95 választást vesztett el politikai lúzerség világcsúcstartója

A kanadai John Turmel a kezdetekben azért szállt be a politikába, hogy a szerencsejátékok legalizálása mellett kampányoljon. A kudarcok – amelyeket Turmel nem is tart vereségeknek – nem vették el a kedvét, s most 96. alkalommal is versenybe szállt.

Turmel 1979-ben indult az első választáson, s bár ajtóról ajtóra végigjárta körzetét, csupán 193 voksot gyűjtött be. Ennek ellenére mániájává vált az indulás, s már 95 vereségnél tart, ami immár világcsúcsnak számít. Az ontariói férfi indult parlamenti, illetve városi képviselői helyet kívánt elnyerni, legrosszabb eredménye 11, legjobb pedig 4500 voks volt. Az indulástól az sem tántorította el, hogy a lapok már előre készültek újabb vereségeire, s rendre szupervesztesnek, illetve óriáslúzernek nevezték.

„Hogy rosszul érzem-e magam? Egyáltalán nem” – idézte Turmelt a The Guardian. A sorozat-induló ugyanis már régen nem a győzelemért indul, hanem azért, mert azt tartja a választási kampány a leghatékonyabb és legolcsóbb módja annak, hogy a lakosság körében elterjessze álláspontját. Például azt, hogy nincs is klímaváltozás. De Turmel harcol a kapitalizmus ellen is, s zászlajára tűzte a banki kamatok eltörését is.

Nem tekinthető félénknek, illetve visszafogottnak: az utóbbi években rendre megjelent különféle rendezvényeken is, olyanokon is, ahova nem hívták őt, így végül a rendőrök kísérték ki.

upload_2018-9-24_17-28-38.jpeg
 
Gratulálunk neki, hogy a napi izzasztó munkája mellett még arra is van energiája és ideje, hogy végig a vesztes oldalon kampányoljon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,329
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére