Egy gondolat az igazságról!
Sokat, és sokszor töprengtem azon, hogy mi az igazság? Ezer és ezer féle megoldást rágtam végig magamban. Megvizsgáltam a saját igazam jobbról, balról, megvizsgáltam felülről és lentről is, megvizsgáltam szinte minden általam ismert irányból, és rá kellett döbbenjek, hogy nekem mindig igazam van! Megpróbáltam hát a középutat is, és akkor sem lett más a végeredmény. A középút azért jó, mert az ellenérveket is pontosan azzal a vehemenciával próbálja megérteni, mint az innen-onnan érkező, önmagunk igazságát féltő és védő láncolatokat, igazságokat. Szóval, igazam van. Ez ténykérdés számomra Gondolom ezt te is pontosan így érzed kedves olvasó. Ha nem, akkor valószínűleg önbizalom-problémákkal küszködsz… (nos, ezt majd talán egy lélekbúvárral kell megtárgyalnod az elkövetkezendőkben - hacsak… De, mégis rá kellett ébredjek, hogy az én igazam, hiába igaz, ha bármely más embertársamnak is pontosan ez az eredmény jön ki önvizsgálata végkifejleteként. Pedig nem is értünk egyet. Akkor hány igazság létezik? Ha azt mondjuk, hogy egy – mivel Egy az Isten – akkor minden bizonnyal a probléma gyökere nem csak a másikban, hanem önmagamban is keresendő. Sőőőőőt, rá kellet ébrednem, hogy ezt a világot nem tudom úgy formálni, hogy ripsz-ropsz megváltoztatom, mert ezt a világot csak egyféleképpen lehet jobbá tenni, változásra bírni, ha magamban kezdem meg a gyomlálást. Tudniillik ha nekem és neked és neki, sőt mi több, mindenkinek igaza van, akkor ez az emberi igazság bizonyosan tele van valamiféle nem odaillő burjánzással. Sokan ezt egónak hívják, én maradnék az én’ kifejezésnél. Mi is lenne velünk enélkül az én’ nélkül? Nos, talán nem is lennénk „manapság” életképesek ezen a földön, ezért hát ezt nem is tartom rossz dolognak. A kérdés még is felmerül az emberben, hogy akkor mi a franc értelme van ennek az egész igazságosdinak? A választ hosszas vizsgálódás után ott találtam meg, ahol a (mai tudásom’ szerinti) legvégén kerestem: Magamban. Először is megvizsgáltam a tudásomat’. Lassan-lassan rá kellett ébredjek, hogy én’ tulajdonképpen nem tudó vagyok, hanem csak szerényen olvasott, látott, hallott, érzékelt, tapintott, szagolt… dolgokat és történéseket, szivacsként magába szívó létező. Ugyanis azt, amit ma tudok, azt minden bizonnyal valamikor, valahol hallottam, láttam, érzékeltem… Tehát, nem belőlem származnak, csak jövevények. Jövevényszavak, jövevényképek, jövevényízek, jövevényformák, jövevénygondolatok és érzések… azok, amik a mostani énemet kialakították. Ezek a maguk idejében mind igaznak, jónak, elfogadhatónak bizonyultak, hiszen saját lelkiségem, azaz érzelemvilágom által megvizsgált és megtartandó téziseken alapultak. Csakhogy, ha a világban körülnézek, akkor minden embertársam, sőt, minden élet, amellyel én’ eddigi életem folyamán találkoztam, ugyanezt a képletet vázolták fel önmagukban. Ajjajjajjjj! Akkor ez most, jó, vagy rossz? Szerintem jó, csak hogy megint igazam legyen A problémák ott kezdődnek, ha ezt az igazságot’ mi mindenek felett valónak érezzük. Mármint a sajátunkét. Mert, nem létezhet végtelen számú igazság, amikor csak Istennek van Igaza! Tehát, a végső igazságkeresésünk valahol Őkörülötte/Őbenne keresendő, ami azért is nem lehet számunkra túl nagy feladat, mivel Ő ott Van’ mindenben és minden körül…
Na, de még mielőtt nagyon belebonyolódok egy gondolati szövevényembe, csak annyit mondanék egy kurta zárásként, hogy bizony, ezek szerint nekünk, mindannyinknak igaza van! Lehet, hogy ezzel a kijelentéssel, pont Istennel hadakozunk, Istennek tartunk emberi’ szemináriumot, de hát mit számít mindez?! A végén úgy is találkozunk az Abszolút Igazsággal nem:???
Na, ugye, hogy Igaza Van:?
http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM
Sokat, és sokszor töprengtem azon, hogy mi az igazság? Ezer és ezer féle megoldást rágtam végig magamban. Megvizsgáltam a saját igazam jobbról, balról, megvizsgáltam felülről és lentről is, megvizsgáltam szinte minden általam ismert irányból, és rá kellett döbbenjek, hogy nekem mindig igazam van! Megpróbáltam hát a középutat is, és akkor sem lett más a végeredmény. A középút azért jó, mert az ellenérveket is pontosan azzal a vehemenciával próbálja megérteni, mint az innen-onnan érkező, önmagunk igazságát féltő és védő láncolatokat, igazságokat. Szóval, igazam van. Ez ténykérdés számomra Gondolom ezt te is pontosan így érzed kedves olvasó. Ha nem, akkor valószínűleg önbizalom-problémákkal küszködsz… (nos, ezt majd talán egy lélekbúvárral kell megtárgyalnod az elkövetkezendőkben - hacsak… De, mégis rá kellett ébredjek, hogy az én igazam, hiába igaz, ha bármely más embertársamnak is pontosan ez az eredmény jön ki önvizsgálata végkifejleteként. Pedig nem is értünk egyet. Akkor hány igazság létezik? Ha azt mondjuk, hogy egy – mivel Egy az Isten – akkor minden bizonnyal a probléma gyökere nem csak a másikban, hanem önmagamban is keresendő. Sőőőőőt, rá kellet ébrednem, hogy ezt a világot nem tudom úgy formálni, hogy ripsz-ropsz megváltoztatom, mert ezt a világot csak egyféleképpen lehet jobbá tenni, változásra bírni, ha magamban kezdem meg a gyomlálást. Tudniillik ha nekem és neked és neki, sőt mi több, mindenkinek igaza van, akkor ez az emberi igazság bizonyosan tele van valamiféle nem odaillő burjánzással. Sokan ezt egónak hívják, én maradnék az én’ kifejezésnél. Mi is lenne velünk enélkül az én’ nélkül? Nos, talán nem is lennénk „manapság” életképesek ezen a földön, ezért hát ezt nem is tartom rossz dolognak. A kérdés még is felmerül az emberben, hogy akkor mi a franc értelme van ennek az egész igazságosdinak? A választ hosszas vizsgálódás után ott találtam meg, ahol a (mai tudásom’ szerinti) legvégén kerestem: Magamban. Először is megvizsgáltam a tudásomat’. Lassan-lassan rá kellett ébredjek, hogy én’ tulajdonképpen nem tudó vagyok, hanem csak szerényen olvasott, látott, hallott, érzékelt, tapintott, szagolt… dolgokat és történéseket, szivacsként magába szívó létező. Ugyanis azt, amit ma tudok, azt minden bizonnyal valamikor, valahol hallottam, láttam, érzékeltem… Tehát, nem belőlem származnak, csak jövevények. Jövevényszavak, jövevényképek, jövevényízek, jövevényformák, jövevénygondolatok és érzések… azok, amik a mostani énemet kialakították. Ezek a maguk idejében mind igaznak, jónak, elfogadhatónak bizonyultak, hiszen saját lelkiségem, azaz érzelemvilágom által megvizsgált és megtartandó téziseken alapultak. Csakhogy, ha a világban körülnézek, akkor minden embertársam, sőt, minden élet, amellyel én’ eddigi életem folyamán találkoztam, ugyanezt a képletet vázolták fel önmagukban. Ajjajjajjjj! Akkor ez most, jó, vagy rossz? Szerintem jó, csak hogy megint igazam legyen A problémák ott kezdődnek, ha ezt az igazságot’ mi mindenek felett valónak érezzük. Mármint a sajátunkét. Mert, nem létezhet végtelen számú igazság, amikor csak Istennek van Igaza! Tehát, a végső igazságkeresésünk valahol Őkörülötte/Őbenne keresendő, ami azért is nem lehet számunkra túl nagy feladat, mivel Ő ott Van’ mindenben és minden körül…
Na, de még mielőtt nagyon belebonyolódok egy gondolati szövevényembe, csak annyit mondanék egy kurta zárásként, hogy bizony, ezek szerint nekünk, mindannyinknak igaza van! Lehet, hogy ezzel a kijelentéssel, pont Istennel hadakozunk, Istennek tartunk emberi’ szemináriumot, de hát mit számít mindez?! A végén úgy is találkozunk az Abszolút Igazsággal nem:???
Na, ugye, hogy Igaza Van:?
http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM