2007. április 8.
Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása
Felismerni a Feltámadottat
A nagyböjti idő negyven napja elmúltával elérkezett húsvét napja, Krisztus feltámadásának ünnepe, amikor a keresztények az egész világon mindenütt hirdetik: Valóban feltámadt az Úr, alleluja! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!
Húsvéti örvendezésünk nem egyetlen napig tart csupán, hanem ötven napon keresztül, egészen pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig. A húsvét mai napja és aztán ezt követően az egész 7 hétig tartó húsvéti idő a feltámadt Krisztussal való találkozásra hív minket, ami abból is kiderül, hogy ezen időszak alatt az evangéliumok e találkozásokat írják le és tárják elénk.
Éppen ezért nehéz a húsvét titkáról beszélni, hiszen az én részemről a feltámadottról szóló tanítás nem helyettesítheti a vele való személyes találkozásomat. A másik oldalról, a hívek részéről pedig a feltámadottról szóló beszédek hallgatása szintén nem helyettesítheti a feltámadt Úrral való találkozást. Ebből következik, hogy beszédemnek célja nem lehet más, minthogy én, az igehirdető pap és a szentmisén részt vevő közösség valamennyi tagja közösen figyeljünk a csaknem 2000 esztendővel ezelőtti húsvéti találkozásokra, s ezekből tanulva mi is eljussunk a hit látásmódjára, amely képes felismerni a feltámadt Jézust.
Találkozni szeretnénk Jézussal. De hol és hogyan találkozhatunk vele? Első gondolatunk az, hogy azonnal a keresésére indulunk. Nyilvános működésének három esztendeje alatt az emberek keresték Jézust, hogy hallgassák tanítását, és ő örömmel tanította őket Isten Országának igazságaira. Az emberek azért is keresték, hogy a betegekkel csodát tegyen, és ő szívesen segített mindenkin. Ha földi élete során oly sokan keresték és találták meg Jézust, miért ne kereshetnénk mi is a feltámadottat? A kereséssel azonban most van egy kis probléma: akik húsvét reggelén keresni kezdik Jézus nem találják őt. Találnak elhengerített követ, találnak üres sírt, találnak otthagyott halotti lepleket a sírban, találkoznak a feltámadásról beszélő angyalokkal, de Krisztust nem találják. Így járnak a sírt őrző katonák, akik nem tudják, hová tűnhetett a halott Jézus a sírból. Csak angyalokat találnak az üres sírban azok az asszonyok, akik Lukács evangéliuma szerint hajnalban a sírhoz mennek, ahogyan ezt a tegnap esti evangéliumban olvastuk (Lk 24,1-12). Így jár Mária Magdolna is, aki a mai evangéliumban hallottak szerint csak el elhengerített követ látta (Jn 20,1). De a sírhoz szaladó Péter és János apostol sem találja meg Jézust, ők is csak az üres sírt találják és benne a lepleket (Jn 20,3
Ezek a beszámolók arra intenek minket, hogy talán nem is feltétlenül a mi keresésünkön van a lényeg. A találkozás azért jöhet mégis létre, mert a Feltámadott indul el keresni övéit, s akiket ő keres, azokat meg is találja. A keresés helyett inkább a felismerésre kell törekednünk, hogy amikor ránk talál, akkor a hit segítségével megismerjük őt. Mindjárt látni fogjuk, hogy a felismerés, azaz a hit látásmódjának elsajátítása bizony nem könnyű feladat számunkra, de mindjárt hozzá is kell ehhez tennem, hogy vannak olyan biztos jelek, amelyek segítenek minket a megismerésben. Nézzünk most erre három példát, három húsvéti találkozást
1. János evangéliumában olvashatunk Mária Magdolna esetéről. Az üres sírnál sírdogál, amikor megjelenik neki Jézus, de ő első látásra nem ismeri fel és azt gondolja, hogy a kertész az. Abban a pillanatban azonban, amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik a szeme és felismeri az előtte álló személyben Krisztust. Ez a „néven szólítás”, ez a személyes ismeretséget mutató megszólítás lesz az a jel, ami segíti Mária Magdolnát abban, hogy a hit szemével lásson.
Krisztus minket is jól ismer, tudja nevünket, személyesen szólít meg bennünket, hogy felismerhessük őt, amikor dicsőséges alakjában hozzánk jön.
2. Második példánk az emmauszi tanítványokról szól, akik reményvesztetten indulnak haza Jeruzsálemből. Ők sem keresik Jézust, hanem az Úr csatlakozik hozzájuk, de ők az út során végig idegennek nézik. Szemük akkor nyílik meg a felismerésre, amikor Jézus megáldja, megtöri, majd nekik nyújtja a kenyeret, miként az utolsó vacsorán is tette (Lk 24,13-35). A két emmauszi tanítvány számára tehát a kenyértörés (Lk 24,30) lesz az a segítő jel, amely elvezeti őket a felismerésre.
Krisztus a mi szemünk láttára is minden szentmisében megtöri és nekünk adja a kenyeret, hogy az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben megtapasztaljuk titokzatos és valóságos jelenlétét.
3. Végezetül pedig nézzük a tizenegy apostolt, akik a nagypénteki események után félelmükben bezárkóznak, de Jézus egyszercsak megjelenik nekik (Lk 24,36-49). A találkozás során megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat és küldetést ad nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. A megértés, illetve megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés lesz számunkra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban Jézussal találkoztak.
Az apostolokhoz hasonlóan nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadás hirdetői és a feltámadt Krisztus tanúi legyünk a világban.
Mindhárom húsvéti találkozás azt tanítja, hogy név szerinti személyes megszólítottságunkban, a szentmise kenyértörésében és a Krisztustól kapott küldetésünkben olyan jeleket kapunk, amelyek megnyitják lelki szemeinket és hitet ébresztenek bennünk. Mindhárom példa azt jelzi, hogy a találkozás lehetséges, mert a feltámadt Jézus keresi az embert, keres minket is. Miután találkoztunk vele, vigyük a világba az örömhírt, hirdessük minden embernek: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt!
Jn 20,1-9
(forrás: Szhelyi Egyházmegye-Gondolatok)
[SIZE=-1]M. S. mester: Feltámadás[/SIZE]
[SIZE=-1]Fa, tempera, 156x78 cm[/SIZE]
[SIZE=-1]Keresztény Múzeum, Esztergom[/SIZE]
[SIZE=-1]*[/SIZE]
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die. *
(Pilinszky János: Harmadnapon)
forrás:center
Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása
Felismerni a Feltámadottat
Húsvéti örvendezésünk nem egyetlen napig tart csupán, hanem ötven napon keresztül, egészen pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig. A húsvét mai napja és aztán ezt követően az egész 7 hétig tartó húsvéti idő a feltámadt Krisztussal való találkozásra hív minket, ami abból is kiderül, hogy ezen időszak alatt az evangéliumok e találkozásokat írják le és tárják elénk.
Éppen ezért nehéz a húsvét titkáról beszélni, hiszen az én részemről a feltámadottról szóló tanítás nem helyettesítheti a vele való személyes találkozásomat. A másik oldalról, a hívek részéről pedig a feltámadottról szóló beszédek hallgatása szintén nem helyettesítheti a feltámadt Úrral való találkozást. Ebből következik, hogy beszédemnek célja nem lehet más, minthogy én, az igehirdető pap és a szentmisén részt vevő közösség valamennyi tagja közösen figyeljünk a csaknem 2000 esztendővel ezelőtti húsvéti találkozásokra, s ezekből tanulva mi is eljussunk a hit látásmódjára, amely képes felismerni a feltámadt Jézust.
Találkozni szeretnénk Jézussal. De hol és hogyan találkozhatunk vele? Első gondolatunk az, hogy azonnal a keresésére indulunk. Nyilvános működésének három esztendeje alatt az emberek keresték Jézust, hogy hallgassák tanítását, és ő örömmel tanította őket Isten Országának igazságaira. Az emberek azért is keresték, hogy a betegekkel csodát tegyen, és ő szívesen segített mindenkin. Ha földi élete során oly sokan keresték és találták meg Jézust, miért ne kereshetnénk mi is a feltámadottat? A kereséssel azonban most van egy kis probléma: akik húsvét reggelén keresni kezdik Jézus nem találják őt. Találnak elhengerített követ, találnak üres sírt, találnak otthagyott halotti lepleket a sírban, találkoznak a feltámadásról beszélő angyalokkal, de Krisztust nem találják. Így járnak a sírt őrző katonák, akik nem tudják, hová tűnhetett a halott Jézus a sírból. Csak angyalokat találnak az üres sírban azok az asszonyok, akik Lukács evangéliuma szerint hajnalban a sírhoz mennek, ahogyan ezt a tegnap esti evangéliumban olvastuk (Lk 24,1-12). Így jár Mária Magdolna is, aki a mai evangéliumban hallottak szerint csak el elhengerített követ látta (Jn 20,1). De a sírhoz szaladó Péter és János apostol sem találja meg Jézust, ők is csak az üres sírt találják és benne a lepleket (Jn 20,3
Ezek a beszámolók arra intenek minket, hogy talán nem is feltétlenül a mi keresésünkön van a lényeg. A találkozás azért jöhet mégis létre, mert a Feltámadott indul el keresni övéit, s akiket ő keres, azokat meg is találja. A keresés helyett inkább a felismerésre kell törekednünk, hogy amikor ránk talál, akkor a hit segítségével megismerjük őt. Mindjárt látni fogjuk, hogy a felismerés, azaz a hit látásmódjának elsajátítása bizony nem könnyű feladat számunkra, de mindjárt hozzá is kell ehhez tennem, hogy vannak olyan biztos jelek, amelyek segítenek minket a megismerésben. Nézzünk most erre három példát, három húsvéti találkozást
1. János evangéliumában olvashatunk Mária Magdolna esetéről. Az üres sírnál sírdogál, amikor megjelenik neki Jézus, de ő első látásra nem ismeri fel és azt gondolja, hogy a kertész az. Abban a pillanatban azonban, amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik a szeme és felismeri az előtte álló személyben Krisztust. Ez a „néven szólítás”, ez a személyes ismeretséget mutató megszólítás lesz az a jel, ami segíti Mária Magdolnát abban, hogy a hit szemével lásson.
Krisztus minket is jól ismer, tudja nevünket, személyesen szólít meg bennünket, hogy felismerhessük őt, amikor dicsőséges alakjában hozzánk jön.
2. Második példánk az emmauszi tanítványokról szól, akik reményvesztetten indulnak haza Jeruzsálemből. Ők sem keresik Jézust, hanem az Úr csatlakozik hozzájuk, de ők az út során végig idegennek nézik. Szemük akkor nyílik meg a felismerésre, amikor Jézus megáldja, megtöri, majd nekik nyújtja a kenyeret, miként az utolsó vacsorán is tette (Lk 24,13-35). A két emmauszi tanítvány számára tehát a kenyértörés (Lk 24,30) lesz az a segítő jel, amely elvezeti őket a felismerésre.
Krisztus a mi szemünk láttára is minden szentmisében megtöri és nekünk adja a kenyeret, hogy az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben megtapasztaljuk titokzatos és valóságos jelenlétét.
3. Végezetül pedig nézzük a tizenegy apostolt, akik a nagypénteki események után félelmükben bezárkóznak, de Jézus egyszercsak megjelenik nekik (Lk 24,36-49). A találkozás során megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat és küldetést ad nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. A megértés, illetve megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés lesz számunkra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban Jézussal találkoztak.
Az apostolokhoz hasonlóan nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadás hirdetői és a feltámadt Krisztus tanúi legyünk a világban.
Mindhárom húsvéti találkozás azt tanítja, hogy név szerinti személyes megszólítottságunkban, a szentmise kenyértörésében és a Krisztustól kapott küldetésünkben olyan jeleket kapunk, amelyek megnyitják lelki szemeinket és hitet ébresztenek bennünk. Mindhárom példa azt jelzi, hogy a találkozás lehetséges, mert a feltámadt Jézus keresi az embert, keres minket is. Miután találkoztunk vele, vigyük a világba az örömhírt, hirdessük minden embernek: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt!
Horváth István Sándor
Jn 20,1-9
(forrás: Szhelyi Egyházmegye-Gondolatok)
[SIZE=-1]M. S. mester: Feltámadás[/SIZE]
[SIZE=-1]Fa, tempera, 156x78 cm[/SIZE]
[SIZE=-1]Keresztény Múzeum, Esztergom[/SIZE]
[SIZE=-1]*[/SIZE]
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die. *
(Pilinszky János: Harmadnapon)
forrás:center
