Husvét,- és minden ami vele kapcsolatos.

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
2007. április 8.
Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

Felismerni a Feltámadottat
apr08.jpg
A nagyböjti idő negyven napja elmúltával elérkezett húsvét napja, Krisztus feltámadásának ünnepe, amikor a keresztények az egész világon mindenütt hirdetik: Valóban feltámadt az Úr, alleluja! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!

Húsvéti örvendezésünk nem egyetlen napig tart csupán, hanem ötven napon keresztül, egészen pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig. A húsvét mai napja és aztán ezt követően az egész 7 hétig tartó húsvéti idő a feltámadt Krisztussal való találkozásra hív minket, ami abból is kiderül, hogy ezen időszak alatt az evangéliumok e találkozásokat írják le és tárják elénk.

Éppen ezért nehéz a húsvét titkáról beszélni, hiszen az én részemről a feltámadottról szóló tanítás nem helyettesítheti a vele való személyes találkozásomat. A másik oldalról, a hívek részéről pedig a feltámadottról szóló beszédek hallgatása szintén nem helyettesítheti a feltámadt Úrral való találkozást. Ebből következik, hogy beszédemnek célja nem lehet más, minthogy én, az igehirdető pap és a szentmisén részt vevő közösség valamennyi tagja közösen figyeljünk a csaknem 2000 esztendővel ezelőtti húsvéti találkozásokra, s ezekből tanulva mi is eljussunk a hit látásmódjára, amely képes felismerni a feltámadt Jézust.

Találkozni szeretnénk Jézussal. De hol és hogyan találkozhatunk vele? Első gondolatunk az, hogy azonnal a keresésére indulunk. Nyilvános működésének három esztendeje alatt az emberek keresték Jézust, hogy hallgassák tanítását, és ő örömmel tanította őket Isten Országának igazságaira. Az emberek azért is keresték, hogy a betegekkel csodát tegyen, és ő szívesen segített mindenkin. Ha földi élete során oly sokan keresték és találták meg Jézust, miért ne kereshetnénk mi is a feltámadottat? A kereséssel azonban most van egy kis probléma: akik húsvét reggelén keresni kezdik Jézus nem találják őt. Találnak elhengerített követ, találnak üres sírt, találnak otthagyott halotti lepleket a sírban, találkoznak a feltámadásról beszélő angyalokkal, de Krisztust nem találják. Így járnak a sírt őrző katonák, akik nem tudják, hová tűnhetett a halott Jézus a sírból. Csak angyalokat találnak az üres sírban azok az asszonyok, akik Lukács evangéliuma szerint hajnalban a sírhoz mennek, ahogyan ezt a tegnap esti evangéliumban olvastuk (Lk 24,1-12). Így jár Mária Magdolna is, aki a mai evangéliumban hallottak szerint csak el elhengerített követ látta (Jn 20,1). De a sírhoz szaladó Péter és János apostol sem találja meg Jézust, ők is csak az üres sírt találják és benne a lepleket (Jn 20,3

Ezek a beszámolók arra intenek minket, hogy talán nem is feltétlenül a mi keresésünkön van a lényeg. A találkozás azért jöhet mégis létre, mert a Feltámadott indul el keresni övéit, s akiket ő keres, azokat meg is találja. A keresés helyett inkább a felismerésre kell törekednünk, hogy amikor ránk talál, akkor a hit segítségével megismerjük őt. Mindjárt látni fogjuk, hogy a felismerés, azaz a hit látásmódjának elsajátítása bizony nem könnyű feladat számunkra, de mindjárt hozzá is kell ehhez tennem, hogy vannak olyan biztos jelek, amelyek segítenek minket a megismerésben. Nézzünk most erre három példát, három húsvéti találkozást

1. János evangéliumában olvashatunk Mária Magdolna esetéről. Az üres sírnál sírdogál, amikor megjelenik neki Jézus, de ő első látásra nem ismeri fel és azt gondolja, hogy a kertész az. Abban a pillanatban azonban, amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik a szeme és felismeri az előtte álló személyben Krisztust. Ez a „néven szólítás”, ez a személyes ismeretséget mutató megszólítás lesz az a jel, ami segíti Mária Magdolnát abban, hogy a hit szemével lásson.
Krisztus minket is jól ismer, tudja nevünket, személyesen szólít meg bennünket, hogy felismerhessük őt, amikor dicsőséges alakjában hozzánk jön.

2. Második példánk az emmauszi tanítványokról szól, akik reményvesztetten indulnak haza Jeruzsálemből. Ők sem keresik Jézust, hanem az Úr csatlakozik hozzájuk, de ők az út során végig idegennek nézik. Szemük akkor nyílik meg a felismerésre, amikor Jézus megáldja, megtöri, majd nekik nyújtja a kenyeret, miként az utolsó vacsorán is tette (Lk 24,13-35). A két emmauszi tanítvány számára tehát a kenyértörés (Lk 24,30) lesz az a segítő jel, amely elvezeti őket a felismerésre.
Krisztus a mi szemünk láttára is minden szentmisében megtöri és nekünk adja a kenyeret, hogy az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben megtapasztaljuk titokzatos és valóságos jelenlétét.

3. Végezetül pedig nézzük a tizenegy apostolt, akik a nagypénteki események után félelmükben bezárkóznak, de Jézus egyszercsak megjelenik nekik (Lk 24,36-49). A találkozás során megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat és küldetést ad nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. A megértés, illetve megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés lesz számunkra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban Jézussal találkoztak.
Az apostolokhoz hasonlóan nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadás hirdetői és a feltámadt Krisztus tanúi legyünk a világban.


Mindhárom húsvéti találkozás azt tanítja, hogy név szerinti személyes megszólítottságunkban, a szentmise kenyértörésében és a Krisztustól kapott küldetésünkben olyan jeleket kapunk, amelyek megnyitják lelki szemeinket és hitet ébresztenek bennünk. Mindhárom példa azt jelzi, hogy a találkozás lehetséges, mert a feltámadt Jézus keresi az embert, keres minket is. Miután találkoztunk vele, vigyük a világba az örömhírt, hirdessük minden embernek: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt!
Horváth István Sándor

Jn 20,1-9
(forrás: Szhelyi Egyházmegye-Gondolatok)
jkm_l_52.jpg


[SIZE=-1]M. S. mester: Feltámadás[/SIZE]
[SIZE=-1]Fa, tempera, 156x78 cm[/SIZE]
[SIZE=-1]Keresztény Múzeum, Esztergom[/SIZE]

[SIZE=-1]*[/SIZE]

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die. *

(Pilinszky János: Harmadnapon)

forrás:center
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
jkm_l_40.jpg

[SIZE=-1] Anthonis van Dyck (1599-1641): Krisztus elfogatása
Olaj, vászon, Minneapolis Minnesota, Society of Arts
***
jkm_l_43.jpg

[/SIZE][SIZE=-1] Hieronymus Bosch: Jézust tövissel koronázzák meg
1508-1509, Olaj, fa, 59x73 cm, National Gallery, London

[/SIZE]​
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
jkm_l_51.jpg


[SIZE=-1] Hans Memling (1433-1449): Jézus temetése
részlet a lübecki passióoltárból
***
jkm_l_53.jpg

[/SIZE][SIZE=-1] Martin Schongauer: Noli me tangere! ( = Ne érints meg!)
1450-1491, 80x115 cm, Colmar
[/SIZE]
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Családi tojásfestés...
Közeleg a Húsvét, a nagytakarítások után, a sonka főzések, sütemény sütések, vendég, - és locsolóvárás ünnepe... Máig sok helyen hagyomány a családban, a tojások festése, díszítése, amibe a gyerekeket is be vonhatjuk. Örülni fognak neki! Így nem csak dekoratív tojásokkal
Közeleg a Húsvét, a nagytakarítások után, a sonka főzések, sütemény sütések, vendég, - és locsolóvárás ünnepe... Máig sok helyen hagyomány a családban, a tojások festése, díszítése, amibe a gyerekeket is be vonhatjuk. Örülni fognak neki! Így nem csak dekoratív tojásokkal díszithetjük az ünnepi asztalt, hanem egy közös családi programnak is kitűnő foglalatosság.

A tojások festéséhez felhasználhatjuk erre a boltokban beszerezhető tojásfestő festéket, de a kreatívabbak szebb, különlegesebb színeket kaphatnak, ha növényi festékeket használnak. Gyógyfüvek, fűszerek, gyökerek, gyümölcshéjak alkalmasak erre.


Néhány példa: almahéj, zöld dió levelének főzete a savanyú káposzta levével sárga színűt ad. A vöröshagyma (ha többet használunk, vörösesebb, kisebb mennyiség esetén szép mályva színt érhetünk el), lilahagyma héjából rozsdaszínt nyerünk. A lencse főzete kék színű. A csalánlevél, vagy petrezselyem főzetével zöldre festhetjük a tojásokat, a cékla levével lilásbordóra, míg a kutyatej gyökerével narancssárgára színezhetjük őket. A dió összepöndörödött héja pedig ragyogó barna színt ad a tojásoknak.

A módszer egyszerű: tegyük az anyagokat egy nagy lábos vízbe, forraljuk fel, majd főzzük meg benne a tojásokat, és hagyjuk a lében, amíg kihűl. Általában minél több természetes színezéket használunk, s minél hosszabb ideig áztatjuk a lében a tojásokat, annál sötétebb színt érünk el.

A festett tojásokat szalonna bőrrel, vajjal, vagy olajjal átitatott ronggyal töröljük aztán fényesre.

Tojásfestési technikák:

Karcolt, vakart tojások:
Az egyszínűre festett tojásokra a mintákat tűvel, szeggel karcoljuk, vakarjuk rá.
Nagyon egyszerű tojásdíszítési mód, tehát a mintát belekarcoljuk a festékbe.

Szivaccsal festett tojások:
Először világos színűre festjük a tojást vízfestékkel. Ha megszáradt, a választott szín sötétebb árnyalatát kikeverjük, s ebbe mártott szivacsdarabbal óvatosan ütögetve juttatjuk fel a felületre, hogy csak helyenként érintjük. Száradás után a szín még sötétebb árnyalatával megismételjük az előbbieket. Színtelen lakkal fújjuk le.

Pöttyös tojások:
Tojásfestéket használjunk ehhez. Amikor megszáradtak a tojások, csőrös-tubusos textilfestékkel kidomborodó pöttyöket nyomunk rájuk. Olyan tartóba, pohárba tegyük száradni, hogy könnyen tudjuk forgatni. Fehér héjúakon szebben mutatnak az élénk színek, de a barna héjúakon is érdekes, különleges színhatás érhető el, különösen
barna árnyalatokkal festve (pl. hagymahéja).

Levélrátétes (berzseléses) technika:
A megfőzött tojásokra apró leveleket teszünk, cérnával ráerősítjük. Erezetük felülre kerüljön. Ezután a festőlébe tesszük, 1-2 óra múlva kivesszük, s a leveleket eltávolítjuk. A levél kontúrja, erezete jól láthatóvá válik. Végül a tojásokat kifényesítjük. Helyezzük a levélkét a tojásra, húzzuk rá jó szorosan a harisnyát és cérnával rögzítsük azt. Majd áztassuk tojásfestékben kb. 10 percig. Végül szedjük le a harisnyát és a levelet. Levél helyett különféle
alakú papírdarabokkal is mutatós mintájú tojásokat lehet készíteni.

Fröcskölt tojások:
Tojásfestékkel befestjük a tojásokat (pl. kékre). Papírtányérba sötétebb árnyalatú sűrű temperafestéket rakunk. Rövid szőrű kis kefét, vagy fogkefét belemártunk, s ujjunkat végighúzva rajta a tojásokra fröcsköljük a festéket.

Ragasztásos technika:
Ecsettel vigyük fel a ragasztót a tojásra a mintának megfelelő helyekre, majd szórjunk rá mákot, vagy ragasszunk rá papírdarabokat. Mák helyett gyöngyöt is lehet használni. Igen szép, gyöngyös tojásokat lehet ezzel a módszerrel készíteni.

Egyszerű festés matricával:
A boltban kapható tojásfestő festéket használjuk a szinezésre. Erre ugyanúgy érvényes, hogy annál sötétebb árnyalatot kap a tojás, minél tovább hagyjuk a lében. Ha a tojás kihült, fényesre dörzsölhetjük, és jópofa, vagy mintás matricákkal díszíthetjük.

L.
075.gif.gif
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
20_1.jpg


Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

(Pilinszky János)



 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt a Tavasz!:D
Egy évvel ezelőtti tavaszi nagy Virágkiállítás a Stark Kertben. :D (idén még nem voltam kint, most nyitott 1 hete)

 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyuszi ül a fűben
Nyuszi ül a fűben,
ülve szundikálva.
Nyuszi, talán beteg vagy,
hogy már nem is ugorhatsz?
Nyuszi hopp, nyuszi hopp!
Máris egyet elkapott!

h07.jpg

 
T

Táltos

Vendég
Kedves Kinszi!

Olyan sokat tettél fel, remélem ezek még nem voltak. Ha igen, akkor :656:
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
HÚSVÉTI HAGYOMÁNYOK

spacer.gif

kalacs2.jpg
Húsvét talán a legvidámabb ünnepünk. Bár hajlamosak vagyunk csupán a hús-vétre, tehát a hús újbóli magunkhoz vételére, a böjt végére gondolni, és elfelejteni mindazt, amiről ez az ünnep hagyományosan szól.

Nézzük, miért is olyan jelentős ünnep a húsvét!

A húsvét ünnepi előkészületei, a hagyomány szerint már hamvazószerdával megkezdődnek (ami idén március 1-jére esett), innentől kezdve 40 napig lemondunk az ételről - úgy, ahogy Jézus lemondott értünk életéről. Ez a fajta lemondás tulajdonképpen közösségvállalás, amely a vallásos embereknek alkalmat ad a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre. Ezáltal méltóképpen felkészülhetnek Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

A negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét, virágvasárnappal kezdődik. A nagyhét napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak, illetve a népszokások ezeket elevenítik fel.
Virágvasárnap a bevonulás napja. Ekkor az emberek pálmaágakkal, vagy barkákkal mennek a templomba. Nagycsütörtök, az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosásának napja (ma ez a vendégszeretet jelképe). Nagypéntek, pedig Jézus keresztre-feszítésének napja, a gyászünnep. Nagyszombat azonban már a feltámadás jegyében zajlik. Elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és lezárul a böjt is.

Tulajdonképpen Nagyszombathoz tartoznak a jellegzetes ételek is, mint például a tojás, a bárány és a kalács. Húsvét vasárnap maga a feltámadás napja. Ekkor sokan megnézik a Napfelkeltét, majd a hagyomány szerint bárányt fogyasztanak. A bárányevés az "áldozati bárányságot", azaz Jézus halálát szimbolizálja. Ezért is nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

A húsvét tehát - kinek ezért, kinek azért - ünnep. Ekkor minden lakásban sonka, kalács, tojás és torma kerül az asztalra. Nézzük, hogy készíthetjük el saját kalácsunkat!

Húsvéti foszlós kalács

kalacs.jpg
Hozzávalók:

3,5 dl tej
1 kk cukor
3 dkg élesztő
50 dkg simaliszt
10 dkg vaj vagy margarin
5 dkg cukor és egy csipet só
3 tojás sárgája
5 dkg mazsola (de lehet mazsolátlan is)

1 dl langyos tejbe beletesszük a kávéskanálnyi cukrot és az élesztőt, majd meleg helyen megfuttatjuk. Ha kész, a liszt közepére öntjük és galuska keménységűre gyúrjuk (ez eddig a kovász). Ez után addig pihentetjük, amíg kétszeresére nem dagad. Ha megdagadt, akkor a három tojás sárgáját kikeverjük az 5 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a 2,5 dl (szintén langyos) tejet, a 8 dkg megolvasztott vajat és a csipetnyi sót. Ezt összedolgozzuk a pihentetett kovásszal, és hólyagosra keverjük tésztát.
A tészta tetejét szórjuk meg liszttel, majd újból hagyjuk kelni. Ha ismét a kétszeresére nőtt, borítsuk ki a deszkára és dolgozzuk bele a mazsolát (amelyet előzőleg langyos vízben áztattunk).

Először formáljunk belőle három cipót, majd hosszúkás hengereket, ez után jöhet a fonás. Tegyük vajjal kikent formába, és ismét takarjuk le, hogy felvehesse a forma alakját, és annak tetejéig dagadhasson. Ekkor kenjük meg tojássárgájával. Előmelegített sütőben, 200 fokon, 40 perc alatt pirosra sül. A formában hagyjuk kihűlni.
 

Kinszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Humoros locsoló versek...:D




Válasz vers lányoknak.:D


Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél.
En is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejsd!
***
Fiúknak!



Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztôl, majd meglátod, szép es ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

*
E háznak kertjében van egy rózsatõ
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtõ
Vizet öntök a fejére
Szálljon áldás a kezére
Az Istentõl kérem
Piros tojás a bérem

*


Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjébôl rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztôl megnônek a lányok,
Zsebemben is elférnek a piros tojások.
*
Van e háznak rózsabokra,
nyúljék élte sok napokra,
hogy virítson, mint rózsaszál,
megöntözném: ennyibõl áll
e kis kertész fáradsága,
piros tojás a váltsága.
 

Brigi

Állandó Tag
Állandó Tag
Reviczky Gyula: Húsvét
Fakadnak már a virágok
Kiderül az ég
És a föld most készül üln
Drága ünnepét
Szíveinkben, mint a földön
Ma öröm legyen
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő
Gondoljon feltámadásra
Mely örök leszen
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen
 
Oldal tetejére