből tettek az állatok ivóvízébe, szétszórták a házban és a földeken.

Ugyancsak nagyszombati szertartás a vízszentelés, azaz a templom keresztvizének megszentelése. A házakat is, a középkorban még talán a felnőtteket is megszentelték. Valószínűleg innen származik a keresztgyerek húsvéti megajándékozásának szokása.

A leglátványosabb nagyszombati szertartás a feltámadási körmenet volt. A középkorban még vasárnap hajnal, ma már nagyszombat estéjén tartják. Régebben a körmenetben a falu legtekintélyesebb embere hordozta körbe a feltámadt Jézus szobrát. Nagyszombaton ért véget a böjt is: a körmenetről hazatérve fogyasztották el az ünnepi vacsorát.

Éjszaka Jézus keresésére indultak az emberek. Ekkor a hívők énekelve körbejárták a helységbeli kereszteket, majd a legtávolabbinál megtalálták az általuk előzőleg elrejtett Jézus szobrot.

Szokás volt a húsvéti felszentelés vagy ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből.


Locsolkodás
A húsvéti locsolkodás világi szokás. Régebben húsvét hétfőn faluhelyen a kútból húzott vízzel locsolták meg a lányokat, vagy nemes egyszerűséggel egy patakba vetették. A fiúk ezután tojást és szalonnát, vagy festett tojást kaptak, ez utóbbival a lány még az érzelmeit is ki tudta fejezni. Ma a fiúk illatos vízzel locsolnak. A műveletet mondókával kísérik. A lányok köszönetképpen még ma is ajándékot adnak, de ma már a festett tojást sok helyen felváltotta a csokoládéból készült tojás vagy nyuszi figura. Sokszor aprópénz is jár a locsolkodónak. Észak- és nyugat-magyarország egyes falvaiban locsolás helyett a vesszőzés dívik. Mindkét szokás az ősi termékenységvarázsló rítusokból ered.


Hagyományos húsvéti ételeink
A magyar és az európai keresztény hagyományban az egész húsvéti ünnepkör során kiemelt jelentőséget kapnak az ünnep egyes szakai alatt fogyasztott ételféleségek. A hamvazószerdától Húsvét vasárnapjáig tartó 40 napos böjt már a 7. századtól szokás, sőt 1091-ben II. Orbán pápa még törvénybe is iktatta. A magyarországi katolikusok nem is oly rég sok helyen valóban be is tartották ezt a szigorú böjtöt, amelynek fegyelme csupán az elmúlt évszázadban lazult meg többek között a hivatalos enyhítések következtében, s a nagyhétre, illetve nagypéntekre korlátozódott az időtartama. A protestánsok csak a nagypénteki böjtöt tartották, de azt nagyon következetesen.
A régi időkben a böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni és csak egyszer ehettek napjában. A 19. század végén még voltak olyan paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva csak növényi táplálékot vettek magukhoz. Sok helyen böjt alatt még tejneműt sem fogyasztottak. Nem zsírral, hanem olajjal főztek, s előfordult, hogy a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak.

2007. április 7.
Nagyszombat, Húsvét vigíliája
Hiszek a feltámadásban

Nagyszombat: a sírban nyugvó halott Jézus napja. A csend, a nyugalom, a várakozás napja. A szomorúság, a bánat, a részvét napja. Az értetlenség, a csalódottság, a reményvesztettség napja. Ünneplés és szentmise nélküli nap. Nagyszombat ugyanakkor titokzatos módon reményt rejtő nap is a keresztény ember számára. A feltámadás mindent megváltoztató hajnala előtti nap. Egy nap, amikor a fájdalom és a szenvedés lassan szeretetté kezd átalakulni szívünkben.

A nappali világosság elmúltával és a sötétség beálltával elkezdtük a húsvéti vigília szertartását, amely során a feltámadt Krisztus világosságának fénye egyre jobban növekszik, s hajnalra beragyog mindent. Az újjászületés és az új élet nagy napja ez számunkra! A húsvét, Jézus feltámadásának napja a legnagyobb ünnepünk az év során, amelyet nagy örömmel tartunk meg. Sajnos az ünnepek előtt szinte minden évben történik valami, amivel a feltámadást elutasítók meg akarják ingatni a keresztények feltámadásba vetett hitét.

Bizonyára sokan hallották a nagyböjt közepe táján, hogy egy szenzációra vadászó amerikai televízió-társaság bejelentette, hogy Jeruzsálem közelében egy régészeti ásatás során megtalálták Jézus sírját és a sírban egy kőládikában Jézus csontjait. A fantasztikus felfedezést ismertető film készítői azt állították, hogy felfedezésük alapjaiban ingathatja meg az egész katolikus hitet. Ez utóbbi megállapítás igaz is volna, ha valóban Jézus csontjait találták volna meg, csakhogy ez a sír nem Jézus sírja. A film megalapozatlan és hamis állításait tudósok egész sora cáfolta meg a következő napokban és hetekben, erről azonban már nagyrész hallgattak a magyar újságok és televíziók. Egy szentföldön élő ferences régész azt mondta, hogy nem kell különösebben csodálkozni ezen az új csaláson, hiszen minden évben próbálkoznak hasonlókkal azok, akik tagadják Jézus feltámadását. A felfedezés tehát hamisnak bizonyult. Jézus igazi sírja egészen máshol található, azon a helyen, ahol a IV. század óta áll a Szent Sír templom és ez a sír továbbra is üres. A valódi sír üres, mert hitünk szerint Jézus feltámadt a halálból, és megdicsőült testben tovább él.

Felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mire volt jó ez a hamis hírverés? Megtéveszteni az embereket mindenképpen. De arra is erdményezte, hogy kétséget és hitetlenséget ébresztett néhány hívőben. Lássuk be, bizony sokan voltak, akik szájtátva hallgatták a hírt és bedőltek a mesének, mert mindent elhisznek, amit a tévében látnak. Eközben a hívő keresztény ember hálát ad Istennek, hogy megkapta a hit csodálatos ajándékát.

De a hitetlenség eme szomorú példája után térjünk is azonnal vissza a feltámadás mostani ünnepléséhez, és figyeljünk azokra a jelekre, amelyek erősítik bennünk a hitet és bevezetnek minket a húsvéti titokba, Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának titkába. Melyek ezek a jelek?

1. A fény jele. Mai szertartásunk a tűzszenteléssel kezdődött, amely során meggyújtottuk a húsvéti gyertyát. Ahogyan a gyertya lángjának fénye betöltötte templomunkat és ahogyan a világosság győzött a sötétség felett, ugyanúgy győzedelmeskedik feltámadása által Krisztus a halál felett. Krisztusnak, az örök világosságnak a fénye és a feltámadásnak a fénye ragyog ránk ezen a húsvéti éjszakán.

2. Isten szavának jele. A fény-szertartást követően Isten üzenetét hallgattuk meg több olvasmányban, a szentleckében és az evangéliumban. Hallottuk a teremtéstörténetet, az Egyiptomból való szabadulást a Vörös-tengeren való átkelés által, majd végül Krisztus feltámadásának elbeszélését Szent Lukács evangéliumából. A felolvasott szövegek az üdvösségtörténetet foglalták össze, amelyekből tanítást kaptunk arról, hogy Isten üdvözítő terve miként valósult meg évszázadokon keresztül az emberiség történetében.

3. A víz jele. A prédikációt követően a vízszentelés (illetve ahol az Egyház ősi hagyománya szerint ekkor szolgáltatják ki a keresztség szentségét, a keresztelés) következik, amely során mindannyian megújítjuk keresztségi fogadalmunkat. A keresztelés mindannyiunk számára egy új élet, az istengyermeki élet kezdetét jelentette. Krisztus feltámadásának ünnepén lelki újjászületésünkre is emlékezünk, ezt jelképezi számunkra a víz.

4. A kenyér és a bor jele. Szentmisénk ezután a szokott módon folytatódik majd a felajánlással, az átváltoztatással és a szentáldozással. Megismételjük tehát és jelenvaló tesszük Krisztus áldozatát, amely a bűntől való megváltást és az örök életet jelenti az ember számára.

5. Tanúságtételünk jele. A mise után a szokásoknak megfelelően megtartjuk a feltámadási körmenetet. Nem magunkat akarjuk megmutatni elsősorban a világnak, hanem a feltámadt Krisztust. Körmenetünk és tanúságtételünk jel a világ számára, amely kifejezi feltámadásba vetett hitünket. Bátran kiállunk a világ elé és hirdetjük, amit minden szentmisén elmondunk: Hittel valljuk az Úr feltámadását, amíg újra el nem jön.

A szertartás különböző részeiben olyan jelek vannak, amelyek Isten üdvözítő szándékára, valamint Krisztus feltámadására, mint lelki újjászületésünk forrására irányítják figyelmünket és arra bátorítanak minket, hogy higgyünk Urunk feltámadásában, amelyben benne van a mi feltámadásunk is az örök életre.

Befejezésül még egy rövid történetet szeretnék elmondani, amelyet Reinhold Stecher, korábbi innsbrucki püspök könyvében olvastam. Még nem volt püspök, csak pap, amikor egy alkalommal egy kis faluban gyerekeknek tanította a nagyhét eseményeit, kezdve a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulástól, a kereszthalálon át egészen a feltámadásig. A gyerekek mindvégig figyelmesen hallgatták a történetet, amelynek a végén a pap megkérdezte tőlük, hogy mi tetszett nekik a legjobban? Egy nyolc éves kisgyerek a következőt válaszolta: „Nekem az tetszett a legjobban, hogy az egész olyan szépen fejeződött be a feltámadással”. Igen, egy hegyi parasztfiúcska egyszerű válasza néha több igazságot tartalmaz, mint a hittudósok elvont magyarázatai. Mert valóban, minden olyan szépen, Isten terve szerint fejeződött be. Ehhez még a következőket tudjuk hozzátenni: Krisztus feltámadása nem csak valaminek a befejezését jelenti, hanem új életünk kezdetét is. És ha a feltámadással új élet kezdődik számunkra, akkor azt is mondhatjuk: Az tetszik a legjobban az egész húsvéti ünneplésben, hogy új életünk olyan szépen kezdődik Krisztus feltámadásával! Kezdjünk új életet Krisztussal! Lk 24,1-12