A kanadai jegybank digitális valuta bevezetését mérlegeli - de még mindig nem látja szükségesnek

A koronavírus-járvány meggyorsította a kanadai jegybank digitális valutát fejlesztő programját, és az erről szóló döntés hamarabb érkezhet, mint azt korábban gondolták - mondta egy szenior döntéshozó szerdán. Azt azonban hozzátette, hogy még nincs döntés az elindításról.


Tim Lane, a jegybank elnök-helyettese elmondta, hogy a koronavírus-járvány lökést adott a kriptovalutáknak, mint például a bitcoin, de a jelenlegi árfolyamalkedések inkább "spekulatív mániának" tűnnek.

Azt is elmondta, hogy ezek a kriptovaluták továbbra sem elég megbízhatók ahhoz, hogy a jövő pénzének nevezzük őket.

"A jegybank már régóta elemzi, hogy milyen körülmények vezethetnek minket a digitális valuta bevezetéséhez. A világjárvány hamarabb elhozhatja a döntést, mint azt vártuk" - mondta Lane.

Bár a járvány felgyorsította a jegybank előkészületeit a digitális valuta bevezetéséről, de Lane egyértelműen elmondta, hogy ez a pillanat még nem jött el. Elmondta, egy évvel ezelőtt még nem látták szükségét a digitális jegybankpénz létrehozására, és ez a vélekedés továbbra is változatlan.

kanada-koronavirus-359040.jpg
 
Szerintem egy password-ot könnyebben elfelejt az ember mint a pénztárcáját.

Őszintén megmondom elfordult már velem, hogy a fizetésnél nem jutott eszembe a code. :mad2:
Nem Alzheimer miatt hanem azért mert kicserélték a bank automatát, vagy a gondolataim máshol jártak.

Olvastuk, hogy egy horribilis összeg örökre eltűnt a "fekete lyukban" mert valaki elfelejtette a jelszavát.
Ilyesmi csak "virtuális pénzzel" lehetséges, mert az anyag (készpénz) mint ahogy tudjuk nem vész el, csak gazdát cserél.
 
Szerintem egy password-ot könnyebben elfelejt az ember mint a pénztárcáját.

Őszintén megmondom elfordult már velem, hogy a fizetésnél nem jutott eszembe a code. :mad2:
Nem Alzheimer miatt hanem azért mert kicserélték a bank automatát, vagy a gondolataim máshol jártak.

Olvastuk, hogy egy horribilis összeg örökre eltűnt a "fekete lyukban" mert valaki elfelejtette a jelszavát.
Ilyesmi csak "virtuális pénzzel" lehetséges, mert az anyag (készpénz) mint ahogy tudjuk nem vész el, csak gazdát cserél.
Így vagyok én a telefonszámommal...sosem tudom. Akkor jó mikor épp telefonon keresztül kérdik hogy mi is a telefonszámom..?......
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,598
Tagok
615,950
Legújabb tagunk
Fanni011
Oldal tetejére