Hírek A kanadai, a brit és az ausztrál külügyminisztérium is félti a Magyarországra utazni kívánó melegeket

A külügyminisztériumok szerint bár nem nagyon kell aggódni a turistáknak, jobban teszik, ha óvatosak.

Az amerikai, kanadai, ausztrál és brit külügyminisztériumok ajánlást adtak ki a Magyarországra utazók számára, amelyben olyan pontokat sorolnak fel, miszerint Budapest tömegközlekedése „tökéletes” és „olcsó”, a közbiztonság bár általában jó, de figyelni kell a turistákra vadászó csalókra és tolvajokra.

Kiemelik, hogy az állami egészségügytől tartani kell, autót vezetni veszélyes lehet, a meleg turisták pedig kétszer is gondolják meg, hogy vállalják-e a magyarországi utazást.
Szerintük az utak keskenyek és rosszul kivilágítottak, rossz állapotban vannak, az építési területeket pedig nem mindig jelzik megfelelően, a kanadaiak pedig még arra is felhívják a figyelmet, hogy a magyar sofőrök agresszívek és felelőtlenek.

Külön melegek számára is készült figyelmeztetés, ahol leírják, hogy bár a magyar törvények nem tiltják az azonos neműek szexuális kapcsolatát, a magyar társadalom nem eléggé toleráns a melegekkel szemben.

A britek úgy fogalmaznak, hogy a fővároson kívül „nem várt figyelmet okozhat”, ha nyíltan mutatják ki érzelmeiket.
Az ausztrálok szerint van homofóbia Magyarországon, valamint előfordulnak „zaklatások és erőszakos cselekedetek homoszexuálisok ellen”.
Míg a kanadaiak hozzáteszik, hogy az „LMBTQ-utazónak jól át kell gondolniuk a Magyarországra való utazás veszélyeit”.

Fazekas Kiara Barbara

1654954727899.png
 
Na igen, az utak tényleg rosszak, abban egyetértek. De a melegek tőlem azért akár otthon is melegedhetnek tovább.
Atrocitás mindenhol éri őket, nem feltételezném hogy nálunk ez kiemelkedőbb lenne. A sofőrök egy része pedig agresszív máshol is, ezt lehet tapasztalni annak, aki járja az európai utakat. Csalót, tolvajt, bűnözőt, meg "kitermeli" minden ország saját maga is, itt miért ne lennének?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,991
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére