CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Letartóztatták Brókermarcsit

  • 4,260
  • 22
Kaliforniában bukkantak a karcagi Kun-Mediátor Interpol által is körözött vezetőjére.

San Pedróban letartóztatták a Brókermarcsi néven elhíresült Dobrai Sándorné Nagy Máriát - adta hírül egy helyi hírportál. A The San Pedro San tudósítása szerint a csaló brókert North Ambergris Caye-ben található lakásában fogták el.

A karcagi Kun-Mediátor vezetője milliárdokkal húzta le ügyfeleit piramisjátékra hasonlító módszerével. Ellene 2015 áprilisában adtak ki elfogatóparancsot, a cég felszámolását pedig idén augusztusban rendelték el.

Az ügyben néhány napja Polt Péter szólalt meg: a legfőbb ügyész egy parlamenti írásbeli kérdésre válaszolva azt nyilatkozta, hogy jövő tavaszig folytatódik a nyomozás a sikkasztási ügyben, amelyben már 793 tanút hallgattak meg.

marcsika.jpeg

Szegénység? Á, nincs! Eddig 45-en fagytak halálra

  • 8,777
  • 70
A legfiatalabb áldozat 35 éves.
Negyvenöt ember életét oltotta ki a fagyhalál szeptember vége és december 10. között – jelentette a Magyar Szociális Fórum.


A legfiatalabb áldozat 35 éves volt, a legidősebb pedig 88. Közterületen, azaz a szabad ég alatt 18-an fagytak meg, fűtetlen lakásukban 15-en, kórházba szállításuk közben és odaérkezésük után 12-en, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az elhunytak közül 25-en férfiak voltak, 20-an pedig nők.

A Magyar Szociális Fórum felhívta a figyelmet, hogy – a múlt télihez hasonlóan – emelkedő tendenciát mutat a rendkívüli kihűléses halálesetek száma. Tavaly december végéig 40-en lelték halálukat fagyhalál következtében, 15-el többen, mint egy évvel előtte, ugyanabban az időszakban, az idén pedig már eddig 45-en.

szegenyseg.jpg

Öt év alatt elérte az amerikai partokat a fukusimai szennyezés

  • 2,808
  • 9
Kanadai és amerikai szakértők a fukusimai katasztrófa óta először mutatták ki radioaktív szennyezés nyomát az amerikai kontinens nyugati partvidékén vett tengeri mintákból – írja a 12News.

A japán atomerőmű 2011-ben égett le egy pusztító, kilences erősségű földrengés és cunami után, így jutott az óceánba a cézium-134 nevű sugárzó anyag, amelynek felezési ideje két év. A szennyezett mintákat idén februárban vették Amerika partjainál a tengerből. A most kimutatott mennyiség emberre vagy a környezetre nem veszélyes, viszont múlt hónapban egy lazacban is megtalálták, amit egy Kanadában már egy tóból fogtak ki, vagyis már elérte a szárazföldet.

A kutatók szerint a felfedezés azért fontos, mert most már tudják, hogy négy-öt év alatt ér át a sugárzó anyag az óceán egyik végéből a másikba. A most kimutatott mennyiség még nem érte el várható a csúcsot, becslések szerint később fog...

Fontos ügyért fogott össze Soros György, Bill Gates és Mark Zuckerberg

  • 2,656
  • 5
A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába – jelentették be hétfőn.

Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma.

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot az úgynevezett zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,677
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére