Ez is egy valóságos történet. A város, ahol megesett e történet maradjon most homályban. Egy baráti triász sérelmét mesélem el. Valamikor még az ötvenes évekr nyúlik vissza az esemény. Okozója minden bajnak egy céda nőszemély. Elcsábulásuk története is lehetne a neve, ha a következmények tekintetében, a véletlen nem billenti félre az igazság szolgáltatás mérlegének nyelvét. Röviden:
Egy szórakozó helyen felcsípett barátunk egy szemrevaló céda leányzót. Történt, ami történni szokott a hazakísérés után, - majd folyamatosan - egy gyenge fiatalemberrel. Miután ez a kapcsolat áldott állapotúvá tette a céda hajadont, cimborám kétségbeesetten mutatta nekünk barátainak az apasági perben kapott bírósági idézetét. Mi-tagadás, rosszallóan vettük mi is, (mint korábbi tettestársak, áldozatok?) ezt a gyalázatos feljelentést. Kérdezte barátunk, hogy tanúskodnánk-e mellette. Mint vétlen áldozat bizonyítékai lehetnénk elismerve intim kapcsolatainkat nevezett leányzóval. Tekintve, hogy a leányzó nem egy monogám természete révén fűvel és fával is hírbe hozható lévén, a leendő gyermek származásában barátunk csak is ártatlanul megvádolt lehet. A valószínűség számítások után, barátom vállalta a tanúskodást, hogy akár ő is lehetne az apasági per vádlottja, többed magával természetesen. A lényeg, hogy a tárgyalás lezajlott. Barátom tanúvallomása után a bírónő rövid indoklás után kihirdette az ítéletet. „Tekintve, hogy az apaság nem állapítható meg egyértelműen a vádlott és a tanú esetében, a tartásdíjat fele, fele arányban a vádlott és a tanú kötelesfizetni a gyermek nagykorúságáig.” A Salamoni döntést az is befolyásolta, hogy az időben nem lévén szokásos a ma ismert génvizsgálati eljárás, a bírónő és az esküdtek így látták igazságosnak a döntést.
Anyának szülni ez időben kötelesség, leánynak meg dicsőségnek minősülő tett volt, így apának is mindig kellett lenni szükségszerűen. Lett is amint ezt a történet igazolta nem is egy.