Nem tudom kiverni a fejemből azt a késő délutáni képet amit a városomban egy forgalmas út mellett láttam, amíg vártam, hogy elmenjenek az autók és megfordulhassak a kocsival.
Két apró kiskutya, szemmel láthatólag testvérek - csak pár hónaposak lehettek - őrült tempóval loholt a havas úttest jobb oldalán az út szélén, szemeiket kétségbeesetten valami távoli pontra függesztették. A füleik csak úgy lobogtak és olyan gyorsan futottak szegények, ahogy csak bírtak, látszott a szemükön, hogy tudják, az életükért futnak. Azóta is arra gondolok, hogy találkoztak-e valami jótétlélekkel, akinek megesett a szíve rajtuk...